UránvárosHPL szerint azért maradt egy szakadt újságosbódé a felújított uránvárosi tér közepén, mert egy képviselőé. Lehet. Bár ha én minden hájjal megkent, magam felé hajló kezű képviselő lennék, akkor inkább jól felújíttatom közpénzből a trafikomat. No de nem vagyok politológus, hogy megfejtsem a rejtett összefüggéseket, és szó, mi szó, valóban elég furán hat ez a szakadt bódé az újrakövezett pécsi placcon.

Szia Da,

Szakadt újságosbódé a megszépülő tér közepén. Olyan Kulturális Főváros módján!

Pécs köztereit az elmúlt hónapok során érte el a megújulás fizikai értelemben is. A közölt fényképeken a 60-as években kialakított Uránváros városrész központi tere látható. Közvetlenül a térkő lerakása után.

Az EKF (Európa Kulturális Fővárosa-ha még vki nem tudná) keretén belül ez a tér is megszépül(ne). A kis újságos bódé is elkerült volna a térről, de legalább is egy megjelenésében modernebb került volna a helyére. De a jelenleginél kisebb. Mit ad Isten, úgy döntöttek mégis inkább meghagyják. Eddig sem zavart senkit, eztán sem fog.

A titka miben rejlik? Egy városi képviselő tulajdona. Nehogy már fiúk elbontsátok a bódémat! Abból élek, hogy kiadom! Szarom én le hogy néz ki, jó az a bányász prolinak ott Uránba…..

Senkinek ne legyenek illúziói! Pécs meghatározó mókusai ennyire kisstílűek….. Bravo Hungary

HPL
 

Uránváros
Uránváros

 

Na kedves pécsi olvasók? Mit tudtok róla?

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: pécs felújítás trafik bódé

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr861373420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása