NépStadion

Na kérem ennek is eljött az ideje, már elég régóta tervezgetik. Nincs mese, elavult, életveszélyes miegymás, pedig nagyon szeretem, mert szép. Egy sportstadion nem olyan, mint egy szerelőcsarnok, hogy ha régi és szép, akkor csinálok belőle lakóházat vagy kocsmát. Egy stadion sajnos csak stadionként hasznosítható. Ahogy a hirado.hu írja,

"A tervek szerint októberben elkezdik bontani a Puskás Ferenc Stadiont, hogy a helyén egy új arénát építsenek fel. Csakhogy a tervezésnél mindenképpen figyelembe kell venni, hogy a létesítmény, az egykori Népstadion, műemléki védettséget élvez."

Studniczky Ferenc, az MLSZ versenybizottságának és az új stadionprojektnek a vezetője szerint "a még álló létesítmény alapterületén elférne egy 60-70 ezres stadion, és neki is az a véleménye, hogy a régi Népstadion egyik-másik elemét meg kell őrizni az utókornak. Az utóbbi évtizedben felmerült új stadionötletekhez kapcsolódva többen is elmondták már, hogy legjobb lenne a volt főbejáratot, a korábban az MLSZ irodáinak is helyet adó toronyépületet megtartani, de Studniczky Ferenc úgy látja, az épület igazi szimbóluma, a legtöbb fényképen feltűnő eleme a felső karéjt – az életveszélyessé vált, ezért már évekkel ezelőtt lezárt felső karéjt – tartó oszlopsor, ezért ezt kellene megőrizni".

Kíváncsi leszek, hogy sikerül. A pillérekért (vagy mikért) nekem is fájna a szívem. /Fotó Dzsappa - indafoto.hu. Via @fovarosibloghu/

Na még valami:

Nem teljesen igaz, hogy egy régi stadionba nem lehet semmit sem beleépíteni. A koraközépkorban komplett kisvárosok települtek a római amfiteátrumokba, így nem kellett várfalat építeni. de most is lehet beleépíteni mást: például egy másik kisebb stadiont, mint arról a Sport Géza írt is korábban.

A szorosan egymásra préselésnek úgyis szép hagyományai vannak nálunk. Nem is az Örkény-egypercesre gondolok a földre érkező űrhajóssal és a két holddal (- Nekem az volt a legnagyobb meglepetésem, hogy nem egy Hold van, hanem kettő. - Kettő? Hogy értsem ezt? Egyik a másik mögött? - Dehogyis. Szorosan egymás mellett, csak egy kis hézag van közöttük. - Érthetetlen. Ezt még nem észlelte soha senki. - Nem? Akkor, úgy látszik, tévedtem.). Hanem a Kincsem Park lelátóira. Tudjátok, ahová az újnak nem volt helye, a régit nem lehetett lebontani, ezért eléépítették.

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest stadion töri bontás műemlék xiv. ker puskás ferenc stadion

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr813008557

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

1116001 2011.06.23. 13:25:22

Én is inkább a főépületet tartanám meg!

De remélem a környezetét is rendbe teszik!

GGG77 2011.06.23. 15:49:33

A 4000 közmunkás biztos szépen megcsinálja majd...
Amúgy a stadion, a stadionban jó ötlet!

Gazuzem 2011.06.23. 15:51:52

@Olgicsq: Még több ilyet kérek!

iSten 2011.06.23. 15:54:07

Csak nem ezt is Ákosunk tervezi? Vagy talán Imre bátyánknak jut végre egy szép kormányzati megbízás?

hollario 2011.06.23. 15:57:19

Esetleg vmi kínai bazársor a helyére. Hogy járjanak oda emberek is.

csárli hárper 2011.06.23. 15:58:37

a tarlós tervezze, ő is mindenhez ért....

valójábannemberci 2011.06.23. 15:59:46

@Olgicsq: @GGG77: Lóval, természetesen. Mert mit nekünk a 21. század.

dr. v.b.1990 2011.06.23. 16:07:57

Szerintem az teljesen felesleges lenne ,hogy a régi stadionból megtartsanak valamit. Ez olyan lenne mintha a régi Wemblyből megmaradtak volna a tornyok

Olgicsq 2011.06.23. 16:20:18

@Gazuzem: ha ide kattintol: fortepan.hu/ es beirod a keresobe a nepstadiont, akkor ott lathatsz meg csodakat :)

potyus 2011.06.23. 16:23:27

Amit kevesen tudnak.
A Népstadion jelentős része úgy épült, hogy a Budapesti vállalatok kivezényelték dolgozóikat, akik úgynevezett kommunista "felajánlás" képpen társadalmi munkában dolgoztak az építkezési munkálatokban.
Szegény édesanyám is ott kubikolt a kollégáival jó pár napot.
Továbbá azt is tudni kell, hogy az építési terület mocsaras vidék volt, azt kellett feltölteni.

A stadionnak különleges hangulata volt. Rengeteg meccset néztem jómagam is, melyek azért is emlékezetesek voltak, mert sokszor a félidőkben érdekesebbnél érdekesebb versenyeket is rendeztek.
A leghíresebb egyik ilyen verseny volt az akkor verhetetlennek hitt Emil Zatopek Csehszlovák "futógép" és Kovács "bütyök" emlékezetes 5000 es futó versenye volt, ahol a 70 ezres közönség szinte beüvöltötte a Magyar fiút a célba.
De rendeztek kerékpáros üldöző versenyeket a salakon, és sok sok atlétikai futó számokat. Persze mindig olyanokat amik a szünetbe belefértek.
Vagy, minden évben telt házas rendezvény volt a Színészek - Újságírók foci meccs, mely egy hatalmas műsorfolyam keretében volt megrendezve.

Aztán amikor világítást kapott a stadion, a kettős rangadók. Két NBI.-es meccs egymásután. Fantasztikus telt házas esti program volt.
Igaz, akkor még volt foci.

Kevesen tudják, hogy a legfelső karélyhoz jó pár lift is működött. Vajon ezekkel a nagy teljesítményű műemlékekkel mi történik?

Érdemes volna valakinek megírni ennek az emblematikus építménynek a történetét, elvégre két év múlva lenne 60 éves. Azt pedig történelmi kornak lehet tekinteni.

Don Quixote de la Ferko 2011.06.23. 16:44:09

"Nincs mese, elavult, életveszélyes miegymás,"

Életveszélyes? Ugyan, mitől.

Hiszen akik építették csupa elhivatottságból tették.
Kész szerencse, hogy az épülő stadiont csupa "szakember" építi majd, mögöttük a kápókkal, bocs.... ellenőrökkel.

skovalsky 2011.06.23. 16:47:09

Ez szerintem sose volt stadion csak egy harmad elipszis alakú lelátó.

Anselmo 2011.06.23. 17:17:48

Nem kötődöm semmilyen módon a Népstadionhoz, csak próbálom elképzelni, másoknak ez mit jelenthet.

Viszont jó lenne a helyére egy szép, modern stadion. Ott lehetne rendezni koncerteket, atlétikai versenyt, stb... (egyszer talán majd futballmeccset, ha lesz magyar foci, valamikor a távoli jövőben)

Jobban belegondolva: a futballstadion az egyetlen dolog, amit ma Mo-n nem lehet értelmesen felhasználni :)

magyarfutball.hu 2011.06.23. 17:33:01

Itt próbáljuk összegyűjteni ami elérhető a Stadionról:
www.magyarfutball.hu/hu/stadion/16

nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2011.06.23. 17:41:05

Mindenki vihet belőle egy darabot és lassan elkopik. Semmi szükség az új stadionra, van elég pesten, úgy mint színház is volt bőven, csak egyet kellet volna átkeresztelni nemzetire, de az túl olcsó lett volna.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.06.23. 17:44:14

Úgy látom minden Orbán kormány legmaradandóbb alkotása egy stadion. Én az előzőt szeretem... :)

Mazsika1 2011.06.23. 18:25:35

Ha már nekiállnak, pontosan ugyanolyanra kellene felépíteni, illetve restaurálni.

Ez a tadion, az egykori Népstadion, nemzetünk sporttörténelmének szimbóluma, és műemlékké kellene nyilvánítani.

De gyanítom, hogy ebben a projektben is nagy "kaszabasza" lesz...

szenyo12 2011.06.23. 19:46:22

Ez egy japán példa a stadion újrahasznosításra:
www.deconcrete.org/wp-content/uploads/2010/05/osaka-stadium.jpg

Nekem is hiányozni fog a Népstadion, sok hangulatos meccsemlék van onnan... pedig nem is vagyok öreg.

Bird 2011.06.23. 20:40:44

Én ugyan a Stadion közelében laktam, de túl sokat nem jártam oda, akkor sem annyira focimeccsre.

Utoljára 40 éve voltam ott.. Akkoriban diákként esténként és vasárnaponként újságot árultam, így lehetőségem volt egy nemzetközi meccsen programújságot árulni. Ez azért volt nagy buli, mert tudtam előre, hogy a végén az ülésekről összeszedhető maradékot vissza lehet majd adni remittendában. Emiatt a kezdés után még maradtam és sétálgattam a fedett közbenső széles körúton.

Teljesen kihalt volt az a rész, mert rajtam, néhány jegyszedőn és büfésen kívül mindenki a meccset nézte. Megláttam, hogy fekszik valaki a legalsó lépcsőn. Kiderült, hogy a körbe futó összekötő hídról egy leesett (lelökött) mellvédőkő agyon ütött egy idős jegyszedőt.

Látta valaki a sok linken a felújítási tanulmányt? Mert könnyen lehet, hogy a fő tartószerkezeti elemekkel nincs is baj, csak pl. a burkolatokkal, ahogyan az a fenti esetnél is az ok volt.

Milyen jó is lenne, ha a riporterek közvetlenül megkeresnének és kikérdeznének egy statikust, aki alaposan megvizsgálta az építményt. De tudom, hogy nem várható el egyetlen műsortól és újságírótól, hogy ilyen szinten belemerüljön egy témába és utánajárjon a valóságnak.

Dr Milton 2011.06.23. 21:26:24

Pont azt a gusztustalan tartó 'karéjt' kellene lebontani. Ez a karéj szó is ez a prosztó magyaros, azt meg a nyelvből kellene kibontani, számomra legalábbis negatív kicsengése van.

papagép 2011.06.23. 23:53:09

A karéj szerintem igazán egyedi kinézetű teljes bontás után újból fel kellene használni ezt a motívumot. A foltozgatásból semmi jó nem szokott kijönni.Téglalap alakú futópálya nélküli modern aréna kell,kb 80000-es férőhellyel!Pl.Signal Iduna Park.Rengeteg rendezvényt lehet tartani egy ilyen ékszerdobozban,lassan megtérülő befektetés de Budapestnek már régóta szüksége lenne erre!! Nyugodtan lehet Puskás Ferenc Aréna a neve és egyszer talán ha megérem új Albertek,Benék,Törők,Nyilasik fognak benne szórakoztatni minket.
Valahol,valamikor el kell kezdeni!!! MOST!!!!

teng-leng 2011.06.24. 05:29:36

Ideje volt már elbontani ezt a förmedvényt.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.06.24. 12:33:07

Én sajnálom. Az a jó kis Queen koncert. A mellette levő szoborparkban pedig áll egy olyan szobor, aminek az egyik ismerősöm volt a modellje... Remélem az megmarad!
süti beállítások módosítása