Hova költözzön, aki középkori, lovagi hangulatra vágyik Magyarországon? Láthattuk, vannak eladó valódi középkori ingatlanok is, de ezek többségükben már csak nyomokban emlékeztetnek az egykori dicső múltra. Nos az igazán megszállottak építtettek, vagy akár saját kezükkel építettek maguknak egy erődöt.
A leghíresebb ilyen XX. századi alkotás a soproni Taródi-vár és a székesfehérvári Bory-vár, de számos más kevésbé ismert is van, mint amilyen a debreceni Ilia de Riska vára. Ennél azonban még jóval több van az országban. Igaz legtöbbjük kisebb, olykor csak egy szimpla családi ház, sőt lakás van "várasítva", viszont elérhetők: ugyanis árulják őket.
Szeretem ezeket a várakat. Már a rendszerváltás után emelt kastélyoknak is megvan a maga bája, de azok azért elsősorban hivalkodásból épültek. Azért, hogy a többiek elámuljanak tőle. Várat viszont saját magának épít az alkotó, hogy valóra váltsa régi álmát, és nem foglalkozik azzal, hogy a környezete gyakran furcsának tartja ezért.
Persze kicsit szomorú, hogy ezek az ingatlanok most piacra kerültek, nem tudni mi miatt adja el valaki a megvalósult álmát. No de a félre a bánattal, a várak klassz dolgok, gyönyörködjünk bennük. Íme hét hirdetés:
8. Középkorivá alakított lakások
Ha valakinek nincs pénze várat építeni, vagy csak egyszerűen nem bír elszakadni a városi élettől, bemelegítésként várrá alakíthatja a lakását. Jelenleg a piacon csak ez a soproni kecó van, de még izgalmasabb volt a fenti képen is látható lakás, mely Széll Kálmán tér közelében van. Sajnos ez már nem eladó, és nem csak a hirdetést törölték, de a screenshotot is, amit annak idején beágyaztam a blogba, ám úgy emlékszem, kihozták a maximumot az 59 (!) négyzetméterből.
7. Romantikus családi ház Érden
Nem álltak meg a boltíveknél és a kőhatású burkolatnál, van benne vasrács, hidacska, láncok oszlopok. A vízcsap egyszerűen lenyűgöző! Ám a legcsudálatosabb, hogy mint arra a linket küldő Mária felhívta a figyelmemet, kívülről csak az tudja, hogy titkos vár van benne, aki tudja, mit kell nézni.
6. Családi vár Diósdon
Ebben a műfajban ennél jobbat még nem láttam: teljesen vállalható családi ház, miközben megvan minden amitől igazán váras hangulatú lesz kívülről és belülről is. Mondjuk azért a saját honlapra nem ártott volna ráírni, azt az apróságot hogy milyen városban van, mert az csak az ingatlanhirdetésből derül ki.
5. Várkastély Szentendrén
Az első képeket elnézegetve, amelyeken még gazdagon faragott faelemek és a márvány dominál, simán a kortárs kastélyok közé soroltam volna. A konyhája már várasabb, és ahogy eljutunk a kinti fotókig, ott már egyértelmű, hogy ez inkább vár!
4. Kéttornyú erőd Pátyon
“Klasszicista stílusú, modern kastély” - írja a hirdetés, amiből szó sem igaz. Viszont várnak sokkal inkább vár! Vagy egy nagyra nőt családi ház, melyben azért nagyon klassz a bástyában ívesen kanyarodó lépcső, meg az ajtókat lezáró vasalt kapuk és vasrácsok.
3. Sámánvár Pécsett
Ez már a toplista csúcsa. Egy időben közéleti szerepet játszó szívsebész, Papp Lajos házáról már korábban is volt szó az Urbanistán, de ebből a listából sem maradhatott ki. Csak ismételni tudom magam: “Ha mesefilmrendező lennék repesnék a boldogságtól, hogy micsoda díszlet, de az igazat megvallva azt sem tudnám hol kell bemenni.” Most csak annyit tennék hozzá, hogy a háromszintes könyvtárszoba tényleg nagyon pöpec!
2. Várkastély a Balatonnál
Érdekes ez az épület, mert legalább annyira vár, mint amennyire kortárs lakóház vagy kúria. De valahogy a maga nemében még mindig harmonikus, főleg az elhelyezkedés miatt. A Töreki tavak partján található, Balatonendréd és Siófok határán, jelenleg egy lovasmajor működik benne.
1. Lovagvár Ásotthalmon
Azt hiszem nem okoz meglepetést, hogy a lista élén az ásotthalmi vár van. Tavaly ősszel az egész magyar sajtót bejárta a híre, de még mindig fenn a hirdetés, szóval úgy tűnik nem találta gazdára. Pedig a kis tó partján igazi mesepalota ez hatalmas arborétummal. Itt van egy csomó részlet az építéséről rengeteg képpel.
Kimaradt valami a listáról? Kommentbe vele!