Nagyobb térképre váltás

Egy időben sokat buszoztam el a Rácz mellett és mindig azon gondolkodtam, hogy milyen pocsék irodahely lehet ez a szoba. Mármint persze el tudok képzelni egy zajos külvárosi gyártelepen egy logisztikai központban is egy íróasztalt, de az olyannak is látszik, amilyen. Ez viszont!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés iroda fürdő zaj tabán i. ker hegyalja út rácz fürdő

Pssst..Mária Terézia szerette volna elterjeszteni a krumplit alattvalói körében, hogy ezzel enyhítse a gabonahiány hatásait a birodalomban. Ám az ingyen vetőburgonyától mindenki idegenkedett. A legenda szerint ezért cselhez folyamodott: fegyveresekkel őriztette látványosan a krumpliföldeket és szigorú büntetést helyezett kilátásba - miközben a katonáknak meghagyta, hogy a levegőbe lövöldözzenek csak és egy tolvajt se kapjanak el, még véletlenül se. Így aztán a krumpli szépen elterjedt.

Nagyjából ezt tudom elképzelni Erzsébetváros új csendrendeletével kapcsolatban is, mely komoly szigorításokat vezetett be a kerületnek abban a részében, ahol gyakorlatilag nincs éjszakai élet. De most komolyan, miért kell tiltani valamit arrafelé, ahol az - legalábbis egy ott élő olvasónk szerint - nem okoz problémát. Lássuk, ő hogy látja a helyzetet:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest alkohol önkormányzat zaj vii. ker külső-erzsébetváros

15869043_cf0dc672188901cad36e414bdd58ec36_l.jpg_800x600

Értem én, hogy épül az új kertés, de "legalább néha-néha lazíthatnának egy félórát" (ahogy a költő mondta nagyjából).

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest lépcső építés kerítés zaj szent istván bazilika v. ker szent istván tér

Bazilika + kerítés - fotó: Smiló Dávid

Mit tudtok arról, hogy a bazilika népszerű köztéri lépcsőjét elkerítik? Tegnap este arra jártam és épül ki a kerítés, nem tudom mik a tervek, hogy tényleg el akarják zárni estére a söröző fiatalok elől, vagy csak "dísz" lesz.

– dobta föl a hírt a Heti Betonos Smiló Dávid egy városblogger levlistára. Aztán még pár képet is küldött illusztrációul. A dolog új volt nekem, pedig mint kiderült már jó ideje tervezgetik a lépést. Természetesen azon nyomban elindult a vita melyben a „deszkások-piások vandálkodnaktól” a „kiölik az életet a városból és miért nem a szegényeknek adták az árátig” minden elhangzott. Nézzük kicsit a higgadtabb az érveket pro és kontra.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest templom kerítés zaj szent istván bazilika v. ker szent istván tér

Gróf Balázs rajza - indafoto.hu/zpfoto

Small is Beautiful. Az ember olyan önzetlenül tud lelkesedni valamiért az elején, amíg még kicsi, legyen az politikai mozgalom, start up cég vagy zenekar. Én is így voltam a Zöld Pardonnal, amikor még csak le lehetett heveredni a fűbe a színpad, meg az egy szem pult közé és háttérzenének hallgatni valami tök ismeretlen bandát. Persze nem a „régen minden jobb volt” beszél belőlem, az sem zavart, amikor már más méretben és más közönségnek üzemelt, filléres belépővel és nagy nevekkel.

Persze voltak, akiket igen. És bár érthető a lakók panasza, nem értettem egyet a bezáratásával. Ha egy tányér koszos, akkor nem kidobni kell, hanem elmosogatni (vesd össze KÖKI). Nem tudom, hány ott élőt zavart a léte és mennyivel kevesebbet (?) a mostani helyszín.

Ha pedig nem a hangoskodás volt a fő szempont, hanem mondjuk az, hogy jelenthetne nagyobb bevételt is az önkormányzatnak a közterület bérbeadása, elkerítése, akkor ott egy remek példa, az általam igencsak kedvelt Sziget. Ők éveken át ingyen használtak egy igencsak értékes területet. Aztán a főpolgármester-váltás után kicsit rájuk szóltak, hogy irgum-burgum, majd rövid, de hangos alkudozás után megállapodtak. Aztán most mindenki boldog.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest szórakozóhely zöld pardon dunapart zaj infopark kopaszi gát xi. ker lágymányos rákóczi híd

Mit tiltson be egy önkormányzat, ha nincsenek romkocsmái, a madarakat meg nem tudják. Na persze tehetek epés megjegyzéseket, valójában irigylésre méltó Balatonfüred helyzete és tulajdonképpen igazuk van, hogy megvédik a település egyik nagy értékét, a nyugalmat. Mint az alternativenergia.hu írja:  

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: balatonfüred zaj

Szimpla Kert 1Egyszer egy gyógyszergyár vezérigazgatója azt nyilatkozta, a magyar adórendszerrel nem az a baj, hogy ilyen vagy olyan, hanem hogy évente változik és lehetetlen előre tervezniük, miközben egy orvosság kifejlesztése akár egy évtizedig is eltarthat. Nos hasonló a helyzet a szórakozóhelyekkel is, meg a nyugalomra vágyó polgárokkal egyaránt.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest szórakozás szórakozóhely vendéglátóhely zaj zsidónegyed erzsébetváros vii. ker szimpla kert

A Magyar Turizmus Zrt. marketingstratégiájának egyik alappillére lett a "budapesti romkocsma". Nem rossz ötlet, még ha nem is igazán friss a téma. De tényleg jellemző a fővárosra, Magyarországra (akár szóösszetevői külön-külön is), a külföldiek imádják, beszélnek róla, terjesztik. Szóval végre van valami arculatelemünk, amit nem egy kreatív ügynökség izzadott ki magából Budapestnek, hanem csak úgy jött és működik. Egy csöppent ront ugyan a vonzerejükön, hogy Erzsébetváros alpolgármestere kitalálta, este tízkor zárjon be minden kereskedelmi egység a VII. kerületben, na de miért ne lehetne betiltani az életveszélyes fürdést a Balatonon vagy az egészségre káros alkoholt Tokajban. Az attól még vonzana turistákat nem?

Az eredetileg állítólag egyetlen mondatból álló rendeletterv abszurditására alkotói is rájöttek. Így valószínűleg finomítva terjesztik be pénteken a közgyűlés elé. A finomításba belefér az is, hogy a záróra éjfélre módosul, na meg az is, hogy némiképp csökkentik az érintettek körét. Így például a New York-szálló vendégeinek nem kell éjjel pizsamában toporogniuk a Körúton reggel hatig, hogy visszaengedjék őket az ágyukba.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest szórakozóhely vendéglátóhely zaj zsidónegyed erzsébetváros vii. ker

csend

 

Az Urbanista már többet foglalkozott a kocsmabezárásokkal és nyitvatartás-korlátozásokkal, mint a chicagói rendőrség a 20-as években. Azt hittem, már nem is kerül többet elő a téma, erre tessék, mit talált Zöld Citrom olvasónk: Michelle Wild népszerűsíti a terézvárosi csendrendeletet. Mi jöhet még? A közelgő választásokon valamelyik kerületi jelölt felkéri Kovit kampányfőnöknek? Vagy aktfotók jelennek meg az indulókról? Már eddig is izgatottan vártam a választást, de úgy néz ki sokkal klasszabb lesz, mint hittem. Teljes cikk a kerület honlapjáról és az egész plakát alant:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest reklám szex szórakozóhely zaj terézváros vi. ker belső-terézváros

@urbanistablog http://tiny.cc/radnoti Megbontották a Radnóti ház statikáját és a tiltakozások ellenére éjszakai mulatót akarnak nyitni.

- írta a twitter.com/radnoti1909, s mivel ő volt az első, aki Twitteren üzent az Urbanistának, megérdemli, hogy külön posztot kapjon a téma, még akkor is, ha alig néhány órája foglalkoztunk a budapesti szórakozóhelyekkel.

A rövidített link a Helyi Téma egyik cikkére mutat, melyből kiderül, hogy a XIII. kerületben a Kádár u. 8. pincéjében "diszkót" akarnak nyitni. felteszem, hogy a diszkó valójában egy zenés kocsmát takar, de ez tulajdonképpen mindegy. A fejlesztéssel három probléma van: 1. statikai, 2. félnek a zajtól, 3. mi lesz Radnóti emlékével?

Na akkor sorra szubjektíven:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest szórakozóhely zaj újlipótváros xiii. ker kádár utca

HighwayPontosabban az Európai Unióé. Az egész EU-ban mintegy 67 millióan szenvednek az egészségügyi határértéket elérő vagy meghaladó zajterheléstől - írja az EUbusiness cikkére hivatkozva a Resource. A fővárosok közül Pozsony a legzajosabb, a lakosság közel 55 százaléka szenved káros zajtól. A második helyezett Varsó, a harmadik Párizs az Európai Környezetvédelmi Ügynökség jelentése szerint.

Budapest és környéke a közepes zajszennyezettségű (leginkább a közúti illetve a légi járművek okozzák a zajterhelést). Európai összehasonlításban azonban igen magas a már kifejezetten károsnak minősülő 70 decibel feletti zajártalom aránya (16 százalék). [Fotó:
jandudas]

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest varsó párizs zaj pozsony

Csömöri hídavatás2Kevés médium engedheti magának, hogy kiküldött tudósítót tartson egzotikus településeken, ezért nagy szerencse, hogy Csiró Géza, szálkablogger, folyton küldi jelentéseit Csömörről. A községet az M0 választja el Budapesttől és egy hírhedté vált alumíniumhíd köti össze azzal. Mint arról, mi is írtunk, egy hete demonstrációt tartottak "civil hídavatás" néven. Hogy hogy sikerült?

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: m0 csömör zaj zöldfelület agglomeráció ék

Versenyző a híd alól
            // Fotó: Nagy Attila, (c) 1999-2009 Index.hu

 

Szárszón nyaralok épp, ahol egész nap 15 megvadult gyerek vadul, üvölt, nyafog körülöttem, kivéve, amikor lemegyünk a strandra, mert akkor 150. Ennek ellenére meg tudom érteni, hogy Budapesten sem rózsás a helyzet, legalábbis Kutya Vacsorája szerint. Ugyanis hamarosan kezdődik a Red Bull Air Race, ami elég sok problémát okoz, legyen szó légszennyezésről vagy dugókról, na meg persze a zajról:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest sport repülő zaj

Bence93: Tornyok"Ha már úgyis kezdesz átmenni zenecsatornába..." - megjegyzéssel küldte el nekem 8keres Lesley ezt a linket, melyen különböző városokhoz kapcsolódóan vannak zenék. Budapest sajnos hiányzik, pedig ha jól tudom ilyen izé... (a zenekritikusok ezért a kifejezésért keresztbe lenyelnek) "elektronikus tánczenében" azért jók vagyunk, vagy nem? Mindegy. Ugyanis a City Sounds címről nekem teljesen más jutott eszembe. Az, hogy melyik városnak, mi a legjellegzetesebb hangja. Mondjuk egy díszőrségváltás, egy harang, egy kikötői kürt vagy teszem azt Krakkóban a trombitaszó. Na ilyenje van Budapestnek? Olyan hang, dallam, zaj, ami csak rá jellemző, amelyről a világ másik felén is beugrana Budapest. Nekem bevallom elsőre a 19-es villamos Lánchíd alatti kanyarjában kiadott eszeveszett nyerítése ugrott be, aztán meg a különböző járművek (HÉV, metró) hangosbemondójának szignáljai. Tud valaki jobbat? Csak van valami romantikusabb. Én például szeretem a templomunk harangját, de kétlem, hogy harminc másik közül felismerném. Egész biztos van egy rakás csak ránk jellemző hang, csak végig kellene egyszer sétálni a városon lehunyt szemmel.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest zene zaj

germol: Szemed a pályán

Bár az M0-s forgalomra gyakorolt áldásos hatását egy percig sem vonjuk kétségbe, azért az építés súlyos hiányosságaira már az átadás másnapján felhívtuk a figyelmet. A csömöriek -akiktől helyenként hetven méterre megy el a forgalom - szenvedik meg leginkább a zajvédelem hiányát. A lakosok most fórumot szerveztek, ahova minden érintettet meghívtak. A Csömöri Civil Egyesület elküldte nekünk az esemény kivonatát: hogyan reagált a két érintett önkormányzat, a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. és a civil szervezetek. Panaszok, tények és válaszok. Tanulságos annak is, aki még életében nem látott autópályát (vagy autót).

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: m0 autópálya csömör zaj xvi. ker agglomeráció ék

süti beállítások módosítása