Kevés olyan 100 méter magas építmény van Budapesten, amelyre kényelmesen fel lehet jutni. Valószínűleg azért, mert kevés 100 méter magas építmény van Budapesten. Épület például egy sincs: a Szent István Bazilika és az Országház a legmagasabb, mindkettő csak 96 méter. (Állítólag a millenium tiszteletére, de hát mint tudjuk, Hatvan is csak véletlenül van hatvan kilométerre a fővárostól.)

Műtárgyakkal már jobban állunk. Alig egy ugrásra van Budapesttől a  lakihegyi adótorony, mely 1933-as megépültekor Európa legmagasabb (és a világ 3. legmagasabb) építménye volt a maga 314 méterével. Érdekes a történelem: ezt a címet egyszer elvesztette, majd újra visszanyerte.

1939-ben ugyanis megépült a Deutschlandsender III. adótorony, amely 23 métert rávert a miénkre. Aztán a világháborúban mindkettőt ledöntötték (akkor átmenetileg az Eiffel-torony vette vissza az Eb-aranyat), csak míg a Lakihegyit újra felállították, s azóta is hazánk legmagasabb építménye, német társát feldarabolták az oroszok.

A megtisztelő elsőséget amúgy 49-ig őriztük, akkor a lengyelek szerezték meg és raszyni adótornyuk azóta is Európa legmagasabb építménye. Na de fejezzük be a bóklászást Csepel-szigeten, nekünk ugyanis Budapest északi végén, egy egészen más szigeten van dolgunk!

A Megyeri-híd az egyik legszebb "építészeti" alkotás Magyarországon az ezredforduló óta (igaz, már 1993-ban elkezdték tervezni). Kár hogy kevesen botlanak bele, mert épp Budapest határára esik (sőt az egyik vége már Budakalászon van, útközben érintve Szigetmonostor felségterületét).

Még nagyobb kár, hogy - teljesen érthető okokból - nem látogatható a két nagyszerű pilonja. Persze csak akkor, ha az ember nem ápol jó viszonyt Szávoszt-Vass Dániellel, a Dunai szigetek bloggerével, aki meghívja őt. Én szerencsére ápolok, úgyhogy a közelmúltban felmehettem vele és társaival.

A híd pesti lábától indultunk, vegyes érzésekkel. Nekem kifejezetten tetszett, hogy az építményt ezeken a kevésbé fontos, látványos vagy szem előtt levő részeken is kidolgozták. Jó a Duna-tábla (igaz sajnos törött), szép a burkolat, ügyes a lépcső íve, sőt a száz évvel ezelőtti nagyberuházások emléktábláinak hangulatát idéző felirat is klassz.

Annál is érthetetlenebb, hogy miért néz ki még mindig úgy a környéke, mint egy építési terület:

Na de ez nem egy dohogó poszt lesz ígérem, ezt leszámítva minden nagyon szuper volt. A híd legendásan fotogén: a pilonok, a legyezőszerűen szétterülő kábelek és a ferde "villanyoszlopok" kimeríthetetlen fotótémát adnak. Sajnos mi nem lézengtünk, hanem siettünk a magasba, ráadásul nem is vagyok valami nagy fotós, de még így is élvezet volt eljátszani a különböző vonalakkal.

A pilonok A betű alakúak és mindkét szárukban fel lehet jutni az első vízszintes "vonalig". A déliben egy kétszemélyes ferde lifttel, az északiban gyalog. Bár igen csak kíváncsi lettem volna rá, milyen egy ferde lift belülről, ezúttal a sétát választottuk, az ugyanis sokkal gyorsabb - főleg, hogy kilenc embernél sokszor kellett volna fordulni. A bejárat:

Lépcső alulról:

És felülről:

Útközben ilyen jelek mutatták, hanyadikon járunk. Az É arra utal, hogy a pilon északi szárában vagyunk.

A 20. emelet már az A betű vízszintes vonala. A 21-ről pedig már lehet gyönyörködni a panorámában az üvegfalon keresztül. 

Itt találhatók ezek a rejtélyes falfirkák is. Állítólag az építés közben jelentkező hajszálrepedéseket jelölték ezzel, mellérendelve a dátumot:

Ezen és az ezt követő szinteken jól látszik, hogyan rögzül kétoldalt a két-két kábelvég a pilonhoz. Ezek tartják az egész hidat:

Továbbjutni innen liften lehet (ez az a függőleges piros vonal, amit az áthajtó autósok is láthatnak az A két szára közt). Ez teljesen hétköznapi lift, leszámítva persze a számozását. Tegnap rejtvényben is feladtam, hogy vajon hol készülhetett az alábbi kép. A helyes megfejtést először Streptopelia adta itt a blogon, Tímea pedig Facebookon.

Némi liftezés, majd vaslétramászás után végül kiértünk a kilátóba. Elvileg még innen is tovább lehet mászni, de nem tanácsos.

Kilátás gyönyörű volt, még a kissé párás idő ellenére is - bár magából a fővárosból sajnos kevés látszott. Íme pár kép a teljesség igénye nélkül. Békásmegyer:

Szentendrei-sziget:

Az Omszki-tó és a bányatavak Budakalász-Pomáz határán:

Káposztásmegyer és az Aquaworld (na meg persze a keleti pilon):

Gellért-hegy a nagyon halvány Szabadságszoborral:

A kirándulás ráadása volt, hogy lesétálhattunk a pilonok lábához is. Ezek is terasz szerűen vannak kialakítva, akár hajóval is ki lehet kötni mellettük.

Végül még egyszer nagy köszönet Daninak, a meghívásért. Olvassátok el az ő posztját is, főleg hogy részletesen kitér a műtárgy környezeti hatásaira, a Wikipédián pedig egy csomó adatot találtok a híddal kapcsolatban. A maradék képet az Indafotóra töltöttem fel, ha érdekel benneteket, ott böngészhetitek.