jbi6ulRbistVfC[1].jpg

Tegnap kinn voltam a Budavári Sörfesztiválon (itt olvashatjátok a beszámolt róla), ahonnan hazafelé indulva különös jelenségre lettem figyelmes. Fényképezőgéppel, fényes nappal, sörözés nélkül sem vagyok egy Cápa Róbert, hát még este, telefonnal, telekézművezett fejjel. Így azonban még sejtelmesebbek a fények, mintha csak egy ufóészlelés lenne.

Egy fokkal talán jobb lett az, amin azért látszik a lényeg:

jbwVwElSYtAxQj[1].jpg

Vagyis az új sorompók világítanak a Vár beléptető pontjain. (Hogy mennyire újak, nem tudom, nekem azok voltak. És tetszenek!) Gondolom páran átrongyoltak a lecsukott sorompón, vagy órákat álltak a felnyitottak előtt. Na most ennek vége. Ráadásul a turisták gyönyörködhetnek az őrezred mellett a fénykardozó taxis zászlóaljban is.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés vár sorompó világítás várnegyed budai vár i. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr555366427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dour ®. (törölt) 2013.06.18. 08:54:21

Igen, és ha megnézed a fotód, láthatod a bal oldalon a tábla alatt, hogy "kivéve engedéllyel".
Nos, gyakorlatilag a taxisnak nincs a behajtásra engedélye.

fapisztolybolt · http://fapisztoly.hu 2013.06.18. 08:55:01

Csodálatos, nyomjuk tele a várat neonfénnyel (vagy led szalaggal).
Elég lenne csak a csukottat jelezni, azt sem fénykardként.

cso zsi 2013.06.18. 09:41:49

@Dour ®.: Már miért ne lenne engedélye? A céges taxi hasonlójogokkal bír, mint a tömegközlekedési eszközök (része a tömegközlekedésnek). Valószínűleg csak a civil járművek egy része van tiltva, így nem írták ki, hogy BKV,BKK, Taxi, mentő-rendőr-tűzoltó, építési forgalom, és az ott bent lakók.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2013.06.18. 10:47:22

@cso zsi:
"(része a tömegközlekedésnek). "
Annak nem, a közforgalmúnak igen. A lényeget tekintve stimmel. Azt nem tudom, a Várba konkrétan kinek van engedélye, de miért ne lehetne a taxisoknak.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2013.06.18. 10:50:41

@fapisztolybolt:
Amikor a Vár házainak jó része épült, nem voltak ott sem autók, piros csíkos sorompó, sem közvilágítás, de még útburkolat se nagyon (se kockakő, se aszfalt...)
Szvsz. nem ez fogja elrontani az összképet, sőt. Nem láttam élőben, de könnyen el tudom képzelni, hogy javíthat is rajta.

Dour ®. (törölt) 2013.06.18. 12:24:07

@cso zsi:
@Comandante en Jefe:
Amatőrök ...
Az a Budai Palota (nem keverendő teljes egészében a vár területével), meg különben is akkor alatta a kiegészítőn az állna, hogy "kivéve taxi", "kivéve BKV".
Pancserek ....
A KRESZ táblákat sem ismeritek?
Részemről ennyi ...

dr. Közbiztonság Szilárd 2013.06.18. 12:34:42

Majd egyszer kérj meg valakit, aki tud fényképezni, hogy segítsen.

Vagy állítsd be a gépeden az automata állást (általában AUTO felirat a tekergetős gombon, a nyomógomb mellett. Azt kell a nyílhoz tekerni. Szakkifejezésekkel nem terhelnélek, mert láthatóan fölösleges lenne.)

((Adam)) 2013.06.18. 12:37:04

@Dour ®.: Remélem tényleg ennyi, mert rosszul tudod, és még a szád is nagy mellé. Köszönjük Emese.

opati666 2013.06.18. 12:37:06

@cso zsi: Milyen a "nem céges" taxi?

Dour ®. (törölt) 2013.06.18. 12:47:35

@((Adam)):
Hmmmm...., ha rosszul tudom, akkor indokold meg miért is.

Nervus 2013.06.18. 13:34:07

@dr. Közbiztonság Szilárd: Láthatóan gondjaid vannak az olvasással.

cso zsi 2013.06.18. 18:53:20

@opati666: A "mezítlábas".
www.youtube.com/watch?v=WvelsprW0Ng

@Dour ®.: Hova sorolunk egy olyan szolgáltatást, melynek elvárt bevétele abba a kasszába folyik, ami a tömegközlekedésel foglalkozik? www.bkk.hu/wp-content/uploads/2013/02/BKK_besz%C3%A1mol%C3%B3_2012.05.01.-2012.06.30..pdf 25. oldal "bevételek alakulása".

A taxis szerint: "Jogszabály szögezi le, hogy a taxi tömegközlekedési eszköz. Nem kérnek engedélyt sem a villamostól, sem a busztól a megálló használatáért.
Csak a taxitól.
5.700 budapesti taxistól évi 142.500.000 forintot szednek be droszt-használati díjként. 2004 óta."
www.hallotaxi.hu/index.php?pg=news_25_3254_1
Ennek nem kötelező hinned, de azért mgállja a helyét: hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B6megk%C3%B6zleked%C3%A9s
"Tágabb értelemben a közösségi közlekedéshez tartozik a szerződéses közlekedés, a különjárati közlekedés, továbbá az igényvezérelt (rugalmas) közlekedési szolgáltatások.[1]
Egyes források ide sorolják a taxiszolgáltatást is."

www.faraotaxi.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=47:25-eves-a-magantaxizas-magan-taxis-toertenelem&catid=37:taxis-toertenelem&Itemid=2

"Magas volt a fizetőképes kereslettel rendelkező magánmegrendelői kör. Az új forma része lett a tömegközlekedésnek."
"A jövő

A fent említett működési keretek megteremtése mellett, a szakma közös szándéka, hogy a taxi ismét a tömegközlekedés egyénileg igénybe vehető, nélkülözhetetlen része legyen, de már az Európában működő, elsődlegesen és messzemenőkig az utasok érdekeit szem előtt tartó, korszerű, néma címkiadó-rendszer bevezetésével."

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2013.06.18. 18:55:18

@Dour ®.:

30/2010. (VI. 4.) Főv. Kgy. rendelet
"7. Behajtási hozzájárulás nélkül taxik az alábbi védett övezetekbe hajthatnak be:
1. Budai Vár
..."

kérem kaccsojjaki.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2013.06.18. 19:01:55

@cso zsi:

"Hova sorolunk egy olyan szolgáltatást, melynek elvárt bevétele abba a kasszába folyik, ami a tömegközlekedésel foglalkozik?"

A BKK nagyon sok mindennel foglalkozik a tömegközlekedésen kívül, úgyhogy a találós kérdésedre nem könnyű egyértelmű választ adni, az útfelújítástól a hírszolgáltatásig akármi lehet :)

A taxi, mint írtam, nem tömegközlekedés, viszont a tömegközlekedéssel együtt része a közforgalmú közlekedésnek.

cso zsi 2013.06.18. 19:08:10

@Comandante en Jefe: Mi más lenne? 6-8000 taxis naponta megmozgat fuvaronként 1-4 utast, napi 5-15 fuvarral, 100-150 kilométer futással.
Ez nem egyéni közlekedés.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2013.06.18. 19:53:42

@cso zsi:
Ez azt hiszem, eléggé meddő terminológiai vita, de tömegközlekedésnek (divatosabban közösségi közlekedésnek) a _menetrend szerinti_ közforgalmú közlekedést szokták nevezni, tehát azt, ahol a járművek meghirdetett útvonalon, megállókkal, menetrenddel közlekednek, és ismeretlenek önként szagolják egymás hónalját :) .

Dour ®. (törölt) 2013.06.18. 20:03:58

@cso zsi:
@Comandante en Jefe:
Mint fentebb pötyögtem, "nem keverendő teljes egészében a vár területével", szóval a Budai Vár területén van a Budavári Palota.
Ha nem tudod feldolgozni, egyéni gond.
Szóval Comandante en Jefe, megismétlem, a Budai Vár területén ott a Koldus kapun belül már az a Palota. Oda tartozik az MNG, Magyar Nemzeti Galéria, az OSZK, Országos Széchényi Könyvtár, a BTM Budapesti Történeti Múzeum, szóval A, B, C, D, E, F épületek bejáratai. És a taxisokra is vonatkozik a tábla.
(csak mellékesen, illetékes vagyok az ügyben)
:)
Ragadj le inkább a fénykardnál.

cso zsi 2013.06.19. 10:12:55

@Dour ®.: Illetékes? Te nyitod a taxinak a sorompót? Valahogy csak átszivárog a túloldalra.
A Citynek6Főtaxinak van engedélye, Kovács Béla szem.száll. kisiparosnak nincs?
Én ugyan eddig az ilyen sorompóknál (nem taxisként) becsöngetek, elrebegem, hogy kihez-mihez jöttem, és vagy beengednek, vagy nem. Amikor nem, akkor fél órán belül hívnak, hogy "dehogynem"...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.06.23. 11:35:51

Szar táblákon vitáztok egy túlművelttel, miközben a Szith lovagok elfoglalják a nemzetünk egyik ékkövét!
süti beállítások módosítása