Nem tudom mi van a Dorottya Palace-szal, de úgy tűnik nem nagyon veri le semmi az árait. A Vörösmarty térről nyíló kis utcában álló palotát remekül rendbe hozták Zobokiék tervei alapján épp a válság kitörésére (2009 januárjában adták át). Ám úgy tűnik, a lakások csak nem akarnak elkelni benne.
Egyelőre mintha helyét keresné az épület, hiszen volt már benne WAMP is, egy éve meg úgy tűnt, hogy ide költözik a Costes is (a szintén csillagos Onyx mellé), de aztán nem lett belőle semmi. A Dorottya klassz sétáló utca lett, a szomszéd épület viszont szó szerint omladozik. Egy dolog azonban változatlan a környéken: a Dorottya árai.
Nem sokkal az átadás után hüledeztem azon, hogy közel kétmilliós négyzetméteráron kínálnak lakást benne. Lássuk, mi van most!
Az Otthontérképen az egyik legmagasabb négyzetméteráron kínált pesti luxuslakás most is épp itt van. Egy 174 négyzetméteres 3 szobás kecó 300,115 millió forintért, ami nagyjából 1,725 millió forintos négyzetméterárat jelent. Aki azt hiszi, az ingatlanosok srófolták fel az árat és hogy az "új építésű" szöveg kamu, az téved.
A ház honlapja is tele van ugyanis még eladatlan lakásokkal (megkockáztatom, többet árulnak még öt évvel a nyitás után, mint ahány elkelt). És van közöttük drágább is! Ez a Szende Pál és az Apáczai Csere János sarkán fekvő, ötödik emeleti, belső kétszintes penthouse például 128,9 négyzetméteres és 872.768 euróért árulják. Vagyis a négyzetméterára 6770,9 euró, ami nagyjából 2,03 millió forint.
Mindeközben a Lipótvárosban az átlagos négyzetméterár 340 ezer forint: