koz-fotor.jpg

Vannak szerencsésebb sorsú országok, ahol nem csak hogy középkori udvarházat, városi lakást vagy várkastélyt vehetünk, de akár 800 éves sövényt is. Nálunk ismert okokból alig maradt valami a török előtti időkből, az épületeket vagy lerombolták, vagy mára határon kívülre kerültek. Ráadásul, ami megmaradt, az is zömmel templom vagy vár. De azért van remény!

Például azért, mert ha nem is túl gyakran, de fel-fel bukkannak eladó várak is az ingatlanpiacon. Néhány éve például a gesztesit igyekezett értékesíteni az önkormányzat, a szendrőládit (vagyis annak a romját) pedig egyenesen a Vaterán hirdette meg a tulaj. Igaz, ilyenek azért csak nagy ritkán bukkannak fel.

No de azért ne csüggedjetek, ha középkori falak közt szeretnétek lakni! Senki se számítson 100% Árpád-kori fürdőszobára, meg Anjou-kori garázsra, de azért azt itt felsorolt ingatlanok nyomokban tartalmazzák a régmúltat, mint a "mogyorót a csokoládé". Lássuk hát, miből válogathatunk mostanában.

 

10. Várfal a nappaliban Pécsett

koz10.jpg

A pécsi várfal története nagyon izgalmas (itt van róla egy remek poszt a Táj-kert blogon), a lényege, hogy a XX. századra szinte teljesen eltűnt a hozzá tapadó házak mögött. Egy részét ugyan kibontották a hatvanas években, de ahol komolyabb lakóházak épültek rá, ma is tűzfalként funkcionál. A legtöbb ilyen esetben semmi sem árulja el, mit is rejtenek az emeletes házak, de van, ahol láthatóvá tették a falat. Mint például ebben a kiadó lakásban (amit amúgy eladásra is hirdetnek).

 

9. Várfal az udvaron Kőszegen (és Pesten)

koz9.jpg

A házon belüli várfalak ritkán látszanak, de az udvariak annál gyakrabban. Mint például ennél a kőszegi háznál, amely közvetlenül a vár mellé épült. Ám meglepőbb helyeken is találkozni középkori városfallal. Mégpedig Pesten! Itt nagyjából a mai Kiskörút vonalában húzódott a fal - ma ez adja több helyen a belső házsor tűzfalának alsó részét. A Károly körúti szakaszról már volt szó (egy része ebben az irodaházban van rekonstruálva), de a Semmelweis utca felől is ez látható a házak udvarán - ha minden igaz. Ebben a hirdetésben például említik, bár a pocsék fotókon nem sok látszik belőle.

 

8. Háromszintes pincerendszer a Tárnok utcában

koz8.jpg

A Tárnok utca olyan a Várban, mint egy építészeti múzeum, ahol szinte minden ház védett és szinte minden stílus megtalálható benne a gótikustól a hatvanas évek modernjéig. Abban azonban szinte mind egyezik, hogy középkori elemeket bőven tartalmaznak. Ehhez a házhoz például egy izgalmas pincerendszer is tartozik, mely - elfalazva ugyan - de kapcsolatban áll a Vár "labirintusával". Persze ez nem olyan nagy ritkaság arrafelé. Az ingatlanos ugyan nagyvonalúan egybemossa a török kort a középkorral, de ezt bocsássuk meg neki - a lényeg, hogy valóban régi lehet.

7. Kínzókamra? Nem, fitneszgépek a Várban

koz7.jpg

Az Anjou bástyára kifutó Országház utcában, a Baltazár Étterem (amúgy igen érdekes) épülete mellett álló Anjou Residence nehezen nevezhető középkorinak. Az errefelé igen ritka XXI. századi kivételek egyike. Azonban épp a mai elvárásoknak köszönhetően elég sok helyen feltárták a középkori falszakaszokat, s ahol lehet beépítették a terekbe. A kialakításról az Építészfórum írt bővebben, jó tíz éve. A maga idejében legdrágábbnak számító lakások ára ugyan már lejjebb zuhant, de a fekvése miatt érthetően ma is borsos: a fenti 40 négyzetméteres kecót 35 millióért árulják, de bérelhetünk is a házban mondjuk egy 140 négyzetméterest 845 ezerért havonta.

 

6. Rejtélyes középkori helyiség a Logodi utcában

koz6.jpg

Ez talán a legfurább és legtitokzatosabb dolog az összes ingatlan közül. A hirdetés szerint "a lakás érdekessége, az építkezéskor talált és eredeti formájában helyreállított, a nappaliból megközelíthető középkori helyiség". A Logodi utca igen különös fekvésű, Várhegyre tapadó - elég csak arra gondolni, hogy ez a lakás is saját kertes, belső kétszintes lehet - szóval még az sem kizárt, hogy igaza van az ingatlanosnak.

 

5. Tetőterasz Sopronban

koz5.jpg

Ez is barokk átépítés, mint oly sok minden a hűség városában, de több fotón is felismerhetők a középkori részletek. Már amennyire felismerhető bármi rajtuk. Például nem tudom, hogy sikerült a Duna House-nak ellopnia a fotókat saját magától (!), és azt sem, hogy képződnek azok az alaprajzok, amelyeken egy nagy fehér semmi bal felső sarkában van egy légypiszoknyi izé.

 

4. A ház, ahol királyok szálltak meg egykor

koz4.jpg

Sopron valódi kincsesbánya, ha régi házak után kutatunk. A Kossow-házat nem sokan ismerik névről, de a Gyógygödör nevű kocsmát a Fő téren annál többen (pedig régi fotókon még csak egy pinceablak volt a lejárat helyén). Elég menő épület, több király is megszállt benne:

 

“A 17. századi koronázások alkalmával itt szállásolták el II. Ferdinándot. Számára még fa átjárót is készítettek a Templom utca felett, hogy az uralkodó kényelmesebben érhesse el a szemben levő Kecske-templom karzatát. • Ebben az épületben szállt meg I. Lipót is. • 1685-ben itt készítette elő Lotharingiai Károly Buda ostromát. Az épületet kis Burgnak is nevezik az itt megszállt előkelő vendégekre utalva.”

 

Kívülről leginkább reneszánsz lépet mutat, de néhány középkori ablakot is helyreállítottak benne. A szobákban - no meg kiváltképp a kocsmában - látható boltozat is visszaad valamit egykori szerkezetéből. (Itt a Műemlékem-adatlapja)

 

3.  Ez olyan mint egy kalandregény-helyszín!

koz3.jpg

Azt hinnéd, ilyen csak a Kaland-Játék-Kockázat könyvekben, meg a fantasy filmekben van. De nem! Ebbe a kútba le lehet mászni, és egyszer csak a Vár középkori pincerendszerében találod magadat! Már nagyon régóta szemezek ezzel az Országház utcai házzal, pedig akkor még nem is volt eladó. Két éve különös kútjának különös vödréről írtam posztot, örülök, hogy most kiderült, mit is rejt. De maga a ház is figyelemre méltó, érdemes kicsit bejárnotok a képekkel. Bár itt is csak a pince középkori, ám maga a ház se sokkal fiatalabb. A legutóbbi 500 évét az UrbFace foglalta össze.

 

2. Ez talán a válogatás legszebb háza

koz2.jpg

Igaz szépségét nem annyira a középkori eredetének, hanem a barokk átépítésnek köszönheti (ha egyszer elkészül a barok válogatásposzt, ott is garantált helye lesz) ez a kis soproni palota. Na meg az 1700-as évekből fennmaradt gyönyörű falfestményeinek, hogy a klasszul beüvegezett udvaráról ne is beszéljünk. Persze aki végigpörgeti a galériát, hamar kiszúrja a jóval régibb részeket is. Itt a Műemlékem-adatlapja.

 

1. A legtöményebb középkor pedig itt van!

koz1.jpg

Mármint Kőszegen. Nem rossz Sopron, se Budavár, de a legnagyobb dózisban szerintem itt kapod meg a régi hangulatot - még ha igen kis területről és ennek megfelelően kevés házról van is szó. Ha a Jurisics téren, a Rájnis utcában vagy máshol a vár közelében talál az ember eladó ingatlant, akkor annak jó eséllyel vannak legalább félezer éves részei. Persze azért ritkán fogni ki valamit. Most is csak egy leginkább barokknak mondható lakóházat leltem (kastélynak hirdeti némelyik ingatlanos teljesen érthetetlen okból), ám ez is igen figyelemre méltó. És nem csak azért mert egy gótikus kocsmával - vagyis a Stettner-házzal - közös az egyik fala. Ezt írja az épületről a város honlapja:

 

A Vár felöli ingatlan részben a középkori védműre (Barbakán) épült, bejárata a várfalon belül nyílt. Homlokzata maga a városfal, pincei fala a Barbakán. Pincéjében a szájhagyomány szerint raboskodtak is. A várkör felőli oldal a várba vezető, a Várárkot átívelő híd lábazatára, pilléreire épült, ezek a pincében láthatóak. A ház funkciója a Várba vezető híd védelme illetve a vámoltatás volt. Tűzvédelmi szerepét a kőkeretbe foglalt vaselemek és ablaktáblák jelzik.

 

Érdemes elolvasni az egész történetet, a házat megtaláljátok a Műemlékem oldalán is. Arról nem is beszélve, hogy a fülkéjében álló Szent Donátusz-szobor éppen idén 250 éves. Persze az már rég nem a középkor, hanem egy egészen másik időszak és stílus, amire nem sokára visszatérünk a tematikus ingatlansaláták egy másik részében.

 ***

Addig is böngésszétek az időutazó ingatlanos eddigi részeit:

A 10 legszebb eladó régi kastély Magyarországon

Még 7 eladó régi kastély Magyarországon

10 gyönyörű eladó régi nyaraló a Balatonnál

7 eladó malom Magyarországon

5+1 eladó/kiadó Horthy-ingatlan

10 rendszerváltás után épült magyar "kastély" az ingatlanpiacon

5 álkastély a magyar ingatlanpiacon: régiek, gyönyörűek, nagyok és drágák - mégsem kastélyok

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest pécs sopron vár középkor töri belváros kőszeg várnegyed tematikus v. ker fura ingatlan országház utca semmelweis ignác utca tárnok utca időutazó ingatlanos

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr486217789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jet set 2014.05.29. 10:48:19

"hogy képződnek azok az alaprajzok, amelyeken egy nagy fehér semmi bal felső sarkában van egy légypiszoknyi izé"

paintben

mildi 2014.05.29. 14:33:02

AKAROM A 3-AST!!!
mentem lottóért...

Egy Hun Hunniából 2014.05.29. 16:09:55

Ahogyan nem vágyom 80 feletti korú feleségre, hasonlóképpen ezek se kellenének. Lakásnak semmiképpen. Bizonyára ez valami perverzió tőlem, hogy nem, és nem.

rejtett kamera · http://rejtett-kamera.eu 2014.05.29. 20:52:01

Úgy látszik a gyógygödör nem annyira vonzó hogy azzal hirdessék :)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2014.05.29. 23:18:01

Szerintem a Magyar utcába is van egy épület, amelyiken belül ott a középkori városfal.
Legalábbis, úgy rémlik, hogy ilyen táblát láttam valahol a Károlyi-kert és a Kálvin között.

(megjegyzés a 9-eshez)