Azt hiszem, Mozartról jegyezték fel, hogy leadási határidő előtt gyorsabban komponált, mint ahogy a kottamásolók sokszorosítani tudták volna művét. Nos ez a helyzet Sadia nevű "olvasónkkal" (bár ez a kifejezés egyre kevésbé fedi a valóságot). Olyan mennyiségű ötlettel halmozza el az Urbanistát, hogy alig győzzük postba önteni.

Itt van példának okáért ez a remek újbudai lakás, aminek a linkjét minden megjegyzés nélkül küldte el címünkre. Először azt hittem, az ingatlanos által hangsúlyozott nagy erkély lesz a különleges (amit amúgy az ügynök nagyvonalúan beleszámolt az alapterületbe), de ahogy lejebb görgettem a hirdetést felbukkant a lakás alaprajza:

 

 


Ez most milyen állat? - kérdezte boldogult fizikatanárnőm, amikor értelmetlen mértékegységek jöttek ki a példa végén. Ha nem lenne beleírva, hogy erkély-szoba-fürdő, elgondolkodnék, mit is látok a képen. Mondjuk biztos, hogy nem bocit - mint a múltkori I. kerületi lakásnál. Egyfelől hihetetlenül előnytelen a beosztás, másfelől viszont ekkora egybefüggő teret kihozni 29 nm-ből, úgy hogy van három másik helyiség is - ez azért nem semmi. Persze (így látatlanban) lehet hogy előnyösebb volna a főzőfülkét meg az előszobát kibontani...

De most komolyan, ha ez egy Rorschach-teszt lenne, kinek mi jutna eszébe róla? (A lakást természetesen nem hiszem el, az nem ér!)

És természetesen, ha valaki hasonlóan furcsa alakú, ki-be szögellős vagy más szempontból érdekes helyen lakik vagy ilyenbe botlik, írja meg nekünk!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest hirdetés lakás alaprajz xi. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr34827493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Editor Bob 2008.12.17. 09:05:45

Szerintem tiszta Nagy-Magyarország térkép a lakásalaprajz, esetleg még egy polcon rágcsáló egér jut az eszembe róla.

E_E 2008.12.17. 10:44:15

Nagy-Magyarország jutott nekem is először eszembe.
Másodszorra pedig az, hogy az alaprajz kísértetiesen hasonlít az iroda logójára... :DD
Esetleg a Tangram nevű játékra is... XD

adam182 2008.12.18. 00:02:41

nem kérdés. Nagy-Magyarország. egyértelmű.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2008.12.18. 07:02:10

ja, az, és így erkély helyett automatikusan Erdélyt olvasam, pislogtam is, miért a horvátokhoz került :)

maestro1 2008.12.18. 09:50:45

Csak nekem tűnt fel, hogy a szobának nincs bejárata? :)

cramy 2008.12.19. 00:07:37

Jaj, ez már tök megszokott... mármint, hogy nincs ajtó. Hát ott az ablak! Meg az erkély is...
Szerintem amúgy egy balra néző bálnára hasonlít, aki éppen rókázik. :)
Ha viszont a nyíl lefele mutatna, akkor illusztráció biológia-könyvben a bálnák anyagcsere-folyamatairól. haha.

Sugarbird 2009.05.17. 15:41:09

Szerintem teknősbéka... :)

Alensha 2009.12.21. 23:22:03

egér, csak kicsit tömzsi a farka, és sajtot eszik :)
süti beállítások módosítása