énkakasfölött.jpgFotó: Urbanista

Miután megjelent a "Dübörög az építési reklámháló-maffia" című írásom – amelynek apropója, hogy egy újabb olvasó jelezte fényképpel alátámasztva: a budapesti belváros frekventált helyein csak azért reklámhálóznak be épületeket, látszat-homlokzatfelújítást színlelve, hogy valójában kedvező hirdetési felülethez jussanak –, felvette velem a kapcsolatot id. Tóth István, a Horizont Reklám Szerviz Kft. műszaki főelőadója, hogy öntsünk tiszta vizet a pohárba. Ugyanis ez a cég végezte az ominózus Károly körút 23. reklámhálózással egybekötött homlokzati felújítását.

Irodájukba invitáltak. Id. Tóth István kissé indulatos, ám szerencsére kellő humorral fűszerezett e-mailjét úgy írta alá, hogy: "Az egyik reklám-maffiózó"

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest interjú felújítás belváros állvány arculat reklámháló

Budapesten építési reklámhálón hirdetni részben olcsóbb, részben olyan helyeken is szabad, ahol egyébként óriásplakát kihelyezése tilos. Mindez akár visszaélésekre is okot adhat. Blogunk olvasói többször is felhívták erre a figyelmünket és jó néhány posztban már foglalkoztunk a témával. A szabályozás Magyarországon belül is eltérő, amivel önmagában nincs is gond, hiszen önkormányzati rendeletek rendezik ezeket a kérdéseket.

A kamufelújítás-gyanús építési reklámháló-"szappanoperánk" legújabb epizódja apropóján kaptuk az alábbi e-mailt:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: debrecen állvány reklámháló

janossarkoneskakasfolott.jpgFotó:....János (Urbanista-olvasó)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest belváros állvány v. ker vii. ker reklámháló

21186727_9a751b012a6783c81ddeaecf5755a537_l.jpg_547x729

Nem is olyan rég a Blahán található kamuállvány verte ki a biztosítékot az arra járóknál. Meg is lett az eredménye: két napra rá, hogy felkapta az ügyet a sajtó, el is tűnt az egész. Persze, mint megtudtuk, a büntetések ellenére is megéri ilyet építeni Budapesten, szóval biztosak lehettünk benne, hogy nem utoljára találkozunk a problémával.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest astoria állvány zsidónegyed rákóczi út vii. ker reklámháló

reklamhalo.png

A tegnapra eltűnt reklámháló a Blahán. Fotó: Jarokelo.hu. A kép természetesen csak illusztráció.

Elég nagy visszhangot kapott néhány napja a Blaha Lujza téri házra kikerült gyanús állványzat és rajta a reklámháló - két nappal később el is tűnt. Sokan lelkesedtünk a gyors változásért, ám a kommentelők hamar lehűtötték a kedélyeket.

Városjáró épp ennek a háznak az egykori közös képviselőjétől hallotta, miként űzték ezt a praktikát éveken át, Norv pedig ennél is közvetlenebb forrásra hivatkozott. Elmesélte, hogyan csinláják ugyanezt az ő házukban! Így:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: jog csalás felújítás állvány reklámháló

20478385_55a7c5343cfc91b4b1de0b6b7d9ebdd7_l.jpg_800x600

Alig 2 nappal azután, hogy az interneten is elkezdett terjedni a Blaha Lujza téri kamuállványzat híre, csoda történt! Egyszerűen eltűnt az egész. Nem csak a két reklámháló, de a babakocsisok és kerekesszékesek életét megnehezítő állványzat is. 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest blaha lujza tér állvány nagykörút józsefváros józsef körút viii. ker rákóczi út reklámháló

58e44595a9ca5f595ec1bd22802c68348c6cdab3[1].jpg

Legalább két hónapja rontja a városképet ez a bazi nagy állványzat a Blaha Lujza téren, miközben a homlokzaton nyoma sincs a munkának - panaszkodik a képeket feltöltő felhasználó a jarokelo.hu oldalán. Hogy kamu-e az állványzat és valószínűleg csak a reklámbevételért van-e kinn (mint korábban a tér túloldalán), azt nem tudjuk. 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest felújítás városkép blaha lujza tér állvány nagykörút józsefváros józsef körút viii. ker rákóczi út reklámháló