Az Átrium Mozi pompás épülete már sokszor szóba került az Urbanistán. Legutóbb épp annak kapcsán, hogy végre újra funkciót kap az egykori filmszínház és odaköltözhet a Merlin.

Az igazgató Magács László épp tegnap vázolta fel egy interjúban hosszú távú terveit, hogy mondjuk mi lesz a 2013/14-es évadtó. A cikket ráadásul a Főváros sajtószemléje is ajánlja.

Hogy miért különös mindez? Csak azért, mert ugyanezt az épületet hirdeti eladásra nyilvános pályázaton a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. Lehet, hogy csak nekem tűnik ellentmondásnak?

Természetesen, amint kiderül valami, frissítem a posztot! (Tipp: Erika, kösz!)

 

Frissítve: a Merlin Színház egyik munkatársa kommentben reagált az ellentmondásra:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest mozi színház nagykörút margit körút ii. ker átrium mozi

Sztároknak kijáró tisztelet övezi mindazokat, akik december 7. és 18. között a Westend Jégteraszon csúszkálnak. A Nikon Coolpix fotósai ugyanis ismét akcióba lépnek, és személyes fotósként kísérik majd a jégen sikló korcsolyázókat. A szolgáltatás ingyenesen igénybe vehető szerdától vasárnapig este 6-tól 9-ig, az elkészült fotókat pedig a Facebookon csekkolhatják mindazok, akik elkészíttették jeges portfóliójukat. (x)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest pr sport fénykép tető westend váci út nyugati tér nagykörút vi. ker

Csak szerintem néz ki úgy 1:35-nél a Somló, mint a Szikora Robi? (Videótipp: Sadia)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest klip nyugati tér nagykörút teréz körút nyugati pályaudvar vi. ker belső-terézváros

Érdekes lakáshirdetés- fotó: Zsófi

Szia!  Még áprilisban találkoztam egy lakáshirdetéssel a körúton. Gondoltam elküldöm neked, hátha érdekel. Üdv,Zsófi

Vajon mennyire lehet felújítandó, ha kétszer is aláhúzták?

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest hirdetés felirat nagykörút fura hirdetés

Forgóóra - fotó: városjáró.blog.hu

 

Amióta forgó jégcsapokat vizionáltam a Nyugati tér lekedveltebb találkapontjára, különösen szíven viselem sorsát. Ezért is hökkentem meg Városjáró bloggerkolléga levelén és képein:

 

Az elmút hetekben lecsupaszították a Nyugati téri forgóórát. Megposztolnád? Hátha tudnak róla valamit a népek!
 
 
Kedves népek tudtok róla valamit? Megjegyzem kortárs művészeti alkotásnak nem néz ki rosszul így sem a némelyik képen.
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest óra nyugati tér nagykörút vi. ker skála metró belső-terézváros

Az a baj a régi szép dolgokkal, hogy nem tudjuk mire használni őket. Van egy szép műemlék buszpályaudvarunk egy park közepén, a Belvárosban, ahova már régóta nem merészkednek be a távolsági buszok; van gyönyörű stadionunk, amelyik már réges rég elavult; van egy csomó csodálatos zsinagógánk, de alig vannak izraelitáink; vannak emlékezetes belvárosi kirakataink, csak alig van hozzájuk bámészkodó gyalogosunk és a sort hosszan lehetne folytatni.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest mozi töri átalakítás nagykörút margit körút ii. ker átrium mozi

corvintető

 

Pár napja félelmetes képek kerültek fel a Corvintető Facebook-oldalára. Állítólag így néz ki az új vécé. Amikor legutóbb ott jártam, még nem ez volt a helyzet, de nagyon dögös. Az ágyak rendeltetése egyelőre még homályos nekem, de tényleg olyan valódi dizájnblogba való képek ezek - jó hogy közben itt van Pesten.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest corvintető blaha lujza tér vécé nagykörút palotanegyed józsef körút viii. ker rákóczi út

Ez meg itt a pixillációs werkfilmje a dolognak.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest corvin köz nagykörút corvin mozi üllői út fényfestés viii. ker

Új megállónevek a 4/6 vonalán - fotó: gborz.png
Új megállónevek a 4/6 vonalán - fotó: gborz
Új megállónevek a 4/6 vonalán - fotó: gborz

 

Alighanem csak átmeneti, apró bosszúság az, amit gborz szúrt ki a 4-6-os villamos új megállóinak átnevezésekor, hiszen az átállás nem mehet végre egyik napról a másikra minden fronton. Ám igaz, ami igaz, az egyszerre három néven futó megálló már tényleg kicsit sok a jóból, arra nehezen találni mentséget...

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: közlekedés villamos megálló nagykörút fehérvári út üllői út józsef körút viii. ker xi. ker ix. ker ferenc körút harminckettesek tere

Fotó: építészfórum.hu

 

A 3K, vagyis a Köztéri  Kulturális Kereszteződés program első lépésként felépült a Corvin kapu - adta hírül az Építészfórum. A húsz tonnás lámpaszerkezet fő eleme egy 4,8 méter magasan, 35 méter hosszan kifeszülő rozsdás, Corten lemezből készült konzol. Elsődleges funkciója, hogy átvegye a Corvin közben a kandeláberektől a közvilágítás szerepét. Amúgy meg:

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest világítás corvin köz nagykörút installáció viii. ker

~dá~: Óriás festmény a Nyugati téri felüljárón - látványterv

 

Van ugye az épp most zajló Placcc Fesztivál, meg a kreatív városszépítő 1000%.  A dolgok szerencsés együttállásának köszönhetően az 

 

"alkotócsoport tagjai ezekben a napokban óriási falfestményt készítenek a Nyugati téri felüljáró  hídpilléreire a PLACCC Fesztivál keretein belül. A teljes alkotás várhatóan a hét elejére készül el, és a következő években a főváros egyik legforgalmasabb csomópontját fogja díszíteni.  "

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: street art nyugati tér nagykörút látványterv felüljáró v. ker vi. ker belső-terézváros

Tipp: Szilárd, kösz!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest klip töri déli pályaudvar városliget nagykörút i. ker xiv. ker

eiffel 005Természetesen mindenki azt enged be az udvarába, akit akar - még akkor is, ha az a ház egy irodaház. Viszont előbb közparknak kikiáltani, majd elzavarni azokat, akik egy doboz kólával próbálnak besétálni oda - na az azért csúnya dolog. Először Urbanczyk Tamás riasztott Twitteren, hogy

@urbanistablog sajnos az Eiffel tér már nem a miénk http://bit.ly/9AzRBc egy szórakozó hely lett belőle, nem közterület többé! mit tehetünk?

Majd Dzsilla erőstette meg a dolgot (aki a "közpark" megnyitásáról is beszámolt annak idején és aki a mellékelt fotókat is késztette).

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest park vendéglátóhely nyugati tér nagykörút zöldfelület vi. ker eiffel tér

 

A közelmúltban átadtak egy új közteret a Nyugati Pályaudvar mellett, ami ráadásul zöld is. Szép csendben tették, pedig azért ez elég nagy szám. Ilyen tényleg nem nagyon volt eddig a Nagykörút pesti oldalán. Állítólag annak idején épp azért alakult ki a Rákóczi téren az örömlányok központja, mert az volt az egyetlen park ezen a tengelyen. Na most már van még egy. Hogy felköltöznek-e a kedvéért a Nyugati aluljárójából (az időközben oda száműzött) utcalányok?

Szinte kizárt. Mert azért ez nem egy klasszikus park - nem is tudom, olyan mikor épült utoljára Budapesten. Bár azért azok közelebb állnak a szívemhez (és itt nem feltétlen a Rákóczira gondolok), azért ez a Gödrös-Millenárisos vonal is szerethető, ha jól meg van csinálva. És ez úgy tűnik jól meg van csinálva. A hagyományos aszfaltozott placcoknál pedig mindenképpen jobb.

Mostanában szervezetten lehet bejárni budapesti köztereket/parkokat szakmai vezetéssel. Erre szívesen elmentem volna, de nem sikerült. Dzsilla viszont küldött egy rövid beszámolót, meg pár fotót.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest park nyugati tér nagykörút zöldfelület vi. ker eiffel tér

ForgóA Skála Metró előtti forgó óráról már télen akartam csinálni egy kis videót, mert olyan klassz spontán installáció volt, hogy bármelyik képzőművész bevállalta volna: szép komótosan forogtak körbe-körbe a rajta lógó 60-70 centis jégcsapok.* Lehet, hogy most már anélkül se örökíthettem meg? Tegnap egy "Vissza a Skála elé a Forgó órát!" Facebook-csoportra hívták fel a figyelmemet, amit először nem tudtam mire vélni, mert ugye van egy pár hülye csoport az iwiwgyilkoson. Rákérdeztem az alapítónál, nincs-e fotó róla:

 

Sajnos tegnap ottjártamkor nem volt már lehetőségem. Elvileg reggel még megvolt, délután fél5-kor már nem. Nagyon remélem, hogy csak kipofozzák, mert az eléggé ráfér.

 

Akinek van fényképe a hűlt helyéről (vagy magáról az óráról) küldjön, aki meg tudja mi lett vele, haladéktalanul írja meg!

*Frissítve: Drága Emberiség! Az Urbanista történetének eddigi legdurvább mellényúlásáért vagyok kénytelen elnézést kérni. Természetesen nem a "gombán" pörögtek a jégcsapok, hanem a mellette levő hagyományos pörgő órán vagy reklámizén. Legalábbis azt hiszem, mert azt most a norcon sem találom. Na most vagy eltűnt azóta vagy nem is volt és már akkor is vizionáltam az egészet - még nem tudom. Mindenesetre ezúton is elnézést minden károsulttól. (Bár megjegyzem, futófényből kilógó jégcsapokért aztán tényleg minden képzőművész lelkesedett volna.) Még gondolkodom, hogy hajnali részegségre, túlhajszoltságra, öregségre, a világgazdasági válságra vagy valami kisebbségre fogjam a dolgot, de amint kitalálom, mindenkit értesítek.

[Fotó: KékPáfrány.]

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest óra nyugati tér nagykörút vi. ker skála metró belső-terézváros

süti beállítások módosítása