isali140224.jpg

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: dunakeszi ingatlansaláta

 

A dunai limes témáját két hozzászólással is gazdagította aeidennis. Az egyikben a fenti videó linkjét küldte el az alábbi szöveggel:

Remélem Dunaföldvár csökönyössége ellenére összejön majd a Világörökség cím. Megadatott nekem ugyanis, hogy néhány helyen részt vegyek a római-kori régészeti feltárásokban.
Annak is örülnék, ha végre nem csak romokat tudnánk mutogatni az idelátogatóknak, hanem visszaépítünk néhány őrtornyot és rekonstruáljuk a part menti út néhány szakaszát. A bejegyzésben említett Lussonium amúgy Dunakömlőd. Itt látható, hogyan rekonstruálták számítógéppel

 

A másikban egy különleges múzeumra hívja fel a figyelmet:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: blog duna töri dunakeszi dunakömlőd

 

Van ugye a dunakeszi láp ügye, amiről az Urbanista is írt: az Auchan terjeszkedni akar egy területen, mely a környezetvédők szerint láp, márpedig minden láp védett Magyarországon, vagyis amit az áruház akar tenni az tilos. "Független szakértők" "bebizonyították" ugyan a vízzel borított területről, hogy valójában csont száraz homok, a végső döntést egyelőre még nem mondták ki. Ám egy olvasónk szerint az Auchant ezt vagy nem érdekli, vagy már előre tudja mi lesz a döntés. Egy Facebookon terjedő üzenet szerint:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: auchan természetvédelem építés dunakeszi

[+tipp: Stop Smog, Tallon Karde, Sadia]

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest hírek piac bme auchan bontás dunakeszi verseny utca hold utca kiss ernő utca

Az Urbanista másfél éves fennállása alatt már annyi csúnya dolgot bemutattam, hogy azt hittem immúnis vagyok a pofátlan értékromboló fejlesztésekre. Ez a legsötétebb kommunista időket idéző valósághamisítás azonban még engem is mellbe vágott.

A lényeg: az Auchan terjeszkedni szeretne, amihez még több parkoló kellene, csak nincs hely, mert a fejlesztés útját állja egy védett láp. A védettséget ugye nem lehet megszüntetni, mert a lápok (csakúgy mint mondjuk a barlangok, források vagy a kunhalmok) alapból ("ex lege") védettek. A megoldás? Nem létezővé nyilvánítják a lápot és "szakértők" bebizonyítják, hogy a tőzeges láptó méteres vize tulajdonképpen egy száraz, homokos terület. Na ennyi röviden a történet. Kicsit bővebben a videóban (ahova még pár remek pént is volt ereje beszúrni a készítőknek), amúgy mindent megtaláltok a tozegto.freeweb.hu oldalon, rengeteg kifejtős cikkel, fotóval és a holnapi demonstráció részleteivel (pdf). [Tipp: Stop Smog]

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: auchan természetvédelem építés dunakeszi

MakoveczBár manapság nem igen divat szeretni, én nagyon bírom Makovecz legtöbb épületét. Az azonban a szubjektív megítéléstől függetlenül is tuti igaz, hogy a kortárs építészek közül egyedül neki van marketingértéke az ingatlanosok körében. Magyarul ő az egyetlen ma is élő tervező, akit fontosnak tartanak megemlíteni az ingatlanhirdetésekben. Lássuk, mi mindent lehet kapni ma Magyarországon az ő nevével. Meglepő módon nem a tipikusan "Makoveczes" épületek vannak túlsúlyban, inkább azok, amelyek alighanem korai munkái lehetnek.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest ingatlan hirdetés tihany dunakeszi szarvaskő makovecz imre leányfalu ii. ker xii. ker xvi. ker iii. ker organikus építészet inárcs