Komolyan nem gondoltam volna, hogy létezik ilyen. Egy neobarok villalakás, amelyik másfél szobás ugyan, de közben 85 négyzetméter. Tömör márványoszlopokkal elválasztott hálórészének kupolájában pedig Michelangelo- (és ha jól látom Rembrandt-) festmények utánzatai vannak, amelyeket ízlésesen egészítenek ki a mennyezetre tapétázott tisztítószer-reklámok. Az ingatlanos szerint egy márványból öntött (!) kandalló is van a lakásban, de ezen az apróságon most lendüljünk túl.

Aki nem felvágásból akar luxuslakásba költözni (ööö van egyáltalán ilyen?), annak teljesen felesleges felkapott kerületek felárát megfizetnie. Ugyanazt a minőséget megkaphatja jóval olcsóbban a VIII. kerületben, amelynek a neve ugyan nem cseng még olyan jól, de luxus az itt is ugyanolyan luxus (nem úgy, mint a luxuspanelek esetében). Lássuk mit vehetünk kétszázmillióért az egy időben legszegényebbnek is mondott kerület Palotanegyedében (vagyis a Kis- és a Nagykörút közötti területén).

Mindig is izgatott, milyen lehet egy luxuspanel. Pezsgőfürdő a babakocsi-tárolóban?  Bungee jumping a szemétledobóban? Az ajtó elé kitett cipőket kipucolja a közös képviselő? Vagy esetleg ő a liftes fiú?

Aztán két-három éve láttam egyet. Az így hirdetett lakás egy viszonylag emberléptékű zöldövezeti társasházban volt, egy szokásos panelkecóhoz képest viszonylag tágas belső térrel. Volt benne sok stukkó, meg légkondi és rejtett világítások. Körülbelül ugyanazt tudta, mint egy nem panel, de nem is luxuslakás. Azóta sem tudom pontosan, hogy akkor ez a fogalom most mit is takar. Nézzük meg mondjuk ezt a luxuspanelnek hirdetett lakást, ahol az extrák, idézem:

Jónapot, a blogon rendszeresen be szeretnénk mutatni izgalmas (értsd: drága, híres ember birtokában lévő, pornóforgatásokra használt, nagyon híres, történelmi házban lévő, romos, nagyon kicsi, vicces, és így tovább) ingatlanokat. Vagy úgy, hogy odamegyünk fényképezőgéppel, mert kapunk tőletek tippet, vagy úgy, hogy meglátjuk hirdetésben. Így történt nyitó darabunkkal is.