Széchenyi bathesA közelmúltban a Life két toplistájára is felkerült Budapest. Ami a pozitív rangsort illeti, a tíz legfestőibb város egyikének ítélték fővárosunkat a magazin munkatársai. Hogy én mégis inkább a negatívummal foglalkozom, az nem csak a velem született rosszindulatnak köszönhető, de annak is, hogy az sokkal érdekesebb. A világ legfertőzőbb helyeiről van ugyanis szó!

Annyira persze nem ciki  helyezés, egyrészt mert olyan klassz társaságban vagyunk, mint Velence a galambguanós Szent Márk térrel, vagy épp Párizs Oscar Wilde sírjával, amelyet a látogatók meg szoktak csókolni. Ebben a hagyományban erősek ír testvéreink, mert a lista élén a Blarney kő végzett, amelyet ékesszólás reményében szokás ajkakkal érinteni. Az összeállításban szerepel még Seattle rágógumifala (ahová használt rágókat szokás nyomogatni), Hollywoodban a sztárok kézlenyomatai, amelyekbe mindenki beleteszi a sajátját, valamint Karni Mata patkánytemploma Indiában.

Na ezután jön a mi Széchenyi fürdőnk, amelyet Dél-Korea barátkozó majmai, a Glastonbury Fesztivál és a színes labdákkal töltött gyermekmegőrzők követnek. Posztumusz díjban részesült a rocktörténeti jelentőségű CBGB klub mosdója, ahonnan számos legendás zenekar (és fertőző betegség) indult.

Minket már akár az is büszkeséggel tölthetne el, hogy végre beigazolódott amit rég óta rebesgetnek: Sziget Fesztiválunk messze veri higiéniában nyugati társait. De valójában a Széchenyi Fürdő miatt sem kell szégyenkeznünk. Ennyi erővel bármelyik hévizű gyógyfürdőt felrakhatták volna listára (mint ahogy mondjuk kiemelhették volna a gyermekmegőrzők közül teszem azt az IKEA-ét).

Az, hogy a mi vízen sakkozó öregjeink vannak ott, azt jelenti, ez a világ egyik legismertebb fürdője!

[via:inforadio.hu via:@fovarosibloghu fotó:andrefromont/fernandomort]

 

FRISSÍTVE: És igen! A Life.com is belátta, hogy igazunk van. Törölték a listáról a pesti fürdőt az alábbi komment kíséretében:

Thank you, Széchenyi fans, for all of your input. It's clear that our light-hearted jab at what is obviously a hugely popular spot in Budapest landed a bit wide of the mark. In light of the support that the Széchenyi bath enjoys, we'll gladly drop it from our "germiest" gallery.

The Editors
LIFE.com

"Istenem, bárcsak minden ilyen flottul menne!" - hogy egy klasszikust idézzek. [Tipp: P.A. Kösz!]

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest fürdő széchenyi fürdő

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr471801175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tom sailor 2010.03.02. 10:39:44

Ezt mi alapján válogatták össze?
Pl. ki és mit kapott el a sztárok kéznyomától?
Bármelyik metró kapaszkodót is megfogják ennyien...

Borcsika 2010.03.02. 10:45:01

"ki a szecska vizét issza, saját vizét issza vissza"

Olgicsq 2010.03.02. 10:45:34

mindegyik termalvizbe belehugyoznak, a Szechenyibe meg sokan jarnak, tehat tobben hugyoznak bele, biztos ez az oka. :)

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2010.03.02. 10:46:32

@tom sailor: pont ugyenez jutott eszembe, mikor posztolás után a buszra szálltam :)

eroica · http://fideszfigyelo.blog.hu 2010.03.02. 10:48:13

Bár erősen megkérdőjelezhető, hogy mennyire méréseken alapul a lista, ebben a társaságban valóban inkább kiemelés szerepelni. Hajrá Budapest! :-).

annagramma · http://rezfaszubagoly.blog.hu 2010.03.02. 10:49:09

@tom sailor: gondolom, valamelyik amerikai újságíró a hasára csapott, és felsorolta az első tíz undorító helyet, amit a google kidobott neki. Ez csak propaganda.

A cikkíró részéről viszont azt nem értem, ennek kapcsán miből lehet (még ha bármilyen tudományos alapja volna is a rangsornak..), következtetni a Sziget fesztivál tisztasági állapotára?

Ja, és egy valódi kutatáson én is mindenképp a bőr metrókapaszkodókat nevezném...

Morgó Muki 2010.03.02. 10:49:21

Ez egy butaság. Minden melegvízű fürdőben örömmel tenyésznek a baktériumok. A kézlenyomat meg teljesen érthetetlen. Ilyen alapon a mozgólépcső, vagy egy ajtó kilincs is lehet a legfertőzőbb.

deee 2010.03.02. 10:51:04

Egyszer voltam az említett műintézményben 1,5 éve. Azóta rendszeresen járok orvoshoz és nem igazán tudnak megyógyítani...

Pumpui 2010.03.02. 10:59:00

@deee: Hullik a férgese! Ez az!

ZON 2010.03.02. 11:00:55

@deee: az AIDS már csak ilyen...:)

(bocs,semmi személyes,de nem tudtam kihagyni)

zsurzsenka 2010.03.02. 11:06:13

@Morgó Muki: Na hát ezért lehet még a mai napig is látni idős néniket, bácsikat a legmelegebb nyári napon is horgolt kesztyűben. Nem volt az régen olyan rossz szokás!

Meg talán mert ők is bőrbetegek... :)

P. A. 2010.03.02. 11:06:36

Évek óta járok a Széchenyi fürdőbe heti 2-3 alkalommal, télen-nyáron, hóban-fagyban, kánikulában... Soha, semmilyen betegséget, fertőzést nem kaptam el ott.

Steerio 2010.03.02. 11:09:19

@Morgó Muki: hogy a metrókapaszkodóval meg ilyesmivel miért nem foglalkoznak, az eredeti cikkre kattintás után azonnal kiderül: "The World's germiest ATTRACTIONS" a címe.

Gondolom a metró néhány kötöttpálya-őrülttől eltekintve senkinek sem attrakció. :)

tom sailor 2010.03.02. 11:10:29

@deee: Nem kellett volna lehajolni a zuhanyzóban. :)

Thresher 2010.03.02. 11:13:03

Azt vágjátok hogy nemrég wakeboard verseny volt a Széchenyiben? :)

A Zindex videót is csinált róla.

rokkantterepjárós 2010.03.02. 11:18:48

az a baj hogy a sok gombás lábú külföldi mezitláb sétálgat,nincs pénzük papucsra, meg paraszt módra viselkednek a Sz...fürdőben,az egyik alkalommal a kinti meleg lépcsőjén ült egy fasz külföldi és cigizett,bunkó paraszt lett ez a világ.

ámbátor 2010.03.02. 11:21:03

A Széchenyi bacitenyészete sehol nincs egy átlagos számítógép billentyűzetétől. Ott ugyanis rendszeresen hipóznak, klóroznak, küzdenek. A legtöbb számítógéptulajdonos meg megvételtől kidobásig csak tenyészti a kártevőket.

Stiel 2010.03.02. 11:21:11

Az ilyen listák eredendően szubjektívek.

Festői városban élni persze tök jó, és a belinkelt galéria alapján még talán előrébb is vagyunk...
na mindegy, szóval a lényeg, hogy én nagy jelentőséget nem tulajdonítanék neki.

A pozitív reklám mindenképpen jó. Az pedig, hogy fürdőben nem vagy egyedül, szerintem nem nagy újdonság. :P

Logan Grimnar 2010.03.02. 11:32:00

Évek óta járok a Széchenyibe népes baráti társasággal minden hónapban legalább 1x, és eddig senki semmit össze nem szedett...
Mondjuk papucsban járkálunk, ha valahová leülünk akkor törölközőt teszünk magunk alá.
Maga a fürdő tiszta, higiéniai szempontból a Sziget nevezetű rendezvénnyel egy napon sem lehet említeni...

borigabi 2010.03.02. 11:46:44

Amúgy én is járok, egy időbe havonta látogattam a szecskát, semmit nem szedtem össze...

webmestar 2010.03.02. 11:46:49

a Sziget az poén, ma sem vettetek be humórbogyót.

fbal 2010.03.02. 11:52:54

A Széchenyiben évtizedek óta erős hugyszag van a a mellékhelyiségek közelében, arról nem is beszélve, hogy mi fogad mikor belépsz. Ameddig ilyen apró dolgok megoldatlanul maradnak addig ne várjon senki semmit. Amúgy meg köztudottan az összes uszoda és strand és hasonló mind mind a bacik melegágya. Kár csodálkozni.

tom sailor 2010.03.02. 11:53:05

@webmestar: Ez akkora poén, hogy illegális szer kell az élvezetéhez.

Netuddki. 2010.03.02. 11:54:22

Nem tök mindegy 2012-ben itt a világ vége. Az inkák is megjósolták. :)))

tom sailor 2010.03.02. 11:55:25

@fbal: A víz tiszta, klórozzák, szűrik, a hatóság is rendszeresen ellenőrzi.
A kövön ne járj mezitláb (a zuhanyzóban sem!), csak a saját törölköződre ülj le.

szépmező 2010.03.02. 12:17:14

ezt a baromságot.

persze jó lenne egy orvost hallani arról, hogy melyik baci szereti igazán a kénes, enyhén radioaktív vizet, ami tele van tömve klórral.
inkább vírusok, ha már valami, meg a kicsoszogáskor egy gombicsek.

én még sose kaptam el semmit fürdőben, munkahelyi/vendéglátós retyónál hallottam övsömörröl

pff24 2010.03.02. 12:43:39

faszság. bármely más uszodánál 2-3 nap múlva beteg lettem, szecskába hetente járok és semmi bajom nem volt még tőle.

TuningMMK 2010.03.02. 12:43:54

@szépmező: rádióaktív?

pff24 2010.03.02. 12:52:16

@TuningMMK: "A hazai ásványvizek legnagyobb része a kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos (földes-meszes) vizek csoportjába tartozik. E vizeink köré épültek ki a budapesti Császár, Lukács, Rácz, Rudas és Gellért fürdõ egyes forrásai. Ezek egyúttal meleg, kénes, radioaktív vizek is. Fõleg reumatikus izom és idegbetegségek ellen hatásosak. Ivókúraként a gyomor és a légutak hurutjának gyógyítására alkalmazzák e vizeket. "
( www.agroservice.hu/ruraltourism/PLA-gyogyviz.htm )

TuningMMK 2010.03.02. 13:03:41

Köszi. Szerintetek beengednek Geiger-Müller számlálóval a Sz-be?

Zz_ 2010.03.02. 13:11:06

Régen én is voltam párszor, az orvos felírta.
De egyszer két hapsi jött ki a wcről és pont elöttem mentek be a kinti melegbe, miközben kitárgyalták hogy nem volt a wcben papír.
Ezek után mindenkiről azt gondoltam épp most mossa bele a szaros seggét a vízbe :-/

konyvelomo 2010.03.02. 13:15:50

Ahol sok és SOKFÉLE ember áztatja magát együtt a vízben, ott biza - klór ide vagy oda - reális esély van összeszedni valamit ...

kiskakas 2010.03.02. 13:38:47

Ismert randi-, és találkahely a medence.
Hej!

AutosVilli 2010.03.02. 13:42:37

@ámbátor: Most elképzelem,hogy a fél ország lepucolja a klaviatÚrháját :DD

belagezabela 2010.03.02. 13:48:46

Én szoktam a klaviatúrát pucolni

Iridium 2010.03.02. 13:56:31

Vajon a nigériai Lagos közkútjai hanyadikok lettek?
Vagy az évente szokásos tömegfürdés a Gangeszban?
Minden relatív :)

Cook kapitány 2010.03.02. 13:59:08

Olvastátok az eredeti Life cikket?

Ez a képaláírás:
"In Hungary, people spend all day soaking in the hot waters of this enormous bathing complex -- in essence, taking a bath with thousands of complete strangers."

Hát persze az emberek egész nap a Szecskában ülnek, többezer vadidegennel fürdenek együtt.

Ennyit a cikk komolyságáról, nem méricskéltek semmit, a cikk írója egyszer hallott valamit arról, hogy itt vannak fürdő és hogy a nyereg alatt puhítjuk a húst, írt gyorsan egy cikket.

Az első 5 helyezett egyébként a tripadvisor.com-ról származik, csak az 6.-10. helyezettet tette hozzá a Life.
www.tripadvisor.com/PressCenter-i247-c1-Press_Releases.html
www.life.com/image/3332297/in-gallery/28322/the-worlds-germiest-attractions

Lépes Elek 2010.03.02. 14:18:22

@P. A.: Akkor te vagy a FORRÁS ... !

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.03.02. 14:23:09

A bazilikakilincs kimaradt a felsorolásból...

Zzoorroo 2010.03.02. 14:31:24

Nem azért, de a Life (bármennyire is jól hangozzék a neve itthon) kábé tíz éve nagyjából olyan megbízhatósági együtthatóval bír, mint mondjuk odaát a Readers Digest, vagy itthon az Interpress Magazin.

Vagyis kellemes szabadidős olvasmány lehet (ideális például a melegvizes medencében vagy a szaunában) azoknak, akik szeretik az ilyesmit, de ennyi, nem kell beugrani neki.

Ha nem csalódom, vagy három éve már csak az internetes verziója él, a papíralapút meg is szüntették, mert a közönsége elpártolt tőle, éppen a bulvárhírei miatt.

Grigorij 2010.03.02. 14:49:17

És természetesen a magyar libatömők is törvénysértők - legalább is a franciák által jól megfizetett magyar állatvédők szerint...
És ma már tudjuk azt is, hogy Sopronban középkori afrikai "nőgyógyászati" beavatkozásokat végeznek - legalább is egy ostoba osztrák nő szerint...

Gondolom a fürdőről kialakított véleményről is kiderül előbb vagy utóbb, hogy kiknek az érdeke kívánja a lejáratást...

belagezabela 2010.03.02. 15:33:38

ATTILA KISBENEDEK-nek legalább fizettek a képért a Life-tól?

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2010.03.02. 17:36:26

@rezfax: természetesen nincs semmi tudományos alapja :)

de azt szokták mondani, hogy a Sziget sokkal jobban áll wc-vel, mosdóval, illetve ezek tisztításával mint a ny-eu-i nagyok. először nem akartam elhinni, de már többen is mondták.

a posztba csak azért említem, mivel a világhírű Glastonbury Fesztivál is a listára került

Törzsvendég 2010.03.03. 09:52:10

@Borcsika:
Teljesen igazad van! Én étizedek óta járok ebbe a fürdőbe, mely eddig nagyon jó volt, de amióta a "FELÚJÍTÁSOK" lezajlottak és a mostani vezetés bevezette a saját újításait, itt tart az uszoda! Mi többször beírtunk már a panaszkönyvbe, de semmi foganatja. Azt hiszik, hogy a külföldiekre kell alapozni, de nem fogják fel, hogy azok sem fognak jönni a koszba.Az árak már a csillagos eget verik, de semmi változás, csak romlás. Bízom benne, hogy most a vizsgálatok talán megtalálják a "felújítás" kinek hozott hasznot? A törzsvendégeknek és a többivendégnek nem az bisztos!

P. A. 2010.03.03. 18:56:01

A Life amúgy már kivette a listából a Széchenyi fürdőt, és a cikk kommentjei elnézést kértek.

pff24 2010.03.04. 11:41:38

amúgy a fenti szaunához(és a termálhoz) vezető bejáratnál az álló, fertőző, undorító víz iszonyat gáz. 1 hete van így.
süti beállítások módosítása