promenad.jpg

A térkövezés önmagában nem ördögtől való dolog, de el lehet hibázni sok ponton. (Majdnem azt írtam vannak buktatói, de tuti valami pocsék szójátéknak gondoltátok volna, szóval mellőztem.) Bár mostanában a legtöbben azon nyafognak, hogy rondán néznek ki a frissen lerakott kövek, a legtöbbször nem ez a probléma velük.

A Váci utca környékéről vagy a Batthyány térről keringő fotók ideiglenes állapotot mutatnak, vagyis a burkolat lerakásának minőségével nem (biztos, hogy) lesz baj. Ezeknél a gondot más okozza: a Batyin, hogy rögzítenek egy ideiglenes állapotot a végleges megoldás helyett, a Vácin, hogy egy zavaros mintával újítják fel a területet, amely sem a meglevő műtárgyakkal, sem az utca hangulatával, sem a korábbi (igen színvonalas) felújításokkal, de még a korszellemmel sincs összhangban.

Az Óbudai promenáddal más a helyzet. Ott a koncepció volt teljesen rendben, csak hát a városszerte terjedő burkolatvész náluk is lecsapott. Alig néhány hónappal az átadás után - vagyis már kora tavasszal - kiesetek a kövei.

Akkor erre csak legyintettek sokan, hogy biztos garanciális a cucc: a vállalkozónak jobban megéri összecsapva átadni valamit és utólag javítgatni, mint kötbért fizetni.

Lehet, de a javítás elég furára sikerült: a hiányzó macskakövek helyét azóta egyszerűen aszfalttal töltötték ki. Ez egy évtizedekkel ezelőtt épült, felújítás előtt álló burkolatnál megbocsájtható ideiglenes megoldás, de egy frissen átadott utcánál meglehetősen furcsa.

promenad2.jpg

promenad3.jpg

promenad4.jpg

[A fotókat Csaba küldte, kösz!]

FRISSÍTVE: Időközben megérkezett a kerületi önkormányzat válasza is:

"Az "Óbudai Promenád fejlesztése" című projekt egy éves garanciális bejárása 2013. november 12-én történt meg. Ekkor számos hibát rögzítettek Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat műszaki képviselői és a kivitelező szakemberei. Ezek között szerepelt a díszburkolat foghíjai is.

A garanciális bejáráson 2014. májusát határozták meg a hibák kijavítási véghatáridejének. Áprilisban esedékes egy újabb bejárás, amelyen a téli időjárás által okozott esetleges hibákkal kiegészülne a 2013. novemberében készült hibalista."

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest buhera óbuda burkolat díszburkolat iii. ker óbudai promenád burkolatvész kolossy tér

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr825784588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fantomász 2014.01.27. 10:39:45

Nem is értettem hogy mi a koncepció abban, hogy felszedik a köveket, és félbevágva kerül vissza...

Cirmos Cica 2014.01.27. 11:50:59

Egy korrupció mentes ügyletnél, mondjuk amely nem esik közbeszerzés alá, ez úgy nézne ki hogy a vállalkozótól visszatartanak 1 évig kb. 10%-ot, és utána 1 év múlva ha az ilyen hibákat kijavította lehetne csak kifizetni a visszatartott összeget. Csakhogy valószínűleg azért nem tudták ezt visszatartani itt sem, mert már le kellett adni az aktuális Mr. 20% úrnak.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.01.27. 23:37:44

Láttam városokat

.

.

.

.

.

Ahol nem két hónap múlva megy szét a kövezés!

Lizzy01 2014.01.28. 00:45:37

Tényleg nem értem, hogy van sok város Európában, ahol 50-100+ év után is teljesen jól használható az ilyen típusú térkövezés.Miért kell nálunk ezt a gány kivitelezést eltűrni??!

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.01.28. 15:10:05

@Lizzy01: ilyen tipusu terkovezes? a macskako?
osztrakoknal mondjuk egyszer lattam macskakovet egybe osszehordva...
süti beállítások módosítása