Inside Szimpla Kert

Nagyon szeret minket mostanában a CNN. Alig néhány napja osztották meg azt a listát, amely szerint Budapest a világ második legjobb városa holtversenyben Firenzével, most meg tessék. Itt a legjobb budapesti romkocsmák listája.

Rövid történeti áttekintés után belecsapnak a lecsóba és kezdik az első és megkerülhetetlen Szimpla Kerttel, melyet Lonely Planet olvasói a világ harmadik legjobb bárjának választottak meg tavaly. A szerző megnyugtatja olvasóit, hogy ne féljenek attól, hogy túl hipszter a kocsma: helyiek is járnak oda ráadásul idősebbek is.

Aztán szerepel még benne

  • az egészen ifjú Rácskert (ami ugye az egészen öreg Ráckert reinkarnációja, legalábbis nevében),
  • a Kecskeméti utcai Tip Top tetőbár, ahol egyszer városblogger traccspartit tartottunk,
  • az Élesztő, mint a kézművessör-forradalom fészke,
  • a szintén nagy múltú Kuplung,
  • a Super 8, amiről még életemben nem hallottam,
  • az Instant, aminek tényleg a legjobb a dizájnja (a honlapjának is, bár csak magyarul van),
  • és a Corvintető, amelyik az első pillanattól kezdve kézzel lábbal tiltakozik a romkocsma besorolás ellen.

Mondjuk a listát végignézve, a szereplők fele egyáltalán nem romkocsma, de ez persze semmit nem von le annak az értékéből, hogy szépeket ír rólunk a CNN. Mint ahogy az sem, hogy a Nagymező utcát Agymezőnek írták. Így még jobb is.

Hurrá!

(Fotó: Inside Szimpla Kert bRachelH on Flickr)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest nagymező utca romkocsma vendéglátás belváros élesztő corvintető instant blaha lujza tér zsidónegyed palotanegyed v. ker viii. ker vii. ker kecskeméti utca szimpla kert super 8 kazinczy utca rácskert tip top tetőbár

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr145593240

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Első lépések bécsi kiköltözéskor 2013.10.25. 22:25:14

Ha az ember úgy dönt, hogy egy másik országba költözik, bizony sok nehézséggel kell számolnia... Nem akarok elijeszteni senkit, félreértés ne essék, csak a tömény rózsaszín ködöt egy kicsit széjjelebb oszlatni a szemek előtt.  Foto: Universität W...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsozé_ 2013.10.24. 19:22:56

A Super8 pont azért jó hely, mert még nem annyira felkapott mint a Szimpla és társai.

noviktornoparty 2013.10.24. 19:33:47

a kedvencem a cikkből: "Instant (Hungarian site only), Agymezo 38"

tohotom01 2013.10.25. 15:13:39

Milyen jo, jokat olvasni magunkrol. Persze ugyan ezt nem lehet elmondani rolunk kifele, mert mi mindent szidunk ami nyugati, remelem nem latjak azt a sok tetves cikket amiket velunk etetnek, ugye kedves cikk iro ? Persze tisztelet a kivetelnek.

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2013.10.25. 15:22:39

Tök jók, csak a romkocsmákank a bája és lényege veszik el, amint egyre profibbak lesznek, és egyre több design elem van a helyen...
És ezzel párhuzamosan mennek fel az árak is.

mojoking77 2013.10.25. 16:36:51

@tohotom01: Bocsass meg baratom, nem tisztem vedeni a cikkirot, de most komolyan: Elgurult a gyogyszered, vagy szimplan a lepippantott f@#sz rosszabbik felen voltal tegnap este, hogy ilyen hsz-t sikerult pentek delutan a koz fele bofognod?

innovacio.blog.hu 2013.10.25. 17:18:26

Valaki ismeri a Mélypontot? Igazi retro hangulatú hely a Kálvinnál.

tohotom01 2013.10.25. 17:30:35

@mojoking77: Miert az neked meglepetes hogy amerikarol meg a tobbi orszagrol csak idiota kritikus cikkek szoktak megjelenni, vagy ez neked ujdonsag baszki ? Etetted a csirkeket kozben, vagy keveset aludtal ma ?

tohotom01 2013.10.25. 17:35:19

@mojoking77: Amugy a kritizalt irasomban szereplo utolso mondatomat elemezzem ki neked kulon, vagy eleg ha atolvasod szazszor ?

mojoking77 2013.10.25. 17:40:21

@tohotom01: "..emelem nem latjak azt a sok tetves cikket amiket velunk etetnek, ugye kedves cikk iro ?.."
Ezt azert nehez utlag magyarazgatni...

tohotom01 2013.10.25. 21:28:40

@mojoking77: Biztos en vagyok a nehezfelfogasu, vagy nem egy szinten utazunk a vilagban, de ezt erthette a cikk iroja a tobbi, a mediaban megjelenulo altalanos negativ velemenyekkel, cikkekel kapcsolatban is ami az irigysegbol jelest erdemelne. Nem csak neki szantam, de szerintem o ertette is, rajtad kivul;)

Szelid sunmalac 2013.10.25. 22:30:46

En meg emlekszem az elso valodi romkocsmara, amikor meg nem volt befutva. Egyszeru, bontasra epult haz, kidobalva par pad, meg asztal a beslo udvarra, egz pult, sor, bor, meg zsiroskenyer. Az meg igazi volt. Mots meg mind ki van epitve, gyakorlatilag semmibne nem kulonboznek a tobbi helytol, legfeljebb megsporoltak a festest. Kulonosen a Szimplat nem hivnam mar romkocsmanak.

jet set 2013.10.25. 23:58:51

@Szelid sunmalac: De legalább drága. Múltkor egy ismerős akart ott találkozni velem, hogy sörözzünk egyet. Mondtam neki, hogy inkább sétáljunk 2 saroknyit és sörözzünk olcsóbban, nyugisabb helyen.

redsea 2013.10.26. 08:48:12

örülünk bizony, bár nyilván jobb lenne, ha nem illuminált állapotu nyugati prolikkal lenne tele a belváros. Dehát ha ez a jó Pesten, hát legyen.

Mrs.Columbo 2013.10.26. 09:34:20

Azért valahol elég vicces, hogy van egy hely (Corvintető), amelyik a menő klubok közé akarja sorolni magát, erre felkerül a legjobb romkocsmák listájára. :D

♔bаtyu♔ 2013.10.26. 10:13:41

Na igen, jól látszik, hogy ezt a cikket most nem itthon a Nyugateurópai közvéleményként feltüntetett, a jobboldal hatalomra jutásától jól megsértődött, de amúgy a demokráciát számonkérő volt kommunista zsidók írták.

Az összes helyet jól ismerem, a többségük nekem is tetszik, bár tény, hogy a mi szemünknek mindegyik mesterkélt.

Az egyik udvarra szombatonként illegális moziba jártam a Kádár rendszerben, álmomban nem gondoltam volna, hogy 20 év múlva külföldiekkel lesz tele.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.10.26. 10:52:16

A Szimpla Kertbe tényleg jár néhány helyi is, de hétvégén éjszaka 99%-ban külföldiekkel van teli, szinte csak a legénybúcsús angol/svéd/dán csapatokat kísérő lányok magyarok.

bambanő (törölt) 2013.10.26. 11:06:03

A romkocsma jelenseg pont ugyanolyan, mint a Sziget jelenseg.
Amig a magyar egyetemistak jartak csak a Szigetre, addig volt eredeti, aztan par ev alatt elbizniszesedett.
A romkocsmak is pont ilyen nagyon kitalalt helyek lettek. Eredetileg spontan volt, ma mar izzadsagszagu es rettentoen tularazott mind.

Ahogy ma mar epeszu magyar nem jar lohaton, ostort csattogtatva, csak ha kulfoldi turistak ezt megfizetik, jo sorozesekre vagyo magyar gyerek nem jar mar romkocsmakba. Pont annyira echte magyar a romkocsma, mint a matyo nepviseletbe oltoztetett baba a Vaci utca ajandekboltjanak kirakataban.

Turistaknak oromet okoz, de a helyiek mar csak borzonganak tole. Giccs.

bambanő (törölt) 2013.10.26. 11:07:31

Ja, a kulfoldiek mellett a videkiek szeretik meg a romkocsmat, mert az olyan hipszter, trendi. Egeszsegukre.

Attila1234 2013.10.26. 11:14:02

@bambanő: Bezzeg régen a romkocsmák is jobbak voltak. :(

Szomszéd Tibi 2013.10.26. 11:17:06

@Online Távmunkás: Milyen szépen megfogalmaztad, hogy a romkocsmákban csak a kurvák magyarok...

Attila1234 2013.10.26. 11:19:26

Igen, tényleg rettenetesen drágák a romkosmák. Ott van példáuz az Ellátó, ahol péntek esténként egy korsó Ászok 390 Forint. Ennyi pénze tán még a királynak sincs.

Cekkeres Mammer 2013.10.26. 21:56:18

Annyira jó olvasni a sok pozitív kommentet, de tényleg. Végre együtt örül mindenki !! :)

(irónia off) A lényeg itt van:

"Budapest is cool!

The people are friendly, nice architecture, great atmosphere, excellent public transport and last but not least, lovely smokin' hot girls."

odamondó 2013.10.26. 23:44:09

Szerintem a szimpla egyáltalán nem drága. Azzal van inkább a baj, hogy a sör több mint fele víz.

kvadrillio 2019.04.28. 13:19:56

mijeza koszlott lebúúúúúúj ???? :O))))))))))
süti beállítások módosítása