A Times összeállított egy 40-es listát a világ legjobb jövőre nyíló szállodáiból. Meglepő módon három budapesti is szerepel rajta.

Az egyik az ötcsillagos Baglioni Hotel, 66 elegáns szobájával és közvetlen kapcsolatával a Rácz Fürdőhöz. Itthon leggyakrabban a Tabán ("Buda park") beépítése, meg a Gellért-hegyre tervezett libegője miatt szerepelt a sajtóban.

A másik a Buddha-Bar Hotel a "Klorild Palace"-ban, vagyis a Klotild-palotában. Ennek már működik a honlapja is (buddhabarhotelbudapest.com). A látványtervek szerint úgy tűnik, tényleg egy hatalmas Buddha szobor tövében szolgálják majd fel az ázsiai ételeket.

Ennél jóval olcsóbb lesz a négy csillagos Hotel Nemzeti a Blahán, amelynek felújításáról már többször esett szó az Urbanistán is. Magyar kortárs művészek alkotásaival lesz tele és márciusban nyit.

A brit napilap 40-es listáján 15 hazai (hat londoni) szálló szerepel. A további tíz európaiból három Berlinben, kettő Olaszországban és kettő Görögországban épül.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest szálloda belváros fürdő blaha lujza tér ferenciek tere váci utca tabán v. ker viii. ker i. ker nemzeti szálló klotild palota rácz fürdő baglioni hotel

Amikor felröppent a hír a Nemzeti Szálló újjáépítéséről, engem rögtön az kezdett érdekelni, hogy vajon milyen színű lesz. (És úgy tűnt sokakat foglalkoztatott, vajon marad-e a bordélykék, vagy jön-e valami jobb). Most egy sajtóközlemény kapcsán rákérdezhettünk, és megkaptuk a választ. A tervek szerint a 2009 júniusában nyíló Hotel Nemzeti fehér lesz. A közlemény - minket érintő része - pedig így szól:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest hotel szálloda felújítás tér városkép blaha lujza tér homlokzat viii. ker nemzeti szálló

Ha valamelyik nyájas olvasónk már egy ideje külföldön él és még ott is marad egy darabig, esetleg évtizedes börtönbüntetésének derekán jár, ugyancsak meg fog lepődni, mikor pár év múlva ismét a Blaha Lujza térre téved. Ugyanis nem csak a Corvin és szomszédja, az Europaeum újul meg, de a Nemzeti Szálló is. Kaptunk egy sajtóközleményt, amely szerint a hotel ma bezár, és csak júniusban nyit kit, de akkor aztán megújulva kívülről-belülről, mint az Accorhoz tartozó MGallery szállodakollekció tagja. Egyébként már a megnyitásakor (1896-ban) is elég menő lehetett, hiszen olyan műszaki megoldások voltak benne, mint „központi gőzfűtés”, „hidraulikus villamos felhúzógépek”, „tűzálló ruha- és fehérneműraktár”, illetve "hideg-meleg vízvezetékre épülő angol mosdóasztalok”. Ami minket impotenciális vendégeket érdekel, az inkább a külseje.
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest hotel szálloda tér blaha lujza tér homlokzat viii. ker nemzeti szálló