Fénykép: irenne56/indafoto.hu

A valaha élt egyik legnagyobb magyar építész, Lechner Ödön halálának 100. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet blogján, a manda.blog.hu-n tegnap Dippold Pál szerző a Stefánia úti szecessziós remekműről egy kiváló, gazdagon illusztrált posztot jelentetett meg.

Sajnos nem illusztrálhatta gazdagabban írását, holott tettrekészségnek és jószándéknak nem volt híján. A cikket rendhagyó módon, az alábbi zárójeles megjegyzéssel fejezte be:

(Minden igyekezetünk ellenére sem sikerült fotókat készíteni az épület belső részeiről. Az intézmény igazgatója azt sem engedélyezte, hogy néhány felvételt készítsünk az impozáns lépcsőházról, más fotósok képeit pedig az intézet által diktált szigorú szerződés köti. Mi is csak azt tudjuk hozzátenni: érthetetlen.)

Én is csak azt tudom hozzátenni, érthetetlen és miért?

Egy állami intézet vezetője miért tagadja meg egy másik állami intézet bloggerétől azt, hogy közkinccsé tegyen az általa vezetett intézet épületének a lépcsőházában készített fényképeket? Nem a titkos tárgyalókban fotóztak volna, ahol mit tudom én mit őriznek: a magyar atomtitkot, vagy a Föld Szívcsakrájának a legpontosabb, titkos GPS-koordinátáit.

A Magyar Földtani és Geofizikai Intézet honlapján így mutatkozik be az intézet igazgatója:

„…Az intézet által képviselt széles körű szaktudás a legkorszerűbb tudományos és műszaki eredményeink segítségével biztosítja, hogy hatékonyan lássuk el állami feladatainkat, illetve magas színvonalon elégítsük ki a lakosság és a gazdaság szereplőinek szakmai szolgáltatásaink iránti igényét.

Kérem ismerje meg intézetünket!
Tisztelettel: Dr. Fancsik Tamás
c. egyetemi tanár, igazgató”

Egyszerűen nem értem, hogy miért nem lehetett valami épkézláb magyarázatot adni a fényképezés megtagadására, ha már egy másik állami intézet, a MaNDA bloggere történetesen valóban a szó legnemesebb értelmében az általuk felvállalt missziót teljesítette volna:

"MaNDA blog
A nemzeti identitást, kulturánk sokszínűségét, azt a hatalmas és felbecsülhetetlen értékű kulturális vagyont, melyet elődeink ránk hagytak, úgy tudjuk legjobban megőrizni s utódainknak átadni, ha a XXI. század lehetőségeinek, igényeinek megfelelve összegyűjtjük, rendszerezzük, és nem csupán archívumok mélyén őrizzük, hanem valóban aktívan elérhetővé, kereshetővé tesszük. Ezt a kihívást felismerve hozta létre a magyar kormányzat 2010 nyarán – a volt Magyar Nemzeti Filmarchívum bázisán – a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézetet (MaNDA), mint önálló közgyűjtemény."

Pedig a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet a honlapján példásan közzétett szervezeti ábrája szerint nem szűkölködik igazgatóban, igazgatóságban, igazgató tanácsban, titkárságban.

Ábra forrása: http://www.mfgi.hu/hu/szervezet

Nem igaz, hogy senki nem tudott volna valami épkézláb választ adni: "Figyeljetek, sajnos ezért és ezért (csak tipp: mindenfelé az épületben ideiglenesen titkosított aktákat tárolunk stb.) nem engedhetjük meg, hogy a lépcsőházban fényképezzetek."

Ráadásul a szerző, Dippold Pál − mellesleg József Attila-díjas író, újságíró −, még csak "balliberális elhajlással" sem vádolható, hisz Wikipedia-adatlapjából kitűnik Demokrata, Magyar Nemzet, Magyar Hírlap-kötődése.   Így óhatatlanul kibuknak az olvasóból (mint belőlem is) a legalpáribb, bulváros következtetések: netán a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet jelenlegi igazgatójának a csaját még annak idején a gimiben lenyúlta egy mai MaNDa-dolgozó? Persze az ilyesmin is illene túltenni magát az embernek, de ez legalább emberileg valahol érthető. Még szomorúbb, ha a lépcsőház fényképezését egyszerűen ezért tagadták meg, mert: "Csak!"

Az olvasók részéről felvetődhet, hogy miért bonyolódok ilyen bulvárosan könnyed feltételezésekbe egy komoly tudós emberrel kapcsolatban, aki a Magyar Geofizikusok Egyesületének elnöke, az MTA X. osztályának tanácskozási jogú tagja, a litoszféra kutatás, szeizmika, szeizmikus tomográfia tudora? Nos, amikor elvállalta az igazgatói kinevezését, akkor bizonyára nem szegeztek pisztolyt a halántékához, és ezért nem volt más választása. Egy állami intézet igazgatójának pedig az ilyen sajtómegkereséseket is kell tudni megfelelően kezelni akár személyesen, akár valakit delegálni ezekre a feladatokra. Mivel ezt nem látta el megfelelően, a népszerű blogger-újságíró, six sommás, ám találó szavajárásával azt tudom mondani, hogy az igazgató úr házhoz jött a lófaszért.

Bízom benne, ha valaki olvassa ezt a posztot az illetékesek részéről, akkor érdemi választ is kapunk. Persze az olvasó méltán mondhatná, hogy miért nem kérdeztem magam is rá az indokra, hiszen az intézet honlapján megtalálható az igazgató úr elérhetősége. No de, ha egy "állami bloggert" lepattintottak, akkor mire számíthatnék én, mint civil blogger?

No és mit szólna mindehhez Ferenc József, akinek elnyerte a tetszését annak idején az új épület? Vajon hogyan élné meg, hogy alattvalói nem élvezhetik e páratlan látványt?   Érdemes elolvasni a MaNDA blogon megjelent teljes posztot, viszont ennyit idéznék:

A Földtani Intézetet hivatalosan 1900 májusában nyitotta meg Darányi Ignác földművelésügyi miniszter. A magyar geológusok azóta is fájlalják, hogy a megnyitó ünnepségen hiába várták Széll Kálmán miniszterelnököt, nem ment el. Néhány héttel később azonban Ferenc József meglátogatta az új Földtani Intézetet. Negyedórás ottlétet terveztek számára, de ennek háromszorosát töltötte el az épület és a kiállítás tanulmányozásával. A császárnak a kőgyűjtemény tetszett igazán, ám az épületet is dicsérte, úgy írják: "Nagyon kiáltó a szecesszió" – mondta. Ezt azért furcsállják még ma is sokan, mert a szecesszió, amely építészeti forradalmat jelentett, nemigen szokta elnyerni az uralkodók lelkes elismerését. A szecesszió tekintetében azonban Ferenc József kortársainál jóval műveltebbnek mondható, hiszen az uralkodói nyaralóként használt gödöllői kastély mellett működött a magyar szecesszió Nagy Sándor és Körösfői Kries Aladár alapította, vezető műhelye.

UPDATE:  Egy Facebook-kommentelőnk és egy blogra megjegyzést író megosztották képeiket a tegnap készült épületbejárásról. Köszönjük, jó hír a tárgyban. A kérdés azonban továbbra is nyitott: miért nem lehetett elmondani a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet munkatársának: ha képeket szeretne az épület belsejéről készíteni, akkor jöjjön el a nyílt napra?