Senki sem léphet kétszer ugyanabba a folyóba. De elekadni mindenk kétszer akad el benne. - legalábbis egyik olvasónk szerint ilyen az AquaWorld. Mikor legutóbb az újpesti gigaélményfürdőről írtunk, még a megnyitó előtt állt az épület. Vélemények leginkább a látványtervekről és a külsejéről érkeztek (olykor nagyon mókásak is), meg a tippek, hogy vajon kongani fog-e az ürességtől vagy zsúfolásig meg lesz-e tömve. Azóta megnyílt (fel is vettük a fedettuszoda-listánkra) és elkezdtek szállingózni az első beszámolók az AquaWorld belsejéből is. Volt akinek nagyon tetszett, volt akinek kevésbé. Ezekből szedtünk össze egy csokorra valót, és természetesen várjuk a továbbiakat!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest uszoda fürdő iv. ker aquaworld

ildikoo: csengőkMit tegyen az ember, ha csöpögő esőben vagy épp verőfényes decemberben szeretne egy kis adventi hangulatot érezni Budapest utcáin - másfél liter szegfűszeges forralt bor elfogyasztása nélkül. Természetesen ott a hibátlan Vörösmarty tér és környéke, na de van még valami ebben a városban, amitől az ember úgy tudja érezni magát, mint egy romantikus karácsonyi film szereplője? Lássunk egy rövid felsorolást, amibe természetesen nem vettük bele a mikulásbőrbe csavart csokinyuszikat áruló seftelők pultjait, sem azt, amikor egy áruház tetejéről lelógatnak pár kósza karácsonyfaizzó-füzért.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest vásár karácsony andrássy út belváros gödöllő hellókarácsony pest megye erzsébetliget v. ker ix. ker xix. ker xvi. ker vi. ker iii. ker iv. ker vörösmarty tér agglomeráció ék deák ferenc utca erzsébet tér kossuth lajos tér józsef attila-lakótelep

Hétvégén újabb taggal bővíthetjük "a hova menjünk télen úszni" listánkat. Igaz, előre láthatóan ez sem az a "leugrom reggeli előtt, csobbanok egyet" kategória. Az Ingatlanmagazin cikke 17 ezer forintos belépővel riogat a címében, de aztán kiderül, hogy egy kissé csúsztat és ennyire azért nem brutális a helyzet: "pénteken, azaz december 5-én nyitja meg kapuit a káposztásmegyeri Aquaworld. A versenytársak nem aggódnak, mivel az új fürdőkomplexum árait sokan túl magasnak ítélik - számolt be a Világgazdaság. Egy kétgyerekes család számára a 17 ezer forintos hétvégi belépőár ugyanis nem teszi lehetővé, hogy egy hónapban többször is igénybe vegyék a szolgáltatást."  Hogy akkor most pontosan mennyi a belépő, azt kiböngészhetjük a honlapról (ha csak úszni akarunk nem sokkal drágább a többi budapestinél), de azt sajnos nem tudjuk mekkora medencék lesznek benne. Sőt azt se, hány: egyik helyen 17, a másikon 21-et írnak. Viszont van fenn egy csomó látványterv jó testű nőkkel, ezeket szépen idemásoljuk. (Na jó, ugyanaz a néni van kétszer bevágva.) Íme:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: uszoda fürdő káposztásmegyer látványterv iv. ker aquaworld

000 0011Ha versenyt akarunk csinálni a legtarkább utcafrontokról, akkor kénytelenek leszünk lemérni pontosan a szakasz hosszát és összeszámolni a homlokzati és portálszínek számát. Mert így csak saccolgatunk, bár mindenképpen dobogós helyre számíthat az újpesti István utca északi vége. Pedig nem is nézne ki rosszul a fasorral és a szépen kikövezett járdával. Csak vaktában lőttem pár fotót, mert rohantam, de feltöltve észrevettem pár kellemes részletet (például a permetezőgépes bácsit, a visszapillantó-tükröt az ablakban vagy azt, hogy két szomszédos bolt szorgalmasan narancssárgára, illetve rózsaszínre festette a felette levő erkély alját.) A színkavalkádból természetesen a lilás árnyalatok sem maradhattak ki, ha már egyszer Újpestről van szó. A két egymás mellé települt bababolt meg akár az egyforma boltos utcák gyűjteményében is helyt kaphatna.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest portál utca újpest városkép igénytelenség homlokzat istván út iv. ker

Lehet, hogy pszichológushoz kellene fordulnom, amiért lakáshirdetésekről folyton száz-százötven évvel ezelőtti sorozatgyilkosok jutnak az eszembe, de most mit csináljak? Ez a kétszintes, kétbejáratos, kertkapcsolatos káposztásmegyeri kégli szerintem ideális betyártanya lenne. Amíg a pandúrok (akik megszokták, hogy a panellakásoknak csak egy kijárata van) dühösen nyomnák a kaputelefon melletti Rózsa (vagy Sobri, Vidróczki, Bogár, Angyal stb.) feliratú csengőt, addig a betyár a kertkapcsolatos bejárat mellé kötött sárga szőrű lovára kapna és elszelelne. De ez még mind semmi!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest ingatlan hirdetés panel lakás káposztásmegyer betyár iv. ker

Mivel dobhatjuk fel egy panelház látványát? Szigeteléskori színezéssel, változatos erkélybeépítésekkel, ipari robbanóanyaggal vagy cseréptetővel? Lássuk először az utóbbit. Kérdés persze, hogy szép-e a cseréptető panelházon, vagy olyan, mint majolika a Rendőrpalotán, napelem a Halászbástyán. A képen látható soroksári modellen ráadásul farácsos erkély is van. De szerintem egyáltalán nem rossz, sőt. Ha tényleg létezik luxuspanel, akkor biztos ilyenben van.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest ingatlan hirdetés panel pécs szeged kecskemét lakás xiii. ker ix. ker xiv. ker iii. ker iv. ker xxiii. ker

fotó: index.hu

A tegnapi Margit-híd alatti rombolóakna mellett szinte nem is volt hír a XII. kerületi repeszgránát kiemelése. Meg amúgy is kezdünk hozzászokni, hogy mostanában havonta van bombariadó és kiürítés a városban. De vajon melyik kerületben lesz a következő? A helyesen tippelők között egyéves Urbanista-előfizetést sorsolunk ki! Történész olvasóink bizonyára előnyösebb pozícióból indulnak, mint mi, akik csak a józan paraszti eszünkre hallgathatunk. A bomba szerintünk ott kerül elő, ahol 1. van bomba 2. van építkezés.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest építkezés bomba v. ker xi. ker xiii. ker ix. ker ii. ker xii. ker xvi. ker iv. ker xviii. ker

Nem Hölgyeim és Uraim. Ezt a térképet nem csak úgy összefirkáltuk. Szerény képeségeinket kihasználva megpróbáltuk berajzolni a Budapest alá tervezett valamennyi autóalagút nyomvonalát. Ugyanis évről évre (vagy legalábbis négy évről négy évre biztos) előkerül az autóalagutak kérdése. Legalább annyiszor, mint a négyes-ötös metróé vagy a gyalogos hidaké. És persze ugyanannyira nem épülnek meg. A Budavár alatt futó alagutat és a Ferenciek tere alatti forgalmat leszámítva nem nagyon lehet Budapesten föld alatt gépkocsikázni. Bár egy metró valószínűleg több utast tud szállítani nagyobb biztonsággal, mint egy autós alagút, előbb-utóbb alighanem föld alá kell kényszeríteni a forgalmat helyenként, mint ahogy sok más nagyvárosban is. Lássuk a legracionálisabb terveket, meg néhány elrugaszkodottabbat is a Fővakondvárosból.

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés gépkocsi alagút v. ker viii. ker xi. ker i. ker ii. ker xiv. ker vii. ker iii. ker iv. ker belső-óbuda

süti beállítások módosítása