Christa68: Füstölők - indafoto.hu

A Daily Mail 12 európai karácsonyi vásárt rangsorolt az áruk szerint. Igazából már az is tök jó, hogy Budapest benne van ebben a merítésben, persze aki böngészi a külföldi sajtót, annak ez nem okoz meglepetést: évről évre ajánlgatják fővárosunkat. Elsősorban a Vörösmarty teret természetesen, de mostanra megindult egy természetes terjeszkedés például a Bazilika irányába, ami remek dolog. Most pedig kifejezetten Budapestet ajánlgatják, hiszen a lista alapján ez a legpénztárcakímélőbb útirány.

Mert a listában nem csak a a lángos- és forraltbor-árakat hasonlították össze, de egy két éjszakás kiruccanást tokkal vonóval, repülőjeggyel, szállással, evéssel-ivással. Igen, ne is kezdjetek kommentelni, igazatok van, annyira rugalmas ez így, hogy akárkit ki lehetne hozni akármelyik helyre. Ráadásul mindez Angliából nézendő, onnan mennyi a repjegy vagy az Eurostar (hogy a kettőt hogy hasonlítják össze, az megint más tészta).

De azért legyünk boldogok, mert remek reklám ez szerintem - már maga az is, hogy a listán szereplünk. Tavaly amúgy Tallinn volt az első, de ott úgy felmentek az árak, hogy már a nyolcadik helyre szorult. Ez pedig az idei lista:

HelyezésCity2 fő, 2 éjszaka mindenestől Angliából utazva
1 Budapest, Magyarország £529.55
2 Riga, Lettország £530.02
3 Lille, Franciaország £704.04
4 Brüsszel, Belgium £749.47
5 Prága, Csehország £763.17
6 Trento, Olaszország £781.58
7 Koppenhága, Dánia £840.32
8 Tallinn, Észtország £841.23
9 Bécs, Ausztria £841.44
10 Berlin, Németország £852.21
11 Bázel, Svájc £866.23
12 München, Németország £866.57

Egyébként még a Daily Mail hétvégi cikke is simán november 15-i kezdést ír, vagyis hozzájuk nem jutott el a csúszás híre, ami itthon borzolta a kedélyeket. Remélem nem bolyongott itt pár brit turista a hétvégén sült kolbászt keresve.

[via: Daily Mail fotó: indafoto.hu/Christa68]

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest turizmus vásár karácsony belváros v. ker vörösmarty tér

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr855641541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

♔bаtyu♔ 2013.11.18. 13:33:14

Ráadásul azt is érdemes tudni, hogy a két napnál tovább itt tartózkodó vendégek kapnak egy kupont, (ahányan vannak) amelyben 3 fürdőbe a jegy ingyenes, egybe 50% és ingyen jár egy pohár forraltbor is, de más kedvezmények is vannak benne. (Természetesen magyaroknak is jár, ha Bp-en szállnak meg és szállodájuk benne van a programban).

okossan 2013.11.18. 13:53:18

Nem Talin, hanem Tallinn. "Lécci" javítsd ki!

skaven 2013.11.18. 14:14:34

az eurostar annyibol lenyeges, hogy pl london es brusszel kozott kb. ket ora az ut es olcsobb mint a repcsi, nem kell kimenni egyik repterre sem (nincs transzfer koltseg) es nem kell annyira koran becheckolni, szoval ezerszer egyszerubb vonattal menni.

DonnaQ · http://vojazs.blog.hu/ 2013.11.18. 14:37:43

azért nem minden oldalról örömteli ez az olcsóság (szerintem) -mondjuk ebben a "társaságban" nem annyira gáz, de amikor már Varsó, Szófia is belekerül és még mindig Budapest a legolcsóbb, akkor azért én már nem vagyok felhőtlenül boldog.

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2013.11.18. 15:12:53

@okossan: jogos kösz - bár van olyan város is csak kicsit máshol :)
süti beállítások módosítása