Gyárfás Tamás, sportpályázatíró guru ezúttal a 2013-as, barokkos című  Budapesti és balatonfüredi úszó, műúszó, műugró, műgyanta, vízilabda és hosszútávúszó világbajnokság pályázatával kapcsolatban nyilatkozott. Ami miatt az Urbanistán is foglalkozunk vele, az egy új fedett fővárosi uszoda ígérete. Egyelőre nem sokat tudni róla, csak annyit lebegtettek meg, hogy 12 milliárdba fog kerülni. (Tudom, más kategória, de a legutóbbi fővárosi uszoda, a nyáron átadott szentmihályi 730 millióért készült el, és a csilivili, háromszintes, lelátós, szintén idén átadott mátyásföldi is csak 1,3 milliárd volt. Igaz ez "multifunkciós" lesz, feltételezem a vizet időnként borrá változtatják benne meg ilyesmi.) Ami viszont igazán érdekes, az a helyszínválasztás!

Amint a Sport Géza írja:

Két helyszín vetődött fel, az egyik a Dagály strandfürdő és a vele szemben található Erdért sportpálya területe, a másik az ELMŰ sporttelep és környéke. Mindkét helyszín előnye, hogy közel található a Hajós Alfréd, a Széchy és a Komjádi uszodához, így a vizes vb minden budapesti eseményét egy négyzetkilométernyi területen belül lehetne lebonyolítani.

Mint egyszerű budapesti polgár persze jobban örülnénk, ha nem egy kupacban lenne minden uszoda, de végül is meghajlunk az érvek előtt, meg ugye bárhol is épül fel, örülni tudunk neki - mert jelenleg nincs túlkínálat Budapesten. (Feltéve persze, hogy beengedik majd úszni az egyszeri földi halandókat is). Viszont felmerül egy kósza kérdés: ha bárhová lehetne helyezni a létesítményt, akkor Ön, nyájas Urbanista-olvasó hova építtetné?

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest sport uszoda xiii. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr82762873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

martin.. 2008.11.12. 00:54:16

II. ker Hidegkút, óriási kereslet lenne, vagy akár solymár közelébe, ott még talán lehet találni nagy szabad területeket.
süti beállítások módosítása