Kispest, a nem épülő Neocenter helye - <a href="http://www.faceb

 

Írtuk, hogy lesz, aztán, hogy nem lesz. Most épp nagyon nincs NeoCenter átellenben az Europarkkal és egy metrómegállónyira a Köki Termináltól. A Kispestiek Facebook-oldalára felkerült egy rakat fotó a tátongó gödörről. Az a bekukucskálós kutya nagyon cuki, még ha kevés is a funkciója.

A profil szerkesztője amúgy utánajárt a dolognak, mint írja:

Utánakérdeztünk egy kicsit a nem épülő Neocenter ügyének, nagy meglepetés nincs: a gazdasági válság miatt egyelőre nem épül meg. Az önkormányzatnál annyi derült ki, hogy építési engedélyt 2009-ben kapott a beruházás, ez 2014-ig érvényes. A fejlesztő cégnél (Whitestone Investment) csak annyit tudtak mondani, hogy bizonytalan ideig nem kezdik el az építkezést, de a végleges törlésről állítólag még nem döntöttek. Az irodákat, üzleteket értékesítő ügynökségek egyikénél annyit mondtak, hogy a papírjaik szerint 2013-ban megnyílik a Neocenter. Először 2009-re tervezték a nyitást, aztán csak 2009 márciusában kezdték el az alap kiásását. Az akkori hírverés szerint 2011 tavaszán nyitott volna ki a Neocenter.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest iroda építés bevásárlóközpont határ út xix. ker neocenter

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr672579813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ragnotti 2011.01.12. 21:42:59

Esetleg addig kezdhetnének valamit a gödörrel, mert nagyon ronda.

Perillustris 2011.01.12. 23:41:44

@Ragnotti: Nemikepp erthetoen egy fillert sem fog kolteni a teruletre senki, kulonosen nem esztetikai okok miatt.

gyuu 2011.01.13. 07:46:23

Volt nem is oly' messze két hasonló...
Ha arra jár valaki a Távíró utca - Üllői út sarkon, a Telekom épület előtti táblákat mementónak lefotózhatná.
Most parkoló, mert oda legalább nem ástak gödröt.
A táblák tanúsága szerint 1995-ben és 1999-ben kellett volna két projektnek (vagy ezek egymás utódai?) megvalósulni.
"Légkondicionált irodaház! 154 teremgarázs beálló!..."

andrush 2011.01.13. 10:06:01

Hát, ha Whitestone-os a projekt, akkor szerintem el is temethetjük, a palazzo dorottyát is 120 évig építették...érdekes egy banda, annyi szent.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2011.01.13. 10:08:54

Ha jól sejtem, Újpesten a Károlyi Center is hasonló sorsra jutott.

Ott tovább rontja a helyzetet, hogy az építési telek szélén megépült egy sor lakóház - szánom azokat a szerencsétleneket, akik beköltöztek, és azt hitték, benne lesznek a tutiban, ajtajukban az új városközpont, stb., nyilván meg is fizették az árát...

MagyarZizzi (törölt) 2011.01.13. 10:20:40

Nem ez lenne az első ilyen sohanapján megvalósuló beruházás Budapesten... De legalább engedik látni, hol tart a gödör elmocsarasodása. Még a kutyák is megnézhetik! :-D

smog75 2011.01.13. 10:33:10

Ideiglenes P+R parkolót lehetne építeni,igaz akkor nem büntethetné meg a Közterületes a tilosban parkolókat a környéken.(lásd:Pannónia utca eleje)

HúszTíz 2011.01.13. 10:49:59

Gödör, hm ? Akkor ebből is egy szórakozóhely lesz, mint az Erzsébet téren :-P

Mylady 2011.01.13. 11:00:36

@gyuu: Két telek van, az egyiken valóban parkoló van, a másikon meg egy bazinagy gödör. "Átadás" néhány éve volt. Majd holnap megnézem pontosan.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2011.01.13. 11:01:59

kispest ilyen elátkozott zóna. ott van a "majomsziget" is, az üllői-simonyi sarkán, ahol vagy 7 éve már ház(ak)nak kellene állnia. helyette vagy öt évig volt egy kibetonozott gödör, amit később betemettek. de mostanában megint feltűnt egy daru arrafelé. vele átellenben most dózerolták le a régi üzletsort, így az is pusztaság. a neo center meg egy vicc. mindig is az volt. europark, meg köki terminál mellett nem rúgnának labdába vele.

Mylady 2011.01.13. 11:02:58

Az Europarkkal szemben lévő terület szerintem évek óta ugyanúgy néz ki, egy kapavágás nem volt ott soha.
Viszont ugyanitt, csak a gyorsforgalmi túloldalán valami épül. Villámgyorsan felrántottak egy épületet, folyamatosan dolgoznak rajta, csak nem tudom, mi az. Tudja esetleg valaki?

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2011.01.13. 11:13:55

@Mylady:
az a laurus irodaház, de már kőbányán. a volt spartacus uszoda helyén.

Mylady 2011.01.13. 11:22:10

@triumphator: Köszi, ezt nem tudtam. Még a végén fejlődésnek indul ez a környék is. Csak a metró környékével (busz és villamos végállomás) kellene valamit kezdeni, mert az (is) katasztrófa.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2011.01.13. 11:26:05

@Mylady:
az a tipikus közös ló esete. három kerület metszéspontjában áll a bódéváros. szvsz sose lesz rend.

venszivar 2011.01.13. 11:26:33

@triumphator: Nem az uszoda helyén!A tenisz pályák voltak ott valamikor.

chiguu 2011.01.13. 11:28:04

@triumphator: A volt Majomszigettel szemben a ledózerolt üzletsorok helyén egy Lidl fog épülni. Állítólag nem hagyományos bádogépület lesz, kíváncsi leszek rá...

chiguu 2011.01.13. 11:29:39

@Mylady: Na ez igaz, ez a buszvégállomás elég egy ocsmány hely, van szerencsém minden nap közlekedni rajta. Hiába, ha a IX. kerület nem hajlandó semmit se tenni és a BKV nem akar pénzt áldozni fejlesztésre.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2011.01.13. 11:33:35

@chiguu:
no, ez is új infó. ha olyan lesz, mint a villanytelepi cba(?), akkor okés.

chiguu 2011.01.13. 11:35:38

@triumphator: Ha a hagyományos bádognál egy fokkal már szebb lesz, én már elégedett leszek! :D

konrada 2011.01.13. 12:25:04

Ne emlegessétek a P+R-t ott, mert szegény édesanyukája most is csuklik annak, aki az ott régebben létezőt eladta egy magánüzemeltetőnek, aki aztán elég magas díjjal biztosítja azt, hogy az azelőtt dugig tele parkolóban elvétve lehessen látni néhány autót és "ügyes" korlátokkal azt, hogy még megállni se lehessen szabályosan annyi ideig, míg ki-beszáll valaki!:(

céerem 2011.01.13. 12:34:57

Én is arra gondoltam, hogy parkolót kellene kialakítani. Olyan nagy szükség nincs még egy "plázára" Bp-en...

tmelinda04 2011.01.13. 13:14:39

A Mázsa téren is van egy hasonlóan gyönyörűen kibetonozott gödör. A vadkacsák ott költenek, a fák pedig elkezdtek növekedni a gödör szélén.
Nem mellesleg szerintem életveszélyes.

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2011.01.13. 13:17:20

@tmelinda04: az az origó! nincs róla fotód? elküldhetnéd az urbinak! kösz

tmelinda04 2011.01.13. 13:46:20

Ha fotót küldök engem beperelnek!

konrada 2011.01.13. 14:30:54

@tmelinda04:
Az már természetvédelmi terület kérészrajzással!
S nem ám olyan tiszavirág, hanem hónapokon keresztül

.....tele a plafon velük a konyhában, pedig naponta porszívózom.;)

tmelinda04 2011.01.13. 20:07:58

Ez a másik "ékesség" az igazi nagy gödör mellett...

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2011.01.13. 21:29:00

@Olgicsq: kösz, bár tó nem látszik, de a tipp tök jó. a múltkor épp erre mentem, amikor felfedeztem, h 9 perc alatt át tudok érni a Thökölyről a Kökire :) ha legközelebb is lesz ilyen utam, nem hagyom ki

sorica123 (törölt) 2011.01.21. 17:54:01

@triumphator: ott a spanyol iskola Anya arra dolgozik. Üres grundok, házakat is akarnak szanálni... elég felrobbantott rész az. @tmelinda04: na Mázsa tér:DD egy darabig Kőbányán voltam ingatlanos, Mázsa tér funkciója és formája egy rejtély volt számomra. Olyan tipikus pesti tér, se inde, se unde, mi a fenét kezdjünk vele... amúgy is egy kavar az a rész, Liget téri nemműködő aluljáróig és tök jó lakásokat tartalmazó, ám kívülről vastagon patinás pengeblokkokig bezárólag.
süti beállítások módosítása