A Foster+Partners építésziroda és az Aston Martin közös modellje, valamint a Capoco Design konstrukciója nyert a londoni emeletesbusz-pályázaton - jelentette be ma Boris Johnson, a brit főváros polgármestere. A politikus (aki többek között arról híres, hogy egyszer tökön fejelt egy német képviselőt) nagy biciklista és már a választási kampányban megígérte, hogy vissza fogja állítani a double-deckereket a "kerékpárgyilkos" csuklósok helyett. A modellek mindenféle csudajóval fel vannak szerelve: napelemmel, hibridhajtással teljesen elektronikus vezérléssel, miegymással.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: közlekedés busz london egyesült királyság formatervezés foster partners

A legtöbb budapesti nyilvános vécé köré már McDonald'sot építettek, amelyekbe a járókelő kénytelen (ahogy a költő mondja) "bűntudatát rosszul leplezve arcán" beosonni pisilni. Ha igaz, amit a Greenfo ír (egy tényleg mutatós, a képen is látható nyilvános illemhely nívódíja kapcsán), akkor Budapesten 35 ezer emberre jut egy működőképes állapotban lévő, nyilvános vécé. Kérdés persze, hogy kellenek-e egyáltalán, vagy ezek is eltűnnek lassan, mint a telefonfülkék.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest mcdonalds luxus vendéglátóhely vécé formatervezés pavilon

Külön posztot érdemelne, milyen műalkotásokkal próbálták már díszíteni az önkormányzatok a körforgalmak közepén fekvő holt teret a szobroktól a szökőkutakig. Villamosmegálló tudtommal még nem szerepelt köztük. Pedig a Subarquitectura építménye az, és történetesen gyönyörű. Teljesen feldobja a négyszázezres spanyol Alicante - a fotók tanúsága szerint a szép sétány ellenére is elég randa - negyedét. 800 lyuk 5 méretben, 25 tonna acél és jó sok kép alább.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: közlekedés spanyolország villamos állomás megálló körforgalom alicante formatervezés

Keszei István képen látható műve nyert az Öko-Kord és a MOME közös szelektívhulladékgyűjtő-pályázatán, melyről már többször is írtunk. Hogy az internetes szavazásra mennyire hatott, hogy pont ez a modell szerepelt a felhívás illusztrációjaként is, azt nem tudjuk, mindenesetre jól néz ki. Gratulálunk! Bízunk benne, hogy hamarosan megjelennek a közterületeken is az új gyűjtők. A pályaművek és az azok alapján készült makettek megtekinthetők a Desidea Studioban „A hulladék helye” című kiállításon (1061 Budapest, Paulay Ede u. 25-27. H–P 10.00–18.00, Szo 10.00–14.00), és egyelőre az Öko-Kord honlapján is. Reméljük a makett is újrahasznosítható anyagból készült, és ha a kiállitás után már nem kell, szelektíven dobják majd ki. Bővebben: greenfo.hu

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: verseny hulladékgyűjtő formatervezés

A képen látható tárgy akár a Star Wars-os városképpel foglalkozó postunkhoz is kapcsolódhatna, de valójában a formatervezett hulladékgyűjtős bejegyzésünkhöz van több köze. Ugyanis ez is az. Az olasz designer és építész Gianluca Soldi szemetesének neve Ovetto (vagyis tojásocska) és a London Design Festivalon debütált. Hogy kül- vagy beltéri egységről van-e szó, az nem derül ki az Inhabitat blog bejegyzéséből, de mi el tudnánk képzelni itt-ott a városban is. Még több kép és változat alább.

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: hulladékgyűjtő formatervezés

stacyrosenstockAnnyira régen írtunk már legkedvesebb témánkról a kerékpártárolókról. Ma azonban friss hírt találtunk a Reakción. Három fiatal formatervező (szemmel láthatóan nem webdesigner) új, minden eddiginél praktikusabb biciklitároló tervezését tűzte ki célul. Munkájukat most egy kérdőív kitöltésével segíthetjük. Reméljük sikerül nekik nem csak elkészíteni, de ki is helyezni művüket, nem úgy mint szegény Kolbászból Kerítésnek. Hajrá!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: kerékpár parkoló formatervezés

Azt hiszem valami kozmikus Google-árnyékba kerültünk, esetleg bojkottál minket a Nagy Testvér. Mindenesetre, bár magunk sem hisszük, egyre másra botlunk bele olyan honlapokba, amelyekre hiába keresünk rá, sehol senki nem ír róluk, nem hivatkoznak rájuk. Pedig esetleg marha érdekesek. Itt van például a Corvin Tagging. Az egész egy kreatív, reklámcélú közvélemény-kutatásnak tűnik. Még pedig arról, hogy mit szólnának a budapesti polgárok, ha leszednék a randa alumíniumburkolatot a Corvin Áruházról, szépen kifehérítenék, mint amilyen régen volt, viszont cserébe egy bazi nagy ellenzős-füles üveg-acél sapkát nyomnának a fejébe.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest blaha lujza tér bevásárlóközpont nagykörút formatervezés viii. ker rákóczi út corvin áruház

Nem vagyok egy kerékpártároló-fetisiszta, de valahogy úgy alakul, hogy folyton előkerül a téma. Ráadásul megint az Erzsébet téren. Ezúttal azonban nem egy szoborról, hanem valódi biciklitárolókról van szó, amelyeket a Kolbász Stúdió ingyen és bérmentve, reklámfelület nélkül, a kerékpárosok és a szakma lelkes támogatásával szeretne felállítani. Csak épp nem találják a tér gazdáját. "A Nemzeti Vagyonügynökség szerint a fenntartó az Oktatási Minisztérium. Ők ezt tagadják. A Főváros szerint az állam a kezelő. Mi szerintünk pedig jó a napi menü az Eklektikában." - írják ma a honlapjukon, ahol egyébként baromi jó dolgok vannak.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest kerékpár parkolás belváros formatervezés v. ker

Mint arról már beszámoltunk, New Yorkban még tart a dizájnerek versenye, hogy milyen is legyen a városképi jelentőségű új szabványos kerékpártároló. Mindeközben David Byrne (igen, a Talking Heads egykori énekes, aki nagy bringás) is tervezett kilenc egyedi megoldást. Ezeket annak rendje, s módja szerint ki is rakták a városban. Jól néznek ki. (No persze koránt sem olyan művésziek, mint a miénk...) /Fénykép:byciclesonly/

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: new york usa kerékpár parkolás formatervezés

Nemzetközi versenyen választják ki, hogy milyen legyen az új New York-i biciklitároló, mely a tervek szerint épp olyan szimbóluma lesz majd a városnak, mint mondjuk Londonnak a piros telefonfülke. Hogy mennyire művésziek (no meg praktikusak) a döntőbe jutott alkotások, azt döntse el ki-ki maga. Nekem talán a zöld "szívecskés" tetszik a legjobban, bár szerintem a régi NY-szabvány sem volt rossz. Mindenesetre bárhogy is erőlködnek, a legeredetibb kerékpártároló Budapesten található. Négy-öt személyes, megfelel a legszigorúbb kerekes elvárásoknak, művészi értékéhez pedig semmi kétség nem fér, ugyanis "civilben" szobor az Erzsébet téren. A kép alább egy kattintásnyira...

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest new york közlekedés usa verseny kerékpár parkolás szobor belváros formatervezés v. ker

A legzöldebb szívű ember is érzi, hogy a városszerte kihelyezett, valami óriásfiú zsírkréta-készletére emlékeztető szelektív hulladékgyűjtők nagyon rondák. Az öt különböző rikító szín egymás mellett gyakorlatilag semmilyen környezetben nem mutat jól. Ráadásul több változata is létezik, és valamennyi csúnya. Az Öko-Kord és a MOME közös pályázatán most tizenkét iparművész modelljére lehet szavazni. A terveknél a nemzetközi szabványokat is figyelembe vették (bár nekem némelyik kicsit nehezen üríthetőnek tűnik, de készséggel elhiszem, hogy tényleg). Mindenesetre mindegyik sokkal jobban néz ki a jelenlegi változatoknál. A győztesből egész biztos készül prototípus, hogy azután mi lesz, majd meglátjuk. A szavazás szeptember 15-ig tart.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest szavazás hulladékgyűjtő formatervezés

Aki szeretné, ha Superman-, szmájli- vagy jégrémalakú parkolóórák lennének Budapesten, az kattintson a formabonto.com-ra és szavazzan a legszimpatikusabb modellre. Az Első Mobilfizetés Elszámoló Zrt. ugyanis pályázatot írt ki a meglevő órák dekorálására, illetve teljesen újak (vagy valami térplasztikai dolgok - lásd pl. kép) tervezésére. A cél a "mobillal könyebb" üzenet sugalmazása. Az előszűrt modellek közül a mélyen tisztelt nagyérdemű is választhat (2 ipod reményében). A legtöbb szavazatot kapott dekoráció megjelenik városszerte száz automatán, a legsikeresebb térplasztikákat pedig kiállítják.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés verseny szavazás parkolás formatervezés

süti beállítások módosítása