ökopluszTíz éven belül új geotermikus hőforrások és biomassza-fűtőművek vesznek majd részt Budapestet távfűtésében. Mégpedig láncra fűzve, így olyan helyekre is eljuthat a távhő, ahová korábban nem. Ám a lehetőségek ezzel koránt sincsenek kimerítve! Vagy hallottatok már olyanról, hogy távhűtés?

A Főtáv múltheti sajtótájékoztatójáról a legtöbb médium csak az MTI közleményét vette át, hogy milyen eredményeket ért el a cég, amióta kicsit rákapcsolt az új vezetése. Pedig a legizgalmasabb része nem ez volt, hanem az új fejlesztések tervei, amelyeknek az első lépései már idén elkezdődhetnek. Na és végre az Urbanista olvasók kérdéseit is nekik szegezhettem a háttérbeszélgetésen. Szokás szerint némi késéssel, de jöjjön tehát a részletes beszámoló.

Az idei évindító sajtóbeszélgetés apropóját az adta, hogy - mint elmondták - a Főtáv 2010-re elérte azt a célt, amit a 2007-ben Kovács Lajos, az új vezérigazgató kitűzött: a távhő lett a legolcsóbb fűtési mód Budapesten. 20%-os versenyhátrányból oda jutottak, hogy egy átlagos lakás (135 légköbméter, 43,1 GJ/év), központi fűtése gázkazánnal, karbantartással 195 ezer Ft/év, egy távfűtésesé 186 ezer Ft/év, ha meg még ÖKOPlusszos is, akkor csak 166 ezer Ft/év. Ehhez arra is szükség volt, hogy a három év alatt még az inflációval (kumulálva 18,7%) sem növelték az árat és volt benne egy öt százalékos alapdíjcsökkentés.

Mindez tök jól hangzik, de valahonnan elő kell teremteni a különbözetet. Miből áll ez össze? Mint elmondták, egyrészt hatékonyabbá tették a Főtáv működését, bevezették az ÖKOPlusz programot, ehhez jött a hő árának és a jogszabályok változása. Az első kettőhöz nincs mit fűzni, örülünk neki, a harmadik némi magyarázatra szorul, az utolsó viszont parázs vitát váltott ki a múltkor is.  Úgyhogy akkor vegyük végig tételesen a cég indoklását, közben az kommentkérdésekre kapott válaszokat is belefűzöm.

 

1. Hatékonyabb működés.

Az elsőre erősen PR-szagúnak tűnő indoklás elég kemény megtakarítást jelent: 2007 óta 4,2 milliárd forinttal kevesebb pénzből működik a vállalat. Ez részint a cég karcsúsításnak köszönhető (ha már valaki a központi irányítás költségeit firtatta a múltkori posztnál), részint a berendezések, technológiák korszerűsítéséből.

2. ÖKOPlusz Program.

A fűtéskorszerűsítéssel és az egyedi mérés bevezetésével átlagosan 13500 Ft/év/lakás a megtakarítás. Eddig 512 épület, 45 ezer lakás csatlakozott a programhoz. Elhangzott egy csomó érv, ami miatt érdemes most belépni, meg hogy tervezik, hogyan lehetne megoldani az intézményi változatát (például iskoláknál).

3. Szerződések az erőművekkel.

Mielőtt a harmadik pontnak nekiesnénk, muszáj megválaszolni egy kommentelő kérdését: miért drágább Budapesten a távhő, mint máshol? (A kérdés amúgy eredetileg úgy hangzott el, hogy "talán érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy hogy is lehet az, hogy az országban Budapesten a legdrágább a távfűtés" - ám mint kiderült ez nem igaz, van, ahol drágább, na de azért erősen az élbolyban van a főváros.)

Nos, mint a vezérigazgató elmondta, nagyon egyszerű: például Győrött azért lehet olcsóbb a távhő, mert ott nem adták el az erőművet vagyis saját tulajdonban van. Budapesten viszont 85%-ban külső forrásból kell vásárolni a hőt, ennek is 54%-át a Budapesti Erőműtől.

Ebbe bele is lehetne nyugodni, ami persze valójában azt jelenti, hogy verhetnénk a fejünket a falba, hogy mi a fenének kellett privatizálni. Mindenesetre a Főtáv igyekszik újratárgyalni a korábbi szerződéseket. Bár kisebb eredményeket elértek, valódi sikerre majd akkor lehet számítani, amikor 2015-re két szerződés is lejár a Budapesti Erőművel. Addigra elvileg jobb pozícióból tárgyalhat a Főtáv is - na de erről majd később.

4. Jogszabályok változása.

A kérdés - nagyon leegyszerűsítve - itt az, hogy miért kap a távhő közvetve támogatást (5%-os áfa), míg más fűtési módok nem. El lehetne ugyan hessegetni a kérdést azzal, hogy bárcsak minden köztulajdonú vállalat azért küzdene, hogy a szolgáltatása versenyelőnybe kerüljön (hmm BKV, hmm MÁV hmm stb.), de nem tettem, inkább megkérdeztem a vezérigazgatót, mit gondol a kommentelőink kérdéséről.

Azzal kezdte, hogy távfűtésre szükség van. Azon egyszerű oknál fogva, hogy villamosenergiára szükség van, márpedig Paks nem fogja egyedül ellátni az országot, vagyis (főleg ha nem akarunk még jobban importfüggők lenni) hőerőművekre szükség lesz. A keletkező hőt viszont pazarlás lenne veszni hagyni. Más megközelítésben, ha nem hasznosítanánk a hulladékhőt, hanem ugyanennyi fűtési energiát állítanánk elő külön, akkor kétmillió tonnával több széndioxid kerülne a légkörbe, márpedig épp ennyivel kell Magyarországnak csökkentenie a kibocsátást 2012-ig.

Mindezzel együtt elismerte, ez a szabályozás hosszú távon nem fenntartható - ugyanakkor nemzeti cél, hogy a távfűtés mint CO2-szabályozó megmaradjon. (Lehetne máshogy is támogatni, például Németországban azokat sújtják adóval, akik nem megújuló energiát vagy távfűtést használnak.) Többek közt éppen azért terveznek nagy fejlesztéseket, hogy ezt a most jogszabályoknak (is) köszönhető alacsony árat később is megőrizzék.

 

Na és akkor lássuk mit is fognak fejleszteni.

A legfontosabb eleme ennek a jelenleg szigetszerűen működő hőkörzetek integrálása lesz egy körvezetékkel. Ma kilenc ilyen különálló ellátósziget (pl. Kelenföld, Káposztásmegyer stb.) működik a fővárosban. Ezek úgy jöttek létre, hogy ahol a szocialista városvezetés megálmodott egy lakótelepet, oda általában lepottyantott egy erőművet is. Ezek azután a rendszerváltáskor magánkézbe kerültek és azóta nem feltétlenül a legelőnyösebb szerződések szerint adják a "meleget"  a fővárosnak.

 

Főtáv körvezeték

A láncba kapcsolás egyik előnye lesz, hogy ezután versenyhelyzet alakul ki. Ha ez egyik hőtermelő túl magas árat kér, megvehetik a szomszédtól is. A másik, hogy újabb területekre juthat el a távfűtés, a több felhasználóval pedig csökken a lakásokra eső díj nagysága. Ilyen fehér folt jelenleg az egész belváros, sőt a Duna-parti kis területeket leszámítva tulajdonképpen a Nagykörúton belüli teljes városrész. Pedig ha valahol, itt logikus lenne olyan fűtési módra váltani, amelyikhez nem helyben termelik a hőt.

Az elképzelés nem ördögtől való, szinte az egész budai Vár Sándor-palotástól, Mátyás-templomostól épp ilyen megfontolásból távfűtött. Nem véletlen, hogy mint Kovács Lajos vezérigazgató elmondta, szeretnék ha a minisztériumokat és Parlamentet is be tudnák kapcsolni a rendszerbe, ha már egyszer épp ott a Duna partján fut majd el a körvezeték (és akkor ezzel meg is oldódna a kérdés, hogy vajon mivel fűtsük az Országháza).

Egyébként most tudtam meg azt a várostörténeti érdekességet is, hogy a Parlamentnek ma is távhőellátása van, néhány utcányi távolságból fűtik. Ugyanis amikor megépítették, nem akarták a szép fehér követ összekormozni, ezért vezették be ezt az újítást.

 

Főtáv körvezeték

 

Na de vissza a körvezetékhez. A fejlesztéseknek köszönhetően vásárolni is kevesebbet kell majd, mert Észak-Budán és Észak-Pesten egy-egy biomassza erőművet építenek. A még idén elkezdődő beruházás teljes költsége mintegy 4,4 milliárd forint lesz, az elérhető megtakarítás pedig 550-650 millió forint évente. A másik fejlesztés egy geotermikus hőforrás létesítése lesz Rákoskeresztúron, az ottani 110-115 fokos termálvízre alapozva.

A körvezeték és az új fűtőművek mellett még rengeteg fejlesztési lehetőség van. Például több lakóparkot, irodaházat, bevásárlóközpontot lehetne távfűtésre kapcsolni, de egészen futurisztikusnak hangzó példák is vannak. Bécsben kórházakban, múzeumokban távhűtés is működik, így használják ki  rendszer adottságait a nyári hónapokban.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest fűtés főtáv

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr481813978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Káposztakukac 2010.03.06. 19:02:58

szóval az átlagos lakás fűtése lazán olcsóbb lenne gázzal, ha nem 25% áfa terhelné, hanem 5%. tekintettel a jelen és leendő kormányzatok szavahihetőségére nem lepne meg, ha ez az adóelőny nemsokára eltűnne.

martin86 2010.03.06. 19:20:51

engem elsősorban az zavar, hogy a távhőt nem lehet csak úgy ki-be kapcsolni, hiszen egy erőműről van szó. Magyarán ha 2 hétig jó idő van, akkor is megy a távhő. Ezt az elvesztett mennyiséget szerintem nem is veszik figyelembe az összehasonlításnál.
Persze ha egyedi hőmennyiség mérés lehetséges akkor már lehet, h jobb a helyzet, de akkor is integrálni fogják azt a bizonyos 2 hetet az alapdíjba.

kispista 2010.03.06. 20:27:26

Meg a teljesen környezetbarát hőszivattyús fűtést is 25%-os áfa terheli, sőt az áramár a távfűtőműveknet termelő erőművek támogatása miatt is magas.

És kb 20 év alatt jöttek rá, hogy 96%-ban gázből előállított távfűtés nem lehet versenyképes a lokális gázkazánnal.

kispista 2010.03.06. 20:28:46

@martin86:
Az erőműnek már az áram eladásából megvan a haszna, a hő eladása csak extraprofit. Lényegében a hulladékhőt sózzák rá az emberekre olyan áron, mintha tisztán gázkazánban állították volna elő.

igazi hős 2010.03.06. 21:13:13

@kispista: "erőműnek már az áram eladásából megvan a haszna" Ezt azért ne próbáld meg számokkal alátámasztani, mert nem fog sikerülni. Gázból nem lehet bruttó 28 forintos áramot csinálni, pedig ez az ár is igen magas.

kutas józsi 2010.03.06. 21:38:59

faszomat, azt!

a csepeli-erzsébeti rendszer teljesen független a többitől.

a cspeli erőmű 2000Ft-ért ad 1GJ-t a főtávnak, amit a főtáv 3500-ért ad tovább, mert ugye az ár egységes, hagy fizessék meg a hülyék a drágább kerületek távfűtését is.

hol itt a verseny?
hol itt a kényszer, hogy máshol fejlesszenek?

a csepeli távhőrendszert ki kell szervezni a főtávtól, és egy önálló önkormányzati cégbe apportálni. egyből lenne olcsó távfűtés legalább itt csepelen. ha már itt lakunk az erőmű mellett, akkor a lófaszt legyen egységes ár.

kutas józsi 2010.03.06. 21:40:39

"Gázból nem lehet bruttó 28 forintos áramot csinálni"

annyira lehet, hogy sok helyen gázmotorral csinálnak áramat, és nem az áramszolgáltatóktól veszik. pl nagyobb hőszivattyús rendszereknél bevált dolog a gázmotor.

nyu 2010.03.06. 21:55:13

Mar bocs, de egy 141 lm3 lakas tavalyi koltsege boven 250k volt, nem tudom, honnan szedtek a 135 lm3-re a 195k-t.

nyu 2010.03.06. 21:57:56

ize, fotavval 186k-t.

Iden levalunk roluk, mert elegunk van az evek ota tarto hitegetesbol, meg miota 2 eve atepitettek a haz kozponti vezerleset, azota joval hidegebb van, de legalabb meg tobbet fizetunk erte :(

xJozsi 2010.03.06. 21:58:45

@martin86: A távhőt is ugyanúgy lehet ki/be kapcsolni. Ez a tévhit a szabályozhatatlan panelházak távfűtése miatt van.

A másik, hogy a távhő igazából soha nincs kikapcsolva, hiszen melegvizet nyáron is kell csinálni.
A távhő kazánja pedig pont annyi energiát tesz be a rendszerbe, amit a fogyasztók kivesznek plusz a szállítási veszteség, ami nyáron sokkal kisebb mint télen.

xJozsi 2010.03.06. 22:06:02

A központi fűtés pedig minden normális számítás szerint olcsóbb mint az egyedi fűtés. Az hogy magyarországon nem így van, az a politika miatt van, ami a gázt drágábban adja az ipari fogyasztónak (főtáv) mint a lakossági fogyasztónak.

Nem veszi figyelembe, hogy olcsóbb bevezetni a gázt 1 helyre, mint többszázezer lakásba/házba.

A távhő rendszerbe sok helyről lehet betáplálni hulladék hőt. Kapcsolt üzemű villamos erőművek, szemétégető, biomassza, földhő, napkollektor stb. Ezeket egy helyre koncentráltan kiépíteni sokkal olcsóbb, mint házanként.

Sajnos a szocializmusban, a távhőre kötött házak szinte mind egyedi szabályozhatóság nélkül épültek. Ráadásul az olcsó energia miatt nem költöttek a szigetelésre, és mind pazarlóan használja az energiát.

nyu 2010.03.06. 22:07:31

@martin86: "Persze ha egyedi hőmennyiség mérés lehetséges"

Akkor +30%-ot rak ra a fotav a hodijra...

Lasd: fotav.hu/fotav-zrt/tarifatablazat/lakossagi-ugyfelek/

"2. Hődíj
a) Hőközponti hőmennyiségmérés esetén Ft/GJ 2 782
b) Épületrészenkénti hőmennyiségmérés esetén** Ft/GJ 3 617"
+AFA.

Szoval lehet, hogy oko+-szal megtakaritasz 30% homennyiseget, de hogy nem fogsz kevesebbet fizetni annak a rablobandanak, az is hetszentseg.

nyu 2010.03.06. 22:21:38

@xJozsi: "Sajnos a szocializmusban, a távhőre kötött házak szinte mind egyedi szabályozhatóság nélkül épültek."

Szabalyozhatosag sem old meg mindent.

Nalunk (I. kerulet, Krisztina krt) tavalyelottig a szomszed ket tarsashazzal kozos hokozpontunk volt a szomszed haz aljaban, igazabol a szomszed haz vezerelte a mi futesunket is, igy persze nem lehetett megmaradni a mi jobban szigetelt epuletunkben, aztan mi is fizettuk, hogy a szomszed haz az utcat futi.

Tavalyelott befenyegettuk oket, hogy levalunk, erre megvettek az akkori kozos kepviselonket kilora, aztan levalasztottak minket a szomszedokbol, azota onallo hokozpontunk van.
Persze ezzel a cimszoval a fotav kisajatitotta+lezarta a pincenk felet, haz vizorajahoz+focsapjahoz sem lehet toluk hozzaferni.

Allitolag szintenkent termosztat lett felszerelve, gyakorlatilag en az elson letekert radiatorokkal megdoglok, olyan meleg van, hatodikon nyugdijasok meg tokig kinyitott radiator mellett vacognak, mert a rendszer viztartalyat a pincebe raktak, mondvan a padlason nem fert el (a harom regi, hasznalaton kivuli tartalytol...)

Meg nem tudom, melyik okostoni szabalyozta be ugy a rendszerunket, hogy este 10-kor leall a keringeto, es csak reggel 6-kor kapcsol vissza.
Igy ejszaka a termosztatok toljak a jelet a hokozpontnak, hogy adjon ra kakaot, viszont keringes hijan futes az nincs, reggelre kihul a haz.
Napkozben, amikor nyugdijasokon kivul nincs itthon senki, akkor meg kanikula van.

Gabesz84 2010.03.06. 22:40:37

"Nem veszi figyelembe, hogy olcsóbb bevezetni a gázt 1 helyre, mint többszázezer lakásba/házba."

haha, rohog a vakbelem, mert a tavhot nem kell vezetni, az csak ugy odateleportal? Es meg aztan kulonbenis, fozeshez mit hasznalsz, csak nem gazt? Hoppa, hat megiscsak be kell vezetni a gazt (persze hasznalhatsz villanytuzhelyet is, meg cserelgethetsz gazpalackot jopenzert).

mokkaczuka 2010.03.06. 22:42:05

@martin86: Erről van szó. Ide ugyan be ne vezessen senki semmit, hogy utána a bőrt is lenyúzza! Öt évet laktam távfűtéses lakásban, elegem volt! Anno 25 ezer forint volt 50 nm-es panelben egy távfűtés-számla, és a seggem befagyott! Most 67 négyzetméteren, 4 méteres belmagasságnál a legdurvább (januári) számla 49 ezer forint volt, úgy, hogy állandóan van itthon valaki, és 21 fok van. Ebben a pénzben a vízmelegítés is benne van, mert az is gáz, meg persze a gáztűzhely (állandóan főzőcskézünk). Mindig az a fűtési módszer a legolcsóbb, amit az ember maga szabályoz. Decemberben pl. 4 napig nem voltunk itthon, akkor 4 napig nulla forint volt a fogyasztás, a kibaszott távfűtés esetén meg tömhettem volna valami rohadék zsebét a semmire.

pakesz (törölt) 2010.03.06. 23:06:11

@mokkaczuka: rossz ertekeket hasonlitasz ossze
ma mar tenyleg jobb a tavfutes ar/ertek aranya

amugy a posztolo nagyopn szemermesen hallgat a partfinanszirozasi kerdesekrol meg arrol hogy hat vastagon nyeresegesek a tavfuto muvek (azok amik meg aramot is termelnek) mivel az aramtermelesnel ok zoldaramkent vannak elkonyvelve, sak a kis husifalatok ezt elfelejtettek atadni a fogyasztoknak!!!
azert csokkent most le egy ev alatt a tavfutes ktg -e (3600-->2700) mert az AB kihozta hogy leszop6ja a tavfuto az erveivel a lakokozossegeket, de levalni azt le lehet illetve a cocik most osszekaptak magukat es leszoltak hogy hat adjanak mar egy picit tovabb a tamogatott arbol

@nyu: MICSODA???
az OKO pluszos az alapbol 30 % -al DRAGABB
a tetves g3ci bandat

xJozsi 2010.03.06. 23:10:17

@Gabesz84: nekem röhög a vakbelem, legalább gondolkojd kicsit.
A távhőnél az alapdíjban benne van az infrastruktúra fenntartása, míg gáznál nincsen. A szinte elenyésző gázalapdíj mellet csak a gázköbméterért fizetsz, ami kevesebb mint amennyit a főtáv, vagy bármelyik erőmű fizet.
A lakossági gáz alapdíj nem fedezi az vezetékhálózat fenntartását, a kompresszorok üzemeltetését. Ezt is az ipari fogyasztókra terhelik.

Főzéshez valóban használsz gázt, a régi házakban. Ma már nem épülhet úgy ház, hogy nyílt égésterű gázkészülék legyen a lakótérrel közös légtérben. Magyarul új házakban mindenhol villanytűzhely van.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2010.03.06. 23:46:28

Megfogadtam, hogy ehhez a témához nem szólok hozzá, mert csak felidegesítem magam.

Távfűtés a legolcsóbb? Ki az a hazug, aki ezt állítja?

Bizonyos alapvető ismeretekkel kellene tisztában lenniük, ezeknek a bunkóknak.
Egy távfűtőrendszernek a fenntartása annyira költséges, hogy kis, helyi rendszerekkel nem lehet soha versenyképes.
Egyetlen esetben van értelme a távfűtésnek, ott, ahol a geotermális hőt használják fel.

Ilyen szempontból a legérthetetlenebb az, hogy Budapesten, ahol talán az ország legtöbb hévize van, a téli lakásfűtésben tudtommal semmi szerepe nincs a hőforrásoknak. A Gellért, Rudas, Rác, Király, Lukács-fürdők vendégei megmossák a valagukat, aztán a melegvíz megy a Dunába.

mokkaczuka 2010.03.06. 23:49:24

@pakesz: nem jobb. nyáron nálam 0 ft, panelban 10000.

nyu 2010.03.06. 23:50:03

@xJozsi: "Ma már nem épülhet úgy ház, hogy nyílt égésterű gázkészülék legyen a lakótérrel közös légtérben."

Ez csak a manapsag divatos amerikai tipusu, nappalival egybenyitott (latvany)konyhakra igaz.

Hagyomanyos, kulon konyhas lakasokra nem.

nyu 2010.03.07. 00:04:38

@pakesz: "azert csokkent most le egy ev alatt a tavfutes ktg -e (3600-->2700)"

2009 februar: fotav.hu/fotav-zrt/tarifatablazat/lakossagi-ugyfelek/?m=2009-02-01

2925 netto volt a hodij. (+20 AFA=3582)

Ezt keretik osszevetni az elobb linkelt AFA nelkuli 2782-vel. (+5%=2940)
Egybol nem olyan rozsasak a mutatok. (5.4% csokkenes.)

Egyebkent ritka nagy baromsag volt csokkenteni a tavho AFAjat, csak a meglevo pazarlo rendszert konzervaljak ezzel, nem kesztetik a fotavot fejlesztesre.

Maskepp kene a tavho versenykepesseget novelni, nem igy.
(Videken eddig is versenykepes volt a tavho, lasd Gyor)

Ennek egyertelmuen politikai mandatumszerzes szaga van, elvegre a nyuggereknek el lehet adni, hogy keveske kis nyogdijukbol nem fognak megfagyni, mig a konkurencia allandoan gazaremelessel riogat.

cherrypie 2010.03.07. 00:09:09

@mokkaczuka: hát, nem tudom, engem nem győztél meg, egy percig nem állítom, hogy olcsó a főtáv,de a mi januári távhő számlánk melegvízzel együtt volt 32ezer (nincs ökoplusz, meg semmi ilyesmi), és minimum 24 fok volt a lakásban. Igaz, itt nincs 4 méter a belmagasság, de szerintem nálad nagyon drága a fűtés... :o És nem mondom,a 8.200 Ft-os alapdíj sem kevés, viszont valamennyi vana gázhoz is, az tutira nem nulla, de végiggondolva biztos, hogy most már nem (annyira) drága a távfűtés, ha az általad írt összeghez viszonyítok.

cherrypie 2010.03.07. 00:10:16

@cherrypie: az kimaradt, hogy szintén 67 nm a lakásunk.

nyu 2010.03.07. 00:22:20

@cherrypie: Kerdes, meddig fogja az allam a kedvezmenyes AFAn keresztul dotalni a fotavot.

Ha mar nem kellenek a nyugdijasok szavazatai aprilis utan, es "veletlenul" visszaemelik az orszag gazdasagi helyzetere valo hivatkozassal normal kulcsra, egybol nem lesz versenykepes.

Egyebkent nem tudom, figyeltetek-e, hogy csak a hodij kedvezmenyes kulcsu, az alapdij vastagon 25%-os.

Masreszt az iden januari szamlat ne hasonlitsd a tavalyihoz, mert iden januarban enyhebb ido volt, mint tavaly, cserebe februar kokemenyen bepotolta a telet.
Az mar kevesbe lesz vicces a kovetkezo szamlan.

igazi hős 2010.03.07. 01:07:44

@kutas józsi: Számok?
Másrészt jól értem, hogy szerinted gázból forgómozgást, abból áramot nyernek, majd azt ugyanazon a helyen forgó mozgássá alakítják? Bámulatos hol tart ma már a tudomány...

igazi hős 2010.03.07. 01:16:16

@cherrypie: Igaz, hogy nem engedném, hogy ilyen egészségtelenül meleg ("minimum 24 fok") legyen a lakásban, de én évi 150 ezerből fűtök ki (+melegvíz) egy harmadával nagyobb lakást.

Plumper 2010.03.07. 01:58:08

remélem, sosem lesz távfűtés a belvárosban, és máshonnan is eltakarodnak a most még aranyáron "fűtők".

Joe Schmoe 2010.03.07. 03:54:37

A távfűtés jó dolog, csak nem a volt szoc országokban. Dániában vannak falvak (!), ahol távfűtéssel fűtenek, 20-30 km távolságra a hőközponttól, számunkra - helyi viszonyokat ismerve - felfoghatatlan hatásfokkal! Már a geotermikus energiát is hátrahagyva olyan fa és szalmatüzelésű erőművekkel, melyek több problémát orvosolnak egyszerre. ... nem beleértve pl a lokális szennyezést, amely igy igen jól kontrollálható...
Ha egy kis tér jut ezen technológiáknak, akkor itthon is lehetne ebben gondolkozni --> pl geoterm az Alföldön... vagy biomassza, nyesedék alapú a középhegységeinkben.

De a legjobb, ha függetlenedünk háztartásilag, és a környező erdőgazdaságok nyesedékével tüzelünk... aki nem szeretne idegronccsá válni az energia-szolgáltatótól való függéstől (és erre alkalmas helyen él), mindenképpen legyen nyitott, és meg fogja találni az ideális megoldást.

...fatüzelés, 120nm, egész téli (!) fűtésszámla 35 ezer Ft... és az a bámulatos, h ebben nincs semmi bámulatos, csak a tájékozatlanság korlátol...

Joe Schmoe 2010.03.07. 03:55:41

A távfűtés jó dolog, csak nem a volt szoc országokban. Dániában vannak falvak (!), ahol távfűtéssel fűtenek, 20-30 km távolságra a hőközponttól, számunkra - helyi viszonyokat ismerve - felfoghatatlan hatásfokkal! Már a geotermikus energiát is hátrahagyva olyan fa és szalmatüzelésű erőművekkel, melyek több problémát orvosolnak egyszerre. ... nem beleértve pl a lokális szennyezést, amely igy igen jól kontrollálható...
Ha egy kis tér jut ezen technológiáknak, akkor itthon is lehetne ebben gondolkozni --> pl geoterm az Alföldön... vagy biomassza, nyesedék alapú a középhegységeinkben.

De a legjobb, ha függetlenedünk háztartásilag, és a környező erdőgazdaságok nyesedékével tüzelünk... aki nem szeretne idegronccsá válni az energia-szolgáltatótól való függéstől (és erre alkalmas helyen él), mindenképpen legyen nyitott, és meg fogja találni az ideális megoldást.

...fatüzelés, 120nm, egész téli (!) fűtésszámla 35 ezer Ft... és az a bámulatos, h ebben nincs semmi bámulatos, csak a tájékozatlanság korlátol...

Joe Schmoe 2010.03.07. 03:56:50

A távfűtés jó dolog, csak nem a volt szoc országokban. Dániában vannak falvak (!), ahol távfűtéssel fűtenek, 20-30 km távolságra a hőközponttól, számunkra - helyi viszonyokat ismerve - felfoghatatlan hatásfokkal! Már a geotermikus energiát is hátrahagyva olyan fa és szalmatüzelésű erőművekkel, melyek több problémát orvosolnak egyszerre. ... nem beleértve pl a lokális szennyezést, amely igy igen jól kontrollálható...
Ha egy kis tér jut ezen technológiáknak, akkor itthon is lehetne ebben gondolkozni --> pl geoterm az Alföldön... vagy biomassza, nyesedék alapú a középhegységeinkben.

De a legjobb, ha függetlenedünk háztartásilag, és a környező erdőgazdaságok nyesedékével tüzelünk... aki nem szeretne idegronccsá válni az energia-szolgáltatótól való függéstől (és erre alkalmas helyen él), mindenképpen legyen nyitott, és meg fogja találni az ideális megoldást.

...fatüzelés, 120nm, egész téli (!) fűtésszámla 35 ezer Ft... és az a bámulatos, h ebben nincs semmi bámulatos, csak a tájékozatlanság korlátol...

georg 48 2010.03.07. 07:48:36

A Városházában lenne a hőerőmű. Demszky feladata lenne, óránként ellenőrizni a hőmérsékletet és ha csökkenne, rádobni egy lapáttal.
Máshoz úgysem ért!

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.03.07. 08:19:53

apámék családi házában havi 35 ezer a gáz,minden hónapban:
3 szintes két lakásos plussz alul műhely ez a 4. szint.az össz terület kb 250 nm.le vanszigetelve plussz a legmodernebb cirkó van.
Ez egy átlagos 63 négyzetméteres lakásnál kb 8200 lenne havonta!!!!!!ami egy év alatt kb 100ezer forint!!!
ja és nem 220 a belmagasság.

harcsabajuszos 2010.03.07. 08:50:08

Bécsben ismerős 90 euro alatt fizet a távfűtésért 100 nmes társasházi lakásban, aka. panel.
A meleget itt egyrészt a napi szemétből égetik a város közepén lévő erőműben, de vannak gázmotorosok is.
Bécsben miért jóval olcsóbb a távhő, pedig nem is támogatja senki?

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2010.03.07. 09:11:19

na, akkor jojjon valami hihetetlen dolog

100nm2 csaladi haz, belmagassag: 2.5m, ytong-bol epitve, padlasfodem tobbretegu, 20cm vastag szigetelessel boritva, viszonylag keves ablak azok is alacsony hoatbocsajtasi tenyezovel

oktoberben kezdtunk el faval futeni (ipari fahulladekkal futok egy 10kW teljesitmenyu kandallot a nappaliban), az elso m3 gazt novemberben vettuk ki a rendszerbol. gazszamlank november 1-januar 4: 11000 forint, januar 4 - februar 4: 22000 forint volt, februar 4 - marcius 4: 13500 forint lesz.

a fara 65e forintot koltottunk, nem lopott, egyeduli hatranya, hogy varosi emberkent vegre szabadidomben fat kellett vagnom neha :) okosan futve orankent 1.5kg szaraz fat hasznalunk el, jelenleg a lakas homerseklete 24.6 fok, tegnap szelloztetni kellett sokaig, mert 27 fokot is meghaladta..

a lakasban tobb CO detektor is van, soha egy jelzes nem volt. azthittem rosszak, ezert munkahelyen direkt CO terbe raktam, azonnal sipitoztak, magyaran nem veszelyes kandallozni

utolso es igerem abbahagyom: mennyire fontos a helyesen kivitelezett szigeteles es a haz megfelelo tajolasa? nagy havazas szuneteiben a szomszed hazak tetoi regen homentesek voltak, a mienkrol szinte semmi sem tunt el (kemenytol szamitott 20cm sugaron kivul), muszaj voltam felmaszni a tetore es letolni a szelerol havat, mert 30-40cm horeteg allt meg rajta. odabent akkor is 25 fok volt :)

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2010.03.07. 09:15:35

tavhutest amugy hogyan szeretnek megoldani? Chicago-ban mukodik, ott a nyaron is jeghideg Ontario to vizet hocserelon keresztul porgetik a rendszerben.

nem lesz paralecsapodas a radiotor feluleten? (harmatpont ha jol emlekszem +13 fok korul van)

igazi hős 2010.03.07. 09:20:09

@Joe Schmoe: A szalma erőművi felhasználása valóban pozitív, de a fáé nem igazán. Ugyanis nincs akkora fafeldolgozó iparunk, aminek elég mellékterméke lenne. Ha pedig rönkfát égetünk, az pazarlás és nem mellékesen nyomja fel a tűzifa árát. Már most is érezni a hatását, ha több ilyen "zöld" erőmű lesz, akkor még inkább.

@Oreg: Bécsiek nem fizetnek a szemétszállításért? Spórolós nép, biztos kiszámolták, hogy szemetet szállítani és tárolni mennyibe kerül és mennyibe kerül elégetni (nem olcsó). Egyébként Bécs elég kicsi, így a gőz szállítása is kevesebbe kerül. Bécs olyan szempontból is speciális, hogy energetikai központ is, ami pénzben jó, levegőminőségben és stratégiailag nem jó.

pakesz (törölt) 2010.03.07. 13:21:37

@gergo: akkor szamoljunk:
bud..rusz kondenzacios kazan: 0.5 misi (maradjunk ennel a "penzegysegnel", hidd el szukseg lesz ra!!!) futesrendszer: 0.5 misi, szigeteles: 1.5 misi, kandallo 0.5 misi, kemeny beleles 0.4 misi(2 kemeny van ugye?)
futesrendszer kiepitese cimszo alatt levonnek a panelbol 0.2 misit, mivel ott csak ennyibe kerul a futesi rendszer amit EN BIRTOKLOK, a tobbit meg BERLEM
ossz 3.1 misi
ha 30 evre nezem, akkor a kazan az siman +0.5 misi, a kazan felugyelete evente 15e azaz +0.4 misi
igy ez 3.9 milka
3900e / 30 = 130e / ev
ja es hat...
ez ugyebar elegge hamis ez a szam!!!, mert ha hitelkent venned fel, akkor lenne akar meg a duplaja is, most szamoljuk, csak olyan 200e / ev -el
akkor meg egyszer a szamok: nekem 60m2 es panelben 240e / ev nalad 100 m2es csaladi hazban az anyagar: 47e(gaz) + 65e(mutyifa) = 110e +200e(plusz befektetes)
240e vs 310e meg mindig elegge jo a csaladi haz javara, de mar nem annyira :)

pakesz (törölt) 2010.03.07. 13:25:51

@Joe Schmoe: "De a legjobb, ha függetlenedünk háztartásilag, és a környező erdőgazdaságok nyesedékével tüzelünk... aki nem szeretne idegronccsá válni az energia-szolgáltatótól való függéstől (és erre alkalmas helyen él), mindenképpen legyen nyitott, és meg fogja találni az ideális megoldást."

tudod te kicsiben csinalod azt amit a szolgaltatok nagyban :)
tudod ma amr nem olyan olcso a fa mint meg pl. 5 eve, mert a nagy "zold" kazanok felszivjak a tuzifat es azzal etrmelnek elektromos aramot, valamiert a magyar allam ezt meg tamogatja is :)))
lenyegtelen, csak hat fara alapozni...
tudod voltak akik egyszer gazra alapoztak, volt ugy 15 eve...
vagy neked van sajat erdod?

pakesz (törölt) 2010.03.07. 17:09:33

@igazi hős: "Ugyanis nincs akkora fafeldolgozó iparunk, aminek elég mellékterméke lenne. Ha pedig rönkfát égetünk, az pazarlás és nem mellékesen nyomja fel a tűzifa árát"

mi ez a negativ hozzaallas???
ott van Mari neninek a fafuteses regi cserepkalyhaja, igaz hogy meg elvan addig amig Mari neni jobbletre nem szenderul, de hat milyen minimalista hozzaallas ez?

igenis vezessek be a "zold" eromuveket, elvegre az plusz penzkoltessel jar, termeljenek csak aramot, a fat azt nagy teherautokkal szallitsak csak oda, es a villamoshalozatot bovitsek csak fel meg jobban, aztan Mari neninek mar nem eri meg annyira a cserepkalyhas futes, de nem gond, kerjen halozatbovitest es csinaljon 3 millabol hoszivattyus rendszert, persze ehhez vegyen fel hitelt, egyszoval mozogjon a PÉNZ!!!

ne csak az a mult szazadi odivatu marhaskodas legyen, hogy hat kivagjak a fat, es ott helyben eladjak, es futenek vele

ja sok ertelme nincsen de a GDP az none

mokkaczuka 2010.03.07. 20:15:30

@cherrypie: értem, és nyáron mennyit is fizetsz alapdíj gyanánt? Mert én nulla forintot. Nem jön ki kilenc hónapig véletlenül olyan 200 ezer forint, amit a semmire kell befizetned?

mokkaczuka 2010.03.07. 20:18:30

@Plumper: Így van. A rávfűtés a szocializmusban volt buli, amikor szarért-húgyért nyomták, és harminc fok volt a lakásban,. Most, hogy valami görény szemét bagázs nyerészkedni akar rajta, kapják be.

mokkaczuka 2010.03.07. 20:22:40

És egy fontos dolgot ne felejtsünk el, mert ez a távfűtés halála. oké, most volt egy tél, de most megint évekig nem lesz (nagyon remélem). Tavaly, a meleg télben nekem pont a felébe került a gáz, mint most, ebben a kurva sarki télben, amit még mindig nyögünk. Ma már nincs az, mint a hetvenes években, hogy van a csikorgó hideg, aztán a tavasz, nyár, ősz. Teljesen fel vannak borulva az évszakok, és leginkább a tél szívta meg. És ez kérdésessé teszi az egész távhőcirkuszt, ami semmi más, mint egy üzleti csoport és az általuk lefizetett politikusbűnözők bulija.

igazi hős 2010.03.07. 22:11:42

@pakesz: Először nem mozdult meg az irónia mutatóm és majdnem írtam egy csípőset, de aztán leesett.

@mokkaczuka: "valami görény szemét bagázs nyerészkedni akar rajta" Elvtárs, át tetszett aludni az elmúlt 20 évet?

mokkaczuka 2010.03.07. 22:46:35

@igazi hős: nem, de most érzékenyen érintett a válság, ezek meg túlzásba viszik.

pakesz (törölt) 2010.03.07. 23:09:55

@mokkaczuka: "értem, és nyáron mennyit is fizetsz alapdíj gyanánt? Mert én nulla forintot."

tevedes!!!
nyaron te is fizetsz, a koltseget, hogy all ott egy kazan valahol!!!
ugyebar azt meg kell venni

tetszik ez a hozzaallas, hogy hat azt amugy meg kell venni igy is ugy is!
panel tavfutesnel a csovek ott vannak, azon a radiatorcsere ~ 120e lehet, hol van ez az egyedi tavfutes (== cirko) kiepitesetol??? az legalabb 700e Ft egy 50 m2-es lakasra!!!
es ebben a 150e - 500e kemenybeleles meg nincsen benne, illetve a kemeny ellenorzese(nehol fizetni kell ezert is!!!) meg az evenkenti egyszeri kazanbeallitas havi 10e -re?
ja hogy az valamikor jelentkezik de sosem szamoljuk bele a futesbe? hova szamolod ezt a nyaralas koltsegei koze?

igazi hős 2010.03.08. 00:24:19

@pakesz: "az legalabb 700e Ft egy 50 m2-es lakasra!!!" Állj meg egy kicsit: távfűtésnél csak a radiátort számolod, cirkónál meg a teljes kiépítést? A 700 ezer nem tudom, hogy jött ki, részletezhetnéd.
Inkább azt mondom: vettem egy lakást kész fűtési rendszerrel, távfűtésnél 20 évente kicserélem a radiátorokat 120 ezerért (bár az összeget túlzásnak tartom), cirko esetén ennyi időnként hozzájön egy cirkó max 200 ezerért. Az évi 10, havi 1 ezer többlet az egyedi fűtésnél, ennél csak a helyi szabályozás (és nem vezérlés) sokkal többet hoz vissza (feltéve, hogy nem távfűtő művek által ideálisnak gondolt hőmérsékletet szeretem és nem egy tízemeletes földszintjén lakom és örülök, ha 20 fok van a lakásban).

pakesz (törölt) 2010.03.08. 03:15:43

@igazi hős: 55 m2 -es teglalakasnal nekem a szomszed ezt mondta
gaztervezes, miegymas
lehet hogy csaltam mert a kemenybeleles is benne volt, de ez belefer, ha a tavfutes ellenzok rogton 0 ktg -el szamolnak, mintha a kazant csak ugy utanuk dobnak :)))

van meg egy aprosag, ha most a cirko az 200e 20 evre, akkor azt a kazan vasarlasa pillanataban kell kifizetned, ha hitelre venned 20 evre akkor a legjobb feltetelekkel is 300e -t fizetnel vissza, szoval inkabb azzal szamoljunk:)
meg az evente egyszeri cirko karbantartast is szamoljuk bele, nem lehet midnenki szaki hogy maganak megbutykolje

"inkább azt mondom: vettem egy lakást kész fűtési rendszerrel,"
persze es a ket szep szemedert az egesz lakasban a legjobb futesi rendszer van... es nem kellett azert felarat fizetned

mokkaczuka 2010.03.08. 08:46:43

@pakesz: Csak tudom, hogy nem fizetek nyáron költséget. Hadd tudjam már jobban, hogy mit fizetek és mit nem! Ha eltakarodik a tél, az én gázszámlám havonta 3-5000 forint, ez a gáztűzhely és a vízmelegítés. Semmilyen kéményseprési díjat nem kérnek, évente jönnek a kéményseprők, megnézik, minden oké, aláír, szeva', ennyi. A kazán egy Junkers, tök automata rajta minden, még be is lehetne programozni egy hétre előre, mikor induljon meg álljon el, én ezt nem is használom. Ha bármi nem stimmel rajta, hangjelzést ad és automatikusan elzárja önmagát. Nincs itt semmiféle évenkénti 10 ezer forint vizsgálati díj. Egyszer fizettem 7 ezret, de ebben a vezetékek légmentesítése is benne volt. Elmondom, a tavalyi évben, január 1-től december 31-ig mennyit költöttem gázra: kb. 150 ezer forintot. Fűtés, gáztűzhely, vízmelegítés. Ez egy hónapra lebontva 12500 forint, áfástul, mindenestül. Semmiféle támogatásra nem vagyunk jogosultak, ellenben valaki mindig itthon van, a kisgyerek naponta melegvízben fürdik, ami ugyancsak gázt fogyaszt stb. Ez a gázfűtés adata, amivel nem lehet vitatkozni. 2010-ben persze sajna több lesz, hála ennek a rohadt télnek, de könnyen lehet, hogy amilyen hülye az időjárás, decemberben behozom.

mokkaczuka 2010.03.08. 08:54:44

@pakesz: A csöveket meg a többit nem értem. Úgy vettük a kéglit, hogy benne volt a cirkó. Másként nem is vettük volna meg. Szóba se jöhetett olyasmi, amit még gányolni kell. A kéményeket előtte egy évvel csináltatta a ház, vadi újak.

Persze aki már távfűtésesben lakik, az rábaszott. Az egyet tehet, szabadul tőle, amíg még lehet. Mert egy szép napon késő lesz. És nehogy azt higgyétek, hogy a távhőáfa csökkentése valami komoly dolog volt. Első dolguk lesz ezt megszüntetni a választások után.

Értem én a távfűtésesek izgalmát, aki mexívta, mindig az kiabál a leghangosabban, hogy neki igenis milyen kurva jó, és nem is ő baszott rá olyan szörnyűségesen. Pedig dehogynem. Az biztos, hogy most már csapdahelyzet van, ha maradnak a távfűtésnél, az geci drága és igenis szabályozhatatlan, akkor is, ha beépítik a szabályzót (a rablóbandának nem érdeke, hogy te januárban két hétig ne fizess, mert elutaztál Brazíliába), ha meg át akarnak állni, akkor meg olyan nagy összegekkel akarják megvágni őket, hogy megbaszhatják, vagy tíz év múlva ha megtérül, aztán addig még talán az ország se tart ki, nem még a panel. Én csak azt tudom mondani, aki teheti, meneküljön a paneljéből, adja el olyan lúzernek, aki még nem jött rá, mekkora szopacs a távhő.

pakesz (törölt) 2010.03.08. 09:12:45

@mokkaczuka: mit nem ertesz a csoveken a meg a cirkon???
TE ABBAN A PILLANATBAN FIZETTEL KI MINDENT hogy megvetted a lakast
vagy a tutajos szemedert adta a tulaj jo olcson?
mit nem lehet ezen nem erteni?
PENZBE KERULT!!!
erted?
azt te kifizetted elore, es azt a panelos meg nem fizette ki, hanem(igaz egy kicsit dragan) ezeket berli a fotavtol

de ne legyunk mar ilyen agyilag zoknik, hogy egy koltseget ne szamoljunk!!!
ez arra emlekeztet, aki autoval jar, hogy csak a benzint szamolja, az autot amugy is meg kellett venni, az autot fenn kell tartani amugy is, de az autozas az milyen occoka

a kazankarbantatasi evi 10e Ft -n lehet sporolni, csak akkor a kazan hatasfoka lecsokken
igaz ha a kazan hatasfoka rossz lesz, akkor sem lesz nyaron semmi ktg.

pakesz (törölt) 2010.03.08. 09:49:03

@mokkaczuka: most osszeszamoltam a kedvedert mennyi volt a tavhoszamla...
60m2 es panel a mostani szamla + elozo 11 osszesen 205e volt

igaz ablakok a regiek, benikecellezve a haz nincsen, majd az allam bacsi iden megcsinalja ezeket, en csak a HARMADAT fogom ennek fizetni
na jo egy kicsit csusztattam, valojaban az ablakok meg a nikecellezes felet fogom fizetni mert eleve dragabb lesz...
utana majd kiderul mennyi lesz a koltseg

valahogy ezek alapjan en nem ertem, hogy az altalad megfogalmazottak hogy menekuljon mindenki a panelbol meg balekok, meg megszivjak, hat honnan jon?

amugy a kozos ktg az baromi magas, es azon szivom is a fogamat, mert 10.5e, amikor 5e -nek kellene lennie, de hat csondes rezignalassal elfogadom amikor feljovok a lifttel a 8-ra, es eszembe jut, hogy a 10 emeletes panel miatt lehet lent zold a parkban, nagyobb zoldfelulet mint a csaladi hazas ovezetben

pakesz (törölt) 2010.03.08. 11:57:51

@mokkaczuka: "mekkora szopacs a távhő. "
mivel a hvg -n is megjelent ez a blog, igy nem csak szemely szerint hanem erdemben is referalnek erre (megint)

elozo hozzaszolasaimmal egyuttesen!!!
meg egyszer masoknak -- nalad 150e az eves gaz, csak ugy puceran, nalam 205e a tavfutes, a gaz tuzhely atalannyal egyutt 220e
te nem irtad, hogy mekkora a lakasod/hazad, en irtam az enyem 60m2
te nem irtad, hogy mennyi penzbe kerultek az extra hoszigetelt ablakok, en irtam, hogy nalam nincsenek kicserelve, sot nikecellezes sincsen
hogy total osszehasonlithato legyen, nalam nem kell kazant cserelni, kemenyt belelni, futesi szakemberekkel pocsoreszni, kazant allitgatni evente, ha elmegy a kazan es beint a kemenyseprok kozossege akkor villannyal futeni meg oktoberben is(ismerosnel ez volt!!!), nalam csak az van hogy jon a melegviz, es a lakason belul nehany meter cso + a radiatorok vannak csak

tehat ezek utan meg hozza kell tenni ami a cikkben volt:
"ugyanakkor nemzeti cél, hogy a távfűtés mint CO2-szabályozó megmaradjon. (Lehetne máshogy is támogatni, például Németországban azokat sújtják adóval, akik nem megújuló energiát vagy távfűtést használnak.)"
-- igen en a nemet modellt tamogatnam, hogy kulonadot vessenek ki ra es ne AFAmentes legyen a tavfutes, csak akkor rammondjak hogy a szomszed tehene...
"A láncba kapcsolás egyik előnye lesz, hogy ezután versenyhelyzet alakul ki. Ha ez egyik hőtermelő túl magas árat kér, megvehetik a szomszédtól is."
-- hat ettol is csokken majd az ara(termeszetesen a rendes gazfuteshez hasonlitva!!!)
"A másik, hogy újabb területekre juthat el a távfűtés, a több felhasználóval pedig csökken a lakásokra eső díj nagysága."
-- ezzel is csokken...

akkor talan igy ujraertemezve a cikket meg mindig fenntartod az allitasod?

igazi hős 2010.03.08. 13:57:24

@pakesz: Még mindig nem értesz (illetve nem akarod megérteni): panel árába te beleszámoltad az erőmű felépítésének költségét? Miért nem? Mert anno az erőművet megépítette állambácsi "ingyen"? A te példádnál maradva: ha én megveszem az autót, te bérled a buszt, ami akkor is megy, ha te nem akarsz utazni, csak a többiek. Én csak akkor indítom be az autót, ha szükségem van rá, te viszont nem tudsz kiszállni, csak mész körbe-körbe a többiekkel. A példa olyan szempontból is jó, hogy mindkét dolgot (távfűtés és tömegközlekedés) az én adómból támogatja az állam.

Megismétlem: nem fűtési módot veszel ,hanem egy lakást a benne levő fűtési rendszerrel. A lakás ára nyilván összefügg a technikai tartalommal is. A 700 ezres költséged akkor lenne hiteles, ha vele szemben egy távfűtés kiépítési költségét állítanád és nem a karbantartásit.

Egyébként a költésszámaidhoz: igenis sok, egy ilyen kis lakáshoz, pláne hogy a panelnek arányosan sokkal kisebb a hőledó felülete, mint egy családi háznak, mégis 100+ nm-t ki lehet gázból fűteni ennyi pénzért.

harcsabajuszos 2010.03.08. 15:12:15

@igazi hős: Miért ne fizetnének a bécsiek a szemétszállításért?
Az utolsó mondatodat pedig képtelen vagyok értelmezni:
"Bécs olyan szempontból is speciális, hogy energetikai központ is, ami pénzben jó, levegőminőségben és stratégiailag nem jó."
Mitmivan? Mármint a bécsi levegőminőség nem jó? A magashegységhez képest lehet, hogy rosszabb, de én nem emlékszem olyan napra, amit szmogosnak hívhatnék, ellentétben a folyamatos pesti szmoggal. Stratégia? Mihez, minek?

igazi hős 2010.03.08. 15:41:58

@Oreg: Eszerint nem sikerült érthetően megfogalmaznom: szemetet szállítani és tárolni drága, szemetet égetni szintén drága (gáz kell hozzá), de legalább van hulladékhő, ami ugye csak akkor hasznos van a közelben mit fűteni vele.
Amit az elhelyezkédésről írtam: Magyaroszágon komolyabb támadás esetén elsődleges célpont Budapest (lakosság és összes hivatal), Százhalombatta és Paks. Na az osztrákoknál az első 2 ugyanaz (atomerőmű meg nincs).

mokkaczuka 2010.03.08. 15:59:39

@pakesz: te nem olvasol. ebben az összegben nálam benne van a fűtés, a gáztűzhely és a vízmelegítés. 67 nm-es lakásban. a belmagasságot most hagyjuk. De a lényeg, hogy egyazon lakásban a fűtés-gáz-melegvíz távhős panelben évi két kiló, gázfűtéses lakásban 150 ezer. 25 %-kal olcsóbb. És akkor nem számoltuk a belmagasságot, nem számoltuk, mi van akkor, ha elmarad a tél, mint az utóbbi hét évben, nem számoltuk, mi van akkor, ha a tulaj nincs itthon egész nap - mert ha mi nem vagyunk, letekerjük a picsába, nem fogy semmi -, nem számoltunk azzal, ha a lakó télen huzamosabb ideig, pl. 2-3 hétig nem tartózkodik a lakásban. Ha ezeket számolod, még inkább balul üt ki a dolog. De engem nem zavar, ha valaki a távfűtésben akar hinni. Az sem, ha azt mondja, az kényelmesebb, biztonságosabb, egyenletesebb a meleg, stb. Ezt mind mondhatjátok. Csak könyörgöm, azt ne mondjátok, basszus, hogy olcsóbb, mert ez nem igaz. Annyi igaz, hogy ma már nincs az a különbésg, mint ami volt öt-tíz éve, amikor a gázárat mesterségesen lenn tartották, míg most a távhővel próbálnák eljátszani ugyanazt, a választásokig mindenképp. Igen, ma nem kerül kétszer annyiba a távhő már, de még mindig jóval többe kerül, éspedig azért, mert ha egy szolgáltatóra rá van bízva, hogy mennyit és mennyiért szolgáltasson, akkor ő a lehető legdrágábban és a lehető legtöbbet fogja nyomni, akkor is, ha nincs rá szükséged. A távhő halott dolog. Ennyi.

pakesz (törölt) 2010.03.08. 16:32:56

@igazi hős: erdekes, en eddig szentul hittem, hogy en szolgaltatast veszek a tavhotol, azaz mindig kifizetem az eppen aktialis kazankopast
azt hiszem ezt nem cafoltad, vagy esetleg te erdemben ezzel ellenteteleset tudsz mondani? a BKV is anno allami ceg volt allami penzen, mar eltelt 20 ev, es nem az van hogy most nekem azert kevesebb lenne a BKV berletem mert regebben milyen jol felepitettek az atkosban

@mokkaczuka: ugy latom terad ez vonatkozik: "vagy a tutajos szemedert adta a tulaj jo olcson?"
aki ilyen jol tud alkudni hat elismeresem, gondolom a lakas is olcsobb volt mint a panel nem? a tulaj is mero joindulatbol lokte oda neked a 200e - 250e -be kerulo kemenybelelest, meg gondolom meg olcsobb is volt mint a konvektoros lakas nem?
persze meg a tulaj minden nyilaszarot az eladas elott kciserelt, es te meg azt megint nem fizetted ki egyaltalan

pakesz (törölt) 2010.03.08. 16:38:20

@igazi hős: "A 700 ezres költséged akkor lenne hiteles, ha vele szemben egy távfűtés kiépítési költségét állítanád és nem a karbantartásit."

hogy a bubanatba nem allitanam szembe???
ott van a kiepitesi ktg 120e, pluszba a vaskos rendelkezesreallasi dij

tehat egyeni gazfutes ktg: eredeti kiepites mindennel egyutt cakli pakli, rendszertervezes, kemenybeleles, minden kutya-fule
panel tavfutes: a benne levo radiatorok + a rendelkezesre alasi dij AMIERT BÉRLEM ember ismered ezt a szot BÉÉÉÉÉÉRLEEEEEEM?

pakesz (törölt) 2010.03.08. 17:34:22

@mokkaczuka: a te kedvedert megismetlem: "meg egyszer masoknak -- nalad 150e az eves gaz, csak ugy puceran, nalam 205e a tavfutes, a gaz tuzhely atalannyal egyutt 220e"
ebben nekem a futes, melegviz, fozes sutes, disznoperzseles is benne van, na jo csak az elso 3

"Csak könyörgöm, azt ne mondjátok, basszus, hogy olcsóbb, mert ez nem igaz."
meg egyszer, neked a cirko 20 evre 200e ez ha JELEN pillanatban finanszirozaod akkor 300e ez 15 evre, azaz 20e /ev
en meg azert konyorgom sot esedezem, hogy meg egyszer ezt a butasagot ne ird le!!!
>>"De a lényeg, hogy egyazon lakásban a fűtés-gáz-melegvíz távhős panelben évi két kiló, gázfűtéses lakásban 150 ezer. 25 %-kal olcsóbb"<<
a cirko miatt legalabb 170e !!!
mit nem lehet ezen felfogni???
beleugrottal valamibe es kiderul a vegen hogy nem annyira eri meg?

amugy a cikk az pont arrol szolt, hogy ez meg a tavfutesesek javara fog eltolodni
de tudom te azt sem olvastad vegig :)

tzg 2010.03.09. 03:40:27

hulladékhő
Elhangzott/leirodott ez a szo.

Ha az a nyavalyas ho tenyleg hulladek, akkor mert kerul ennyibe? Ha meg ennyit fizettetnek erte, akkor az mar nem hulladek.

igazi hős 2010.03.09. 08:36:16

@pakesz: Bárhányszor írod és bármekkora betűvel, azokat az erőműveket nem piaci alapon építették az átkosban "a nép pénzéből a népnek". Persze az első 'nép' az összes adófizetőt, a második 'nép' az összes panellakót jelenti. Azaz nem kis mértékben dotálta az állam a panellakásba költözőket, ahogy most is dotálja az alacsonyabb áfával. Ne mondd az, hogy ez nem támogatás: te kedvezőbb feltételekkel jutsz egy szolgáltatáshoz (fűtés és melegvíz) mint mások, ráadásul a magyarázó érvek (környzetvédelem) is elég neccesek.

Ha most felhúznánk egy teljes kisvárost pár tízezer lakással (nem tudom mekkora a legkisebb reális méret a távfűtéshez, de valahol ekörül) és az ehhez felépülő erőmű költségét leosztanád a lakások számával, az lenne reális, mindegy hogy egy összegben a lakásvásárláskor vagy részletekben a számlában fizeted. Látom ez az amit nem akarsz megérteni/elfogadni, szóval ne is folytassuk. Örülj az "olcsó" távfűtésnek...

mokkaczuka 2010.03.09. 09:31:41

@pakesz: Semmiféle nyílászárót nem kellett cserélgetni, az eredeti, 1911-ben gyártott antik kilincsek és fa ablakok vannak fenn, nem valami műanyag szemét, és tökéletesen zárnak.

Lakásvételnél elárulom neked, hogy az ár aszerint alakul, hogy az adott területen hány forint épp akkor egy négyzetméter. Valami elképesztő ökörség azzal számolni, hogy ha nem lett volna benn cirkó, akkor mennyi lett volna. Volt benn cirkó, és vettük egy reális áron. Eleve meg se vettük volna, ha nincs benn cirkó, eleve csak olyat kerestünk. Ki a tökömet érdekli, mennyibe került a tulajnak, különösen akkor, ha, mint a mi esetünkben, már egymilliót engedett a tulaj az árból, mert sürgős volt neki egy dolog.

Ezzel szemben,bakker, aki júliusban, a negyven fokban fizet 8-10 ezer forintot, az bazi jól járt.

Emberek, nem fogjátok fel, hogy itt nem arról van szó, hogy szétosztják a téli fűtést, hanem közönséges, szemérmetlen lopásról? Ugyanarról, amit a telefontársaságok csináltak, csak sokkal kisebb mértékben, főleg idős emberekkel? Anyámék 80 körüliek, nem voltak hajlandó megválni a vezetékes telefontól, mert nekik az a telefon. Öreg, szar készülékük volt, vettem egy hordozható vonalast nekik, fölinstalláltam, az öreg szart meg dobtam ki, hát aszongya a mutter, ki ne dobd, azért én bérletet fizetek a postának. "A postának", azaz a T-Comnak. Mondom, mennyit? Hát kiderül, hogy havi 300 forintot. De mondom, az egész telefonkészülék nem ér harminc forintot, erre te évente kidobsz 3600 forintot? Tíz éve? Tíz év alatt bevasaltak rajta a semmiért 36 ezer forintot. Értitek? Szorozzátok be 100 ezer nyugdíjassal, mennyi is az extraprofit a semmiért?

Plusz a "készenléti díj". Emberek, nincs ilyen, hogy készenléti díj, mert akkor a hentes is miért ne kérhetne akkor is éppen pénzt, amikor nem is akarunk vásárolni tőle semmit? Ott áll, wazze, készenlétben a véres bárddal!

A távhő - és még sok minden más - a jelenlegi viszonyok közt rablás, és a távfűtéses lakások a piacon nem attól olcsóbbak, mert nincs bennük cirkó, hanem attól olcsóbbak, mert 99 %-ban panelek, valamint pont attól, hogy távfűtésesek, és a távhőszolgáltatónak el kell adnia egy bizonyos köbmétert minden nap. Ezt jól értsétek meg. Az nem úgy megy, hogy ha jövőre jön egy langyos január, és hat napig plusz tíz fok van, akkor ők majd szépen letekerik. Tekerik a faszt. Nyomják ugyanúgy, mintha mínusz öt fok lenne, mert ez az érdekük, és mert az értékesítési tervük már az előző nyáron elkészült, és tök független attól, mi volt az időjárás. És ha a menedzserek nem hozzák az elvárt eredményt, akkor ott fejek hullanak. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy úgy csalnak, ahogy akarnak, mert ember nyomon nem tudja követni, hogy mit kapott a pénzéért.

Arról meg, hogy mit hoz a jövő, fölösleges vitatkozni. Az tuti, hogy Orbánék nem fognak a panelproliknak azzal kedvezni, hogy kieszközlik a csökkentést, ami csak visszaállamosítással volna egyébként lehetséges.

pakesz (törölt) 2010.03.09. 10:04:43

@igazi hős:
igazi ignorans vagy aki nem ismeri a tenyeket
olvassal es okulj:
www.ingatlanmagazin.com/6857/Tavfutes_es_gazfutes_2009_nyaratol_mar_egy_arban_lesznek

"Örülj az "olcsó" távfűtésnek... "
en annak orulok, hogy legalabb a gazosok is megfizetik a rendes gazarat

igazi hős 2010.03.09. 10:11:32

@pakesz: Értem, te figyelmen kívül hagyod a tényeket és én vagyok ignoráns. Egyébként ha már a támogatott gázárra hivatkozol: ugye tudod, hogy a távhőhöz is ilyen áron kap gázt az erőmű, viszont a termelt áramot jóval piaci ár felett veszi át az állam. Akkor ki nincs tisztában a tényekkel?

pakesz (törölt) 2010.03.09. 10:16:43

@mokkaczuka: "Tekerik a faszt. Nyomják ugyanúgy, mintha mínusz öt fok lenne, mert ez az érdekük, és mert az értékesítési tervük már az előző nyáron elkészült, és tök független attól, mi volt az időjárás"

szoval te egyaltalan nem ismered a tavfutesi rendszereket?
nem gond, de ne nyilatkozzal butasagokat!!!
nalunk a kozos kepvizelo a haznak a hoenergia felhasznalasat allandoan kifuggeszti, hogy mennyi is ment el evente
tudod lent a pinceben van a fotav altal fenntartott homennyisegcserelo es homennyisegmero ora, azt lehet tekergetni am, sot van olyan hely ahol a lakokozosseg hatarozza meg a homersekletet is!!!

amugy faj a dolog, hogy nem 3szor annyi a geci panelproliknak a tavfutes?
probalod elnyomni mindennel a komplexusodat, hogy az eves gazszamlad mar nem 2 nyari tavhodijjal egyenlo?
rossz lora tetel kisapam!!!
az elozo cikket olvasd el es nezd meg jol a datumot!!! az mar anno megirta, hogy mi lesz
ez a poszt meg azt irja le, hogy ez meg torvenyszeruen lejjebb fog menni
hogy miert? hat azert mert ez EUs trend!!!
odavagnak valahova Bp kulvarosaba egy szep nagy biomassza eromuvet EUs tamogatassal aztan szevasz...

ugorj neki ennek a ket cikknek(elozo hozzaszolasomban emlitettem es ez a poszt) es ertelmezd es ne azzal az 1910 -es eredeti kilincses ablakoddal gyere

amugy leirtam, iden jon a panelprogram, aminek a harmadat fogom csak fizetni, szoval a tavfuteses arakat akkor kell megnezni, ugyebar 25cm vasbetont 50cm teglafallal osszehasonlitani nem eppen etikus amikor futesszamlarol beszelunk :)))

pakesz (törölt) 2010.03.09. 10:20:22

@igazi hős: támogatott gázár -- en eloszor is kisfogyasztoi tamogatott gazarrol akartam beszelni, masodjara ma mar nem tamogatjak
3-5 evvel ezelott tamogattak, ez volt a nagy politikusi megoldas, hogy a kisfogyasztok altal hasznalt occo gazt a nagyfogyasztok fizettek, es a tavfuts is nagyfogyaszto volt

amit irtal: "viszont a termelt áramot jóval piaci ár felett veszi át az állam"
ezzel tisztaban vagyok, de ez nem jut el a fogyasztoig, azaz mostanaban mintha a fele annak a tamogatasnak eljutna, de errol egy masik cikk:
"http://ingyenebed.blog.hu/2009/05/29/tavho_kerdes_tul_az_afa_n"

mokkaczuka!!! olvasd el ezt is!!!

igazi hős 2010.03.09. 12:17:58

@pakesz: Még egyszer megkérdezem: mikor kapták a távfűtők drágábban a gázt? Soha. Mikor kaptak a távfűtők jelentős támogatást: mindig.
Mi az hogy "nem jut el a fogyasztoig"? Két kapcsolt szolgáltatásból az egyiket túlfizetem, akkor nem a másik szolgáltatást igénybevevőket (plusz a szolgáltatót) támogatom? Egy monopolszolgáltatóról van szó, neki a nyeresége gyakorlatilag garantált, csak az a különbség, hogy te fizeted a hőért vagy én az áramért.

mokkaczuka 2010.03.09. 12:45:56

@pakesz: :) na jó, azért gutaütést ne kapj abban a melegben... Nem tudom, a falvastagsággal mit akarsz, meg a szigeteléssel, mert annak SEMMI köze a távfűtésszámlához. Amint az időjáráshoz se. A távfűtésszámlát kizárólag a távhőszolgáltató pofátlansága és mohósága határozza meg. Tudom, mert két évvel ezelőttig én is távfűtésesben laktam, három évet panelben, előtte meg sok évet téglában. Láttam, hogyan emelkedik évről évre és válik elviselhetetlenné a távhőszámla, úgyhogy nekem ne magyarázz, és hiába ez a trend meg az a trend, én azt majd akkor látom, ha hiszem. Még ha a tíz évvel ezelőtti szintre visszamenne, akkor is drága lenne.

Biomassza-erőművek, ugyan már. Majd nem tudják hova rakni, mert mindenki hisztizni fog ellene; a körgyűrűt nem lehet befejezni maroknyi szarházi miatt ebben a városban. Ez az egyik. A másik: lehet, hogy nálatok ott van a mérő, az is lehet, hogy van, ahol szabályozható, de ez nem változtat az egészen semmit. Anyáméknál is fölszerelték a szabályzót, elvileg, a gyakorlatban vagy 26 fok van, vagy tök hideg az egész. Ordas nagy számlák jönnek így is, úgy is. Kit érdekel, milyen órák vannak a pincében, meg nincsenek a pincében? A mai világban egy dolog a lényeg, hogy mekkora összeg áll a sárgacsekkeken. És az a távfűtés esetén átlag harmadával magasabb. Ennyi a történet.

Hogy erről miért folyik vita? Hát nem az első blog, amibe belefutok, és ahol ez a faszszopó távfűtő lobbi megpróbálja kimosni az agyakat, hogy ami drágább, az olcsóbb. A múltkor meghívtak egy bloggert valami agymosásra, nem tudom, kapott valamit vagy nem, mindenesetre leült és elkezdte osztani az észt, hogy milyen fasza dolog a távfűtés, aztán jól helyretettem. Fasza volt, persze, amikor még mással fizettették meg.

Emlékeztek arra, amikor azzal fenyegetőztek a rohadékok, hogy ha még több leválás lesz, akkor a többieknek is beszüntetik a szolgáltatást? Aztán érdekes módon mégis tudtak árat csökkenteni, no nem akkoát, hogy valamit is számítson, de csak lejjebb adtak valamit abból a kibaszott nagy extraprofitjukból? Most meg ez a szemét kormány vágta meg az áfájukat, csak azt nem tudom, milyen alapon, mert ez annyit jelent, hogy mással fogják megfizettetni.

Az sem hat meg, hogy a lakóközösség tud valamit szabályozni, az kész marhaság, ma két ember hatfélét akar, a nyugdíjas a földszinten majd megfagy, akarná, hogy melegebb legyen, de meg már nem bírná fizetni, a harmadikon meg a háromgyerekes család bedurrantana harminc fokra. Nevetséges, hogy lakóközösség szabja meg, hány fok legyen nálam, amikor esetleg otthon se vagyok. Gondolkozzál már el egy kicsit azon, amiket írsz. Gázzal én szabom meg, hogy 18 vagy 28 fok legyen a kégliben, ha több, én fizetem, ha kevesebb, én spórolok. Ez a tiszta beszéd, a többi hatalmas kamu.

pakesz (törölt) 2010.03.09. 12:55:05

@igazi hős: "Még egyszer megkérdezem: mikor kapták a távfűtők drágábban a gázt?"

hajjaj azert vagy te ignorans mert nem tudod a tenyeket!!!

belinkeltem egy oldalt, onnan indemasolom a vonatkozo reszt:
"Az úgynevezett kisfogyasztói gázárat ugyanis továbbra is alacsonyan tartották. Ami jóval alacsonyabb, mint a szabadpiaci ár, egyúttal a gázfűtéses lakásokban élőknek is bevezették 2007. január 1-jével a jövedelem alapú kompenzációt. Magyarul, ez azt jelenti, hogy akik gázfűtéses lakásokban élnek, azoknak duplán támogatja az állam a fogyasztását, egyszer a hatósági árral, egyszer – annak, aki jogosult erre – a jövedelem alapú kompenzációval."

egy masik oldal: www.fn.hu/hetilap/egy_csesze_kave/20090526/kovacs_lajos/
2009./22. szám - május 28.
"Egy nagyfogyasztó most drágábban veszi a gázt, mint egy ugyanakkora teljesítményigényű kisfogyasztó, márpedig ez nonszensz."

www.pannonpellet.hu/index.php?oldal=esemeny_exp.php&id=228
"A szabadpiaci gázár, azt fogja jelenteni, hogy míg most a nagyfogyasztók kapják mondjuk kétszer annyiért a gázt, mint a kisfogyasztók (akiknek a kormány alacsonyan tartja a gáz árát, az ún. hatósági kisfogyasztói ár segítségével), van esély rá, hogy ez 2009. nyarától épp fordítva lesz, a kisfogyasztó fog drasztikusan többet fizetni, mint a nagyfogyasztó. Így van ez Nyugat-Európában is, ahol a távfűtés valamelyest olcsóbb az egyéni gázfűtésnél, éppen azért, mert a piaci törvények szerint, a nagyfogyasztók el tudnak érni olyan árkedvezményeket (nagy tételben vásárlás például), amiket a kisfogyasztók nem"

www.dke.hu/index.php?option=com_content&view=article&catid=40:tavfutes-kategoria&id=91:tavfutes-eromujobbagysag-081214
"Ez volt a távhőtámogatási rendszer – 2007. januári – átalakítása, jövedelem alapon való bevezetése, az addigi 40 %-os állami támogatás elvétele a távfűtéses lakásokban élők közösségétől (de csak tőlük).
Ekkor sorolták át a távhőszolgáltatókat ellátó erőműveket a (gáz)nagyfogyasztói (mint pl. egy autógyár, vegyi üzem, disznóhizlalda stb.) kategóriába, aminek következtében egyik napról a másikra kétszer annyiba került nekik – és persze fogyasztóiknak – a földgáz. Ami gyakorlatilag meghatározza, mennyibe kerül a végtermék, mennyi lesz a távfűtés hődíja. (A gáz ára az a legfontosabb változó, amit a távhőár kiszámításakor alapul vesznek.) "

az ignoranciadat igy a tenyek nem ismeresere vezetnem vissza, de tudod, amikor az van hogy kb 3 eve mar fizetem en a rendes piaci gazarat es oromkodnek a csaladi hazasok, hogy hat 120 m2 -en az eves gazszamla annyi mint nalam a feleakkora lakasomnak a 2 havi tavhoszamlaja az egy kicsit utott, es harom even keresztul folyamatosan utott!!!
es te meg most azzal tettel hozza, hogy 2 honapja 5% csak a tavhoszamla, (tehat 36 honap vs 2 honap!!!) azaz tizedannyi ideig kaptam en ezt a "tamogatast" es akkor most rogton tamadod
az elozo harom ev az meg mijjen szep hat okosak voltak akik hazi tavfutest valasztottak hat megerdemlik nem???
a 3.4 millio gazfogyaszto, hiszen az a kritikus tomeg akire nem lehet a vilagpiaci arat raterhelni?
hat ez van, a panelbalekositas tovabbment :)))

ja es bocsika csak az egyiket valaszoltam meg de ha minden cikket vegigolvasol a tobbire is valaszt kapsz :)

igazi hős 2010.03.09. 12:59:48

@pakesz: Tehét szerinted én most is 40% támogatással kapom a gázt? Nincs több kérdésem, az előzőekre sem válaszoltál...

pakesz (törölt) 2010.03.09. 13:02:16

@mokkaczuka: ja en sem szeretem a tavfutos bandat nem is akarom vedeni

veled kapcsolatban(meg a masik itt levo aktivval is) csak arra szerettem volna ejutni, hogy hat a kazant adjatok mar hozza
még erre sem voltatok kepesek, csapatjatok itten a sok kamu magyarazkodast meg okoskodast, pedig ertelmesek vagytok

ez egyet jelent: ti ketten fizetett bertollnokok vagytok es a tavfutes versenytarsai bereltek fel!!!

"igazi hős" -rol mar tudom hogy erosaramu villamosmernok, valoszinuleg a villamosenergia-rsz foszakiranyon vegzett es a MAVIR / MVM -nel nyomja
versenytars...
te meg valoszinuleg valami pelletes cegnel lehetsz munkatars hogy jol elkaszaljatok a nemes tavfutest

na jo ezek csak viccek voltak :)))

pakesz (törölt) 2010.03.09. 13:05:28

@igazi hős: 2009 julius 01 fordulopont, ezutan mar kint vagytok a szabadpiacon
most jonni fog kb 15-20% gazaremeles, mert az EON eddig egyfajta hitelkent befinanszirozta a cocikat, de azt most fogja a kisfogyasztokon leverni a valasztasok utan

mokkaczuka 2010.03.09. 15:27:47

@pakesz: De miért adjam hozzá a kazánt? Jó, hozzáadom, 500 ezer forint, oszd el húsz évvel, mert annyi az élettartama. De mondom, én nem fizettem külön a kazánért, mert az része a lakásnak, ugyanúgy, ahogy nem fizettem a falakért, ablakokért, ajtókért vagy épp a légkondiért se, mert ezek ma egy normális kecónak a részét képezik. De tudod mit, akkor adjunk hozzá a számlához még kétezer forintot, akkor is én állok jobban.

mokkaczuka 2010.03.09. 15:30:12

@pakesz: Jövőre elmarad a tél megint, még januárban is lesznek húszfokos napok. Melegrekordok dőlnek meg. Ennek dacára a távfűtés egy fillérrel nem lesz olcsóbb. Ez olyan biztos, mint a halál. És meg fogják indokolni, szakmailag. Csak épp rá fox baszni.

pakesz (törölt) 2010.03.09. 16:44:48

"most jonni fog kb 15-20% gazaremeles, mert az EON eddig egyfajta hitelkent befinanszirozta a cocikat, de azt most fogja a kisfogyasztokon leverni a valasztasok utan"
bocsika ezt kevertem :) 3 Ft lesz pluszba e miatt az elofinanszirozas miatt

@mokkaczuka: hat alakul :)
eddig volt 150vs220 most lett 175vs220
es ugyebar az 5% -os tavho AFA meg csak 2 szamlamban volt, az meg lesz nalam -15 egesz eves iszonylatban
tehat a vegeredmeny: 60m2 panel vs 67 m2 belvarosi lakas:
2.5 szoba futese vs jo magas hűűű de magas 2 szoba futese(en is laktam belvarosi "nagypóóóógari lakasban")
vegeredmeny: 175vs205
jut eszembe nalunk panelprogram lesz...
szoval a hodij ennek megfeleloen még kevesebb lesz (tudod jon a naaaagy vezetek, azon van egy naaaaagy homennyisegmero, azt leolvassak havonta, aztan leosztjak a lakok kozott es az lesz a hodij, ami a sarga csekk mellett levo kis papirfecnin fel is van tuntetve)
ablakkicsereles, 10 centis nikecell

bocsi de ezt most nem tudom beszamolni, de meg kellett emliteni hogy ez meg fog jonni...
ja es nehogy mar a futes ktg-hez vegyuk hiszen ez a normalis keco resze!!!

igazi hős 2010.03.09. 16:51:39

@pakesz: "jut eszembe nalunk panelprogram lesz" Ugye látod, hogy ez már a harmadik támogatás, amit az adómból kapsz. De ha állambácsi majd ráhajt mokkaczuka szavazatára, akkor neki is szigeteli a házát. Szóval továbbra sem olcsó a távfűtés, csak szeretnék, ha éreznéd az emberarcú szocializmust, meg a vívmányait.
Egyébként ne örülj, te jobban meg fogod érezni a gázáremelést mint én, hiszem arányában csökken a támogatásod.

pakesz (törölt) 2010.03.09. 17:54:27

@igazi hős: erdekes eddig arrol ment a papolas, hogy hat mennyire is draga INDOKOLATLANUL a tavho
most meg kiderul hogy a tavhoben levo gazartartalom sokkal jobban fog nekem fajni(marmint az emeles!!!) mint a tisztan gazzal futoknel...
ezt logikai bukfencnek hivjak!!!

amugy ja igen tamogatas...
en igy vettem meg a lakast hogy tamogatva lesz...
johettel volna te is ide, hogy teged tamogassanak te nem teszed, ez a te dontesed volt, szorri
emlekezz mokkaczuka szavaira: "en olyan lakast akartam venni amiben midnen benne van"
en idejottem es ebben benne volt a panelprogram

igazi hős 2010.03.09. 20:14:11

@pakesz: Érvek helyett terelsz. Ennyit érsz.
Mutasd hol írtam, hogy "draga INDOKOLATLANUL a tavho". Te írod állandóan, hogy milyen olcsó, én meg azt válaszolom, hogy nem olcsó, hanem neked közvetlenül nem kerül annyira sokba.
Az pedig, hogy valamit nem értesz/nem akarsz megérteni, az nem "logikai bukfenc", arra az "ostobaság" illetve "demagógia" szavakat használják.
Az előbbit alátámasztja az alábbi 2 tény: több mint 1 éve bent laksz és "en igy vettem meg a lakast hogy tamogatva lesz". (Én meg már nem hiszek a Mikulásban és kifizetem azt, amire szükségem van.) Az utóbbi mellett szól a számok és tények látványos kerülése.

mokkaczuka 2010.03.09. 20:25:57

@pakesz: Nem is szavazok a szocikra, bakker!

pakesz (törölt) 2010.03.09. 22:41:35

@mokkaczuka: megis kire szavazol? a szolnoki panelrolira, aki kikerte maganak hogy o sosem panelprolizott?

@igazi hős: ja bocsika osszekevertem a hozzaszolokat
olvassal itt van neked meg:
index.hu/gazdasag/magyar/gazar/
2006. január 6.
"'Te kapsz gáztámogatást?' 'Nem én rendesen fizetek' - ha ilyen párbeszédet hall a kedves olvasó, nyugodtan derüljön egy jót. Aki ma (lakossági fogyasztóként) gázt használ Magyarországon, az bőven kap támogatást. Kétszeresen is. Csak éppen a rendszer olyan, hogy ez észre se vesszük, jön a számla, fizetünk."

mondom ignorans vagy mert azt hiszed igazad van!!!
itt le van irva!!!
KETSZERESEN TAMOGATTAK AZ EGYEDI GAZFUTESESEKET!!!
amikor a panelosokat meg kib@sztak a szabadpiacra

most 2 honapja az AFA lement es maris fel vagy haborodva

ignorans vagy!!!

most a tamogatasrol AMIT A PANELOSOK KAPTAK figyelj ezt is el kell olvasni!!!
ingyenebed.blog.hu/2009/05/29/tavho_kerdes_tul_az_afa_n
"Így Felsmann hibázik, amikor úgy tünteti fel, hogy az áram kötelező átvételi árában és más csatornákon összeadódó (becslése szerint majd 100 milliárdos) támogatás úgy általában a távhőt (pláne a fogyasztókat) támogatná. Nem, valójában ez csak bizonyos típusú termelők extraprofitját támogatja. Kimondható, hogy ez pusztán egy rendkívül káros és indokolatlan pénzszivattyú."

100 Mrd -s penzszivattyu!!!
ezt kerdezted meg korabban nem? hogy nem-e tamogatjak a panelest a tavhovel, hat tamogatjak de nem jut el hozzajuk

es most mindkettotoknek:
www.gyorho.hu/cgi-bin/index.php?pageID=3&articleID=306
"Az alelnök elmondta, hogy minden költséget figyelembe véve a távhő ára Magyarországon mindössze 10-20 százalékkal drágább a direkt gázfűtésnél, holott a közvélemény ennél nagyobb különbséget gondol. A számlák összehasonlítása helytelen, hiszen az egyedi gázfűtés számlája nem tartalmazza az energiatermeléshez kötődő tőkeköltségeket, a távhő számlában viszont benne van - magyarázta az elnök."

"A távhő versenyképességét növelné az a tény, ha az áramot és a távhőt együtt termelő, úgynevezett kapcsolt termelésben a távhőre az őt megillető hasznot arányítanák, amit a jelenlegi gyakorlat szerint döntő mértékben az áramtermelésen számolják el."

ennyi, en akkor azt hiszem ezzel az alomszep vegszoval le is lehetne zarni

igazi hős 2010.03.09. 22:57:48

@pakesz: A 2006-os cikked mintha egy picit elavult lenne, nem gondolod? (Persze hogy nem, hiszen neked tetszik a tartalma...)

Egy blogot hozni érvként, hogy a KÁT nem a távfűtést támogatja elég gyenge próbálkozás. Továbbra is: a KÁT ebben a formában inkább téged támogat, mint a termelőt.

Az a legszebb, hogy nem érted mit idézel: "a távhő számlában viszont benne van" Írtam, hogy pont ezt nem fizeted meg. Vagy Győrben laksz egy újonnan épült hőerőmű hatókörében? Ugye, hogy ugye?
Az áramról írtakat sem érted: nem költségről, hanem a belső elszámolásról van szó, azaz az erőmű úgy számol, hogy a nyeresége nem a hőből, hanem az áramból van.

pakesz (törölt) 2010.03.10. 02:59:24

@igazi hős:
hat persze hogy 2006os cikket hozok, DIREKT hoztam fel
ezt is irtam: "KETSZERESEN TAMOGATTAK AZ EGYEDI GAZFUTESESEKET!!!
amikor a panelosokat meg kib@sztak a szabadpiacra"
>>tamogattak<< az mult ido

a tamogatas:
1 eve meg nem erkezett meg hozzank, most mar szerencsere igen, erzem a sarga csekken
ebben az AB levalasrol valo rendelete segitett

a nyeresegrol: persze belso elszamolas, en szivesen szamolgatnek veluk egy faszkorbaccsal a kezemben...

Donnie63 2010.03.10. 17:53:34

BKV és Főtáv nélkül Budapest megbénulna, ezt ki is használják fent, kihúzzák belőle a pénzeket.
Aki a távhő végét kívánja, az kívánhatja a BKV végét is, ezzel pedig több 100 ezer embert vesz semmibe. Nem mindenki olyan "szerencsés", hogy van saját kocsija, vagy kertes háza.
Én is panelben lakom, távfűtéses és BKV-val közlekedem. Ha bármelyik megszűnne, nincs pénzem új lángmodulációs kazánra vagy bármiféle kocsira.

Felesleges a Főtáv vs Gázkazán-ról vitázni, addig ameddig máshol a bőrt lenyúzzák rólatok, "versenyképesfizetés", benzin, "ÁrEmElKeDéseK", infláció, korrupció... stb...
Ez a vitatkozás felesleges : )

D.

pakesz (törölt) 2010.03.10. 18:00:11

@Donnie63: remelem a cocik vegso elkeseredesukben eloveszik most a masik cegnel levo "nokia-doboz" -os ugyeket is

Donnie63 2010.03.10. 18:12:51

@pakesz: Cocik?
"Az állatok a disznókról az Emberekre, az Emberekről a disznókra, aztán a disznókról megint az Emberekre néztek, és már nem tudták megmondani, melyik az Ember, és melyik a disznó." Orwell-Magyarfarm

pakesz (törölt) 2010.03.10. 21:38:25

@Donnie63: mi van te a fidesz -t akartad a szamba adni? hogy cocik = fidesz ?

Donnie63 2010.03.11. 10:29:24

@pakesz: Fidesz = mszp
"...már nem tudták megmondani, melyik az Ember, és melyik a disznó"

A videó pedig csak adatokat mutat és ötletes. Én pártatlan vagyok.

pakesz (törölt) 2010.03.11. 13:30:26

@Donnie63: bocsi az elso ket nyilvanvalo csusztatasnal abbahagytam fokent hogy a fidesz egyertelmuen habzo szajjal lep fel a csusztatasok ellen

amugy gazar kerdesben:
hvg.hu/velemeny.publicisztika/20100310_gazar_emeles_szubvencio

pakesz (törölt) 2010.03.11. 21:48:37

bocsi de ezt a politikai reklamozo videot nem tudom megtorlatlanul hagyni, keretik azt a Donnie63 2010.03.11. 10:23:47
kommentet ezel egyutt torolni!!!

xxxstash.com/action/viewvideo/5961/_NASTY____2_Japanese_girls_puking_on_eachother/
süti beállítások módosítása