1A_4_02[1].jpg

A hónap legizgalmasabb posztjára akadtam a Dunai szigetek blogon, ahol amúgy is szép számmal bukkannak fel izgalmas témák. Szávoszt-Vass Dániel ezúttal Budapest eltűnt vizeinek eredt nyomába, mégpedig archív térképek segítségével. (Ne ijedjetek meg, általában nem északi tájolású térképekről van szó, de azért hamar ki lehet igazodni rajtuk.)

Azt, hogy a mai Nagykörút helyén egykor Duna-meder volt, és hogy a múlt században felmerült a körút helyett egy körcsatorna építése, a kezdő városbolondok is tudják. Ennél többet azonban a profik se nagyon. Meg azt se, hogy nem csak folyómeder, de tavak is voltak egykor a mai belső kerületekben.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: duna király utca víz folyó ferencváros zsidónegyed nagykörút józsefváros erzsébetváros nyugati pályaudvar terézváros viii. ker vi. ker vii. ker rákóczi tér belső-ferencváros rákos-patak középső-ferencváros

ujhegy-ormezo-obuda.jpeg

Ismét a két panelnagyhatalom csap össze: Óbuda és Újbuda. Persze lehet, hogy a továbbjutó a kőbányai versenyző lesz! A Főtáv és az Urbanista közös Lakótelep-bajnokságának ebben a fordulójában ugyanis Őrmező, az Óbudai-lakótelep és Újhegy csap össze. Szavazzatok a kedvencetekre!

A győztes a döntőbe kerül (Káposztásmegyer, Békásmegyer és Gazdagrét mellé), ahol eldől, hogy melyik Budapest legmenőbb panellakótelepe. Lássuk hát sorra az épp küzdő városrészeket, aztán kedd délig még ti is leadhatjátok szavazatotokat a kedvencetekre!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: panel kert lakótelep óbuda faluház x. ker xi. ker iii. ker őrmező közösségi kert újhegyi lakótelep lakótelep-bajnokság mély-tó

Amikor először szúrtam ki a furcsa objektumot a kőbányai Mély-tó partján sétálva, azt hittem valamilyen népirtás, felkelés vagy esetleg a munkásmozgalom áldozatainak emlékhelye. De nem. Semmi tragédia, egy nagyon kedves kiállítás csupán. Régi téglák, melyeket hogyan is lehetne klasszabbul bemutatni a nagyközönségnek, mint a falba építve.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest kiállítás tégla múzeum x. ker újhegyi lakótelep mély-tó

6200474 70341881 l

 

Hogy nem pusztán egyszerű ingatlansaláta-link lett ebből a fóti ingatlanból, annak nem csak nagyszerűsége az oka, hanem a beküldő - Ész Károly - sorai is. A magam részéről annyit azért elmondanék a védelmében, hogy imádtam volna ezt gyerekkoromban (szülőként már kevésbé, tekintve a kétméteres vízmélységet) és végül is irigylésre méltó, ha valakinek valóra válik a gyerekkori álma. Persze ez csak a kertre vonatkozik - arról szerintem senki sem álmodozik, hogy a Norbi főzzön a konyhájában.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: fót ingatlansaláta fura ingatlan

florian4Láttuk, már a Flórián Üzletközpont irodaház-szálló-pláza komplexummá alakítása is alaposan megváltoztatná a tér hangulatát, hát még milyen lenne egy csónakázótavas-szőlődombos átépítés?

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest park flórián tér látványterv vörösvári út pacsirtamező utca kiscelli utca szőlő utca

2621

 

Mivel a fenti kép a debreceni vagy.hu portálon szerepel, joggal gondolhatjuk, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park egy szikes tavacskája van rajta, s a vízi növényzet közül bármelyik pillanatban előtotyoghat egy elbűvölő székicsér, hogy szomját oltsa. De nem. A fotó Debrecen belvárosában készült, részletek és további fotók alant.

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: debrecen növény

A Rottenbiller u. 8. egykori tavacskájaEgy különleges belvárosi kis tavacska képével lepett meg Balázs barátom, a Vörösfenyő formáció énekes-gitárosa. (Nagyításért klikk a képre!)
 
Helló!
 
Néztem a mostani árvizes posztot és eszembe jutott egy kép, amit az ablakomból fotóztam amikor beköltöztem. Ez a szemben lévő ház helye, a Rottenbiller u. 8. szám alatt, ahol jól látszik, hogy az üres telken milyen sokáig tartotta magát a – biztosan :-) – az árvízkor kialakult tó! (Mára beépült.)
 
Üdv!
Balázs

 

Frissítés: @aeidennis kommentje után felmerült bennem, hogy jó lenne összeszedni az ilyen alkalmi városi tavakat. Ismertek Ti is hasonlót? Kommentbe vele!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest víz vii. ker rottenbiller utca

 

Van ugye a dunakeszi láp ügye, amiről az Urbanista is írt: az Auchan terjeszkedni akar egy területen, mely a környezetvédők szerint láp, márpedig minden láp védett Magyarországon, vagyis amit az áruház akar tenni az tilos. "Független szakértők" "bebizonyították" ugyan a vízzel borított területről, hogy valójában csont száraz homok, a végső döntést egyelőre még nem mondták ki. Ám egy olvasónk szerint az Auchant ezt vagy nem érdekli, vagy már előre tudja mi lesz a döntés. Egy Facebookon terjedő üzenet szerint:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: auchan természetvédelem építés dunakeszi

Berohadt

 

Épp a napokban olvastam Szily Laci remek cikkét a Time Out Budapestben az extrém városi horgászat (EVH) nevű sportról. Ennek, mint írja klasszikus változata volt, hogy az ember sertésbélféreggel fogott halat a trutyiból a Duna szennyvízbefolyóinál. A csatornázás óta persze ez a sportolási lehetőség megszűnt, így hódolói átálltak egyfajta gerillahorgászatra, vagyis ott pecáznak, ahol egész biztos tilos, esetleg meg is verik őket érte. A cikkben jó pár helyszín fel van sorolva a margitszigeti aranyhalas tavacskától az állatkertiig, de azért a fő-fő terepnek a városligeti tavat jelöli meg a szakíró.

Már azon törtem a fejem, hogy hogyan lophatnám el ezt a témát az Urbanistába, amikor egyszer csak küldött egy e-mailt, benne ezzel a linkkel, annyit fűzve hozzá, hogy "berohadt a városligeti tó". Bár a képen nem tudtam kivenni, de kitwitelője (@sallaidani) szerint halott madarak is vannak az "algás, büdös vízben".

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest állat környezetvédelem madár park városliget xiv. ker

Az Urbanista másfél éves fennállása alatt már annyi csúnya dolgot bemutattam, hogy azt hittem immúnis vagyok a pofátlan értékromboló fejlesztésekre. Ez a legsötétebb kommunista időket idéző valósághamisítás azonban még engem is mellbe vágott.

A lényeg: az Auchan terjeszkedni szeretne, amihez még több parkoló kellene, csak nincs hely, mert a fejlesztés útját állja egy védett láp. A védettséget ugye nem lehet megszüntetni, mert a lápok (csakúgy mint mondjuk a barlangok, források vagy a kunhalmok) alapból ("ex lege") védettek. A megoldás? Nem létezővé nyilvánítják a lápot és "szakértők" bebizonyítják, hogy a tőzeges láptó méteres vize tulajdonképpen egy száraz, homokos terület. Na ennyi röviden a történet. Kicsit bővebben a videóban (ahova még pár remek pént is volt ereje beszúrni a készítőknek), amúgy mindent megtaláltok a tozegto.freeweb.hu oldalon, rengeteg kifejtős cikkel, fotóval és a holnapi demonstráció részleteivel (pdf). [Tipp: Stop Smog]

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: auchan természetvédelem építés dunakeszi

photo 3Nyaralgatás miatt csak öt napos késéssel kaptam meg John levelét és fotóit. Ha azóta változott volna a helyzet és szalmakalapos, tengerészcsíkos pólós, vígan daloló legények evezői hasítják a tó vizét, akkor mindent visszaszívtam!

Hello!

Ezeket a képeket tegnap este készítettem a Városligeti "tónál". Nem tudom, mi lehet ez, de ha valaki román nyomortepnek nézné, akkor se lepődnék meg?

Esetleg tud valaki erről bővebbet? Ha gondolod, rakd ki a blogra,
elég horrorisztikus, nem épp turistacsalogató...


 John

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest korcsolya park városliget xiv. ker városligeti-tó

Meghökkentő alakú telkekről már korábban is írtunk, na de ez, azt hiszem túl tesz mindenen. Amikor megtaláltam a hirdetést az ingatlan.com-on, elsőre azt hittem egy Dunaszigetről van szó. Csak az ingatlanos honlapján derült ki, hogy bár végül is a Dunában van, mégsem az. Ez ugyanis a Csepeli-tavak egyikén található. Na de akkor is! Egy saját sziget? Egymillióért? Irányáron? Milyen pompás horgásztanyát vagy titkos lakot lehetne berendezni rajta!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest ingatlan hirdetés sziget duna tanya xxi. ker csepeli tavak

~dá~: Naplás 045

Épp most értem haza a Naplásról, ahol vagy hat-hétszáz ember nyüzsgött a jégen. Ez a XVI. kerületi, 16 hektáros tározó évközben pusztán Budapest legnagyobb tava, de télen a főváros legnagyszerűbb korcsolyapályája is! Aki megunta, hogy a városligeti műjégen körbe-körbézzen, annak ez itt maga a Kánaán. Semmiféle szabályok nincsenek, mégsem voltam tanúja egyetlen összeszólalkozásnak vagy karambolnak se.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest sport korcsolya xvi. ker naplás-tó