Az a helyzet, hogy ez a poszt bennragadt a szerkrendszerben, mint Kovács Dani búcsúlevele a hg.hu-n. Az 1x1 pályázatnak már vagy két hete vége, de mint zsüritag, nem akartam élesíteni a posztot az eredményhirdetés előtt, aztán meg jól elfelejtettem. Na de most megkapjátok, íme.
Szimbolikusan egy négyzetméterre vártak tippeket az 1x1 szervezői – három egyetemista csaj: Hanna, Sára & Kriszti – akik a KÉK közösségi kertes Kertész Mónika és az indexes Földes András mellett botor módon engem kértek fel zsűrizni.
Hogy nagyjából miről is volt szó, annak szép példája – az amúgy díjjal is jutalmazott – újjávarázsolt padrom, melyet úgy posztoltam ki, hogy nem is tudtam, indul a versenyen. (Ez jól mutatja egyrészt, hogy mennyire működőképesek az alkotások, hiszen, egy barátom csak úgy felfedezte a városban, másrészt, hogy milyen hülye vagyok és az utolsó pillanatra hagyom a pályamunkák átnézését.)
Véres harc nem alakult ki a díjak odaítélése közben, a nyerteseket illetően nagyjából egyetértettünk. Ők azok: a legeredetibb, a legközösségibb, a legzöldebb, a modellértékű, valamint a zsüri kedvence és a közönség kedvence.
Én most csak az egyik kedvencemet emelném ki, mely bár egyáltalán nem teszi szebbé az életet – sőt, ha úgy tetszik csúnyává teszi egyesekét –, ám nagyon izgalmas ötlet. Ez a tag vakoknak, ami jól mutatja, hogy a gyengén látók mi mindenből maradnak ki, vagy hogy egyáltalán mennyire másmilyennek ismerik Budapestet.
Másik kedvencem sajnos nem lett dobogós, bár többször felmerült egy cukisági különdíj ötlete, amit végül a racionalitás elsöpört. Ez a manóvár nekem nagyon kedves: