Az elmúlt fél évben vagy négy meghívót kaptam kisebb-nagyobb átadásokra a Városmajorba, de egyikre se tudtam elmenni. Úgyhogy fogtam magam és a héten egy délelőtt odametróztam megnézni, mi minden változott a budai ligetben néhány hónap alatt. Bár belekötni apróságokba bele lehet - az összkép abszolút pozitív!
Maga a park a fővároshoz tartozik, 200 milliós összértékű fejlesztés nagyját ők állták, a negyedét hegyvidék önkormányzata tette hozzá. Állítólag ennek a többszöröse - vagy 800 millió - kellene ahhoz, hogy az egész parkot gatyába rázzák, de ennyi egyelőre nem áll rendelkezésre.
Úgyhogy azért maradtak ilyen placcok benne, mint ez itt jobbra:
Nem gonoszkodásból nyitok egy ilyen képpel, épp ellenkezőleg: csak így lehet látni, milyen volt egy csomó hely mielőtt rendbe tették volna.
Hasonlóan kikopott terület volt például a templomok mögötti placc is, amely most Fogadótér néven újult meg. Kialakítottak pár egyedi kinézetű ülőkét, amelyek egyben asztalok is lehetnek vagy mik, és amelyek visszaköszönnek a park többi részén is.
Pofásak, tetszenek. Itt van egy csomó asztal is, ahol állítólag nagy sakkélet folyik délutánonként. Ezt készséggel elhittem, bár ugye hétköznap délelőtt volt, amikor épp nem ült ott senki.
Az egész fejlesztés amúgy azzal indult pár éve, hogy kicsit javítani kellene a park közbiztonságán. Felmerült az is, hogy bekerítik a parkot, ami azonban sokak szerint nem lett volna jó ötlet (ilyen méretnél szerintem sem igazán). Helyette térfigyelő kamerákat szereltek fel, meg javítottak a közvilágításon.
Ez elég szimpatikus, mert úgy tűnik, nem a "városligeti modellt" alkalmazzák, miszerint lenyomjuk az itt élők torkán, amit akarunk, hanem figyelnek a visszajelzésekre. (Ráadásul mindannyiunk örömére, a Normafánál is elmaradnak a korábban tervezett természetromboló infrastruktúrafejlesztések.)
Hogy ez nem a Városliget, jól mutatja a futópálya elhelyezése is. Az itt-ott - látszólag értelmetlenül - kanyargós, helyenként szűkülő nyomvonalvezetésnek az az oka, hogy nem akartak egyetlen fát sem kivágni. Ennek túl azon, hogy megóvjuk a város egyik értékes zöldfelületét, praktikus okai is vannak: kevés ilyen árnyas futópálya van a városban.
Még azt is kikerülték, amelyikért szerintem sem lett volna túl nagy kár - de ha egyszer az itt élőknek fontosabb, mint a futópálya, akkor miért a tervezők mondják meg, minek kell mennie és maradnia? Szóval ez nálam mindenképpen jó pont!
A futópálya azért is érdekes, mert van egy előzős-sétálós melléksávja is. Állítólag a népakarat kérte, hogy legyenek információs táblák a használat szabályairól - hát lettek. Ősszel értékmegőrző is lesz, mégpedig a vécéknél, mert hogy az is van - ráadásul állandóan van benne gondnok, szóval nem maradnak őrizetlenül a cuccok, amíg valaki kocog.
Tetszik, hogy ügyeltek az áthajtó parkfenntartókra, és ezeken a pontokon megerősítették a rekortán pályát. Az meg még jobban tetszett, hogy futottak is rajta.
Ezen kívül egy csomó gép is kikerült. Van egy fitneszpálya, meg egy parkour-pálya. Mindkettő nagyon csilivili. Részletes leírások vannak hozzájuk webes támogatással: QR-kódokkal, vagy megadott címeken lehet hozzájuk elérni bővebb infót vagy akár YouTube-videót is a használatukhoz. Klassz.
Meglepő amúgy, hogy szerda délelőtt is használták az eszközöket, legalábbis a parkourt. Csakúgy mint a teniszfalat.
Mondjuk ez utóbbinál érezni legkevésbé a fejlesztés szükségességét, pedig ezt is külön csinnadrattával avatták fel. Tulajdonképpen annyi történt, hogy új burkolatot kapott a pálya, a fal pedig új festést. Egyik oldalára ez került:
A másikra egy festett háló.
Nem csak azzal van a baj, hogy az átadás után már alig két héttel nagy foltokban hiányzik a festés, hanem hogy ez amolyan legál, vagy legalábbis féllegál falként üzemelt az elmúlt években a graffitisek nagy örömére.
Itt volt egy szép emléke egy fiatalon elhunyt srácnak, meg Pintér Sándornak, de volt, hogy a graffitisek üzengettek rajta a teniszezőknek. (Ez utóbbi amúgy nem volt egészen igazságos, mert az épp ott játszó idősebb úr például azt mondta, hogy olykor egész jó festmények is kerültek a falra. Szóval nem hiszem, hogy ők lettek volna a rongálók.)
Mindenesetre alighanem újra birtokba veszik majd a streetartosok, és ez valahol így is van rendjén. Ennyi helyet ők is kaphatnak a parkból, nem csak a sportbarátok. Persze akkor meg minek kellett lefesteni.
Összefoglalva, tetszik az egész. Többnyire tényleg hasznos, értelmes fejlesztések születtek, és jó hogy figyelembe vették az ott élők igényeit - legyenek azok emberek vagy fák. Részemről külön pont jár a kis lépésekért, hogy nem az egész azonnali áttervezésre hajtanak agresszíven, hanem finoman nyúlnak a dolgokhoz.
Persze a neheze csak ezután jön: megépíteni valamit gyakran könnyebb, mint üzemeltetni, fenntartani. Szép példája ennek a kerület egy korábbi kezdeményezése. Két éve adták át a dizájnos kutyagumigyűjtőket, amelyekről mi is írtunk. Ezek helyére jelek hívják fel ma is a figyelmet a Városmajorban is.
Azonban hiába kutattuk tíz percig a kuka után, nem találtuk meg. Vagy eltűnt, vagy úgy el van dugva, hogy fellelhetetlen - egyik sem szerencsés. Az önkormányzat tájékoztatása szerint karbantartásra vitték el őket, hamarosan visszakerülnek a helyükre.
Úgy legyen.
Ha arra jártok, nézzetek rá - na meg a szép új mindenfélékre is.
Nektek hogy tetszik a megújult Városmajor?