Az Urbanista igazán lelkesedik Budapest építészeti örökségéért, egy tavalyi madáretető bontása ellen is készek lennénk tüntetést szervezni. Ez a sashalmi kulipintyó - melynek közelgő végére A. hívta fel a figyelmünket - azonban elsőre nem ébresztett bennünk olthatatlan vágyat a küzdelemre. Ám egy kis utánajárással kiderítettük, valójában minek is őrzi emlékét az épület. Na meg azt is (és ez a lényeg) teljesen felesleges aggódni érte, mert nem bontják le - sőt hamarosan új funkciót kap!
A XVI. kerületben lakom ill. laktam nagyon sokáig, és most is nagyon szeretem ezt a kerületet. Sajnos rögtön aktuálissá is vált, hogy írjak Önöknek, mert el szándékoznak bontani egy régi HÉV-állomást a sashalmi piac mellett.
Kérem, segítsenek feljuttatni a honlapra. Elég kevés az idő a bontásig, hátha valaki felfigyel erre a dologra ezeken az oldalakon. A nemrég felújított épületből már ki is költöztették az üzleteket.
Vajon a HÉV-állomás helyén mi lesz? Egy biztos, ha megvalósul az elképzelés, a XVI. kerület ismét szegényebb lesz a múltjának egy darabjával.
Köszönettel:
A
- kaptuk a riadt levelet, aztán pedig magunkat, és kicsit utánajártunk a témának. Sashalmon ugyan ma is van egy működő HÉV-megálló, de az egy másik. Ez viszont annyira nem működik, hogy már évtizedek óta nem jár erre vonat. A takaros állomásépület viszont megmaradt - emlékéül egy jobb tömegközlekedésű fővárosnak. És egy néz ki, meg is fog maradni! A XVI. kerületi önkormányzattól úgy értesültünk, egy sétány épül az egykori vágány helyén, a szóban forgó épület pedig a szintén most épülő piac felügyelőjének irodája lesz. Szóval aggodalomra semmi ok, az épület marad, az egész Sashalmot érintő átalakulásra pedig majd még visszatérünk!