http://img3.indafoto.hu/3/9/28459_afb10ddfce75e4a231f083365f04e08f/5252089_c9736446aa668233cb4e6ee2f7efd096_m.jpg

Föladhattam volna rejtvénynek is ezt a képet, én ugyanis egész biztos nem jöttem volna rá, hogy Budapesten járunk. Egy kedves olvasónk szerint ez Zugló (s talán Budapest) két legrondább épületének egyike. A másikra - legalábbis így Norc.hu-s fotó alapján - nem tudok annyira haragudni, bár lehet, hogy a valóságban ugyanilyen sokkoló.

Kedves Urbanista!

A mellékelt két épület valószínűleg nem csak Zugló, de egész Budapest legrandábbjai, fogalmam sincs, hogy a hatóság hogy adott engedélyt két ilyen förmedvény megépítésére. Ráadásul a kettő egymástól mintegy 2-300 méterre van a Vezér úton, tehát úgy tűnik, itt gyűlnek össze a tehetségtelen építészek. A második képen lévő épület ha jól tudom a mai napig nem kapott sem használatbavételit, sem fennmaradásit.

http://norc.hu/pano/4yiNkGOe/

http://norc.hu/pano/7XPmP3hv/


Üdvözlettel:
...

Frissítve: Hopp! Nem véletlenül nem éreztem borzasztónak ezt a második linket. Olvasónk frissítést küldött:

a második link rossz, bocs! úgy látszik az épület rondasága kicsit megkeverte még a norcot is, mert több hiba található ezen a sarkon, de innen látni jól, hogy valójában mennyire ronda!

http://norc.hu/pano/lCUwoKEc/

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest giccs családi ház irodaház xiv. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr491350502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2009.08.31. 14:17:11

@wagabound: sztem csak a cigányozásra válaszolt némi iróniával - bár azért egy @xy jöhetett volna elé : )

@tonyo71: tudnál küldeni fotót vagy egy norc.hu linket? kösz!

petyya 2009.08.31. 14:17:38

Mind a 2 nagyon PARASZT:-)

Wallstreetbull 2009.08.31. 14:19:05

A képen látható ház undorító, van szerencsém nap mint nap látni és nem hiszed el hogy nem akar felborulni. A másikkal, ami nem kapott használatbavételi engedély, szerintem nincsen semmi esztétikai baj. Az egy kicsit giccses valóban, van ilyen tornyocskája, meg egy olyan kerítése, aminek az árából felhúzol egy szerényebb társasházat is. De hát ha valahol jobban elgondolkozunk, Budapest eklektikus építészete is egy giccsparádé volt.

Pilgram (törölt) 2009.08.31. 14:19:48

gyújtsuk fel, gyújtsuk fel..

elist 2009.08.31. 14:21:21

Hello mindenki!
Nem tudom miért kell csodálkozuni ezeken az épületeken?! Ezeket valaki megrendelő kérésére megtervezte, valaki engeélyezte és valakik-pár százezren talán nézegetik...
De mi van most képzeljétek el, pl a Renault Tháliát! Az hány kézen ment át amíg százmillió eurokéárt belekezdtek a gyártásba több százezren nézzük és senki nem vette észre,hogy ronda?!
Egyébkébnt szerintem ez szükségszerű rossz,hogy tudatosuljon bennünk a szép és a csúnya közti különbség.

Pilgram (törölt) 2009.08.31. 14:22:09

@~dá~: szerintem erre gondolt. nem szép de annyira azért nem vészes.

norc.hu/pano/s2WkOIlz/

tonyo71 2009.08.31. 14:26:47

@Pilgram: Erre gondoltam, és így a képen elég jól néz ki... de élőben ráépítve a szomszédra.. hányadék...

vagodeszka 2009.08.31. 14:30:08

Ismerem a két épületet és közkincsé szeretném tenni a kistestvérüket Angyalföldről, a Kámfor utcából. Bár így a Norcon nem is annyira vészes de élőben valami döbbenet az élénk rózsaszín színével és gagyi kivitelével. Ráadásul így ebben a formában tuti nem is kaphatott építési engedélyt.

norc.hu/pano/sItFnpr6/

robertdani · http://robbiedani.tumblr.com 2009.08.31. 14:34:50

én ott lakom a környéken évek óta, de még minden nap megrémülök amikor meglátom ezt a két házat. le kellene őket dózerolni. ellenben a fűrész-komócsy sarkon épült egy új ház, az gyönyörű lett.
gus.hu/archives/2008/04/26/Komocsy_Haz/

fafaj 2009.08.31. 14:36:53

Bingó! Szerintem is BP két legrandább épülete. Úgy hetente egyszer járok arra, minden alkalommal elmélázom, hogy ezek a szörnyek milyen megfontolásból is kerültek oda. Sem stílusban, sem a beépítés szempontjából nem passzolnak semmihez.
Az igazsághoz az is hozzája tartozik, hogy én már találkoztam olyan emberrel, akinek az első képen látható csoda tetszett. Ez az a bizonyos ízlés és pofon.

Rá Dios 2009.08.31. 14:41:25

Félek, hogy a bánffyhunyadi párhuzam a valószínű építtetőre is igaz lehet...Csak azt nem értem, hogy Zuglóban a sok hivatal egyike sem látott, hallott, beszélt? Vajon mennyibe került a beleegyező hallgatás?

dr.chelesby 2009.08.31. 14:42:02

www.aszpik.hu/irodak.html

az itteni tulaj becsípődése hogy ilyeneket építsen

Hellisfitar 2009.08.31. 14:50:19

Jaja, tiszta Bánffyhunyad. Amúgy mi zárja ki, hogy onnan elszármazott cigányoké?
Egyszer (először és utoljára) megálltam kajálni a Királyhágón. A parkolórészen egy magyar rendszámú fekete A8-as Audi mellé sikerült állnom. A miccs betolása után figyeltem fel a szomszéd kajáldában bravózó és lárevederéző nagykalapos cigányokra (bocs, nem tudom besorolni őket sehova), akik (talán mondanom sem kell) az Audiba szálltak be és indultak el a határ felé.
A két vityilló meg csodaszép. Még több ilyet, pénz beszél, az ízlés kihalt.

Wahun 2009.08.31. 14:54:01

biztos nem cigányok ...

WOWBAGGER 2009.08.31. 14:54:02

Elviekben az első nem mindíg volt ekkora, hanem az évek alatt "nőtt" meg. A nyolvanas években az egyik "komoly" ántikos família birtokolt több ilyen házat a környéken.
...egyébként az ilyen tűzép-barokk stílus mindenhol fellelhető az országban...kőoroszlán+gipsztigris +páva(élő)...és nem mindíg kell a dzsipóság az ilyen izlésficamhoz :)))

Luigi 2009.08.31. 14:54:14

A másodikba bukott bele a főépítész....

dr.chelesby 2009.08.31. 14:58:16

nemcigány a tulaj, nagyon nem :)

Pilgram (törölt) 2009.08.31. 15:03:20

@gusvagyok: azt tényleg szépre sikerült, nekem is tetszik.

viszont a másik érdekes projekt, és amit (szerintem szép, patakparti) fekvése miatt is érdeklődve figyelek, az a Cordia Thermal Zugló. onnan nagyon szívesen leakasztanék egy kérót.

robertdani · http://robbiedani.tumblr.com 2009.08.31. 15:07:11

@Pilgram: igen!!! :-) ez a termálvíz a kádadban project.
de a patakparton a csömöri és az m3-as között is van egy csoda, egy mediterrán eltolt teraszokkal készített ház. én oda szeretnék majd egyszer költözni.
ja, és nem az a fajta mediterrán, amire csak rámondják, mert sárga... :-)

georg 48 2009.08.31. 15:10:26

Szerintem nem csak a tulajt kell szidni!
Neki ilyen fos az izlése, hát üsse kavics. Hanem aki kiadta ezekre az engedélyt, annak kéne az aláírós kezét kitépni és a hátába szúrni. De minimum a P.F. stadionban nyilvános kivégzésen elégetni.
Egyébként nem messze innen, a Fogarasi-Vezér sarki monumentális giccs is az illetőé volt.
Én mindíg úgy tudtam, hogy ezek a csúfságok egy c. vajdáé.
Az egyik toronyból már csak a királylány hiányzik, akit elrabol a sárkány.
Mit mondjak, szégyen gyalázat.

Mezőbándi 2009.08.31. 15:11:16

Ja, én is hetente látom ezeket a cigánybarokk alkotásokat. Én úgy emlékszem, hogy már legalább 5 éve így állnak. Gondolom gábor cigányok építhették.

Szerintem a nagy képen lévő belül nem annyira szűkös, csak az iszonyatos aránytalansága miatt tűnik úgy, hogy csak oldalazva lehet járni a szobákban...

A második nekem még tetszene is, ha nem lenne nagyon igénytelen a kivitelezése és egyáltalán, ha nem úgy nézne ki, mint egy harcsabajszos, 140 kilós cigányember, akinek a hasa kilóg a gatyából. A négy torony nem egyformán van kiépítve (erről az oldalról nem igazán látszik), a ház szinte kitolakodik a kerítés fölé, stb.

Viszont legalább nincsen se csicsásra színezve, se fényes bádogtetővel fedve.

A másodikban nagyritkán látni lehet embereket, de inkább olybá tűnik, mintha valaki néha benézne állagmegóvás céljából.

Mezőbándi 2009.08.31. 15:13:57

@chelesby: Nem cigány a tulaj? Abból is gondoltam pedig, hogy a környéken szoktam látni gábor cigány asszonyokat. Viszont akkor még furább, hogy pont ez a stílus jön be neki.

Mitya Ivanov 2009.08.31. 15:22:18

július végén az állatkert felé buszoztam és mintha én is ott láttam volna ezt. Van benne egy királykisasszony és minden este 7:48-kor segítségért kiállt, de nem hallja senki

hatja 2009.08.31. 15:26:17

@vagodeszka: itt egy végtelenül szimpatikus roma család él gondolom ezzel nem mondtam újat. :) a ház előtt ráfestették a bringaútra, hogy STOP! :D

2009.08.31. 15:28:50

Atyaúristen... az első tuti, hogy Hotel Dzsipó. Amúgy járt már valaki Sárkeresztúron (Fejér)? Na, ott is tudnak építkezni a cé-k...

Ököl 2009.08.31. 15:29:29

T. Urbanisták!

Ezt az épületet nap mint nap láttam az 1-es villamosból. Mindig filóztam, vajon szívesen laknék-e benne. Tudtok valami közelebbit erről?
Én csak varjúvárként hívom.

www.panoramio.com/photo/15737325

Ököl 2009.08.31. 15:33:59

bocsi türelmetlen voltam a blogmotorral..

Mitya Ivanov 2009.08.31. 15:39:05

@Mitya Ivanov: a második kommentemet kitörölték, pedig abban nem volt helyesírási hiba

avc 2009.08.31. 15:40:39

na, jól van, meglett a másik rondaság is :)

robertdani · http://robbiedani.tumblr.com 2009.08.31. 15:41:02

A BERAKOTT LINKEN NEM IS AZ LÁTSZIK. :-(

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2009.08.31. 15:42:33

@Mitya Ivanov: bocs azt hittem kétszer ment el ugyanaz. visszavariáltam

Alex3000 2009.08.31. 15:49:01

Itthon is kezdenek megjelenni a cigány paloták, olyan lesz mint Romániába és Bulgáriába, ahol egész cigány paloták vannak hegyén hátán.

Pilgram (törölt) 2009.08.31. 15:51:21

@Ököl: szerintem ez annyira nem vészes, ráadásul az ott áll vagy 60 éve..

@gusvagyok: a kánfor utcát miért posztoltad? mit nézzünk rajta?

a hungárián én ezt nem értem: norc.hu/pano/Uct2znuZ/

ez valaha kontrax, majd l'oreal, aztán talán még sony székház is volt, de most már évek óta üresen áll, néha forgatnak benne vmit. jó a közlekdése (egy köpésre van a metró, 1-es vili, 77es troli), és annak ellenére hogy a 90-es években építették, teljesen elfogadhatóan néz ki, ugyanakkor mintha karban is lenne tartva, ami a környező dzsungelről már sajnos nem mondható el...
na mindegy, a hungárián úgyis van még retek hely ezen kívül bőven.

csak végre azt a kurva bosnyákteret csinálnák meg, annyira de ANNYIRA ocsmány az egész a templommal, remízzel, omladozó házakkal, tankcsapdás úttal, az ultraronda cartographia házzal meg a düledező, málló vakolatú épületekkel...katasztrófa.

félemelet 2009.08.31. 16:00:58

Biztos ki fogom verni pár embernél a biztosítékot, de egészen másképp látom ezeket a házakat, mint a hozzászólók többsége. Ha rájuk nézek, nem az jut eszembe ESZTÉTIKAI értelemben, hogy "ronda", hanem inkább valami olyasmi, hogy "fura". Ha elképzelek pl. az első házból egy utcányit, és erről az utcáról mutat nekem valaki egy fotót azzal a szöveggel, hogy valami távoli ország kisvárosában készült, ahol ez az uralokodó építészeti stíl, akkor különösebben fel sem kapom a fejem, hiszen ennél sokkal "furább" házakat is látni a nagyvilágban - és azokra nem mondjuk, hogy ronda. Egyszerűen csak idegen.
Más kérdés, ha tudom, hogy pl. az első Zuglóban van. Akkor menten látom, hogy az európai szememnek idegen épületarányoknak semmi más oka nincsen, mint az, hogy próbál a tervező egy teljes harmadik emeletet tetőtérnek hazudni, és így átverni a szabályozást. Ebben az értelemben ez az épület "rossz", és nem "ronda".

amfiteatrum 2009.08.31. 16:06:09

A szorgalmas bodzagyűjtés eredményéből építették, hát istenem, kicsit más az ízlésük. De anyag az van bennüK!

félemelet 2009.08.31. 16:13:28

És akkor az esztétikájáról. Engem nem sokkol. Nyilván sosem szeretnék magamnak ilyen házat, és nem is tetszik, de groteszk módon stílusa van ennek az épületnek. Van benne valami esztétikai koherencia - amit jópár hasonlóan balusztrádos erkélyű budai villa esetében közel sem érzek.
Sőt, ha nézem ennek az épületnek a csicsáját - mint a megrendelő szándékát - azt kell mondjam, az építész kifejezetten tehetségesnek tűnik. Nem ráaggatott, ötletszerű gipszdíszekkel csicsáz, hanem lényegében csupán két dologgal: a tipikus posztmodern "vakolat-kváderezéssel" és az erkélyek balusztereivel. Ha mondható ilyen, akkor ez a díszítés a csicsa kifejezetten letisztult szellemiségét tükrözi - a "csicsa bauhaus-a".

Hogy ezek lennének Budapest legrondább épületei? Ugyan már...

miskagyerek 2009.08.31. 16:15:42

A tulaj mindkét esetben ugyanaz a népcsoport. (eredetileg) A gond nem ezzel van. Szerintem nem is erre kértek ők építési engedélyt, ha kértek egyáltalán. És még ezzel sincs gond, mert istenem, ők már csak ilyenek, nem szeretnek vesződni a hivatallal(mutasson nekem valaki roma tanulóvezetőt). De ha egyszer lehet csinálni, miért ne? Mikor az építés közben nyilvánvalóan ordított az iszonyat róluk (én is végignéztem a szörnyek születését), nem, vagyis az egyiknél is csak nagyon későn jött a verdikt, hogy abbahagyni. Letolni meg nyilván a nálunk legendás gyorsaságú jogi eljárások miatt majd a jövő században lehet. Addigra meg még műemlék is lehet belőle. Hiba lenne rossz ízlésű gengszterekre, méginkább etnikumra fogni, hogy ezek ott díszlenek.

miskagyerek 2009.08.31. 16:20:34

Valakinek Quasimodo is tetszett...

Ököl 2009.08.31. 16:21:31

@Pilgram: nem gondolnám én sem vészesnek, de mindenesetre a környezetétől elüt. Milyen lehetett 60 éve az a környék? Akkor egymagában állt az a ház? A panoramio-s feltöltő is egy kérdőjelet írt címnek.

robertdani · http://robbiedani.tumblr.com 2009.08.31. 16:21:51

@Pilgram: az olaszos hangulatú társasházat akartam, de nem sikerült. :-)

a zuglói lapokban most olvastam, hogy újabb tervek készültek el a bosnyák térre. remélem már el is kezdik valamikor. a kinti szombatonként megrendezett piac pedig január 15.-től megszűnik. így nem lesz mindenfelé szemét, legalább ez... :-)

volesojinka 2009.08.31. 16:22:44

De most komolyan, egy ilyen intellektuális hangvételű blog kommentjei között is muszáj cigányozni?? És ha történetesen valóban cigány tulajdonosai vannak a valóban rettenetesen ronda épület/ek/nek , ez a téma szempontjából miért érdekes? Ennél a kétségkívül rémséges vizuális szennyezésnél - és jaj, de sok ilyen van! - sokkal nagyobb baj ez a morális szennyezés, még a "jóindulatú, megengedő" hangvételű cigányozos kommentelő is képes ilyen rasszista közhelyeket leírni és ezáltal erősíteni azt, hogy "mutasson valaki roma tanulóvezetőt" vagy "istenem ők már csak ilyenek". Gratulálok. Biztos megint jobban alszanak majd azzal a bizsergetően édes tudattal, hogy maguk mennyivel különben "ők"-nél, pusztán mert nem cigánynak születtek.

VOGAben 2009.08.31. 16:28:00

És 25-30 felett a felső emeleteket lift nélkül nem is élvezhetik, mert ugyebár szíves, tüdős mind. Nem bírgyák a lépcsőt bameg!

VOGAben 2009.08.31. 16:30:35

Oszt lift van-é? Há mer harminc fölött szíves, tüdős mind. Nem bírgyák a lépcsőt vazz!

robertdani · http://robbiedani.tumblr.com 2009.08.31. 16:31:29

@volesojinka: végre valaki. már azon gondolkodtam, hogy én írok be, de megtetted helyettem. köszi. :-)

félemelet 2009.08.31. 16:31:45

És akkor az esztétikáról még egyszer. Ezeknek a házaknak a harsogó tetszeni akarása és ebből fakadó agresszív eklektikája engem semmivel sem bánt jobban, mint ha lemegyek egy pesti romkocsmába, és ránézek néhány jellegzetesen ott megjelenő fiatal értelmiségi (!) lány etno-sztájl ruhájára: türkiz cicanadrágon aprómintás tarka mini-otthonka, a fejen narancssárga vagy lila kendő, plusz extraként keletiesch műanyagbizsuk tömkelege, mindez Max factor szempillafestékkel, Dior parfümmel, Avon rúzzsal és Adidas cipővel.

Megszoktuk, ez nem háborít fel minket, sőt, "az andit ismerem, jófej csaj, klasszika-filológusnak tanul..."

bigyibogyo 2009.08.31. 16:31:52

@Ököl: durvan jol nez ki, abban laknek en is szivesen :)
@volesojinka: ciganyozni mindig kell, divat :/

Fazakas F. János 2009.08.31. 16:33:36

Én már 19 éve élek zuglóban itt is nőttem fel.
Az első ház második emeletén van egy ismerősöm még évfolyamtársam volt az építészmérnökin fura egybeesés :D...
Kétségtelenűl mind2 ház borzasztóan undorító...
Én magam eredetileg erdélyi vagyok és sokat járom haza. A második ház mellet elmenve mindig Bánnfyhunyad jut eszembe a maga borzalmas bádogtetős cigányházaival. Agyrém, hogy erre építési engedélyt adtak...

Pilgram (törölt) 2009.08.31. 16:40:51

@gusvagyok: a rákoskpatak utcaira gondolsz?

norc.hu/pano/P9ZACh4o/

norc.hu/pano/r0SAuz8U/

ebben én is laknék, blokkolnám!

bazs 2009.08.31. 16:41:09

A második mellett egyszer elsétáltam, kíváncsiságból megnéztem, van-e valami csengő, kopogtató, névtábla, bármi arról, hogy mi ez az épület.
Csak egy papír volt kirakva, nem szó szerint idézve, ha be akarsz menni, hívd ezt a számot. És mellette egy mobil. Egyből valami titkos társaság titkos találkahelyét vizionáltam bele, ehhez képest a fenti kommentek egészen lehangoltak.
Én a 'dózerre szavazok.

Pilgram (törölt) 2009.08.31. 16:44:36

@gusvagyok: ennek végtelenül, végelenül tudok örülni, szombat délutánra úgy nézett ki az egész bosnyákutca, hogy kocsival alig mertem rajta végig menni, döbbenet. egyszerűen fel nem tudom fogni, hogy miért nem tudnak az árusok eltakarítani maguk után. undorító, simán el tudnám képzelni, hogy rárepülök egy F4-es Phantommal hosszában és ledurrantom az egészet napalmmal.

miskagyerek 2009.08.31. 16:45:38

@volesojinka: megláttad a lényeget. Neked erre van szemed, és ha Itália fővárosát emlegetném , feltehetően cigányozással vádolnál. A hiperérzékenység eltakarta előled a lényeget: tökmindegy, hogy arab, zsidó, kínai, magyar tulajdonolja ezeket a rémségeket, együtt csinálta az önkormányzattal és a mi közigazgatásunk lehetővé tesz olyan dolgokat is, amik a közízlésrombolásnál súlyosabbak. Kínai, és néger tanulóvezetőt sem láttam, meg jó pár ezer "magyart" sem, akik nem pepecseltek a vizsgával, mert azok nem voltak ott.
Ha meg lehet tenni valamit, azt meg is fogják tenni (nem csak a romák, mindannyian). Egyre szélesebb körben. Ez történik.

félemelet 2009.08.31. 16:46:39

És akkor "cigánykérdés". Azt kell mondjam, a dolog lényegét tekintve semmiben sem különbözik a parasztbarokktól - utóbbit akár skanzenben mutogatjuk, és meleg szívvel csapjuk össze a kezünket, hogy "ah, az egyszerű emberek ösztönös díszítési szándéka..."

Azt figyeltem meg, hogy az eféle "színes" esztétika a cigányok esetében bír valami fura hitelességgel. Aminek az az oka, hogy egyfajta őszinte esztétikai rajongásból fakad - szemben a nem cigányok hasonló esztétikai produktumainak sunyin átintellektualizált motivációival. A cigányoknak kanti értelemben "tetszik" ez a színesség, és ezért bizonyos értelemben "igaz". A cigánylányok jól néznek ki nagymintás, színes ruhákban...még neonzöld cicanadrágban is, mert rájuk nézek, és tudom, hogy azért vették fel, mert ŐSZINTÉN tetszik nekik - míg az értelmiségi csaj esetében világosan érzem, hogy egy konstruált intellektuális kivagyiság van a háttérben, valamiféle kényszeres individualizálás.

kyanzes (törölt) 2009.08.31. 16:47:18

Minden alkalommal elcsoldálkozok rajta, amikor arra járok. Ismerősöknek már többször magyaráztam, hogy "az ocsmány háznál kell lekanyarodni" :)

zauberpferde (törölt) 2009.08.31. 16:49:31

a T. Tervező inkább cigarettát csavart volna a diplomájából

dr.chelesby 2009.08.31. 16:49:35

@Mezőbándi: nem cigány, az aszpik hidegkonyha meg még ezer minden tulaja, pl polus hotel. Fehér ember, de egyedi az izlése :)

miskagyerek 2009.08.31. 16:53:42

@félemelet: De, azokon is utálkozhatsz. Csak a ruházatra nem kell építési engedély. És nem vagy kénytelen naponta elmenni mellette, szomszédjában élni. Meg talán ezek a "zemós" csajok pár év múlva kigyógyulnak.

robertdani · http://robbiedani.tumblr.com 2009.08.31. 16:55:56

@Pilgram: :-D én ott lakom a szuglóban! minden szombat reggel megy az ordibálás, aztán nem tudok kiállni a kocsimmal, mert rámparkolnak, aztán délután a szemét, amit ha szél is van, befúj az udvarra. képzelheted mennyire örülök, hogy megszűnik a vásár.

nothing.at.all (törölt) 2009.08.31. 17:05:25

norc.hu/pano/z4kNKT1F/
nekem ez a kedvencem.
cukik a tornyai.:D
tényleg csak a királykisasszony hiányzik a leengedett hajával.

kultúrpesszimista 2009.08.31. 17:06:08

Szerintem erősen félrevezető a cím. Ezek ugyanis nem de facto rondák, hanem ízléstelen, stílustalan, giccses házak. Ami nem ugyanaz. A Vakok Intézetével szemben a szocreál kocka rendőrségi épület, na az ronda!!!

kultúrpesszimista 2009.08.31. 17:09:29

@volesojinka:

Teljesen igazad van, de ez itt Magyarország, annak is a vízfeje, Budapest. Erkölcsi fertő, balkáni mentalitással, a vérprimitívek dagonyája. Mire számítottál? Mindegy az apropó, csak egy jót lehessen cigányozni/zsidózni/akármi.

félemelet 2009.08.31. 17:11:15

@miskagyerek: itt nem 12 éves emós csajokról van szó, hanem 20-30 éves, sokszor többdiplomás nőkről...

A ruhát csak a könnyebb megértés végett hoztam analógiaképpen. Az építészetben ugyanezt érzem. Sokkal kevésbé zavar egy-egy családi ház vagy villa esztétikai ámokfutása, mint a Disney-parkos Nemzeti Színházunk - már bocs az ezerszer elcsépelt példáért. (Tudom, szar példa... azzal kapcsolatban nem lehet egy jót cigányozni...)

Pilgram (törölt) 2009.08.31. 17:16:08

@félemelet: ez igaz, de az ilyen csajokról le tudod venni az ocsmány ruhát néhány abszint és/vagy pár csepp gina hozzáadásával, és aztán blokkolod reggelig, de ezek a házak év(tized)ek óta ott vannak és lesznek is, és ez a gond. marhára nem illenek oda, ennyi.
sajnos zugló tele van ilyen ocsmányságokkal, idesorolnám még a Lucky hotelt, az Amadeus hotelt...
továbbá ezt (norc.hu/pano/9ToQOa10/) a förmedvényt is, mely szintén évek óta üresen áll, gusztustalan. fogalmam sincs hogy minek építették, de ízlésficam..

ez is érdekes : norc.hu/pano/ilVlIPs8/
az épület kb 10(!!!) éve ebben az állapotban van, idén tavasszal feldobtak rá néhány ablakot és beköltökztek az alsó szintre..

Pilgram (törölt) 2009.08.31. 17:17:18

@nothing.at.all: hehe, az a Tasnádi-villa :))
óvatossan a posztolgatással, mert a végén még lófejjel az ágyadban ébredsz :))

hacsaturján 2009.08.31. 17:22:51

tessenek szívesek lenni összehasonlításképpen sétát tenni az un. budai villanegyedben is. igaz ott nem a bizantinus stílus a nyerő, de az építészeti förmedvények ott sem hagynak kívánnivalót maguk után. az egyik zuglói csoda építésekor bementem a területre és vallatóra fogtam az ott dolgozó derék, erdélyi munkaerőt, nos a tulaj derék, magyar ember, aki hasonlóan derék magyar, kerületi építési osztálytól kapott derék, magyar építési engedélyt a derék, magyar városkép rendezés okán, lásd még: budai villanegyed. egyszerűen szörnyű.

robertdani · http://robbiedani.tumblr.com 2009.08.31. 17:29:48

@Pilgram: használt téglákból tákolták össze. egy nőci szokott kint terpeszkedni néha a barátnőivel a "teraszon" pöfékelve. :-) ezek szerint ott laknak néha.

félemelet 2009.08.31. 17:30:38

@Pilgram: értem én, amit mondasz, de:
az esztétikán mindig érdemes - és kötelesség is - filozofálgatni, ám elég nagy aránytévesztés, ha az összes dühöt ezen a két házon akarja a nép levezetni - miközben számtalan sokkal nagyobb esztétikai undort keltő jelenséggel találkozunk nap mint nap. Ha nem akarok messzire menni, a hozzászólók nagyjából felének verbális esztétikája sokkal taszítóbb, mint ezeknek a házaknak a külcsínje.
Engem a felháborodás mértékének logikátlansága késztetett hozzászólásra és nem az, hogy minden tekintetben védelmembe vegyem ezeket a házakat.

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2009.08.31. 17:32:55

@~dá~: ja, nem, bocs, ez tényleg a cigányozóknak szólt.

arbor 2009.08.31. 17:35:34

Őszinte együttérzésem mindenkinek, aki kénytelen ezeket a förmedvényeket naponta látni. De az sem utolsó, hogy én viszont csak akkor látom őket, ha az APEH-be megyek. :-(

Az önkormányzatot meg alaptalanul tetszenek szidni: 0 beleszólásuk van a ház külalakjába. Csak akkor tilthatnak, ha az építtető valamilyen műszaki előírást sért meg, vagy ha az építmény nem felel meg a helyi rendezési tervnek. Aki ezeket betartja az felépítheti a világ legrondább szuper-kertitörpés akármilyen giccsét, a főépítész legfeljebb magánemberként zokoghat a látványtól.

mbaye (törölt) 2009.08.31. 17:36:13

Tényleg teljesen olyanok, mint a bánffyhunyadi cigány paloták.

El Topo (Sgt. Elias) 2009.08.31. 17:37:36

Basszus, zseniális vagyok!
Látatlanba, csak a cím alapján tudtam, melyik két házról van szó! Egyébként amennyire tudom, a tornyocskás házra már bontási meghagyás is volt kiadva, de hogy mi lett a sorsa, azt már nem tudom.

Tightend 2009.08.31. 17:43:56

Há gázse, láttam a tévébe olyan bazinagy kácsálábon forgós házat románba. Nekünk is kéne egy olyan, mink is vagyunk akkora királyok! Na akkor hívom is a legóccsóbb tervezőt aki kiad a gógörl, hejehuja de szíp lesz!

Mezőbándi 2009.08.31. 17:48:06

@félemelet: "a Disney-parkos Nemzeti Színházunk - már bocs az ezerszer elcsépelt példáért. (Tudom, szar példa... azzal kapcsolatban nem lehet egy jót cigányozni...) "

Dehogy nem lehet! Hiszen azt a Zorbán csinátta! Róla meg ugye hallhattuk, hogy cigány...

Mezőbándi 2009.08.31. 17:54:09

@chelesby: "Fehér ember, de egyedi az izlése :) "

Hát ja... ahogy az egyik nagymamám mondta volna: вот где денги плакали

Windy12 2009.08.31. 18:00:59

Érdekes, hogy mindenki felháborodik egy-két külkerületi, panelházas utcában épült vacak épület kapcsán. Persze jogos a felháborodás, dehát azt mindenki beláthatja, aki ismeri a Vezér utat, hogy nem az építészeti remekműveiről híres pesti utcáról van szó. Amiről talán sokkal fontosabb lenne említést tenni, és itt a budapesti főépítésznek kijárna egy-két jó nagy pofon, hogy miért kell a belváros gyönyörű százéves épületei közé beengedni a teljesen stílusidegen, vasbeton, fém és füstüveg kombinációjú irodaházakat, valamint az igénytelen, minimáldizájnos, drájvitos homlokzatú társasházakat. Bárki, aki a Lánczhídon keresztül érkezik Budáról Pestre, értheti, hogy miről beszélek., vagy a nyugati mellé most odarittyentett gyönyörű üvegpalotát is említhetném.

félemelet 2009.08.31. 18:01:18

@arbor: félek, tévedsz... az építési hivataloknak csak elvben nincs beleszólási joguk - a gyakorlatban lényegében bármit ráderőltethetnek, tudván, hogy rohadtul nincsen kedved félévekig közigazgatási eljárásokba bonyolódni úgy, hogy még a végeredmény (a jogaid végső érvényesítése) is abszolút bizonytalan kimenetelű. Az építési hivatalok borzalmasan korruptak, sok esetben sajnálatosan a kerületi főépítészekkel együtt. (Jelzem, ez nem amolyan "hallottam a haveromtól, akinek az ismerőse sógora mesélte a kocsmában" jellegő információ, hanem első kézből tudom.)
A dolgot bonyolítja, hogy sok hivatalnok még csak nem is a pénz reményében szabotálja el egy-egy engedély kiadását, hanem a speciális hivatalnoki lélektan okán - vagy építési előadók esetében (akik nem kevésszer maguk is frusztrált szakmabeliek) egyszerűen a könnyen kapott és bebetonozott hatalmukat hasznosítják arra, hogy az önkényes építészeti meglátásaikat ráerőltessék egy-egy megrendelőre, építészre.

Több kerületben a legkisebb épületeket is zsűri elé viszik. A zsűriknek elviekben csakis véleményezési jogkörük van - a gyakorlatban soha a büdös életben nem kapsz engedélyt, ha a zsűri nem nyomja a pecsétet a papírra. Minden tervzsűriben megvan az az ember, akinek ha fizetsz, lekesen védi a zsűrizésen a tervedet - és mivel ezek az emberek (minő véletlen!) általában a közigazgatás körül sertepertélnek, a kenőpénz általában garancia is.

Azzal meg semmi baj, hogy az építési előadónak - elviekben - semmi köze a ház esztétikájához. Vagy szerinted Fitymáné Horthyházy Piroska építésügyi főtanácsos (értsd: laikus irodista) legyen az, aki megmondja XY Kossuth-díjas építésznek, hogy szebb lenne a ház sárga helyett pirosban? :-D

robertdani · http://robbiedani.tumblr.com 2009.08.31. 18:07:57

@Windy12: nem lehet, hogy évek, sőt évtizedek óta az a trend, hogy a minimál megfér, sőt ... ??? :-)))

félemelet 2009.08.31. 18:15:49

@Windy12: ez a budapesti építészet egyik legrégebbi gumicsontja, ezért nem is bonyolódnék bele az ellenérvekbe, inkább csak emlékeztetnélek, hogy azok a "gyönyörű százéves házak" úgy keletkeztek - túlzás jön, kérek mindenkit megkapaszkodni! - hogy eleink rátettek Budapest térképére egy pauszpapírt, és rárajzolták Párizs térképét, aztán ahol nem stimmelt, onnan mindent letúrtak. (szerencsére nem volt olyan rossz a kitalált koncepció, így Budapest végeredményben elég szépre sikerült...)

A főépítészt meg kár lenne pofozni: lényegében semmiféle valós jogköre nincsen. A haver fővárosi politikusok segítik (miért ne, ha eleve ők tették oda...), az ellenlábas politikusok meg basztatják. Egy ingatlanfejlesztő pedig szabadon eldöntheti, hogy adott pillanatban melyik politikusi kört tartja erősebbnek ahhoz, hogy a sikerért cserébe a pártkasszát, illetve a pártkatonák privát egzisztenciáját megtámogassa egy derékebb összeggel. Főépítész...haha...

forumuser 2009.08.31. 18:55:17

@falatkenyér: Nekem is ez jutott eszembe.

forumuser 2009.08.31. 18:58:53

@~dá~: Ez még nem cigányozás. Amikor Erdélyben jártunk, sok ilyen palotát láttunk az út mellett, román jellegzetesség. Ez önmagában nem minősítés, hanem tény.

kultúrpesszimista 2009.08.31. 18:59:26

@solaitid:

Ne szidd az a szüleid! Ezt még ők sem érdemlik meg. Szégyelld magad.

forumuser 2009.08.31. 19:00:18

@elist: Thalia? Ugyan. Fiat Multipla, az már valami :)

flamer 2009.08.31. 22:39:55

@félemelet: Hát, ez pont olyan volt, mint amikor Arthur Dent pár jó szót szolt a vogon költészetről.
Ha belegondolunk, határozottan van benne logika, de elsőre azért sokkoló, hogy létezik ez a nézőpont is.

Garlando 2009.09.01. 00:08:06

Félemelet,
olyan dolgokat írsz amivel a legkevésbé sem tudok egyetérteni. Ezek az épületek rondák, nyomasztóak, ötlettelenek és nélkülözbek minden eszétikai értéket! Nem igaz hogy ezt nem látod? Ízléstan órákra kéne járnod!
Viszont az Ököl által linkelt épület szép, mégha nem is illik már a környezetébe. Nem lehet egy lapon említeni ezekkel a cigánypalotákkal!

félemelet 2009.09.01. 15:27:02

@Garlando:
próbáltam elkerülni, hogy érvként használjam, de most sajnos nem tudok jobbat mondani: magam is építész vagyok, ráadásul "belülről" látva a szakmát azzal kapcsolatban is képben vagyok, hogy az építészek esztétikával kapcsolatos meglátásai milyen mértékben nélkülözik a kicsit analitikusabb látásmódot, és mennyire csak bemagolt ökölszabályokon alapulnak.

A dolgot legtömörebben kultúrpesszimista fogalmazta meg a 2009.08.31. 17:06:08-as bejegyzésében. Ezek a házak nem rondák, hanem inkább csak ízléstelenek. A két dolog közt lényeges különbség van! Az aktuális ízlés egyfajta múlandó/változó szabályrendszer. Az aktuális "nagybetűs" építészeti ízlésességnek ezek a házak valóban nem felelnek meg. Ám az ízléstől elvonatkoztatva, önmagukban tekintve nem rondák. A színeik végeredményben harmonikusak, a formáik csak a mi paradigmánkban nézve esetlegesek (egy ilyen kiülésű tető japánban nem halálok) és a fotót alapul véve a kivitel sem gány.

Összefoglalva: bizonyos értelemben más dolog szépségről, illetve ízlésességről beszélni.

Mouth Hero 2009.09.06. 15:29:15

@volesojinka: képes ilyen rasszista közhelyeket leírni és ezáltal erősíteni azt, hogy "mutasson valaki roma tanulóvezetőt"

Közhely vagy sem, van alapja. De ne offoljunk.

Persze 2009.09.09. 14:44:26

Ez pont úgy néz ki, mintha Ópécska településen készült volna, Nagylak és Arad között, ott tele van ilyen giccses, félkész cigánypalotákkal.

Vip 2010.02.03. 00:22:21

A tulajdonos fehér "ember" sajnos még ismerem is.Olyan mint az épületek.. gusztustalan.A képen látható Nagy mézes kalács ház ,azért lett ilyen ,mert a zuglói önkormányzat belemert szólni a beépítés % arányába.Na hogy jönnek ezek hozzá,fogta magát hősünk ,és erkélyt rakott mindenhová .A másik épületet a kollégái úgy hívják ,hogy bolondvár.Ott a legtetején van az úszó medence.Hol másutt? Van még 3 hotelje,és 57 kiadott iroda,üzlet stb...
De külföldön( ahol ritka vendég) reggelinél a pincér érdeklődésére hogy hányas számú szoba (room) ,közölte Ö reggel nem iszik.És ez nem vicc..

Vágási Matyi 2010.03.23. 00:36:49

Vállalkozóbarokk!

@Vip: The idiots are winning...
süti beállítások módosítása