Puffancs: Fóti templom - indafoto.hu

Fotó: Puffancs - indafoto.hu

Az Ybl év kapcsán az Urbanistán is olvashattatok ezt-azt a mester munkáiról, elveszett épületeinek külön posztot is szenteltünk. A fóti templom nem veszett ugyan el, csak épp, mintha elfeledkeztek volna róla. Pedig a bicentenáriumi honlapon gyönyörű virtuális túra van fenn róla, és régóta folyik a felújítása is - 1986 óta! -, ám még így is lenne mit csinálni rajta.

Molnár Péter - aki feleségével majd húsz éve segíti Sebők Sándor plébános örökségvédelmi munkáját - hívta fel a figyelmünket arra, hogy egészen eredeti módon igyekeznek pénzt gyűjteni erre a célra.

Kerámiadíszeket árulnak. Mégpedig a templom díszítésre készült kerámiadíszeket.

Ybl_templomdisz_Fot.jpg

Mielőtt a szívetekhez kapnátok, természetesen nem a templom darabkáit árulják azért, hogy annak árából újabb darabkákat vehessenek:

 

"Az adományozás tárgyai a kilencvenes években, a megsemmisült díszítő elemek pótlására a Csongrádi Művésztelepen készült és onnan visszamaradt művészeti értékű égetett kerámia díszek."

 

Ingatlanhirdetésben találkoztunk már olyannal, hogy egy templomrestaurálás maradékát felhasználták egy lakásban - bár azt nem tudom, hogy ott is jótékony célból-e. Itt úgy tűnik igen. Akit érdekel, a templom - kissé kusza, de nagyon informatív - turisztikai honlapjáról tudhat meg többet az akcióról.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: templom felújítás fót pest megye ybl miklós agglomeráció ybl 200

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr416467675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.