A Zöld Péter nagyon jó - volt. Csak egyrészt nehezen karbantartható, másrészt alig karbantartott. Mint sok egyéb esetben, a játszótereknél is - meg általában a köztéri utcabútoroknál, szobroknál, stb. - az utóélettel van baj. Azzal, hogy senki nem érzi úgy: törődni is kellene vele.

Nem lesz népszerű, de külföldön láttam, hogy egy közparkban (ahol egyébként a padok használatáért fizetni kellett: nem is feküdtek rajta hajléktalanok, ellenben a turisták örömmel sétáltak...) a játszótér kerítéssel zárt helyen volt, és némi (nem sok!) pénz ellenében lehetett használni. Mondjuk, mintha itthon egy százast kérnének érte. Viszont ebből a pénzből volt őr, és a kerítésen belül egy bódéban karbantartó műhely, ahol folyamatosan javították-szerelték azokat a mászókákat, körhintákat és hasonlókat, melyek a "rendeltetésszerű használat" következtében mentek tönkre.

Nem mellesleg volt korhatár, mivel a szülőket nem engedték be! Ellenben a kerítésen át szemmel tarthatták a csemetéket, és volt bent felnőtt, aki ügyelt a kópékra - még ragtapasz és fertőtlenítő is volt a keze ügyében, szükség esetére :-) Ez persze csak egy szerény célzás ;-)

- írta gondolatébresztő sorait Mormogi Papa, a Ius Murmurandi bloggere.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: kommentek játszótér

Az Urbanistán óhatatlanul is többet fikázzuk az ingatlanosokat, mint az egyszerű lakásvásárlókat/-eladókat, aminek egyetlen oka, hogy sokkal többünknek van róluk tapasztalata és sokkal könnyebb kiszúrni az ő hibáikat a hirdetésekben. Persze ők is mesélhetnének ezt-azt, mint ahogy Nico67_ meg is tette:

A közvetítő szolgáltat azaz szolgáltatást nyújt. Természetesen azt lehet vitatni mi mennyit ér. De ha lehet ne szakmán kívüliek határozzák meg a szolgáltatás díját. Ha valaki nincs megelégedve a szolgáltatás szinvonalával az más kérdés. Bíróság, per, ...stb. Mindennek megvan a maga fóruma.

1. Nincs nagyobb pofára esés, amikor egy túlárazott ingatlant úgy vesz meg valaki a tulajdonostól, természetesen a reális ár fölött min. 10%-al, hogy abban a hiszemben van, hogy kikerülve az ingatlanost jó sok pénzt spórolt.
:-DDD
2. Esetleges hitelfelvétel esetén a banki értékbecslő a 11 millióért megvásárolt és 1 millióval lefoglalózott lakást 9 millióra értékeli. :-)) A Bank az igényelt 6 Millió helyett csak 4 Milliót ad. Na ilyenkor van nagy futkosás, segítségkérés! :-)))
3. Imádom amikor péntek délután 2-kor felhívnak hogy segítsek eladni a lakást, mert a hitelező hétfőn reggel nyolckor él a opciós vásárlási jogával. :-)))

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: kommentek ingatlanos

Helikopterleszállós hotel a Belvárosban. Alig száz méterre az USA nagykövetségétől - című poszthoz kommentelte oda bélanéni az alábbiakat:

a helikopter leszálló mellett és ellen is vannak érvek, engem csak egy dolog bosszant: nem emlékszem, hogy bárkit is megkérdeztek volna a véleményéről egy lakossági fórum keretében. A szálloda tulajdonosa Gerendás József (lásd: tranzitonline.eu/2/hirek/hirek/2009-08-24/budapest-legujabb-luxus-szallodaja-a-hotel-president ) aki azonos a Belváros-Lipótvárosi önkormányzat képviselőjével. www.belvaros-lipotvaros.hu/index.php?pg=_kepviselok&id=29 Kíváncsi lennék, hogyan kapta meg az engedélyt.
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: kommentek szálloda repülőtér

A környezetet hűtő és levegőt tisztító műfa tényleg elképesztő marhaság, viszont arra kitűnően megfelelt a poszt, hogy jobbnál jobb kommenteket generáljon. Miután BerciXcore felvetette, hogy fővárosunk levegőjét csak kifejezetten ide fejlesztett robotfa bírná ki, Tyberius azonnal el is képzelte a megvalósítást:

Igen, a nagy terhelésre való tekintettel gyártatnánk külön Műfa Budapestet, mondjuk a nagykörúton döglődő fák kiváltására. A Siemens nyerné el a tendert, de kiderülne, hogy a más városokban eladott műfáik alumínium törzse túl gyenge, ezért újra kéne tervezni a mieinket acéltörzzsel. A késésért fizetett kötbérből vennénk 50 Volvo Műbokrot, de a környezetet hűtő fícsör nélkül, amit utólag kellene beleszereltetni jó pénzért. Aztán megérkeznének a műfák, de még akkor se lenne vége a szívásnak, mert egy csomót állnának mindenféle műszaki hiba miatt. Aztán 1-2 év múlva kiderülne, hogy az acéltörzs túl nehéz, ezért egy nyáron fel kéne túrni a fél Nagykörutat, hogy felújítsák a gyökereik alatt a talajt.

És még csak az első néhány év történetét mondtam el... :)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: kommentek

"Ez se nem bűncselekmény, se nem szabálysértés. Nem történik kényszerítés, nem történik pénzbeli juttatás és nem történik illegális, nem kijelölt helyen. Ez közös megegyezés; csúnyán fogalmazva üzlet." - kommenteltea Szexért albérlet vagy csak nagyon jószívű valaki? című posztunkat DaveSlim, aki saját bevallása szerint a hirdetés feladója is. Alighanem igaza lehet a jogi részben, mert a don-kanyar által belinkelt cikkben is csak a karját tárja szét az ORFK sajtóreferense, ilyet csinálni ugyanis nem tilos. Bár mi sem állítottuk az ellenkezőjét, azért maradjunk annyiban, hogy érdekes...

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: kommentek szex albérlet

Ma reggel linkeltem Napi Gazdaság cikkét a New York-i műdugóról (amit egyébként számos más lap is megírt). Ehhez kommentelt egy érdekeset Cook kapitány:

"Autómentes lett a Times Square"

Nem lett az. Annyi történt, hogy a Broadwayt lezárták ott, de a 7th Avenue-n (ami szintén keresztülmegy a Times Square-en) továbbra is lehet autóval közlekedni. Az egésznek a célja nem az autók kitiltása, hanem pont az autós közlekedés gyorsítása volt. A 7th Ave-n ezentúl 66%-al hosszabb ideig lesz zöld az autós lámpa. Ugyanez történik a 6th Avenue kereszteződésénél, a Herald Square-en is.

forrás: http://nyc.gov/html/dot/html/about/broadway.shtml

(zárójelben: vicces, amikor a műdugópártiak erre a hírre hivatkoznak, hiszen ezzel ott pont csökkentik a dugót. :-) )

"Osztogatnak-fosztogatnak?" Aki épp arra jár, írja már meg mi a helyzet!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: new york közlekedés usa kommentek dugó gépkocsi

Bokor Istvan: Budapest

 

Bár csak egy hangzatos link miatt került címbe a téma, egy posztnak is beillő kommentet írt hozzá Red Velvet. Tényleg nincs közvetlen összefüggés egy városban tapasztalható életminőség és az ott élők elégedettsége között?

Nagyjából követem a nemzetközi városi életminőségi vizsgálatokat, ahol objektív mérőszámok alapján (pl. infrastruktúra, kulturális és szociális szolgáltatások, keresetek, fesztiválok, kereskedelmi ellátottság, stb.) próbálják osztályozni a városokat. Ezekben az összehasonlító elemzésekben a térségből mindig Prága és Budapest szerepel első helyen, a többi város lemaradva követi őket. Ezen kívül készülnek magyar és nemzetközi közvélemény-kutatások is, amelyek a szubjektív elégedettséget vizsgálják. (Ilyen az idézett Gallup kutatás, de az Urban Auditnak is van hasonló survey-je.) Ezekből az derül ki, hogy a relatíve kedvező objektív adatokhoz képest a budapestiek érzik legkevésbé jól magukat, vagy ők tartják legkevésbé élhetőnek a városukat.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest kommentek város

ildikoo: fellobogózva

Azt fogadtam meg legutóbb: idén többet nem fordul elő, hogy hétfő reggelre csúsznak a hét kommentjei. Ígéretemhez híven, most hétfő estig halogattam az összeállítást. Milyen a szex egy nadrágszíjlakásban? Mennyiért kapott volna Eötvös báró Nobel-díjat? Milyen az asztali "üsdvágdnemapád"? Mikor ír hülyeséget az Urbanista? Olvasóink minderre tudják a válaszokat! 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: kommentek

ildikoo: Szabadság híd porfelhőben

Mi a közös Nagy-Magyarországban és egy polcon futó egérben? Mivel bosszanthatjuk fel az ufókat? Miért nincs nyálka a babzsákfotelen? Hogyan jussunk be egy ajtó nélküli szobába? Hol akadt fenn Noé bárkája? Az Urbanista olvasói minderre tudják a választ. Következzenek a hét legjobb kommentjei. (Fogjuk az ünnepi készülődésre, hogy hétfő reggelre csúsztak - igérjük idén többet nem fordul elő) 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: kommentek

ildikoo: narancsban

Hogyan űzzük el kocsinkból a nyesteket? Mit keresnek mangalicák a gyógyszergyárban? Kik voltak valójában a Köki rossz arcú emberei? Miért jobb a nyolcker a budai luxusnál? Az Urbanista olvasói mindezekre tudják a választ. Következzenek a hét legjobb kommentjei:

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: kommentek

mmit: Mátyás király hollójaItt a vasárnap, itt vannak a hét legjobb kommentjei. Mi köze van Horthynak a Tescóhoz? Ki akar hernyóba költözni? Melyik falu nagyobb egy városnál? Miért is állt le valójában a 4-es metró építése? Milyen technológia kizárólagos birtokosai a szombathelyiek? Hány disznó lakik egy városban? Az Urbanista olvasói minderre tudják a választ! 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: kommentek

ildikoo: biciklisMondhatnánk, hogy a környezetvédelmi irányelvek betartása miatt kezdjük koppintani a nagy blogokat, ahol mindent újrahasznosítanak de persze valójában mi is csak így szeretnénk megúszni a vasárnapi melót. Akárhogy is, nagyon sok érdekes kommentet kapunk hétről hétre, nem egyből post is születik, de hogy a többi izgalmas hozzászólás se vesszen kárba, íme egy rövid szemle a heti termésből. Hogyan cseréljünk panelt luxuslakásra? Mi az előnye az egy négyzetméteres teleknek? Miért nem Árkád lett a debreceni Fórum? Mi az, hogy „dunai panorámától 50 méterre”? Válaszok az Urbanista-olvasóktól. 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: kommentek