DSC 9290

A fonalkötött villamosnak elképesztő sikere volt tavaly, úgyhogy a Kézimunkások Szakszervezetének fonalgerilla csapata most újabb célpontot szemelt ki. Ezúttal a Gyermekvasútra csaptak le. Egyrészt személyes kötődések miatt, másrészt mert így gyerekekhez juthat el a végeredmény, ami mindig klassz dolog.

Párniczki Judit, a csapat vezetője csak egy levelet dobott nekik és ők egyből igent mondtak - elég volt csak felsorolni az eddigi referenciákat. 

DSC 9516

Január óta dolgozott rajta a csapat, ami egy kilenc fős kemény magot és hatalkalmi besegítőt jelentett. A résztvevők között van nyugdíjas, doktornő, jogász, médiában dolgozó, köztisztviselő és előadóművész, fordító, magánzó, háromgyerekes anyuka, akinek a kisfia is gyártott pomponokat, egyedülálló anyuka, akinek a gyerekei meózták az alkotását stb. A munka során 20 kiló fonalat dolgoztak fel.

A díszek felrakása két napig tartott: az első nap 8-an 8 órán keresztül, a második napon 4-en 6 órán át díszítették a vagont, mely hétvégén már teljes pompájában, utasokkal futhatott ki.

DSC 9221

Nyár végééig mindenke találkozhat velük, utána még meglátják mi lesz a sorsuk - persze ez attól is függ, milyen állapotban maradnak meg. Lehet, hogy a vasúti témájú darabok a Gyermekvasút múzeumába kerülnek.

És hogy milyen volt a fogadtatás? A szemtanúk szerint mindenki örült a díszítésnek, de erről tanúskodnak Burszán Sándor fotói is, aki az utolsó simításokat és az első utat dokumentálta. Az alábbi galériában találtok egy csomó képet:

Még több fonalgerillás téma az Urbanistán itt!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest dizájn vonat public art vasút gyermekvasút ii. ker xii. ker gerillakötés

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr206304944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.06.16. 11:17:49

Borzalmas. Mint egy nyugdíjasotthon.

adrenka 2014.06.16. 11:43:22

@Guadalupei Szűz: Szerintem Te ne költözz be egy nyugdíjas otthonba.SŐt! A holdon vannak még eladó telkek.

die nadel 2014.06.16. 12:33:11

Hm, mint Stefi néni nappalija 1975-ben Újpalotán. Nagy divat volt akkoriban a maradék fonalból applikált színes, négyzetes minta.

theus 2014.06.16. 12:34:34

Ordenáré. Értem én, hogy nagyon hipszter dolog ez és szeretnének feltűnősködni a kötögetők, de akkor is iszonyúan néz ki. Már a villamosos is iszonyú ronda volt. Le kellene állniuk a hülyeségük másokra való eröltetésével.

szcsongor 2014.06.16. 12:50:53

@theus: A hülyeségük másokra erőltetésével? Most elképzeltem, ahogyan pl. téged is kényszerítenek arra, hogy felszállj egy ilyen vonatra na meg hogy most megnézd a képeket és elolvasd a cikket. Inkább te ne kényszerítsd a hülyeségedet a világra...

SZALAROAA 2014.06.16. 13:00:31

Igen, nem épp gyönyörű, de szerintem semmi baj nincs vele. Saját szórakoztatásukra, saját költségen csinálták, az utasoknak meg tetszik, ha másért nem, az ötlet miatt.

István Tamasi 2014.06.16. 13:08:35

Ezek mit szednek jó ízlés ellen?

István Tamasi 2014.06.16. 14:43:49

@István Tamasi:
Vajon hány spanglit szívtak el amire kipattant belőlük ez a "csoda"?

sanyikám 2014.06.16. 15:02:16

Szerencsére gyerekeknek készült, nekik meg biztosan tetszett hipszterezés meg spangli mentesen. És ez a lényeg.

sanyikám 2014.06.16. 15:04:49

És szerintem is tök hangulatos!

szciklon 2014.06.16. 16:12:55

Ez az, kedves kommentelők! Több minimalizmust az óvodákba!

Shutimanó 2014.06.16. 19:03:49

Rettenetesen sajnálok néhány fentebb kommentelőt, amiért a gyerekkorukat egy ablaktalan, dohos, üres szobában kellett eltölteniük. Nekem tetszik.

theus 2014.06.16. 19:14:43

@szcsongor: Ha az úttörő vasúttal akarok utazni akkor kénytelen vagyok ezt a borzadályt is elviselni.

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2014.06.16. 19:56:48

Ez a graffiti kistestvére. Bíztatni is fogok minden gyerkőzöt.

2014.06.16. 20:03:32

@adrenka: Remélem olvasod a többiek kommentjét is. :))

a-kjudíit 2014.06.17. 10:59:50

@theus: Nem vagy kényszerítve rá! Van más kocsi is amelyre felszállhatsz, ha egyáltalában amúgy eszedbe jutott volna felszállni a Gyermekvasútra ezen a nyáron.

A borzadályról meg beszélj azzal az 5 éves kisfiúval aki, sok időt eltöltve pom-pomokat gyártott a kocsira. Meséld el neki, hogy kisfiam Te itt egy borzadályt és elviselhetetlen élményt akarsz okozni, magas és emelkedett stílusérzékkel rendelkező felnőtt embereknek!

theus 2014.06.17. 19:35:14

@a-kjudíit: Az az 5 éves baja, hogy a mama vagy papa ilyen hülyeségre biztatja, tanítja.
Idén egyszer már utaztam az úttörő vasúton, nagyon jó, hangulatos volt. Szerencsére nem hánytak bele a szép élménybe egy ilyen ordenáré "díszítéssel".
Nem tudom, te utaztál már egyáltalán rajta, de ha igen tudhatod, hogy gyakran olyannyira teli van, hogy az ember nem tud válogatni, hova ül.

a-kjudíit 2014.06.17. 22:02:39

@theus: (Gyermekvasút)
Ha most felmész a vasútra lehet hogy "arra" a kocsira biztos nem fogsz felférni, úgyhogy a többin lesz elég helyed, hogy ezt az ordenáréságot ne kelljen nézned.
Nem tudom, hogy van-e gyereked, vagy a rokonságodban van-e, de az ilyen akár csiri-csárénak titulált díszítések a gyerekeknek teljesen természetes, sőt! Láttál már gyerek rajzokat? Mert ha igen akkor tudnád miről beszélek.
Amúgy meg pom-pomokat csinálni tényleg nagy hülyeség!

Ebben a kocsiban, a leveles vagy a hintázós kislány ablak előtt fotózkodni sikk lesz. Figyeld meg!!!

Deszkás 2014.06.21. 17:44:35

Szerintem nem kéne itt győződni egymást. Nekem se tetszik, a villamoson se tetszett, és az se, amikor fákat, táblákat bugyoláltak be. Ez van. Akinek meg tetszik, menjen és fotózkodjon vele.
süti beállítások módosítása