A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai végzik a taxisok szúrópróbaszerű, titkos ellenőrzését. Nyolc hónap alatt több, mint négyezer (pontosan: 4447) taxit ellenőriztek le. Volt akit kétszer is, mert idén április 30-ig 7379 próbautat bonyolítottak le.


A legtömegesebb svindli, a nyugtaadás elmulasztása. Míg a 2013-as próbautak során minden negyedik esetben, addig az idei ellenőrzéskor már csupán minden ötödikben fordult elő ilyen mulasztás a taxisok részéről. Azért akadnak durvább átverések is, szerencsére nem ilyen tömegesen. Pl. taxaméteres-csalásgyanú, visszajáró elsumákolása, hamis számla, árdrágítás trükkös tarifával, kerülőúttal. Érdemes megnézni a lenti táblázatot.

taxi-kiskep.jpgFotó: bkk.hu


Az ellenőrzések főképp a pályaudvarok, a ferihegyi Liszt Ferenc reptér, valamint a frekventált belvárosi taxis drosztok közelében történtek.


2013 őszétől látja el a BKK ezt a feladatot, és a taxisokkal szembeni panaszokat is ők kezelik. Egyre többen tudnak erről az új lehetőségről, így az idén már 60 százalékkal több panasz érkezett hozzájuk, mint tavaly.


Mivel 2013 szeptemberében a fővárosi taxizás átszervezésének köszönhetően (sárga fóliázás, stb) 33 százalékkal emelkedtek a díjak, míg a (legális) taxik száma 11 százalékkal csökkent, a fuvarszervezők bevétele is 13,7 százalékkal nőtt.

Íme az idei ellenőrzésekről készített táblázatos összesítő:

taxitabl.PNG

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest taxi

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr986189927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.05.21. 14:52:43

mar 90 elott is botranyos volt, es azota is csak most tortent valtozas (negyed evszazad!!!)
nem mellesleg Orban uncsiöccse ott a vezeto, vegre egy ujabb dolgot a helyere tett!!!

annmbp 2014.05.21. 15:01:50

Nem értem. Ők akarták az emelt árat és még ezzel is trükköznek.
Legutóbb a Blahráól hozott haza egy úr 4.000 Ft ért. A Blaha ide 7 km... osztottam-szoroztam a taxissal egyet, aki a számolás után csak annyit mondott "kettőbe jó lesz?" mondom neki nem, szerintem ez legyen most ajándék. Az lett:)

Boka1 2014.05.21. 15:42:05

Minden taxióra buherált. Leht látni, ahogy fészkelődik menet közben a taxis. A nagy dumások profin terelik el a figyelmet.

♔batyu♔ 2014.05.21. 16:38:50

Nagyon bátor az, aki csak úgy leint egy taxit. Frekventált helyen pláne. 30 éve is az volt.

Tarlósék viszont elkezdtek valamit.

Robiekin · http://megfizethetetlenegeszseg.blogspot.hu/ 2014.05.21. 17:16:09

Respect and respect.
Amellett, hogy imádom a sárga színű taxikat örülök, h a szolgáltatás minősége is nő.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.05.21. 17:24:14

Javulnak a taxisok vagy már arcról felismerik az új ellenőröket is? Mert korábban az is volt a gond az ellenőrzéssel, hogy ugyanaz a 4 ellenőr járt körbe éveken keresztül.

J.László 2014.05.21. 17:39:32

Jó, hogy sárgák lettek a taxik, mert így messziről fel lehet ismerni a KRESZ-t nem ismerő trógerprolikat a város forgatagában.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.05.21. 20:32:26

- 2700 lesz, mondta a taxis, miközben lezárta az órát és elkezdte a nyugtát nyomtatni.
- Nocsak! - ráncoltam a szemöldökömet.
- Csak itt most magának legyen akkor 2400!
- Hát ez fura! - kezdtem el morfondírozni.
- 2100 egy alkalmi ajánlat! - tromfolt a taxis.
- Nézze! Minden nap ezen az úton jövök haza taxival immár évek óta....
- Rendben! legyen 1800, de ez az utolsó ajánlatom!
Fizettem, majd elégedetten szálltam ki a taxiból. Mindössze azt akartam mondani, hogy 3200 alatt eddig sosem jöttem még ki.