Fotó: IVG
A budapestiek általában alapból viszolyognak az üveg-acél irodaház-homlokzatoktól, kiváltképp, ha azok százéves házak közé ékelődnek. Éppen ezért kedvelem ezt a kis épületet az Astoriánál, mely üdítő kivétel, ugyanis senkit nem zavar. Szépen simul a Károly körút képébe, miközben teljesen korszerű és van benne egy kis játékosság is. Ráadásul valódi kincset rejt: az egykori pesti városfal egy szakaszát. Mivel most van benne kiadó iroda, a tulajdonos engedélyével bejutottam megnézni belülről is. Mint kiderült, odabenn nem ez az egyetlen izgalmas dolog.
Az Astoria ritka jó tömegközlekedési adottságokkal rendelkezik, épp ezért furcsa, hogy a nyolcvanas évek elejéig csak egy földszintes boltocska volt a foghíj helyén. (Legalábbis a mai észjárással furcsa, hiszen hasonló telkek álltak akkoriban üresen a Blahán, a Kálvinon, sőt ennél a metrómegállónál sem ez volt az egyetlen példa.)
Fotó: IVG
Az itt működő legendás S-Modell ruházati üzlet képe nem is olyan rég szerepelt az Urbanistán egy Ablak a múltra kollázs kapcsán. A helyére előbb egy állami cég, a Műcsarnok Vállalat építtetett a korra jellemzően „feltűnősködő” posztmodern irodaházat, amelynek jellegzetes szerkezete miatt már a munkacíme is az volt, hogy Tablerone-hasábok. Bár az épület nem volt rossz a maga nemében, igen hamar eljárt felette az idő és az ezredfordulóra elavulttá vált több részletében is. Leginkább azzal, hogy egy ekkora irodaházat ma már ritkán vesz ki egyetlen bérlő, így célszerű volt szintenként értékesíthetővé alakítani, hogy mondjuk kkv-knak is megérje ideköltözni.
Éppen ezért öt éve egy kis ráncfelvarráson esett át az épület. Bár nem teljesen az eredeti tervek szerint épülhetett meg (a ház történetéről és a felújításról itt olvashattok bővebben – kösz a tippet Norv), elég sok fontos részlete megmaradt és elég sok fontos részlettel egészült ki. Az új, játékosan „egyet jobbra, egyet balra” homlokzat tetején egy terasz fut végig, ahonnan remek kilátás nyílik az Astoriára – na de ne szaladjunk előre, induljunk el az elejétől.
A földszintet bérlő bank mellett nyílik a tulajdonképpeni irodaház bejárata. Egy folyosón megkerüljük a fiókot és már ott is vagyunk a dizájnos recepciónál (mellyel az elég fura törést is sikerült értelmesen kihasználnia a belsőépítészeknek).
Itt is látszik, hogy az „üveg-acél” csak a homlokzatra jellemző, belül sokkal inkább a kő és még inkább a fa dominál. Nem gondoltam volna, hogy a nyolcvanas évek Magyarországának irodaépítészete nagyvonalúnak fog tűnni valaha – pedig innen nézve az.
A rengeteg fa felhasználása mellett a tágas lépcsőház is olyan, amit ma már felesleges luxusnak tartana egy beruházó. Pedig jó hogy megmaradt ilyennek – egy kis burkolatcserével olyan hívogató térré alakult, ami teljesen egyenrangú feljutási lehetőséget jelent a liftekkel: az embernek kedve szottyan gyalog felmenni az emeletre. (Hogy értsétek, mire gondolok: a mai épületek teljesen a felvonókra vannak kihegyezve, a lépcsők legtöbbször eldugott szűk járatok, gyakorlatilag csak üzemzavar esetére.)
A földszinten látható a már emlegetett városfal is. Bár az eredeti töredéket állítólag a 80-as évek kivitelezési munkái során lerombolták, még azon melegében rekonstruálták is. Hogy mennyi belőle az eredeti elem, nem tudom – nekem gyanúsan jó állapotúnak tűnik. Mindenesetre, míg a felújítás előtt egy kiszolgáló helyiségben rejtőzött, most szépen megvilágítva a földszinti tér része. Na de gyerünk feljebb!
Az egész irodaház könnyen átlátható, mindössze 1310 négyzetméter az egész, az első négy emeleten 200 négyzetméteres irodákkal. Ezeknél látszik, hogy nem csak az arculat miatt volt fontos a homlokzat átalakítása. Az üvegfalakon ugyanis az egész irodahelyiség fényt kap, ami egy ilyen keskeny épület esetében nem lenne máshogy megoldható.
Ami építészetileg legérdekesebb, az a legfelső iroda. Ennek két szintje van, az alsó ráadásul galériázott. Ez lett a legizgalmasabb tér a legfelső szintre vivő lépcsővel, az üvegkorlátokkal, na és mindenek előtt a terasszal. (Ide már az autók zaja se jön fel, igaz, csukott ablakoknál az alsóbb szinteken se szűrődik be semmi.)
A „tetőtér” elüt az alsóbb szintek irodastílusától, ha nem nézünk ki az ablakon, a körút bármelyik épületében lehetnénk.
(A merészebb, magasabb, ugyanakkor a Károly körút tetővonalának dinamikájába jobban illeszkedő eredeti tervet a tervtanács sajnos elmeszelte. Kár. Igaz, így gazdagabb lett a ház egy óriásnappali hangulatú helyiséggel.)
Persze a tök jó adottságok ellenére egy átlag cég szempontjából hátrányokkal is jár a hajdani nagyvonalú építészet, ugyanis nincs mélygarázs alatta. Aki autóval szeretne a Belvárosba jönni, annak a környező helyek parkolóit kell használnia.
A tömegközlekedési kapcsolatai viszont annál jobbak: metró, két vili, ha jól számolom kilenc busz áll meg az Astoriánál, sőt ha nagyon akarom, trolival is megközelíthető. Ráadásul ott megy el az új kerékpársáv is az iroda előtt: csak be kell tolni a bringát reggel és beállítani a városfalmaradvány mellé a tárolóba.
Én például nem autózom, szóval ha a menő startup cégem lenne, itt bérelnék neki irodát. Vagyis hát van egy menő startup cégem, csak ugye egyszemélyes, szóval egyelőre maradok otthon, legfeljebb a környék kávézóiba tartok olykor kihelyezett ülést. Viszont ha valaki elfoglalja majd a felső dupla szintet, szóljon. Kíváncsi vagyok, mit hoz ki belőle.
Még több kép a galériában. A miheztartás végett: az IVG az Urbanista egyik hirdetője.