Gaben17: Élet az élettelen városbanHogy a budapesti zebrák többségén nem lehet időben átkelni, az szinte már közhely. Mondjuk életerős, kisportolt, kipihent férfiemberek, ha egy kicsit összeszedik magukat, akkor szinte már-már időben át tudnak haladni, de kerekesszékesnek, bicegőnek, babakocsisnak vagy kisgyereket kézen fogva közlekedőnek esélye sincs. Ráadásul pont ők azok, akik amúgy se nagyon (vagy nem egy könnyen) vehetik igénybe az aluljárókat. Direkt lassan átbotorkálós akció már volt egyszer a Bajcsyn a Radikális Gyalogosok (Ragya) részéről, a holnapi az békésebb és sportosabb lesz.

Van ugyanis a Rákóczi úton keresztbe egy lámpás gyalogátkelőhely, ahol számomra nagyon szimpatikusan van egy visszaszámláló is, amely mutatja, hány másodperce van még hátra a zöldből. Az kevésbé szimpatikus, hogy ez 10-zel indul, vagyis arra hívja fel a lassabbak figyelmét, hogy "esélyetek sincs, meg se próbáljátok".

Na már most, akinek van kedve a Rákóczi úti friss levegőn futkosni, az csatlakozzék a Budapest Korzósokhoz:

Csoportunk figyelemfelhívás céllal december 4-én, pénteken délután 14:30-tól 10 lámpaváltáson keresztül zajló futóversenyt hirdet az említett zebrán átkelni vágyók számára. Várunk minden érdeklődőt a Puskin-Rákóczi utca sarkon, gyülekező 14:15-től. Nevezz be te is a futásra vagy gyere el a szurkolótábort erősíteni, hisz lássuk be, hogy jelenleg sajnos szinte minden egyes gyalogosnak jól esne a drukkolás.

Akciónkat nem az autósok ellen hoztuk létre, hanem egy a közlekedésben résztvevő minden csoportot figyelembe vevő rendszer érdekében, hogy köztereink a közösség minden tagja számára használhatóbbá, élvezhetőbbé válhassanak. 

[Tipp: Judit a Palotanegyedből. Kösz! Fotó: Gaben17]

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés zebra gyalogos viii. ker rákóczi út vii. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr851571643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Puncskocka 2009.12.03. 18:04:02

megyek, de csak szurkolni!!! még több ilyen kezdeményezés kell!!

kisi001 2009.12.03. 18:10:17

Nem ártana tudni a KRESZ-t. A gyalogosnak nem kell a zöld jelzésen átérnie a gyalogátkelő helyen. A szabály szerint a zöld jelzésnél kell elindulnia. Pont. Ennyi. Ezért nem érdemes demonstrálni...

kispista2 2009.12.03. 18:15:41

@kisi001: Nem jó a zebra közepén lenni, mikor az autók jönnek a zöldhullámban.

kisi001 2009.12.03. 18:19:19

@kispista2: Az autós a zöld jelzés ellenére nem indulhat el addig, amíg a gyalogos át nem ért. A KRESZ-t kellene ismerni és betartani - a gyalogosok és az autósok részéről egyaránt...

Gabitata 2009.12.03. 18:25:52

Igaza van kisi001-nek. kispista2: Nem jöhetnek autók a zöldhullámban, hacsak meg nem álltál a zebra közepén kempingezni. A gyalogos zöld lámpájának kialvása után elegendő időnek kell maradnia (elméletileg), hogy normál tempóban átérjen a gyalogos. Ha ez nincsen meg, akkor érdemes demonstrálni!

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.12.03. 18:30:07

@kisi001: Azért ennek ellenére ilyet nem szabad tervezni. Van valami szabály a tervezésre, hogy a zebra hosszának hány százalékát kell elérnie a zöld jelzés alatt a zöld elején lelépő, és "szabványos tervezési sebességgel" haladó gyalogosnak, mielőtt az ő zöldje villogni kezd, aztán mennyit kell villognia, de rég volt, nem emlékszem már rá. (Egy félév útépítést tanultam össz-vissz.) Ezzel együtt, arra nagyon emlékszem, hogy amikor a féléves rajzom lámpaprogramját beadtam, a tanár csak egy pillantást vetett rá, elkerekedett a szeme, rám nézett, és azt kérdezte:
- Kollégám, maga szerint mindenki rövidtávfutó kell legyen, aki ebben a városban gyalog mer közlekedni?
- De tanár úr, a számítás szerint ennyi jött ki. (Talán 3, vagy 5 másodperc egy keskeny kis utcában.)
- Nem baj, 10 másodpercnél rövidebb zöld akkor sincs, utána kezdhet villogni.
Szóval 10 mp a minimum, és azt nem egy 2x3 sávos városi autópályán, hanem mellékutcában alkalmazzuk.

nnd 2009.12.03. 18:42:40

én itt lakom, a 10 másodperc az 12 és simán át lehet érni. ne gyertek ide majomkodni :)

Morgue 2009.12.03. 18:42:49

mennyenek a faszomba, méterenkén van egy gyalogátkelő. amugy a radikális gyalogosok nem léteznek, ezt ugyanazok a senkiházi kerékpárosok gründolták akik a kritikal mass-t, és fasiszta autósgyülöletükről ismekszenek meg

Laciii 2009.12.03. 18:44:29

@kisi001: próbálj meg babakocsi kisgyerek kombóval átkelni, aztán megérted, hogy igenis van miért demonstrálni.

Laciii 2009.12.03. 18:47:00

@Morgue: biztos ezt gondolta az a barom is aki a babakocsis nagymamát gázolta halálra, hogy biztos csak senkiházi fasiszta autógyűlölők demonstrálnak.

Morgue 2009.12.03. 18:51:20

@Laciii: marhaság, egy szörnyű balesetből nem lehet levonni messzemenő következtetéseket

prof. med.univ. doktor 2009.12.03. 18:54:42

Naponta átkeltem rajta, szatyorral, magassarkúban, egészséges lábbal is görcs állt a gyomromba. Most lábtörés után meg se próbálom.
Ennél sokkal gázabb a helyzet a Rákóczi-Luther u. sarkán. Évente elgázolnak legalább 3 embert.
Morgue: mennyé te, ahova gondolom, gyalogojjá sántikálva, járókerettel az Urániáig.Vlagyivosztokból.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.12.03. 18:55:19

@Morgue: Nem, de azért ha végiggondolod: tízből hány autó áll meg a zebránál, ha ott állsz, és várod, hogy átkelhess? Én az utóbbi 1-2 évben próbálom magam tudatosan visszaszoktatni arra, hogy ha gyalogost látok, akkor állj. Nem "csalogatni", meg 2x2 sávon istenítéletet végrehajtani, csak simán megtenni, amit a KRESZ előír. Nem mindig megy, de fejlődöm. :-) Tudod, hogy hány agresszív baromarcú dudál le ezért?

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.12.03. 18:56:24

Amikor a barátnőmnek kicsit sántított egy baleset miatt,a míg meg nem gyógyult, mindig mennem kellett vele átkísérni a Rákóczi úton. Kb a feléig jutott át a zöldön (Osvát utca), és nem igazán vártak az autósok...

Laciii 2009.12.03. 18:58:29

@Morgue: az egy is baj, de ennél sokkal több volt, és lesz is amíg ennyien nem tisztelik mások életét.

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2009.12.03. 19:05:12

a budapest korzó lesz a vendégünk holnap a hetiBetonba, hetibeton.blog.hu

kispista2 2009.12.03. 19:09:10

@Morgue: évente kb 50 gyalogost gázolnak halálra a zebrán. Ebből levonható valami következtetés, vagy ez is csak a fasiszta kerékpárosok műve?

@Gabitata: "A gyalogos zöld lámpájának kialvása után elegendő időnek kell maradnia (elméletileg), hogy normál tempóban átérjen a gyalogos. Ha ez nincsen meg, akkor érdemes demonstrálni!"
Igazad van, ELMÉLETILEG. gyakorlatilag ez meg nem valósul meg.

Az autós valóban nem indulhat el a zöldjén míg a gyalogos a zebrán van, de ha egy teherautó áll a belső sávban akkor nem veszi észre.

mea 2009.12.03. 19:12:08

Igazuk van az autósoknak, semmi szükség arra a zebrára ott, úgysem lehet használni... sajnos... köztudottan használhatatlan és elkerülendő hely. Az a szomorú, hogy el sem tudják képzelni egyes emberek, hogy milyen tervezést igényel babakocsival közlekedni a városban... Aluljárók, rövid zöldek, magas padlós járművek kerülendők és akkor még az előírt 1 méteres járdaszélesség be nem tartásáról ne is beszéljünk...

Este 2009.12.03. 19:17:00

Az Astoria és a Blaha Lujza tér közötti szakaszon valóban kevés a zebra. Talán 2 db van? Az említett rövid a Puskin utcánál és egy kicsit hosszabb a Vas utca után. Az Astoriánál sincs, csak az aluljáró...A Puskin utcánál tényleg rövid a zöld, pedig a közelben óvoda is van. A Szlovák kultúra házának épületében. Egy 3 év körüli gyereknek pl remek móka a zebrán átrohanni, de ha elesik közben, akkor mire össze szeded a földről, már indul is a forgalom..főleg ha mellé még babakocsit is tolsz..más kérdés, hogy mivel ott állandóan dugó van, és a zebrán is állnak az autók, bőven van idő átsétálni közöttük..csak nem egy élmény.

Putri · http://magyarputri.blog.hu/ 2009.12.03. 19:18:28

Érdemes lenne elgondolkodni valamilyen parittyás megoldásban. Akinek fáj a lába, vagy túl öreg, az átlőné magát a túloldalra. :)

há zé · http://indafoto.hu/hhzz 2009.12.03. 19:23:03

Basszák meg(má' elnézést)!!
A Bajcsy-Arany János kereszteződés zebrájának lámpájával nem tudom, most mi a helyzet, de amikor pár éve a környéken dolgozotam, én nem voltam képes úgy átérni a túloldalra, hogy ne váltson pirosra a lámpa. Nyugdíjas, bottal járó nénike elindult, mire beért a felezővonalig, már piros volt. :(

autosave 2009.12.03. 19:54:44

folyamatos zöldben indulhat el a gyalogos, villogó zöldben, pirosban nem. DE NINCS SZABÁLY, ami előírja, hogy PIROS ELŐTT el kell hagyni azt. A lehető leggyorsabban kell áthaladnia, ennyi.

És igen, a zöld után jópár másodperc van a kiürülésre számolva.

Ezek maximum azt tűntetik, hogy hülyék. Mégegyszer. Nem kell, hogy végig zöldben menjen!!!

De ez logikus is különben, mert bármilyen hosszú a zöld, mindig lehet valaki aki a zöld végén még szabályosan indul el és ő biztos nem ér át a zöldben... és rá sem
engedhetőek az autók.
Elméletileg lehetne 2 másodperces zöld is egy 10 sávos úton, aki indult az indult és átér mert a kiürülés mondjuk 20 másodperc, aki nem indult az meg megvárja a következőt...

nyekk 2009.12.03. 19:56:22

A dolofg másik oldala, hogy ha a Szabadság Hídnál behajtassz a Duna Rákóczi út Vámház körút határolta faluni nagyságú tömbbe (sajnos áruszállítás miatt naponta kell arra járnom), akkor onnan egyetlen egysávos, agyonzsúfolt, keresztbe kasul parkoló autók között, csak a Veres Pálné utca, Reáltanoda utca Szép utca útvonalon jobbra kanyarodva, -keresztezve az ominózus zebrát- lehetne kihajtani( a Rákóczi útra) sehol máshol. Igrn ám de a végeláthatatlan autósornak pár másodperces zöld alatt is végig ömlenek át a gyalogosok. Így a rengegből egyetlen autó is csak csak erőszakosan, a gyalogok közé hajtva tud kikanyarodni. Azt aki ennek a fent nevezett résznek a közlekedését "szervezte" (szétb.szta) annak aseggét szét kéne rúgni, és fölakasztani a lámpavasra. (Rogán és vidéke)

spinat 2009.12.03. 19:59:25

"a Rákóczi úton keresztbe" - hát hosszában kevés zebrát látni.

Húzzunk bele! 2009.12.03. 20:03:33

Morgeu: itt mindenki fasiszta, aki másik érdekét sérti! Úgyhogy a fasiszta meg az antiszemita se az amit jelent, csak csupán, egy bélyeg, tudod, mint ami a leveleken van.:D
Nem foglalkozok már ilyen majmok hszeivel igazándiból, van és tom h hülye oszt kész.:P

Amúgy megyek, túlsúlyos vagyok, nehezen futok, sőt alig tudok gyorsan menni autósok nagy szerencséjére:D

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2009.12.03. 20:13:52

@nyekk: Annak, aki kitalálta, hogy a XIX. században megtervezett városszerkezetbe ennyi autót be lehet engedni, a seggét szét kéne rúgni.

Ha nem engednék a Rákóczi útra a fél város átmenő forgalmát, akkor lehetnének hosszabbak a keresztező fázisok, és akkor miután átmentek a gyalogosok, te is könnyebben tudnál kikanyarodni a Rákóczira. Tehát lobbizz te is azért, hogy csak az ide irányuló forgalom jöhessen be, mint amilyen te is vagy.

min 2009.12.03. 20:45:41

Fehérváron a plázánál is ilyen:-)
Normál tempóval nem érsz át. Időseknek esélytlen.

Kis Hableány 2009.12.03. 22:58:18

A zebrát csak akkor használom,ha autóval vagyok.Amúgy soha.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.12.04. 01:31:33

@autosave:
Na, téged sem az eszedért szerethetnek...
Az adott zebrán akkor sincs esélyed nem pirosban átérni, ha rögtön a lámpa zöldre váltásakor indulsz el. Az autók meg 3-4 mp múlva már jönnek is a Rákóczin.
Nem kellene olyanba beleszólnod, amihez nem értesz.

há zé · http://indafoto.hu/hhzz 2009.12.04. 04:23:37

@zebraakcio: hm. Milyen sűrű a gyalogosforgalom azon az átkelőn? Mert ha óránként két-három ember, akkor semmi gond, felesleges ez a cirkusz. Ha ennél lényegesen sűrűbb, akkor jöhetnek az autósok tüntetni, hogy hiába van nekik zöldhullám, ha egyszer a gyalogosok miatt nem tudnak egyenletesen haladni. Biztos, hogy ő a hülye és nem te?

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2009.12.04. 10:57:01

@há zé: egyrészt a belváros legbelsejéről van szó, tehát pont leszarom, hogy az autós nem tud haladni, ne autózzon a belvárosban; másrészt, hogy a gyalogostól ne tudna haladni az autós?! nem, az autós az autóstól nem tud haladni.

há zé · http://indafoto.hu/hhzz 2009.12.04. 12:55:19

@solaitid: az úttest a belvárosban is az autók és egyéb járművek számára van fenntartva elsősorban. Amikor nincs tömegnyomor az utakon, olyankor bizony akadályozza a zebrán maradt gyalogos a forgalmat, mert ott elsőbbsége van. A zöldhullám meg épp arról szólna, hogy x sebességgel megállás nélkül lehessen haladni végig a lámpás kereszteződéseken és épp ezt akadályozzák az ilyen lámpák.

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2009.12.04. 13:38:48

@há zé: nagyon helyes, hogy akadályozzák a lámpák (szerintem nem eléggé). a gyalogos zavartalan közlekedése elsőbbrendű az autósénál. ha az autós "x sebességgel megállás nékül" akar haladni, akkor ne menjen a belvárosba.

há zé · http://indafoto.hu/hhzz 2009.12.04. 15:36:51

@solaitid: amint látom, a biciklis idióták után itt a gyalogosok "érdekeit" képviselni próbáló agyatlan szerveződés... :(
Ugye te mindig gyalog szoktál közlekedni? (ebbe beleértendő, hogy a közösségi-/tömegközlekedési eszközöket sem használod)

rmr 2009.12.04. 15:53:43

Kíváncsi lennék, h a zebrán ragadt gyalog mennyire lassítja a forgalmat? 10 mperccel? Lemaradsz a zöldhullámról emiatt? Mennyivel nő a menetidő emiatt összesen? 3 perccel?
Stid helyesen írja az autósok alapvetően egymást akadályozzák, azzal a kb. hat nm-rel, amit átlag fejenként elfoglalnak az úttestből.

Amúgy ez megint csak kulturális kérdés, alapvetően nem kéne kocsival járni a belvárosban, érdekes módon a hatvanas éveiben járó apám, aki még a 60-as, 70-es automobilizmus-mániájában lett felnőtt, át tudott szokni arra, munkába menet leteszi az autót vmi metróállomásnál.

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2009.12.04. 15:58:02

@há zé: nem; bicajozom, gyalogolok és tömegközlekedem. viszont örülök, hogy kifogytál az érvekből, ezekszerint igazat adsz.

há zé · http://indafoto.hu/hhzz 2009.12.04. 16:15:25

@solaitid: hogy felismerem a szemellenződet, nem azt jelenti, hogy kifogytam bármiből. Feleslegesnek tartom, hogy elvakult élőlényekkel érdemi vitát folytassak.
(ugye minden a gyalogosokért, tehát egy gyalogos is nyugodtan feltarthatja mondjuk a 7-es buszt - igaz?)

@thyles újra: Egyetlen egy nem sokkal. Kérdés, hogy mekkora ott a gyalogosforgalom. Mert ha sokan sétálnak át úgy, hogy mire a felezőhöz érnek, már zöldet kap a Rákóczi út forgalma, akkor gázos a dolog.

autosave 2009.12.04. 18:21:33

@zebraakcio: "Na, téged sem az eszedért szerethetnek..."

Ez igaz, mert van más jó tulajdonságom is...

"Az adott zebrán akkor sincs esélyed nem pirosban átérni, ha rögtön a lámpa zöldre váltásakor indulsz el."

Mert nem is írja elő szabály, hogy át kéne a zöld alatt érni! Nincs ilyen. Zöldben szabad elindulni és kész, nincs olyan, hogy ha piros a lámpa nem lehet gyalogos. Lehet - akkor ha zöldben indult el.

"Az autók meg 3-4 mp múlva már jönnek is a Rákóczin."

Na ez érdekes, mert mihez képest? Tehát ha folyamatos zöldben átsétálok, akkor átérek vagy nem mire jönnek az autók? Mert a tervezési szabályok szerint át kell érnem. És ennek semmi köze ahhoz, hogy éppen hány másodperce piros a lámpa. A zöld után pirosra váltó gyalogos lámpa nem jelenti azt, hogy addigra már át kellett volna érni a gyalogosoknak!
Ha viszont a zöldben elinduló gyalogos nem ér át (nem a gyalogos pirosig), hanem az autók zöldjéig - akkor ott komoly gond van - tervezési hiba!!! Sőt, kifejezetten veszélyes lehet, mert először a busz sáv kap szabad jelzést (gondolom ott is van ilyen lámpa), ami pont az utolsó sáv...

"Nem kellene olyanba beleszólnod, amihez nem értesz. "

Biztos nem? Lehet... De én beleszólok akkor is!!! :DDDD

aefyma 2009.12.05. 10:13:19

Akinek Pesten rövidek a gyalogos zöldek, az nem volt még Csehországban :)
süti beállítások módosítása