Van nekem egy tuti biznisz ötletem, amit merő jófejségből megosztok a nyájas Olvasókkal. Kitaláltam, hogy nem légszennyezéstűrő fafajok kellenek az önkormányzatoknak - melynek pedig most nagy keletje van - hanem dőléstűrők. Ha még egy választópolgárt agyoncsap egy viharban kidőlő famatuzsálem, akkor biztos elkezdik keresni a megoldást. Az általam nemesített Bivalyerős-berkenye, Sziklaszilárd-szil és társaik soha nem dőlnek ki. Persze a nemesítés, minősítés miegymás hosszú és fáradságos munka, ezért ezt meg is spórolnám. Tök mindegy mit adok el. Mire évtizedekkel később kiderül, hogy az addigra nagyra nőtt fáim valóban viharállók-e, addigra már rég elfelejtetik, hogy ki és kitől szerezte be a suhángokat.

Mindez csak arról jutott eszembe, hogy van egy nagyon érdekes összeállítás az Építészfórumon az utcai fák divatjáról. A Városligetet még eperfákkal ültették tele (mint potenciális selyemhernyó-legelőt), amit a platánőrület követett, amikor a legszűkebb utcákban is ezekkel a kastélykertekbe való óriásokkal akartak felvágni. Aztán jött az akác. (A növénytantanárunk mondta annak idején, hogy "Ki telepítette az akácot az Alföldre? Tessedik Sámuel, tessék megjegyezni." Ez volt a második legborzasztóbb szóvicce a "zabos bükköny nem azt jelenti, hogy dühös az a növény" után, de az biztos, hogy hatékony volt, mert most is emlékszem rá.)

Sajnos azonban egyik korábbi felkapott faj sem bírta sokáig a városi légszennyezést (meg a közműelőírások betartatását), így jött képbe legújabban a díszkörte:

A díszkörte ötvözi az alapfaj szívósságát és magas élettartamát a dekorativitással. Jó körülmények között 8-10 m magas fává növekszik (városi közegben valószínűbb az 5-6 méteres „bonsai” állapot), keskeny, hegyes kúp alakú koronája van, fehér virágai tavasszal, harsány, egészségesen fénylő levelei nyáron, skarlátpiros vagy napsárga lombszíneződése pedig ősszel kölcsönöz neki rendkívüli dekorativitást. Ráadásul karógyökérzete miatt nagyon kis területen is megél. Olyan új világot képes varázsolni a környezeti ártalmaktól meggyötört nagyvárosi közterületekre, ami miatt ma úgy tűnik: egyeduralkodójává válhat a budapesti belvárosban, azaz körte-korszak kezdődik. Olyan növény, ami még ezek között a lehetetlen körülmények között is képes a varázslatra: szépnek lenni bármi áron.

A tájépítész legendárium szerint első budapesti városi köztéri alkalmazására Kőbányán (Kőrösi-Csoma sétány) került sor Andor Anikó (Land-A) interpretálásában. Igazán  fókuszba azonban akkor került, amikor a belvárosban az Ötpacsirta utca és a Reviczky utca rendezése során egy nagyon jó kiosztású kiültetést sikerült belőle létrehozni. A kertépítészeti kompozíció Hlatky Katalin (Lépték-Terv) tájépítész gondos odafigyelését dicséri, aki a faiskolából maga válogatta ki egyenként a többször iskolázott növényeket.

Aki kíváncsi rá, milyenek lesznek Budapest fái, keressen rá a Google-lel, nagyon sok képet dob ki a latin nevére.