13Milyen legyen (lesz) Budapest? címmel rendezett összejövetelt február 17-én a Baross Gábor Társaság, ahová meghívták Tarlós Istvánt és engem is - de én sajnos nem tudtam elmenni (bár ez legfeljebb a sajtósoknak tűnhetett fel), viszont Tarlós ott volt. Mivel a téma igen csak érdekelt, viszont négy oldalas sajtóközleményt nem szeretnék senki nyakába zúdítani, kimazsoláztam a lényeget - vagy amit én annak gondolok. Lássuk miket is mondott a főpolgármester:

  • kormányzati segítség nélkül még idén bedőlhet a BKV és 3-4 nap alatt megáll az ország;
  • „halvány remény” van arra, hogy megegyezzenek az Alstommal. Utalt arra, hogy ez ügyben nem a fővárosnál van a labda, hiszen a szerelvényeket addig nem vehetik át, amíg azokra nincs meg a vasúthatósági engedély. Egy korábbi jegyzőkönyvet idézve emlékeztetett arra, hogy 40 fékpróba során tízszer nem állt meg a szerelvény, viszont az ajtók kinyíltak;
  • személyzeti politikájáról Tarlós István azt mondta: nem pártpolitikai, hanem szakmai alkalmasság alapján választja ki bizalmasait - a legjobb példa erre Atkári János;
  • nem mehet tovább „a kerületi önkényeskedés”, mert a város így szét fog esni; a kerületeknél csak a legszükségesebb teendőket kell meghagyni;
  • őt az érdekli, hogy átszállás nélkül el lehessen jutni a Bécsi út végéből Budafokra, közvetlenül összekötve Észak- és Dél-Budát. „Azt mondani, hogy egész Budára káros ez az elképzelés, olyan mértékű dilettantizmus, hogy (…) nem a személyre vonatkoztatva, hanem az esetre, ez az én szememben a hülyék bátorsága”.
  • katasztrofális következményekkel járhat Budapestre nézve a távhődíjak befagyasztása, az ugyanis tízmilliárd forintos veszteséget jelentene a Főtávnak,
  • valószínűleg elmarad a Városháza-projekt (a Károly körúton kialakított ideiglenes  park beépítése), mint mondta, ő szíve szerint ott közparkot alakíttatna ki,
  • háromszázzal csökkentik a Városházán dolgozók létszámát,

A rendezvényen beszélt még Finta József is, aki a szokásos témák felemlegetése (Vár, Duna-part stb.) mellett azt mondta, hogy

  • sürgősen építeni kellene egy 6-8000 ezer férőhelyes kongresszusi központot,
  • új hidat az Egyetemi Campus és a Haller utca tengelye között, amely az európai egyetemek találkozási helye és központja lehetne,
  • „Új életet kell injektálni a Belvárosba, meg kellene építeni a Múzeumi Negyedet a Nyugati pályaudvar és a Hősök tere - Városliget között, egyesítve ezzel a szlömösödő Terézvárost az Újlipótvárossal”,
  • egyesíteni Gellérthegy – Tabán – Németvölgy – Vérmező - Mechwart-liget „zöld világát”.

 

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés közigazgatás i. ker ii. ker xiv. ker iv. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr972670328

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bejgli 2011.02.18. 16:53:13

"a kerületeknél csak a legszükségesebb teendőket kell meghagyni;" HELYES
"ő szíve szerint ott közparkot alakíttatna ki," ÉN IS.
"sürgősen építeni kellene egy 6-8000 ezer férőhelyes kongresszusi központot," MINEK?
"új hidat az Egyetemi Campus és a Haller utca tengelye között," MARHASÁG
"amely az európai egyetemek találkozási helye és központja lehetne," HAZUGSÁG
"meg kellene építeni a Múzeumi Negyedet" ÉRTELMETLEN

Sadia · http://sadia-mintti.blog.hu/ 2011.02.18. 16:57:15

Valahogy úgy érzem semmi új nincs.

Finta meg gondolom ki van éhezve a munkára, ha ennyire "nyal".

"európai egyetemek találkozási helye és központja" részeg diákok a Dunába hányanak vagy mi? :D Először be kéne fejleszteni a Lágymányosi Campust (oktatási épületek, kollégiumok, sporttelepek)aztán hidakat építeni, másik oldal dettó

Szlömösödésre meg nem múzeumi negyed az egyetlen megoldás, vonzóvá kell tenni a környéket, a házakat (pl. gangbontás, használható lakások kialakítása, parkosítás, közterület felújítás, tömegközlekedés fejlesztés és ebbe belefér a tetőtér beépítés is)

bejgli 2011.02.18. 17:32:01

"Finta meg gondolom ki van éhezve a munkára, ha ennyire "nyal"."
Igen, véletlenül pont a Demján-érdekeltségek közelében vannak Budapest legsürgősebb fejlesztései.

"európai egyetemek találkozási helye és központja" Ez pedig egészen kirívó:
1. Milyen EURÓPA? Épp most mondta Pokorni (amit amúgy eddig is tudtunk), hogy sehol nem vagyunk a nemzetközi egyetemi rangsorban.
2. Milyen egyetemek? Mármint milyenek vannak ott a pesti oldalon?
3. Megkérdezték az egyetemeket, és ők azt mondták, igen, egy gyalogoshídra lenne most leginkább szükségünk?
4. A pesti részen lévő irodaházaknak pedig semmi közük mindehhez, ugyebár?

Múzeumi negyedet majd kétszer ekkora GDP-nél, ha lehet.

JoeHorseDick · http://kifordultvilag.blog.hu 2011.02.18. 17:52:03

@bejgli:
1) nem tudom jártál-e az ELTE budai és a BME új campusa környékén az elmúlt 10 évben, vagy itt a IX.-ben a SOTE új tömbjénél? Na ezt kellene összekötni. Maximálisan jó ötlet.

2) a VI. ker. Nyugati- Körút és az Andrássy által határolt része gyakorlatilag már olyan szinten van mint a legrosszabb VII-VIII., ott bármi fejlesztés csak dobna ezen, szóval ez is támogatandó..

JoeHorseDick · http://kifordultvilag.blog.hu 2011.02.18. 17:54:16

@Sadia: rengeteg tetőtérbeépítés van a VI-ban, de attól még a közállapotok nem változtak

bejgli 2011.02.18. 19:55:15

@JoeHorseDick:
Hol van SOTE a Soroksári úton?
Szerinted miért kell összekötni két egyetemet?
Szerinted mennyire lehet gazdag az a város, amelyik gyalogoshidat épít két egyetem közé? (Miközben 100 méterrel odébb van egy másik híd.)
Arról hallottál, hogy ez egy plázahíd lenne? Szerinted egy plázahídon mi lehet az, ami egy átlagos egyetemista zsebére van méretezve. (Már ha egyáltalán beengedik oda.)

A Nyugati mögötti rész szintén nem támogatandó, mivel vannak ennél kritikusabb részei is a városnak. Ráadásul ennek az átépítése igen komoly hatással járna, mivel egy komplett pályaudvar problémáját kellene megoldani. Egy ekkora projektet majd inkább nyugisabb időkben kell elkezdeni. Akkor, amikor több a tisztesség, az átgondoltság, a tervezés - a kivitelezés minőségéről már nem is beszélve.

innovation 2011.02.18. 21:54:48

Hát, nem vagyok elájulva.
- A Károly körútat sajnálom. A kibővített városháza projekt jó lett volna. Akár a OSZK is oda lehetne költöztetni.
- A gylogos hídnak nem ott a helye, hanem a Várbazárnál.
- Hiányzik még az Aquincumi híd is.
- Múzeumi negyed nem kell, maradjanak meg a múzeumok ott, ahol vannak.
- BKV-t már régen rendbe kellett volna tenni.
- És a lefgontosabb: nem kell a 23+1 kiskirályság!
- Finta meg! Ugyan mááááááár, kérem! :/

AkarkiJ 2011.02.18. 21:55:47

"sürgősen építeni kellene egy 6-8000 ezer férőhelyes kongresszusi központot,"

amikor elkezdtem olvasni a mondatot, azthittem, az lesz a vége, hogy 6-8000 ezer férőhelyes P+R parkoló

de nem, az nem akkora üzlet, mint egy kongresszusi központ (egyébként azt miért a főváros építsen, a világon máshol ezt nem magáncégek építik profit reményében???)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.18. 22:13:39

Szlömösödés ellen távhődíjemelés.

Mekkora siker lesz.

Úgy kellett ez a Tarlós, mint egy falat kenyér.

Csezmiczei Vitéz János 2011.02.18. 22:16:42

@bejgli: Erre a hídra szerintem is a Finta építészirodának van a legnagyobb szüksége. Ha olyan nyereséges lenne, építsék meg magánpénzből és örüljenek a haszonnak.

Csezmiczei Vitéz János 2011.02.18. 22:21:09

A Finta-hídról:
index.hu/belfold/budapest/2011/01/24/hid_formaju_plaza_finta_jozsef_gyaloghidja

"Ingatlanbefektetői érvekkel tudták csak magyarázni a Széchenyi terv keretében megépülő dunai gyaloghidat építészeti szakértőink. A kormány által váratlanul bejelentett nagyberuházás építészeti jelként, és urbanisztikai szempontból is jobb helyen lenne a város belső részein, vélték a megkérdezettek. Lágymányos mellett inkább csak az szól, hogy ezzel némi figyelmet irányíthatnak a Fidesszel jó kapcsolatokat ápoló Demján Sándor ott épülő városközpontjára."

molnargazs 2011.02.18. 22:22:46

@innovation: isten óvjon attól, hogy hidat építsenek a várbazár magasságába. ha randa lesz, elcsúfítják az egész belváros arculatát, főleg ha ugyan azzal a módszerrel választanak tervezőt mint a nemzetinél, és ugye erre van is esély.
oda amúgy sem illik szerintem híd. egyáltalán nem. ha már mindenképpen gyalogos híd kell nekünk, akkor tegyék inkább lágymányosra.

de minek ilyen nagyraszőtt tervek, mikor alapvető dolgok sem működnek ebben az országban, városban. áhhhh.

molnargazs 2011.02.18. 22:25:23

@simonmondja.: bár nem túl szimpi ez tarlós gyerek, de ha valamennyit betart az ígéreteiből, akkor talán mégsem lesz annyira rossz. legyünk türelemmel.

molnargazs 2011.02.18. 22:29:30

@AkarkiJ: hmmm. NEM FÉR A FEJEMBE. mi kell baszki 6-8000 vagy akár 20000 p+r parkolóhoz???

hely, meg mész felrajzolni a vonalakat bakker. mi a francot szerencsétlenkednek ezen? esküszöm, ha felmerül én rászánok egy hétvégét, kimegyek parkolót vonalazni... barmok.

mizie 2011.02.18. 22:57:34

konferenciaközpont?? van bőven ilyen létesítmény pesten. Vagy a Syma és az Expo minden nap zsúfolásig van tele? nem hinném. pláne hogy a főváros miért csinálna ilyet a MI PÉNZÜNKBŐL?

Híd a semmi közepére? ezt nem mondják komolyan!!!!???

CsárliFirpó 2011.02.18. 23:01:42

A híd is, de leginkább ez a múzeum építgetés ami kiakaszt. Valóban pont hatalmas múzeumépítgetésekre van szüksége Budapestnek egy ennyire eladósodott városnak? Ne vicceljenek már. Minden támogatásom Tarlósé, de könyörgöm ne ilyen baromságokkal csessze el!
Azt hiszem van elég múzeumunk, így lenne annak a pénznek sokkal fontosabb helye is. Egy nagyobb városkép ill. közterület felújítás kellene. Hogy néz ki a Rudas fürdő, hogy néz ki a Városliget, hogy néz ki az Erzsébet híd pesti hídfője, a Kossuth Lajos utca, és sorolhatnám hosszan...

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.02.18. 23:10:13

ez a tarlós gyerek rendesen belenyúlt a lecsóba.

egyrészt igaza van néhány dologban, a 23 kerület önállósága az egész várost működését veszélyezteti, így nem lehet komplex projekteket véghezvinni, abszurd.

másrészt. pl. távhődíj témában hihetetlen dilettáns gondolkodás van jelen. budapesten az egyik legdrágább a távhő, mert az egyik legrosszabb módon működik. bécsben érdekes módon töredéke a távhő díja a pestinek. talán tessék kiballagni és megkérdezni mi lehet az oka. (de elég lenne pár honi szakembert megkérdezni)

városháza projekt: butaság és rongyrázás keveréke, mázli, hogy elmarad. buta igényekre kiírt rossz pályázat volt, örülök, hogy nem épül meg. Bán Feri színházát sajnálom, az húzta volna magával azt a részt, de az már veszett fejsze.

felszíni kötöttpálya projekt: ebből kell még rengeteg, azt kell átverni a kerületeken valahogy.

finta bátyánk opportunista nyilatkozata szégyen. az összes felvetése konkrét magánérdeket szolgálna, erre egyetlen mód létezik: magántőkéből megépíteni. itt se a városnak, se a kormánynak nincs semmi keresnivalója.

ha demján kifizeti, akkor legyen kongresszusi központ, vagy plázahíd, vagy múzeumnegyed. erre közpénzből egy fillért sem szabad költeni.

egyébként gyalogoshíd csak a várbazárhoz, sehova máshova, viszont a plázahíd ostobaság.

tessék pláza-alagutat építeni, akár design-shuttle-metróval, mint sanghajban, az érdekes módon működik és nem teszi tönkre a városképet. akár tizet is felhúzhatnak magánpénzből, tőlem. minden demján irodaházat összeköthetnek budával alagúton, magántőkéből.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.02.18. 23:17:43

Jó. Van már amúgy egy gyalogoshíd, mégpedig a Népszigetet köti össze a Marina parttal. Azt elég lenne csak egy kicsit slaggal megtisztítani, mert a szigeti menedékbe járó csövesek összemocskolták minden lehetséges helyen.

Fonódó - maximális támogatás.

Metál -e a bimetál? 2011.02.18. 23:25:19

kormányzati segítség nélkül még idén bedőlhet a BKV és 3-4 nap alatt megáll az ország;

megáll az ország :D meg az ész is, amikor ekkora képtelenséget olvas az ember...

krj 2011.02.18. 23:27:25

nem tökéletes a programja, de nagyon drukkolok neki. főleg, mert ellene mer menni a kurzusnak, a senkiházi kerületi megmondóembereknek és az elvárt "mainstreamnek".

Hurri Kán 2011.02.19. 00:01:20

Jó lenne ha nem ilyen maradna. Ha tisztább lenne, jobb BKV-val és szebb épületekkel.

Metal Warrior · http://ordogvilla.blog.hu/ 2011.02.19. 00:21:09

Aquincumra kéne híd.
Ez a gyalogos híd délen netto f.szság, Finta a hülye ötleteivel monnyon le.

teddybear01 2011.02.19. 00:59:28

gyalogoshíd BP-re nem kell. Főleg nem a Lágymányosra, Ott van egymástól minimális távolságra két normál híd is.
Normál híd kéne Dél-Buda és Csepel közé, persze beleillesztve a fővárosi úthálózatba, meg egy másik híd is kéne valahová Aquincum, és Újpest közé, az Árpád-hídtól északra.

A múzeum-építés csak a Felvonulási tér ingyenparkolóját szüntetné meg, ha ehhez hozzáveszem a Mexikói-úti plázaterveket, akkor végképp nem lesz az M3 felől érkezőknek semmilyen P+R lehetősége.

Az Észak és Dél-Buda közötti összeköttetést nem tudom, hogy milyen forgalomelemzés támassza alá, de nem hiszem, hogy olyan sokan járnak a két városrész között napi rendszerességgel.

Távhődíj. Hát amennyire tudom, parlagon hagyják a város alatt található termál hőforrásokat, a legtöbb lakótelepet gázzal fűtik. Energiát is termelnek ezekben a fűtőerőművekben, mégis magasak a fűtési számlák.

A várbazár meg a háború óta folyamatosan omlik, felújítása még csak tervben sincs.

Carambolo 2011.02.19. 01:06:27

Ha már gyalogos híd, nekem ez bejön: en.wikipedia.org/wiki/Millennium_Bridge_(London)

És valahol a pesti korzó és a vár között működne is. Kérdés, hogy ez a legjobb helye annak a pénznek.

XPS 2011.02.19. 01:23:14

@mcs: magántőkéből?? majd hülyék lesznek ilyenre költeni a kis pénzecskéjüket.
Inkább a Tiedet, meg az enyémet költenék rá.

Garlando 2011.02.19. 05:22:07

@Sadia:

Az összes építész ki van éhezve munkára, mert nem épül semmi!

Link Elek 2011.02.19. 06:31:31

a vilag legjobb egyetemei kozott a legjobb magayr 400. helyen van.
a legjobb 10-ben van 2 angol.
az europai egeytemek talalkozasi pontja soha nem lesz Mo-n.
www.timeshighereducation.co.uk/world-university-rankings/2010-2011/top-200.html

ennyire erovel azt a celt is kituzhetne, hogy hidat epit lagymanyos es a Hold kozott.
nemi realitas erzek bazdmeg, az kene a magyar politikusoknak.

Link Elek 2011.02.19. 06:32:38

elérhető célt kell kitüzni, és el kell érni _rövid_ idő alatt

dbeata 2011.02.19. 06:35:17

@AkarkiJ:

Jajj, erről eszembe jutott, hogy a Határ úti P+R parkolót is megszüntették... Egy részét bekerítették fizetőssé alakították. Egyszer megkérdeztem, miért tették ezt? Válasz az volt, hogy a terület már régen nem az önkormányzaté volt, hanem osztrák cégtulajdonban (akik az Europark-ot építették vagy tulajdonosai), és hogy a cég azzal bocsátotta a köz rendelkezésére a P+R parkolót, hogy ha az önkormányzat rendben tartja azt. Mivel szerintük nem tartotta rendben, megszüntették a parkolási lehetőséget (betontömböket helyeztek el a parkolóhelyeken) és egy részéből fizetőst csináltak. A Határ úti metrómegállónál. Ez van gyerekek. De gyalogoshíd meg konferenciaterem baromi fontos.

dbeata 2011.02.19. 06:41:29

@teddybear01:

Az Észak és Dél-Buda közötti összeköttetést nem tudom, hogy milyen forgalomelemzés támassza alá, de nem hiszem, hogy olyan sokan járnak a két városrész között napi rendszerességgel.

Egyen már biztos! Hat éven keresztül jártam Budatétényből az Amfiteátrumhoz melózni. Igaz, már múltidőben.

kigyurt álat 2011.02.19. 07:46:58

"40 fékpróba során tízszer nem állt meg a szerelvény, viszont az ajtók kinyíltak"

Nem kéne erőltetni ezt az Alstrom dolgot. Ha kijavítják a hibákat, az akkor is szar lesz.

Tell Vilmos 2011.02.19. 08:17:34

-Rendbe kellene hozni a városligetet, és az egyéb zöldfelületeket. Bp szinte az utolsó az egy főre jutó zöld felület nagyságában!
-Külső budai részeken megtiltani további beépítéseket.
-Trolibuszokat és villamosokat a buszok helyett, ahol műszakilag megoldható.
-P+R helyeket, de sokat!

Első körben ennyi...
-

Gempacsöki boborján 2011.02.19. 08:24:12

Fejlesszék már azt a kurva békávét inkább,mert halál égő az egész!
Románia is fejlettebb már mint Magyarország!

Gempacsöki boborján 2011.02.19. 08:26:09

Hja!És gyorsan csináljanak több piacot,mert az összes kiskereskedő bedőlt a januártól és a februártól,meg az OV hülyeségeitől,így nem lesz cipő és rongy csak a plázákban és a piacokon!
Slussz!

irónika 2011.02.19. 08:30:59

Lehet, hogy rosszul gondolom, de ha Tarlós által mondottak - miszerint Bp csődhelyzetben van - igazak, akkor mi a jó büdös francnak kezdünk el fejlesztésekben gondolkodni. Ha majd rendberaktuk a várost pénzügyileg lehet mindenféle dologról álmodozni.
A fonódo villamosból nem értem, hogy hol van benne a hiba? Ha Észak-Budáról a Moszkva térig megyek akkor miért fáj az nekem, ha van aki tovább tud utazni? Segítsetek, mert nem értem az ellenzők logikáját.
Ami pedig a 23+1 kiskirályt illeti azt 1990 óta nem értem mi ebben a jó. Egyes utak egyik fele az egyik önkormányzaté, másik fele a másiké, de az elválasztósáv a fővárosé. Micsoda baromság ez!!!
Jellegzetes példa. Szabadbattyán és Litér között van egy út, melyet két megye kezel (Fejér és Veszprém) Valahol Berhida előtt ki is van írva a megyehatár. Feleslegesen, mert az út addig úgy ráz, hogy a veseköved biztos elmozdul, utána pedig mintha frissen aszfaltozott autópályán mennél, nem rázkódás, rezonancia sincs. Ilyen az, ha egy dolognak két gazdája van. És ez Budapesten ennél még csak rosszabb.
Budapest 1 db város, sok kerülettel. 1 Polgármester kell és lehet 23 ügyintézési hely, ha erre szükséget látnak. Az egyes kerületek képviseletére meg nagyon egyszerű a képviseleti demokrácia intézménye. Minden kerület mindenféle differenciálás nélkül azonos számú képviselővel van jelen, oszt jónapot. Persze ezzel megszűnik 23 nagyon meg vagy 500 kevésbé, de még elég zsíros állás, de ez pedig nem a köz, hanem az egyén édeke.

nyelv-ész 2011.02.19. 09:38:56

Faszkivan az ilyen építészektől, akik a belvárosba akarnak újabb funkciókat beerőltetni. Egyfelől erőlködnek, hogy az autókat kiszorítsák a belvárosból, másfelől meg újabb megalomán épületekről böfögnek, amivel újabb tömegeket akarnak odavonzani.

Persze majd gyalogoljon mindenki kilométereket, mert a tömegközlekedést is ellehetetlenítik, mondván, hogy ők a zembereknek visszaadják a teret.

Gyalogoshidat meg felejtsék el. Plázahíd pláne baromság, plázába az megy, aki ott tud parkolni, hogy telepakolhassa a kocsiját. Vagy a hídon lesz parkoló is???

Van Budán kongresszusi központ, lepkehálóval vadásszák a rendezvényeket, hogy ne álljon ott egész évben kihasználatlanul. De azért épüljön még egy.

dbeata 2011.02.19. 12:59:05

@nyelv-ész:

Nagyon igaz! Már nem is járunk a belvárosba, merthogy autóval lehetetlen a parkolás vagy drága, de ha BKV-val próbálnád meg, akkor min. egy óra innen (Pestlőrinc-Béke tér) bármilyen városközponti úticél. Az 50-es villamos menetideje félóra, Béke tértől a Határ útig 20 (!) közlekedési lámpa (szinte minden sarkon). Ha kompromisszumot akarnál kötni, hogy autóval a Határ útig, akkor az a szomorú látkép fogad, hogy nincs hova letenni a kocsit (mert megszüntették, minek is az...), irány vagy a Pöttyös utca, lakótelepi parkolóhely, ha van, vagy mehetsz beljebb, ahol meg már fizetős a parkoló. Régen a P+R parkolóknak becsülete volt. Ma már csak múltja, sajnos.

innovation 2011.02.19. 15:26:46

@molnargazs: A hidak ritmikájába illik. Nem egy higt-tech (amelyeket eddig láttam terveken) hídra gondoltam, hahem amely illeszkedik a város "profiljába".

innovation 2011.02.19. 15:29:09

@Modor Tibi: Jogos, bár mozgássérültek a rengeteg lépcső miatt nem használhatják és nem ártana, ha át tudnánk gurulni rajta bringával. Az előtte lévő csónakház kuka, mert baromi ronda, s végre a szigetet is rendbe lehetne tenni, hogy legyen "méltó nagy híréhez". Uram bocsá' akár fel lehessen bringával kapaszkodni a vasúti hídra is, így át Budára...

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2011.02.19. 20:08:58

Szerintem nem kell elhinni mindent, amit mondanak. Ez a múzeumépítés csak gumicsontnak van bedobva, kompenzálandó, hogy mindent leállítanak, ami korábbi kiírás ( = mszp-s zsebekbe jattol). Majd talán egyszer lesz valami olcsó fideszes projekt, de az sokára lesz, mert spórolósak, de addig is kell a magyarnak valami, amin agyaljon.

Hasonló logika szerint: 600 milliárd forintnak mennyi is az 1 százaléka? És a 20 százaléka? Na ilyen nagyságrendű pénz az, ami elvándorol nem fideszes zsebekbe, ha kifizetik a metrót. De egyszer már megégette magát a fidesz, most kerülni akar minden hasonlóságot. Ezért még a látszatát is kerülik, hogy ők le akarnák állítani a beruházást. Viszont vannak jó embereik jó helyeken, akik képesek kitalálni, hogy működésképtelen az a szerelvény, ami a világ 50 váriosában vidáman furikázik évek óta. Nem tudom, mennyi van kifiuetve eddig a metró-beruházásból, de ezer százalék, hogy itt a fennmaradó rész a tét.

Finta nem tudom, mit szív, és milyen zöldeket akar egyesíteni mivel.

A városháza hátulja így nem jó. Az egy fél épéület. Nem lett volna nagy szám az a tornyos-üveges izé, de valami lett volna. Jó, állítsák le, de ne merüljön ki a véglegesítés a gyeptéglák lerakásában.

A hidas, plázás, kongresszusi központos fintás részeket nem is érdemesítem szóra.

Quick_6 2011.02.20. 16:26:36

1. Ne legyen kosz, szemét, csövesek, falfirkák
2. Legyen modern BKV járműpark
3. Ne legyenek kátyús szar utak
4. Hozzák rendbe már meglévő dolgokat és újítsák fel azokat!

MÁS NEM KELL! Ha minden okés, lehet gondolkodni új dolgok építésében is.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2011.02.21. 19:14:06

@CsárliFirpó: Amúgy Budapest, sokakkal ellentétben nem eladósodott.

Egyébként a plázahíd egyáltalán nem lenne rossz. Sőt, még az a kongresszus központ se.
A plázahídnak óriási keresete lenne... Éttermek a Duna fölött...Ez tényleg nagyon klassz lenne és nagyon sokan mennének oda. A pláza nem kizárólag a nagy élelmiszerboltot jelenti, ahova "kéne a kocsi".

Ha nonstop szabadon át lehetne menni rajta + ingyenes wc-k, akkor ez tényleg egy nagyon klassz dolog.

Itt jön a de -->
DE nem állami pénzen! Ez egy jó üzlet és erre van kitalálva a magánszektor, a kapitalizmus alapja..mivel egyértelműen ez a városnak is jót tenne, ezért a város azzal segítheti a projektet, hogy ingyen adja a területet.
És akkor mindenki jól járt...
Egyébként a debreceni stadionnal is így állok. Semmi gond, ha Debrecen, pontosabban a csapat vesz magának stadiont. Ez így működik a világban mindenhol, magáncég, saját bevétellel. A város és az állam úgyis támogatja a csapatot...röhej h a stadiont is adópénzből csinálják.
süti beállítások módosítása