A nyári féléves értékek után itt van ismét az ingatlan.com Budapesti Ingatlantoplistája. A rangsor az alapján áll össze, hogy melyik kerületben található ingatlanokra keresnek rá legtöbben a hirdetési oldalon. Ez persze csak játék - de játéknak nagyon jó. Hiszen nem egy abszolút toplistáról van szó, ahhoz legalábbis a lakosságszámmal kéne súlyozni a kereséseket. Ezt benne is van a sajtóközleményben:

 

A sorrendet elsősorban természetesen a kerületek lakosságszáma (vagyis közvetve az ingatlanok száma) határozza meg, de nem kizárólag. Az I. és V. kerület például a hetedik és nyolcadik helyet foglalja el a látogatottsági sorrendben, míg lakosságszámukat tekintve az utolsó három közt szerepelnek. Ugyanígy nincs értelme demográfiai változásokat sejteni a sorrendváltozások között.

 

Na de lássuk inkább az eredményeket! (A képek kattintásra természetesen megnőnek)

 

A látogatottság alapján négy csoportra oszthatók a kerületek (sportosan szólva A, B, C és D), melyek közt nem igen van átjárás – bár Erzsébetvárosnak augusztusban sikerült egy hónapra feljebb tornáznia magát a B csoportba, megelőzve a leszakadó XVI. kerületet.

A csoport: kik vannak az élbolyban?

Mostanában többen érdeklődnek a Hegyvidék, mint Zugló iránt: a nyáron még a negyedik helyét erősen tartó XIV. kerület visszaszorult a korábban a csoport végén álló XII. mögé. Az eredmény annál is meglepőbb, mert az A csoportban zömmel a legtöbbek által lakott kerületek szerepelnek (XIII., XIV., III., XI.), s míg a II. kerület is a hetedik legnépesebb Budapesten, a XII. kifejezetten a népességi sor vége felé foglal helyet (18.). Az ok alighanem az, hogy ezeken a városrészekről azok is nézegetik a drága ingatlanokat, akik amúgy nem potenciális lakásvásárlók.

B csoport: feltör a Belváros, mélyrepülésben a Várnegyed

A Hegyvidékéhez hasonló okok állhatnak a Várnegyed és a Belváros „sikere” mögött, holott a legkevesebbek által lakott kerületekről van szó. A B csoportban ugyanakkor nagy a mozgás: a második negyedéves statisztikákban még csoportelső I. kerület visszaesett három helyet, s bár az óta „szépített”, az élre került V.-et nem tudta megverni.

C csoport: behozhatatlanul vezet Erzsébetváros

A B csoport utolsó helyén álló Kertváros és a C csoportot vezető Erzsébetváros egyaránt kilóg versenytársai közül és sajátos párbajt vív. A VII. kerület népszerűségét mutatja, hogy bár itt laknak a legkevesebben a Fővárosban, mégis stabilan tartja magát a toplista középmezőnyében.

D csoport: Csepel visszacsúszott, jön föl Kőbánya

Míg az év első felében Csepel stabilan tartotta csoportelső helyezését, már a harmadik helyre csúszott vissza. Ezzel gyakorlatilag helyet cserélt a ranglistán Kőbányával, mely szeptemberre az élre tört. A D csoport – és ezzel a teljes lista – végén Soroksár helyezkedik el, több ezer oldalletöltéssel lemaradva az előtte állóktól. A XIII. kerület utolsó helyezését nem csak fekvése magyarázza, de lakosságszáma is: ebben a fővárosi kerületben élnek a legkevesebben.

A mellékelt grafikonokon szépen kirajzolódnak lakáskeresési szokásaink is: jól megfigyelhetők az év eleji és a nyárvégi szezoncsúcsok.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest ingatlanpiac kerületek

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr553326444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

drsampinyon 2011.10.24. 15:50:59

Újbudával kapcsolatban is lesz majd még valami a cikkben?

HGabe 2011.10.24. 16:55:17

Mátyásföldet lespórolták a csoportbeosztásból... LOL

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2011.10.24. 16:57:58

@HGabe: :) szöveg szerint a B alján kellene lennie - rákérdezek

Commandante Jayasuriya 2011.10.24. 18:13:29

@drsampinyon:

Neked semmi sem elég?
A címben ott van.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.10.24. 19:52:05

A VII.kerben laknak a legkevesebben?
Szerintem ezt gondold át mégegyszer.
A 22. a 12. a 23. az 5. az 1. a 6.ban kapásból kevesebben laknak.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.10.24. 20:44:49

szóvala VII.ker a 70 ezres lakosságával abszolut nem tartozik a kicsik közé.
Amelyekben többen laknak szerintem:
II.III.IV.VIII.X.XI.XIII.XIV.XV.XVIII.XIX

HGabe 2011.10.24. 23:41:15

@~dá~: Én is úgy vettem ki, köszi :D

a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2011.10.25. 21:01:53

Érdekes lenne egy normalizált statisztika is.

celsterel 2011.10.25. 23:53:02

@HGabe: Nekem is ez tünt fel, a 16.kerület nincs is a diagrammokon.

Kozi73 2011.10.29. 15:11:26

Ne felejtsük el, hogy ezeknek a kereséseknek egy igen komoly része csak a vágyálom. Számtalan ember kezdte nálunk a XVI-ban a keresését, akik aztán - ha egyáltalán vettek valamit - gyakran Kis- és Nagytarcsáig meg sem álltak.
Gondolom ugyanígy vezet az út az V-ből a VIII-ba.
süti beállítások módosítása