B1241305[1].JPGLassan hagyomány: ha Kordos Szabolcsnak új riportkötet jön ki, akkor abból néhány részletet megoszt az Urbanista olvasóival is. Volt ugye a Tilos a belépés (melyből a Gresham királyi lakosztályát,  Ferihegy titkos helyszíneit, az Országház elnöki dolgozóját és a Szépművészeti elzárt csarnokát mutattuk be), aztán a Luxushotel, Hungary (ebből a szocialista Magyarország első luxus szállójáról idéztünk néhány érdekességet), aztán a Taxisvilág, Hungary, melyből szintén olvashattatok részleteket.

A sorozat most folytatódott: megjelent az Eszem-iszom, Hungary, mely a hazai vendéglátás világába merül alá luxuséttermektől a fesztiválpultokig. A sok izgalmas és tanulságos nyilatkozó közül én most a legurbaistásabb témát választottam ki: hogy foglalták el és osztották fel egymás közt a Nagykörutat a gíroszosok. Át is adom szót Kordos Szabolcsnak - önkényesen mazsolázgatva bekezdéseket, kiemelve egy-egy sort a Török című fejezetből.

Nagy megfejtésre ne számítsatok, de vannak benne érdekes részletek még így is, hogy a jó részét kihagytam belőle. Íme:

Több mint huszonkét évvel ezelőtt kezdődött a gíroszosok menetelése, három barát nyitotta az első éttermet. Megalapozták a későbbi sikert, egymás után nőttek ki a földből az újabb és újabb büfék. Ami jót tett az üzletnek, kevésbé használt a barátságnak: az alapítók csúnyán összevesztek, az egyikük a káros szenvedélyek hatására ma már közelében sincs a régi gazdagságnak, a másik családi okokból elhagyta Magyarországot, és már csak a harmadik folytatja a bizniszt, ő viszont saját hálózatot alapított, aminek a neve egyre ismertebb.

Jelen pillanatban négy-öt komolyabb lánc kínál gíroszt, hagymásan, csípősen, pitában vagy tálban, a többiek egy-egy éttermet működtető magánzók, kisebb halak. Az első török éttermesek túlélték a kilencvenes éveket, és úgy tűnik, nincs, aki megállítsa őket.

...

Talán már feltűnt – ha nem, robogjanak végig a négyes-hatos villamossal –, hogy a Nagykörúton már csak a törökök élnek meg. A kínaiak büféi kiszorultak a körúton túlra, be a kis utcákba, az utolsó „csatáraik” is feladták nemrég a harcot, és sok esetben az üzlethelyiségüket is.

Természetesen lehet abban valami, amit a törökök hangoztatnak, nevezetesen, hogy a magyarok ízvilágához közelebb áll az ő konyhájuk, mint a kínaiaké, az áraikkal pedig nehéz lenne versenyre kelni, de attól tartok, nem ilyen egyszerű a helyzet. Ma a körúti kocsmák egy részét is törökök üzemeltetik

...

A török étkezdék soha nem szűnnek meg, inkább öröklődnek, egyik kézből a másikba adják őket. 

...

Ez azt jelenti, hogy nem lehet újabb éttermeket nyitni? Mit szólna hozzá a kebabos kör, ha egy ismeretlen bejelentené: konkurenciát csinál a többieknek? „Kötöttünk egy hallgatólagos megállapodást, ezt mindenki ismeri. A körúton egy villamosmegálló az engedélyezett távolság. Az egy megálló elegendő, nagy errefelé a népsűrűség meg a forgalom, mindenki megtalálja hát a vendégeit. Aki nem tartaná tiszteletben ezt a lélektani határt, annak valószínűleg finoman szólnánk, hogy bocs, telített a piac, nem jó ötlet itt terjeszkedni” – magyarázta nem kevés faggatózás után Ali.

Mielőtt belementünk volna a részletekbe, rákérdeztem, milyen a kapcsolat a többiekkel. „Nagyon jó, baráti” – hangzott a diplomatikus válasz. Ezt nem is vonhatom kétségbe, több alkalmazott mesélte, hogy a főnökök valóban nem háborúznak. Kasztok, érdekeltségi körök azonban vannak, erre jó pár átbeszélt óra után sikerült kitérnünk.

Az első „telepesek” kurd nemzetiségűek voltak, többségükben nincstelen menekültek, őket követték az anyagilag jobban eleresztett „török törökök”, és a kettő tábor közti politikai ellentét olykor a Budapesten is kiéleződött. A kurdok szabadságharcot folytattak a török behatolók ellen, a törökök a kurdok ellen, a közös ellenséget, az albánokat pedig úgy kergették el, hogy csak úgy szikrázott a talpuk.

Külön csoportot képviselnek az arabok (irakiak, szírek, egyiptomiak), akik szintén nem barátkoznak a többi nációval. Az irániak viszonylag új játékosok a placcon, csak néhány kisebb büfét visznek. Javaslom, hogy ha legközelebb gíroszosnál járnak, nézzenek körbe: apró jelek mindig utalnak arra, hogy éppen török, egyiptomi vagy szír felségterületen járnak-e.

Minden etnikai villongás ellenére egy-egy gyorsbüfében megvalósul a világbéke. „Felvettem egy iráni gyereket a pultba az iraki srác mellé. A nyolc év háború nem tett jót a két ország kapcsolatának, úgyhogy résen voltam, nehogy egy óvatlan pillanatban lekaszabolják egymást a húsvágó bárddal. Három napig egyetlen szót sem szóltak egymáshoz, aztán egy reggel megbeszélték a dolgot. Arra jutottak, hogy a háborút egyikük sem akarta, a világ legostobább lépése lenne megkeseríteni egymás napjait itt Budapest közepén, a hazai politikusok lépései miatt. Azóta cinkosok” – mesélte Ali. A kebaboskolónia tagjai hetente egyszer biztosan találkoznak a mecsetben, ott azonban nincs helye se politikának, se üzletnek, imádság közben mindenki egyenlő.

„Mondtad, hogy egy villamosmegálló az engedélyezett távolság. Hogyan fordulhat elő akkor mégis, hogy bizonyos tereken két gíroszos néz egymással farkasszemet?” – szegeztem a kérdést Alinak. Nos úgy, hogy az illetők testvérek, de legalábbis családtagok. „Főleg a kurdokra jellemző, hogy van egy hatalmas éttermük, ahol sok embernek tudnak munkát adni, de olykor az egyik rokonnak nyitnak egy kis, egyszemélyes büfét, hadd legyen meg neki is a saját birodalma. A tulajdonos aztán változhat, mert a család szent, és ha a feleség egy idő után haza akar menni, a férjét is ráveszi a költözésre”.

...

A magyarok azért járnak hozzájuk, mert pontosan tudják, mire számíthatnak, az ő kedvükért nincs értelme belemerülni a közel-keleti konyha mélyebb bugyraiba. Öt-hatféle fogást pusztítanak a vendégek, de azokat derekasan, irgalmatlan mennyiségben. Butított török konyhát kapunk hát, függetlenül attól, hogy az étterem valójában milyen nemzetiségű tulajdonos kezében van. A szakácsok mind Törökország északi vagy keleti, tehát szegényebb részeiből jönnek, az ottani fogásokat ismerik, mást nem.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest könyv gyorsétterem vendéglátóhely nagykörút kordos szabolcs

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr806100755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lovag Mihály 2014.05.03. 08:14:28

"apró jelek mindig utalnak arra, hogy éppen török, egyiptomi vagy szír felségterületen járnak-e"

mik azok a jelek?

Mars3696 · http://www.setafika.hu 2014.05.03. 08:58:47

@Lovag Mihály: Egyiptomi kebabosnál hieroglifákat találsz az étlapon... :D :D

Diorella Queen 2014.05.03. 13:05:47

Az semmi.De amikor romáék adják elő magukat mint törökök, na az nem pite.

G.Freeman 2014.05.03. 14:02:14

Ha nem éri meg a magyarnak, akkor az idegennek hogyan éri meg?

Lovag Mihály 2014.05.03. 14:56:01

@Mars3696: 2014.05.03. 08:58:47

jó :)

275 · http://www.youtube.com/krisztusa 2014.05.03. 15:46:07

@G.Freeman: Nem éri meg nekik, ez csak alibiből van..(több lábon kell állni, többet kell mindig mutatni,nomeg jó,hogy van egy két legálishely..)

Diorella Queen 2014.05.03. 18:35:52

@G.Freeman: Szerintem kapnak adókedvezményeket és támogatásokat mert külföldi.

Venyigeszu 2014.05.03. 20:28:12

Marhaság. Llegalább fél tucat kínai kajáldát tudok a 4-6-os vonalán a pesti oldalon.

ügyelő 2014.05.04. 13:59:49

ismerek egy "Alit", a 7. ker.belsejében van étterme, ami mindig kong az ürességtől,de a pasi akkora luxus autóval jár, hogy alig tud vele bekanyarodni az utcába.

Rodolfo63 2014.05.04. 14:26:43

a török és kínai büfék ideális legalizáló helyek, így alacsony haszonkulcs mellett is megéri üzemeltetni őket

Dolgozónép 2014.05.04. 14:49:26

@Rodolfo63: ez így van, de csak az egyik része a dolognak. A másik, hogy értenek az üzlethez, és nem akarnak azonnal kivenni belőle mindent az utolsó fillérig. A magyar vállalkozó egy jó forgalmú hét után rögtön wellness-hétvégére viszi a nőjét, közben az alkalmazottak kilopják a szemét. A kínai meg a török ezzel szemben vasárnap is reggeltől estig ott dekkol a kassza mögött. Nem költ semmire, jól érzi magát, és a feleségének sem akarja minden pillanatban bizonygatni, milyen fizetőképes gyerek.

Medgar 2014.05.04. 15:15:19

@Dolgozónép: Álomvilágban élsz. Ezek csak kívülről éttermek, belül nagyüzemi mosodák. Ha véletlenül megy is az csak hab a tortán....

Dolgozónép 2014.05.04. 15:19:07

@Medgar: azt senki nem tudja, hogy a háttérben mi folyik. De: nézd meg a Szerájt (Vígszínházzal szemben) déltől éjfélig sorban állnak a népek. Millió fölötti forgalma van naponta. Abból azért pénzmosás nélkül is ki lehet jönni...

2014.05.04. 15:42:23

@Medgar: na a legendák
csak a nemzeti dohányboltok legális bizniszek becsületes magyar kezel által faragva, mi?

monddazigazatmar 2014.05.04. 15:51:32

@Dolgozónép: De szeretem az ilyen okos általánosításokat. A magyar vállalkozó így meg úgy, bezzeg a török. Gondolom ismersz minden magyar vállalkozót, hogy tudjad, hogy ki hogy áll az üzlethez.

Szerintem próbálj meg kívülállóként nyitni egy gyrosot, aztán nézd meg, hogy milyen a "finoman szólnánk, hogy bocs, telített a piac, nem jó ötlet itt terjeszkedni”.

Zalai Béla 2014.05.04. 17:13:30

@Mr. Közbiztonság Szilárd: Onnantól kezve, hogy maguk a török büfések hívják girosznak, amit árulnak, sok értelme nincs vitatkozni az elnevezésen. Főleg, hogy teljesen igazuk van abban, hogy semmi köze nincs a "giroszuknak" a döner kebabhoz - azt meg töröktől nyilván nem is várnánk, hogy a jiroszhoz legyen...

Vittore. 2014.05.04. 20:34:00

Persze, az arabok, törökök meg a legális biznisz, melyik mesében? A Keletinél is mindig ott csencselnek, a rendőrökkel nagy egyetértésben.

A Tolvajkergetők egyik adásában is a Keletiben lévő gyros-os volt az orgazda, aki átvette a lopott laptopot.

Aztán a Keleti melletti gettóban övék jó néhány utca ától cettig, egyszer mentem oda, mert ismerős mondta az utcanevet, meg hogy harmadik ajtó. Benyitottam, kértem DVD-t a kívülről teljesen elfóliázott üzletben és csúnyán néztek rám, amikor csak 100 DVD-t kértem. A 3 arab srác mögött volt legalább 10000 DVD, és ez egy kis terem volt csak.

Ennyit a törökök becsületes üzleteiről.

Void Bunkoid 2014.05.05. 04:25:30

@Dolgozónép: az ilyen arabféléknek nem is kell bizonygatni a nőknek, hogy fizetőképesek :)

www.youtube.com/watch?v=PdIvME0xrAA

Dixi. 2014.05.05. 08:15:44

Á nem is maffia....cseppet sem.... :-)

Építettem néhány kisebb giroszost (sic) a városban. Egyik sem igényelte az áfás számlát sem a munkáról sem az anyagról.persze én becsületes magyar vállalkozóként mindig kiállítottam az aktuális számlát!!!!!

vittore 2014.05.08. 15:02:36

@Vittore.: Anno volt egy Agip benzinkút a Keleti Pályaudvar mellett. Dolgoztam ott egy darabig. 24/48 ban. Tudnék meredek történeteket mesélni a becsületes gyroszosokról....

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2014.05.08. 15:43:09

@Dixi.: sőt, duplán befizetted azt az adót is, amit ki se számláztál a töröknek. rólad fogják mintázni a legnagyobb magyar szobrát.

átlátó 2014.05.08. 19:40:43

Ez is, az is elöfordul, van ilyen, meg olyan "müködesü" kebabos...tehat nem girosz... nehany tucatszor le kell ugrani a törökökhöz es megdikhelni, hogyan müködtetik hazai palyan a dolgaikat... :D...az meg valoban dzsukel, ha mar a cigany nem olasz akar lenni, hanem török...Attila. :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.05.08. 20:33:34

Itt egy Stockholm melletti kisvárosban lakok, ahol a kb 60 ezres kisváros döntő többsége ilyen kokeró lakos.És nagyjából mindegyik főzni akar...Szerintetek itt mekkora háborúk, villongások lehettek...? :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.05.08. 20:34:48

Különben is, először megtanulhatnának magyarul ezek a vendéglősök, mindenhol sajtóhibával van kiírva a kaja neve...

hajtipajti 2014.05.09. 00:51:47

A szomszédom (középkorú nő) a Keltiben halászta össze a vendégeit Zimmer frei táblával. Mondta, hogy a zimmer frei-os férfiakat csak védelmi pénzért engedik az arabok tevékenykedni. A nőknek nem szólnak be. Ezért jár ki mindig ő, és a férje egyszer se.
A pénzváltó előtt mindig bóklászik egy-két feketén váltó. Illetve drogot legkönyebben Pesten a Keletiben lehet venni. Persze ez mind a rendőrök tudomásával.

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.05.09. 04:11:15

@Vittore.: @vittore: @átlátó: látom ti vágjátok a témát kicsit jobban, mint az átlag

ami ebben a könyvben le van írva a gyros-osokról, az közelében nincs a valóságnak

már a 70-es, 80-as években is voltak szírek, meg baráti szocialista országokból érkező arabok és egyéb füstös arcok Pesten
reklámszatyrokkal hordták a valutát, pedig akkor még csak egyetemre jártak Magyarországon, de már a fülükön is pénz folyt, pénzváltással, átverésekkel foglalkoztak
lengyel csávó vitte a pénzt egy reklámszatyorban, a szír csak átvette, nem számolta meg, bele se nézett, erre én kérdeztem: "nem számolod meg?" erre a szír tört magyarsággal: "lengyel tud, ha becsap meghal"
szóval így megy ez azóta is
a pénzváltók közt gyakori volt a leszámolás, a 90-es években a tipikus késeléses rendőrségi hír szereplője mindig valami szír vagy egyiptomi pénzváltó volt

aztán jöttek kurdok, törökök, irakiak, irániak

meg a koszovói albánok, akik nem étteremben utaznak, hanem kb fél Európát ellátják drogokkal, embercsempészet mindegyiknek belevág a profiljába
de Európa drogellátása eléggé akadozna törökök nélkül is, erre egy török ismerősöm büszke volt, hogy ez egy török biznisz és sikertörténet

az más kérdés, hogy a török, arab fenntart egy üzletet falból
éttermet például, ha üresen is kong a hely, akkor is van papíron milliós forgalma
miért?
a drogból, embercsempészésből befolyt pénzeket itt lehet legkönnyebben tisztára mosni
fiktív számlák röpködnek, fiktív forgalom után leadózik, máris tiszta a pénze, ez a pénzmosás rövid útja

a vietnamiak még ilyen simlis arcok
kibérelnek egy családi házat, de a bérbeadónak megmondják, hogy újszülött van a családban és vietnami szokás szerint balszerencsét hoz, ha idegen belép olyankor a házba 1 évig
szóval ne nagyon jöjjön, majd utalják a bérleti díjat
aztán a házat belül szétkapják, teleültetik marihuánával még a WC-t is, nátriumlámpák, öntözőberendezés, tápoldat, páratartalom szabályozás, ahogy kell, profi módon
aztán pörög a villanyóra, általában ezen buknak le
persze nekik is vannak éttermeik, falból, álcának, legalizálni a fekete pénzeket
embercsempészésben is vastagon benne vannak

az a vicc, hogy ezek a külföldiek azért csinálják ezt a drogos, embercsempészéses témát Magyarországon, mert otthon ezért halálbüntetés járna, Európában meg kiröhögik a törvényt, úgy vannak vele, hogy EU-ban ezt szabad, hiszen nem szigorúak a jogszabályok
amúgy is közel-keleti, dél-kelet ázsiai kultúrákban a pénz előteremtése a családfő legfőbb feladata, nem a törvények betartása
abból nem lehet megélni, enni adni a családnak, újabb luxusautót venni
az, hogy honnan teremt elő pénzt, az részletkérdés
átverni, meglopni idegeneket teljesen elfogadott arrafelé, nincs bennük semmi gátlás ilyen téren, ez az első dolog, amit a gyerek megtanul, hogy hogyan szerezhet pénzt
a magyar gyereket megtanítják késsel-villával enni, jól viselkedni, sorban állni, illedelmesen köszönni, ezeknél a keleti népeknél meg a pénzszerzés az első, amire megtanítják

ja, gyros-osoknál azt nem tudom megfigyeltétek-e, hogy a hús az nincs sose kidobva, forog a nyárson, de akár napokig is ott marad, az üzlet bezárása után nem teszik hűtőbe a legtöbb helyen, mert még meleg
szóval elég nagy fos ez így élelmiszerbiztonsági szempontból

az irániak nagy része azért megy Magyarországra, mert otthon több éves katonai szolgálat van, amit minden férfi meg akar úszni
befizetik a gazdag irániak a kölykeiket az International Business School-ba vagy más fizetős helyre és akkor kapnak vízumot, amivel megússzák a katonai szolgálatot
a magyar lányok nagyon szeretik az ilyen perzsa "hercegeket", az iráni meg mint a gyerek az édességboltban, minden nőt megdug, akihez hozzáfér
ebben a tanítóképzős és Corvinusos, BGF-es meg hasonló picsa szakos csajok voltak a legjobbak, az arabozásban

de amikor arra kerül a sor, hogy megházasodjon, akkor bizony hazamegy és egy tisztességes, szűz perzsa lányt vesz feleségül, akit a szülők választanak ki neki (ez nem kényszerházasságot jelent, hanem azt, hogy jó családból való, gazdag lányt választanak a hasonló körülmények közül származó fiúnak), a magyar barátnőit lepattintja, hiszen azok csak hitetlen szajhák, akiket kúrni kell, de komolyan venni nem :)

régen a cigány valóban olasznak adta ki magát, ma már töröknek, arabnak, iráninak játssza meg magát, így változik a világ

vittore 2014.05.09. 08:52:18

@Zubreczki Dávid: @Az evolúció megfordítója... vissza a fára!: Na ja. Nem szívesen mesélek arról a rövid időszakról. A lényeg: kb 1 hónapja dolgoztam a kúton, amikor finoman rám szóltak, hogy azért lenne itt más is ám. Akkor még kurva büszke voltam magamra, hogy ezek a nagymenő csávók megbíznak bennem, örültem, hogy kereshetek egy kis plusz pénzt. Azt hittem, sofőrködni kell, vagy ilyesmi. Ám ennél sokkal egyszerűbb feladat "várt" rám. A környéken látszólag céltalanul flangáló füstösök mindenféle csomagocskékat adtak nekem, le nem rakhattam, magamnál kellett tartanom, néha vittek belőle, néha hoztak... A zsaruk meg ott bohóckodtak velük éjszakánként... Sokszor megállt mellettem egy egy rendőrautó, mintha csak úgy át gurult volna a kúton, megnéztek, hogy meg vagyok e, aztán mentek tovább. Aztán elég hamar felmondtam. Na ezek az arcok (nem a zsarukra gondolok) parkolnak most a gyroszosok elött a bazi nagy autóikkal egész nap, üzemeltetik a mosodáikat.

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.05.09. 09:38:42

ez a kis étterem falból, pénzmosoda céljából való működtetése nem arab-török-iráni sajátosság ám

jó magyar vállalkozók is utaznak ilyenekben
én tudok olyan vidéki pizzériát, ahol naponta nem adnak el 10 pizzát se szerintem, de papíron sok milliós a forgalma havonta
előtte szép nagy fekete autók parkolnak kopasz emberekkel
leadóznak az el nem adott pizzák után, így már legális is a drogból és más illegális tevékenységekből befolyó pénz

ugye emlékszik mindenki, hogy a Keresztapa című filmben is van egy fedővállalkozás, papíron olivaolajjal üzletel a család: Genco Oil Company

amúgy parkolóházban se életbiztosítás biztonsági őrnek lenni
lopott autókat ott pihentetik (persze nem fizetnek érte), meg mindenféle illegális üzletek mennek, és ha biztonsági őrként nem működsz együtt, akkor könnyen baleset érhet

én mindig jót nevetek, amikor ilyen arab, vietnami, török arcok adják a családjukért becsülettel dolgozó, kebab árulásból meggazdagodott arcot

A Megasztáros Hien egész rokonsága is embereket csempészett Vietnamból nyugatra. Ez így megy, szarnak a törvényekre, ők idegennek érzik magukat külföldön és a jogszabályokat is idegennek tartják, amik csak akadályozzák őket.
Az hogy van valami cégük, az az esetek 99%-ában csak álca.
A magyarok se jobbak amúgy külföldön... elég csak a londoni magyar maffiára gondolni.

átlátó 2014.05.09. 09:53:30

@Az evolúció megfordítója... vissza a fára!: A latens labancok büszke csaszarvarosaban annyi az üres török (es egyeb tisztesseges keleti nacio)etterem, meg kajalda, hogy sok... :D
...viszont van nehany török "ABC" meg "Csemege" bolt, ahol törzsvendeg vagyok, szalem alejkum mikor behaladok es gülegüle, mikor kitavozok... :D
Van egy vietnami manus, Budapesten vegzett a Kandon, itt Schnitzelt visz, gürizik, mint allat...es a Honda motromat is egy vietnamitol vettem, pöpec allapot, semmi atbaszas, teaztunk, politizaltunk, eszak-del, meg ilyesmi... rühellik a komcsikat...mondjuk en is, hogy tiszta viz kerüljön az italba.

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.05.09. 12:28:46

@átlátó: ó, hát Bécs is gyönyörű ilyen szempontból, valamikor több, mint 10 éve volt közöm hozzá mélyebben, akkor a koszovói albánok uraltak ott sok mindent
de van ott minden népcsoportnak (maffiának) lerakata, ilyen szempontból is sokkal nemzetközibb, mint Budapest

ez a multikulti szépsége
nyilván vannak tisztességesen dolgozók, főleg, miután az első generáció megszedte magát valami sötét üzleten, elsősorban az ázsiaiak taníttatják a kölykeiket és a második generáció már nem kannabiszt termel a tetőtérben, hanem diplomás ember lesz

török az engem állandóan merhaba-zott, meg a gülegüle

ne vada 2014.05.12. 18:43:22

Az Üllői-József krt.-Baross-Leonardo négyszögben ami nem hálózati üzlet, az arab érdekeltségű. Halálra vannak sértve, ha bemész kérni valamit, ami elvileg kapható náluk. Üdítő kivétel a Szahara kajálda. Lehet, hogy ott is mosnak pénzt, de nem érdekel: a falafeljük iszonyú finom.