2014-05-09 15.25.02

Bécs egyelőre nem bringanagyhatalom, nagyjából úgy állnak mint mi (sőt a Copenhagenize Indexben sehol sincsenek), ám ennek ellenére, vagy épp ezért sokat tanulhatunk tőlük. Cycling Affairs címmel rendeztek egy remek ötletpályázatot tavaly a városi kerékpározás témájában, amelyikből egy kiállítás is készült.

235 ötlet legjavát - az 5 díjazottat és 12 másik válogatott pályamunkát - most Budapesten is megnézhetitek, ugyanis a Kultúrgorilla lefordította a szövegeket és Pestre hozta a Design Terminálba.

Elmentem, megnéztem. Azért nagy világmegváltásra ne számítsatok, de kifejezetten aranyos. Az ötletek többsége persze inkább kiegészítő, meg app. De ez a szélkerekes lámpa például ötletes...

2014-05-09 15.26.52

...vagy akár ez a lecsatolható bevásárlószatyor:

2014-05-09 15.28.55

Jópofák a bringa alakú tárlók és az ötletek között is van egy-két használható még akkor is, ha azért a többségük nem váltja meg a világot.

Örök dilemmám, hogy van-e értelme az ilyen kiállításoknak akkor, amikor az ember minden tablón szereplő szöveget el is tudna olvasni a neten - nem célszerűbb-e egyszerűen feltolni az egészet egy honlapra. Mellett szól mindenesetre, hogy így szakítasz rá időt és megnézed, ah már ott vagy. Szerencsére a helyszín olyan, hogy simán megfordul magától is arra az ember.

2014-05-09 15.27.43

A kiállításhoz események is tartoznak, amelyekből néhány még hátra van, bár a megnyitó bringacsengő-koncertről már lemaradtatok. No de így legalább megnézhetitek:

Aki épp arra jár, nézzen be, a héten még nyitva vannak. A szervezők ráadásul azt ígérik, a kiállítás után elérhetővé válik az anyag magyarul is a neten!

2014-05-09 15.30.27

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés kiállítás kerékpár belváros v. ker erzsébet tér design terminál

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr716184770

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Derek Beach 2014.05.23. 12:16:01

A szélkerekes lámpa nyilván nem, de kiállított "innovációk" nagy része annyira új, hogy már régóta elérhetőek itthon is, csak keresni kell... ha már kerékpár kooperatíva meg minden :D
süti beállítások módosítása