bubibe7.jpgFotó: Magyar Kerékpárosklub 

Aki nagyon akart, már Bubira pattanhatott, hiszen a 4-es metró átadásának egyik kísérő programja volt a bérbringák kipróbálása, ha másképp nem, legalább szemrevételezéssel és a dokkolókban a közösségi bérbringára üléssel. Viszont akad, akinek már tesztkör is megadatott, mert különböző helyszíneken hétvégenként kipróbálhatók a Bubik.

bubibe8.jpgFotó: Magyar Kerékpárosklub


Mivel már nagyon közeli jövő, hogy az első ezerszáz bérbringát a 76 gyűjtőállomás valamelyikéről élesben is leakaszthatjuk, ezért az Urbanista Facebook-oldalán kérdéseket tettünk fel olvasóinknak, vajon miképp válhatnának elégedett, boldog bubistákká, illetve mi az ami szerintük már a start előtt problematikus a rendszerben? Íme a kérdések és néhány válasz:

Milyen útvonalon használnád a Bubit rendszeresen?


Endre: "Kőbánya-Kispest - Újhegyi-lakótelep." Flóra: "Boráros tértől a belváros felé, napi szinten a Ferenciek teréig." Zoltán: "Zuglói vasútállomástól a Baross tér irányába." Szilvia: "Ami miatt nekem jó lesz, és biztosan bérletes leszek, mert egyrészt a két végpont között közlekedem rendszeresen (Kosztolányi-Lehel tér). Másrészt elég sok esti programom van, akár színház, akár bandázás, ahova inkább mennék bubival, mint saját bicajjal, mert talán bubiállomást előbb találok, mint biztonságos bringatárolót."

Hol lenne még igény dokkoló állomásra? (Vagyis ahol felvehető bringa, illetve leadható)


Szilvia: "Kosztolányi Dezső téren. Elég sokan ott szállnak le a volánbuszokról, a Feneketlen tónál nagy a turistaforgalom, valamint a Villányin van a kertészeti egyetem.

Városmajorban, valahol a János kórház környékén. Oda elég sokan járnának ki bubival sportolni, sétálni.

Margit sziget északi csücskén.

Krisztina téren, a Naphegyről lejövők szerintem szívesen használnák, és ott megy el egy aránylag nagyforgalmú bringaút."

Térkép  BKK – bubi.pngA jelenlegi dokkolóállomás-lefedettség (Forrás:bubi.hu)

Kinek van tesztelési élménye? Milyen Bubival bringázni?


Jakab: "Én egyszer ültem ilyen biciklin, akkor is csak egy kis kört (Deák-Astoria-Deák) mentem. Egyenes háttal tekerős, tehát az ember nem akarja nagyon meghajtani, ami nem is baj, mert nehéz gépek. Városi közlekedésre kényelmes tempóban, 1-5 kilométerre pont ideális."

Szilvia: "A bringák masszívak és nehezek, kicsit lomhák, nehezen tekerhetők, valószínűleg a tömör gumi belső és a váltó áttétele miatt. Kimondottan városi forgalomra jók, szép lassan el lehet jutni velük lámpától lámpáig, és szerintem van esély arra, hogy a két legtávolabbi végpont között is bejárható az ingyenes fél óra alatt."

Rendszeres használóként legfeljebb mennyit fizetnél az éves bérletért?(Illetve neked az számít, hogy éves BKK-bérletvásárlással csak a felét kell kifizetni a bérleti díjnak?)

 

Különösen az éves és a féléves díjat a legtöbben drágának tartják. A Kerékagy blogon megjelent egy összehasonlító táblázat más nagyvárosokkal. A budapesti éves bérletnél csupán a londoni a drágább.

díjak.PNGForrás: Kerékagy (a március 23-án megjelent poszt akkori forintárfolyammal számol)

"Nekem 5-10 ezer forint között érné meg éves szinten, ha nem lennék fanatikus biciklis télen-nyáron. Készítettem egy gyors hozzávetőleges számolást az éves díjról: én 52 ezerért vettem a saját biciklimet 6 éve, új volt. Ráköltöttem azóta legalább ugyanennyit, számoljunk 120 ezerrel. Nagyon elhanyagoltam, lassan cserére érett az egész bicikli, tulajdonképpen defektjavításon meg néhány alkatrész cserén kívül semmit sem költöttem rá. 18 x 6=108 ezer. Ugyanott vagyok anyagilag, és így legalább háztól házig közlekedem, nem kell gyalogolnom semmit sem, és nem kell aggódnom, hogy túllépem az ingyenes idősávot.

Az a személyes véleményem, hogy pofátlanul drága, legalább a bécsi árakat vártam volna, még akkor is, ha csak fél órára lesz ingyenes, nem pedig 1 órára.” – jegyzi meg az egyik Facebook- kommentelőnk.


Bence egyetemista. Ő is sokallja a díjakat, ám a rendszert magát alapvetően jó ötletnek tartja és a Bubikat használná is, ha szolidabb lenne az árfekvés:
 

"Nekem alapból nagyon tetszik a Bubi, kocsmába járásra, rövid, váratlan utakra használnám, például amikor a saját bringám defektes és nincs időm megcsinálni, vagy egyetemre menet esik az eső és BKV-zom, de hazafelé már szép az idő és jöhetnék bérbringával. Mivel nagyon ritkán használnám, kb. évi ötezer forintos "letekerhető" díjra gondolnék, amikor ez elfogy, onnantól 15 percenként egy-két százas lenne szerintem diákként kifizethető. A jelenlegi árán biztosan nem fogom használni. Ja, és a 25 ezer forint kaució is baromi sok, ennyi általában nincs a számlámon.”

Akadnak azonban olyan olvasóink is, akik még ezzel az árfekvéssel is bubipártiak:

Szilvia: "A bérletek bevezető kedvezménnyel meghirdetett ára szerintem egészen baráti, így elég sokak számára elérhető. Nem lennék mérges, ha így is maradna :). Nekem nem számít az éves bérlet féláras kedvezménye, mivel szerencsére évente legfeljebb 4 darab havibérletem szokott lenni.
Ráadásul, ha van bérletem, akkor egyszerre négy bringát kölcsönözhetek ki, ezért a külföldi/vidéki vendégeimmel egyszerre tudunk várost nézni, ez nagyon jó dolog."


Jakab: "Nekem így, vagy úgy, lesz majd legalább féléves regisztrációm. Rengeteg olyan távolság van a városban, amire a bicikli az ideális, és most, hogy lesz Bubi, nem kell azzal menni reggel. Ilyen az, mikor egy 30 perces szünetben ki akarok rohanni a Móriczra az egyetemről, ott bekapni valamit, és visszamenni. Erre a séta, tömegközlekedés, autó (a parkolás miatt) tökéletesen alkalmatlan. Ha viszont éles lesz a Bubi, akkor is meg tudom ezt a 30 perces kört tenni, ha aznap nem biciklivel mentem be."


A díjak még nem teljesen kizárt, hogy mérséklődnek. Erről László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke az Iho.hu-nak ezt nyilatkozta: "A klub jelezte a BKK-nak, hogy az eredetileg bejelentett 18 ezer 900 forintos díjat sokallják a budapestiek, a BKK pedig közölte, nem ők szabták meg az árat.”
Azóta (március 24-i hír) árcsökkenésről nem hallottam.

Kinek éri meg az éves bérlet, ha maradnak a díjak?


Szerintem azoknak, akik az utolsó tömegközlekedés-megállótól 1 – 5 kilométeres távolságra kell, hogy eljussanak a munkahelyükhöz (illetve az egyetemhez/fősulihoz/középiskolához) és 500 méteres körzeten belül van Bubi-dokkoló. Értelemszerűen ennek a fordítottja esetén is megéri használni, vagyis, ha a lakásuktól kellene 1- 5 kilométerre baktatni a metró/villamos/busz/troli stb. állomásig. A kör azokkal is bővül, akik mindezt tömegközlekedéssel kiválthatják, ám a járatsűrűséggel akad gond – esetleg a viszonylag rövid, 5 kilométeren belüli szakasz is több átszállással jár –, így érdemes egy szakaszt bringával kiváltani.

bringazogif.gif<——————————1-5 Km ———————————>


Egy kilométeren belül a gyaloglás sem vészes (sőt a Bubi kidokkolásával és leadásával időben kábé ugyanott tartunk, mint a sétával), az 5 kilométernél hosszabb bringázás meg azért esik ki, mert a bubis bicajok nehéz, lassú járművek (ami egyébként a közösségi bicajozásban ésszerű). Aki ennél komolyabb bringás, jellemzően az egész távot letudja saját kerékpárral otthontól a munkahelyig, vagy a suliig. Kivéve a messzebbről, vonaton vagy HÉV-vel ingázók. Illetve még egy szempont: a 30 percen belüli, használati díjmentes időszakon is belül szeretne maradni az árérzékeny bérlő.


"Kapudrog"


"Az emberek a mindennapokban látják ezeket az egyen bicikliket, és erős hatásuk van az állomásokon sorakozó kerékpároknak is. Mindez segít abban, hogy egyre többen gondoljanak mindennapi közlekedési eszközként a kerékpárokra... A közbicikli tulajdonképpen a városi kerékpározás kapudrogja" – fejtette ki véleményét a tárgyban Dalos Péter közlekedéstervezési szakember egy közel két évvel ezelőtti cikkben.

Szerintem ezt a fázist Budapest kerékpár-fertőzöttsége hál istennek már meghaladta. Az egyik legnagyszerűbb dolog a magyar fővárossal, ami megtörtént az elmúlt 10 évben, az véleményem szerint a városi bicajozás széleskörű elterjedése. Vagyis a Bubi, mint beetetés a saját bicikli vásárlásra és a bicajos városi közlekedésre áttérésre nem alkalmas, meghaladott.

A saját bicikli fenntartása helyett Bubi-bérlet is ritkán merül fel. Legfeljebb azoknál, akik a saját bicajt egyébként nagyon riktán használnák, és nem zavarja őket, hogy a Bubi lassú és nehéz kerékpár.

A Bubi azoknak a kerékpároknak a versenytársa, amelyek gyorsan összecsukhatók és tömegközlekedésen kézipoggyászként szállíthatók. Azonban ezekből a bicajokból az elfogadható minőségűek nem két filléresek. Például a képen látható keró akciós ára 125 ezer forint, ennél olcsóbb nincs is nagyon (pláne ilyen, maszatolós lánc helyett szíjas), így nem is igazán terjedtek el Budapesten.

összecsukható.jpg


Ha már droghasonlat, akkor a Bubi inkább a kényszerautó-függők Metadon-programja.


Könnyítés lehet olyan, a középosztályt alulról súroló családoknak, ahol kénytelenek fenntartani két tizenéves, egyenként kb. félmillió forint értékű autót, mert az anya és az apa munkahelye távol esik egymástól (avagy egyiküknek állandó, napközbeni "szaladgálós" munkaeszköz a kocsi )és tömegközlekedéssel idáig egyikük sem tudta kiváltani az autózást.


Ha ezentúl egyikük megteheti, hogy bubizással vegyíti a tömegközlekedést, akkor egy ilyen család számára a  teljes áru,103.000,-Ft-os éves BKK-bérlet és az 50%-os kedvezményes, 9.450,-Ft-os éves Bubi-bérlet (erre az éves BKK-bérlet tulajdonosok jogosultak) vagyis összesen évente 112.450,-Ft már egy olyan, nagyon is vállalható összeg, hogy megéri eladni az egyik kocsit, hiszen az üzemanyagköltség és a fenntartási kiadások mellőzésével jelentős a megtakarításuk. (Egy tizenéves, alsókategóriás kocsi üzemeltetése csak a megrögzött hobbiszerelőknek élmény, kettő meg még nekik se.)


Az agglomerációval két és félmilliós Budapest esetén pusztán a "szórványmunkahelyekből” (pl. földszinti panellakásban kialakított, néhány fős könyvelőiroda, kisebb üzletek, vendéglátóipari egységek, műhelyek stb.) is kijöhet egy jelentősebb számú, anyagilag potenciális Bubi-nyertes.

A Bubi-program marketingeseire vár ezt a réteget feltérképezni és kiszolgálni.

A Criticallmass fórumán e tárgyban egy kritikus becslést írt valaki:

"Nem fog tömegeket szállítani a Bubi. A használhatóságot nagyban befolyásolja majd, hogy gyorsan feltöltsék a kiüresedő dokkolókat. A 75 perc az nagyforgalmú helyeken tuti kevés.
Egyébként megnéztem a Bubi dokkolóhelyzetet pályaudvaronként (vagyis, hogy dokkolóként hány kerékpárt helyeznek ki): Déli 30, Nyugati 22+(89), Keleti 22+(30). A zárójeles szám a közeli dokkolókat jelenti.
Ha reggel 6 és 9 közti csúcsidőben sikerülne félóránként pótolni a fenti dokkolókban a bicikliket, akkor az félóránként jelenthet mondjuk 100 ingázót, azaz összesen 600-at. Ez persze nagyon a rendszer határa lenne. Valószínűleg 300+ "bérletes" bejáró körül van a reális kapacitás. Ha tényleg lesz ennyi, akkor ez az egy kör hoz körülbelül 5 és fél milliós bevételt a Bubinak.

Ez valóban nem elegendő. Kérdés, lesznek-e mások, akik ráharapnak. Mellesleg, ha ezek a bejárók BKV-bérletről vagy jegyről váltanak, akkor ez a BKV-nál inkább jegybevételveszteség lesz."


Ezt a véleményt azzal árnyalnám, hogy a program 1 100 kerékpárral indul ugyan, de mind a bicikliszám, mind a dokkoló állomások száma dinamikusan növelhető. Párizsban már 20 600 kerékpárra (egyébként magyar gyártmányok) duzzadt a gall főváros gigászi közösségi bérbringa flottája (Ha Napóleonnak már rendelkezésére állt volna, tuti, hogy beveszi Moszkvát: -)) de a londoni flotta is nyolcezres.


Arra a kérdésre, hogy lenne-e igény fertőtlenített sisakbérlésre egyetlen egy, nemleges válasz érkezett. Az illető leírta, hogy egyébként is nagyon ritkán használ bringázáshoz sisakot.


Amire nem kaptam választ, ám gondolom, hogy sok olvasót érint, várom a szakértők, vagy a vonatkozó szabályozást a neten hobbiból kibányászók segítségét:

Cégvezetők, könyvelők, adótanácsadók, adó- és munkajogászok: egy vállalat, vagy maga a dolgozó, illetve önfoglalkoztató egyéni vállalkozó, kis Bt., Kft-tag stb., mennyire tudja lefaragni a kerékpárbérlet költségét adójóváírással, egyéb módon? (Már ha egyáltalán van erre lehetőség.)


Köszönöm a válaszokat, különösen Balogh Szilviának a rendkívül részletesen kifejtett álláspontját. Ha bármi más eszetekbe jutott, ami az elégedett, boldog bubizásélményt fokozná, avagy jeleznétek, hogy ti mit tartatok javítandónak a rendszerben, írjátok meg bátran!

zambo-jimmy-mit-akarsz-a-boldogsagtol.jpgFotó: zene.slagerlistak.hu

bubijimmy.jpgFotó: bubi.hu

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest kerékpár tömegközlekedés kerékpárút kerékpársáv bubi agglomeráció

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr526043366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

monyon le 2014.04.17. 10:39:55

Számomra még mindig az a legidegesítőbb, hogy a webes (telefonos) alkalmazás egyáltalán nem működik.

A BUBI web oldalán nem lehet regisztrálni, nem lehet látni a szabad dokkoló ill. szabad bringák számát. Okos telefonra alkalmazás nincs. Bank kártyás fizetés web oldalon nincs.

Sokat, nagyon sokat közlekedem autóval, de amennyiben Zuglóból jönnék be a városba, nem szállok le a BKV-ról hogy igénybe vegyem a BUBI-t pl. a Széchenyi Fürdőnél.

A belső kerületeke tele szórták a dokkolókkal. Tényleg minek 100m-ként egy állomás a körúton.

Egy átlag magyar júzer, ilyen áron NEM fogja igénybe venni szolgáltatást, nem is beszélve arról, hogy az autósokat lehetne sokkal jobban megszólítani a használatára.

Jegy / bérlet vásárlás
"molbubi.bkk.hu weboldalon vagy mobilalkalmazáson keresztül bankkártya segítségével" - vagy én vagyok nem normális, de nem találom sem a VÁSÁRLÁS lehetőségét, sem a mobil alkalmazást!

sztd 2014.04.17. 10:40:09

Számomra akkor éri meg, ha az év egy tetszőleges szakaszában kiváltja a BKV bérletet.

Nekem valahogy zavaró, hogy éppen a külvárosi területek maradtak ki. Ha a Kelenföldi állomáson is lesz valaha dokkoló, akkor szinte biztosan váltok, addig pedig biztosan nem. Ettől még az összes HÉV-et (gödöllői+ráckevei), buszpályaudvart (pl. Árpád híd) szerintem elérhetővé kellene tenni. Ehhez képest kizárólag a forgalmilag jól ellátott, és kifejezetten forgalmas belvárosban használható.

♔batyu♔ 2014.04.17. 10:46:39

@monyon le: Azért az még idő szerintem, amíg feláll. A Futár sem azonnal volt OK.

Zugló távolabbi részéből szerintem napi szinten értelmetlen a Bubit igénybe venni, ehhez a bringák is nehezek.

Ez inkább arra jó, hogy ha a belváros több pontján van dolgod, felkapsz egy bringát, vagy annak, aki a belvárosban lakik.

A sok bringa miatt úgyis lesz annyi konfliktus az autósokkal, hogy azok még jobban kiszorulnak. Ez pedig a Bubi továbbfejlesztését segíti elő.

Samott 2014.04.17. 10:47:13

"az állomások sűrűsége miatt nem gond 40-60 percig sem használni, ami még mindig INGYENES, csak váltani kell" - nincs ilyen gyorsvaltas, nem ulhetsz maik biciklire egy ideig miutan leraktad az elozot.

Egyebkent meg draga, mind a kaucio mind az eves berlet. Peldaul ha BKV berlettel es fel oran at ingyen lehetne... de igy? Az meg csak naiv abrand, hogy autobol barki atul egy ilyenre. ;)

♔batyu♔ 2014.04.17. 10:47:59

@sztd: Az érdekes lenne, ha te ezekkel a bringákkal Kelenföldről bemész mondjuk a Kossuth térre.

Szent István, de szólítsatok a vezetéknevemen 2014.04.17. 10:48:04

Szerintem azt is érdemes megemlíteni, hogy egy Monti minden szükséges felszereléssel együtt épp annyiba kerül, mint az éves bérlet (kb. 19-20 E). Persze nem első és hátsó teleszkópokkal, de az nem is kell semmire. Kb. egy hónapja néztem a Montik árát, és nem változtak semmit az utóbbi 20 évben, a sajátom ugyanis épp ennyi idős, de ugyanannyiba került, mint a maiak.
Szóval inkább vagy felhozom Pestre a sajátomat, vagy veszek egy másikat ide is. Legfeljebb a külföldieknek jöhet néha kapóra az ilyesmi, de nem hiszem, hogy ráfanyalodnának. Akinek pedig van csöppnyi esze, és rendszeresen szeretné használni, inkább vegyen cangát! (Persze ehhez az sem árt, ha néha azért meg tud húzni rajta egy-két anyacsavart.)

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2014.04.17. 10:48:55

Szilvia: "Kosztolányi Dezső téren. Elég sokan ott szállnak le a volánbuszokról, a Feneketlen tónál nagy a turistaforgalom, valamint a Villányin van a kertészeti egyetem."

A buszról már nem nagyon fognak leszállni, átkerült a megálló az Olléhoz (M4...). A Feneketlen tó és a Villányi innen vagy a Morzsiról vagy is elég jól megközelíthető (de ugye a bringa nem arra lenne, hogy sokáig dekkoljon az egyetemnél, drága is lesz az).

"Krisztina téren, a Naphegyről lejövők szerintem szívesen használnák,"
Budán elég lukas a hálózat, de első körben talán én se raktam volna oda - ami tömköz megáll ott, az megáll máshol Bubi mellett.

♔batyu♔ 2014.04.17. 10:50:14

@Samott: Nekem is van autóm és azt idáig sem használtam a belvárosban. Idáig kénytelen voltam BKV jegyet venni, vagy gyalogolni.

Hidd el, rengetegen fogják autósok használni, szerintem kevés is lesz a bringa.

szcsongor 2014.04.17. 10:51:42

@mykee: "A 25 ezres kaució meg némi biztonsági kérdést vet fel számlailag: honnan tudjam, mikor fognak leemelni róla pénzt, ha megadom az adataimat" Ezt a kérdést akkor kb minden online vásárlás után feltehetnéd :)

Ha már hiányzó állomásokról volt szó, számomra az érthetetlen hogy miért maradt ki a budai oldalon délen a Kopaszi-gát (nem messze van a legdélebbi állomás az Elténél, egy még mehetett volna a Rákóczi-híd déli oldalára...), illetve északon a Római-part. A cikkben említett Városmajori állomás is jó ötlet lenne.

♔batyu♔ 2014.04.17. 10:51:58

@Szent István, de szólítsatok a vezetéknevemen: Nekem is van bringám, de mégis fogom használni. Ezt a Bubit kis távolságokra találták ki és a bringa felépítése sem jó nagy távolságokra.

xálfegyver 2014.04.17. 10:53:48

@♔batyu♔: Azért én ezt nem nevezném hisztinek . Amikor először olvastam róla 5000 forintról volt erre kijött majdnem a 4-szer annyi az "eredeti" árhoz . Hogy van kedvezmény az éves bérleteseknek azzal én Főiskolásként és budapestiként ( szemeszter bérlet nem játszik mivel itt lakom ) cseszhetem az egészet . Te találkoztál már olyan diákkal akinek van a farzsebében több mint 50 ezer forint ? Még ha van is valami isteni csoda folytán nem hiszem hogy ezt évente be tudná játszani bárki is .

belekotyogok 2014.04.17. 10:58:50

@♔batyu♔: Engem nem zavarnak a turisták, majd a körúti autósokat fogják...

Az autósforgalom sem fog csökkenni, mert aki a kizárólagos belvárosi közlekedést autóval végzi, az nem százas, sose fog átülni bringára.

♔batyu♔ 2014.04.17. 11:02:27

@xálfegyver: Gondolj bele a koncepcióba. Elsősorban nem a távolsági átmenő autóforgalmat kell kiváltani, hanem a helyit, mert ez a legtöbb autó. A célforgalom.

Annak támogatása értelmetlen, hogy a Kelenföldi, vagy a Csepeli közbringával járjon, az menjen el metróval és szálljon bringára pld. a Keletinél.

Az használja a közbringát Csepelen, Kelenföldön, hiszen ott is sok az autó, de ez egy következő fázis.

Ha csökkentik az árat, elkezdik a BKV helyett használni, hiszen megéri már a napi használat a külvárosokból is. Ennek eredménye viszont az lesz, hogy kevés a bringa és éppen azoknak nem jut, akiknek kitalálták. Ha az autós azt látja, hogy a bringapontokon soha nincs bringa, továbbra is bejön autóval.

Ezt nagyon helyesen, nem külvárosokból bejáró szegény egyetemistáknak találták ki, azok vegyenek egy bringát.

♔batyu♔ 2014.04.17. 11:04:20

@belekotyogok: Nyilván van egy réteg, de autósként elmondanám, hogy a belvárosban most kb. a negyede autó megy, mint ezelőtt pld. 15 éve. Akkoriban pld. én is bejártam, ma eszembe nem jutna.

kérődzőgiliszta 2014.04.17. 11:05:28

Aki használni akarja, az mérje majd le a megtett utat és vesse össze a költségekkel!

bioLarzen 2014.04.17. 11:07:54

A pálya széléről ordibálok bele, mert nem bringázom, úgyhogy engem szinte biztos, hogy nem érint, max nagyon áttételesen - de a budapesti viszonyokat ismerve, azért ha hülye nem is, mindenesetre optimista, aki rögtön az éves bérlettel kezdi. Nem is feltétlen az ára miatt, hanem azért, mert ki tudja, 10 hónap múlva milyen állapotban lesz a szolgáltatás... hosszabb (féléves-éves) távon is bírják-e a bringák vagy lerohadnak, nem lopják-e szét a bringapark nagy részét, nem rongálnak-e meg egy csomó kecajt, tényleg kiépül-e a lerakórendszer stb...

Ha én használnám, tuti max. egy féléves bérlettel kezdeném, azalatt azért remélhetőleg elkezdenének kirajzolódni a vonalak...

spontan · http://erdekessegek.info 2014.04.17. 11:09:24

@Szent István, de szólítsatok a vezetéknevemen: a saját bringa ennek nem alternatívája, mert ez éppen arra lenne jó, hogy nem kell bajlódnom, hogy hol teszem le, hol zárom le a biciklit, nem kell visszamenni érte, stb. vagyis nem kell menedzselni a biciklit, csak lerakom és kész.

Ez arra jó, hogy ha el kell mennem a belváros másik pontjára, akkor választhatok, hogy lemegyek-e a metróba, vagy felpattanok egy ilyen bérbiciklire, és átgurulok.

De az ára szerintem is sok, ha mellé kell BKV bérlet is.

Szóval ez

spontan · http://erdekessegek.info 2014.04.17. 11:11:05

@spontan: így drága arra, amire lehetne használni

bldo 2014.04.17. 11:12:20

@Szent István, de szólítsatok a vezetéknevemen: 20 ezerért nagyon karaj montit kapsz, én nem merném rendszeres közlekedésre (pláne forgalomban) használni. Normális, vállalható biciklik 50-60 ezer forintnál kezdődnek, ezek a 20 ezer forintos teszkóbájkok semmire nem jók.

spontan · http://erdekessegek.info 2014.04.17. 11:13:15

Amúgy nem csak a rendszeres felhasználással kellene foglalkozni, mert éppen az alkalmi felhasználással lehetne rászoktatni az embereket, vagyis a napijegynek olcsónak kellene lenni, ha valaki csak egy kis gurulásra használná.

500 forint erre sok, ha csak egyszer ülnék rá. Ezt vagy le kellene csökkenteni 300-ra, vagy kellene félnapos jegy is 300-ért.

xálfegyver 2014.04.17. 11:16:29

@♔batyu♔: Értem hogy mit akarsz ezzel mondani . A gondom csak az hogy ezek a cégek , személyek nem arról híresek hogy olcsóbbá tesznek valami lényegesen . Volt ugyan olyan hogy olcsóbb lett a bérletem de előtte meg felemelték az árát .

Nem tudom hogy az autós menyire fogja otthon hagyni a kocsiját de azt tudom hogy nagyon sok egyetemista ismerősöm használta volna ezt a rendszert . Ha nem nekünk csóró egyetemistáknak van kitalálva akkor mi a fenérért lenne teleszórva pl az Egyetem rakpart ?

nowy 2014.04.17. 11:18:54

@mykee: Nem érted a lényegét.Ez nem egy kerékpárkölcsönző, ami kiváltja az elővárosi közlekedést.
A bankkártya adatait egy átlag ember naponta adja meg, pl amikor fizetsz a közértben.

belekotyogok 2014.04.17. 11:22:50

@xálfegyver: jó, mondjuk a csóró egyetemisták ha kicsit előre gondolkodnak és szeretnék használni, akkor majd összeraknak 25.000 Ftot... Pláne, hogy elvileg (legalábbis a posztban olvasott infók szerint) ez esetben 4 bringa is lehet egy néven, így akár 2-3 haver összedobhatja az árát.

♔batyu♔ 2014.04.17. 11:24:12

@xálfegyver: Ha a belvárosban van dolgom, én is otthon hagyom az autómat. Illetve, mivel nincs bérletem, elviszem a metróig és veszek egy jegyet. Ez a BUBI nekem épp azért áldás, mert innentől megúszom 2 db. jeggyel, a többit lebringázom, ingyen.
Szerintem sokan vannak így.

Mert az Egyetem rakpart az már belváros. Belvárosból-belvárosba mozog. Ezeknek van kitalálva, függetlenül attól, hogy csóró egyetemista, turista, vagy külvárosi, aki a belváros határától bringára száll.

♔batyu♔ 2014.04.17. 11:28:37

@spontan: Egyáltalán nem sok. 4 BKV jegy ára több mint 1000 Ft. Miközben nem mész többet mint pár megálló.

xálfegyver 2014.04.17. 11:30:47

@belekotyogok: Én is találkoztam ezzel a honlapon de nem tudom hogy lesz e 4 kártya is hozzá. Mert ha nem akkor jó hogy kikölcsönözhetem őket . De a haverok hogy fogják ?

zsoci 2014.04.17. 11:33:13

A kőrúta a parkolók közé lerakott dokkoló életveszélyes, aki éppen kihúzza a bringát, az pont aforgalomba tolja bele. Simán elfért volna a járdán, és az biztonságos lenne.
A bérbicikli sehol a világon nem a autósok táboróból csábít át felhasználót, hanem a tömegközelekedőkből. Ezt jó lenne észben tartani.
Ja és aki azt írta, hogy jó lesz kocsmázni, attól kihullik a hajam. Ne tessék már piásan felüni a brigára, jó! Ez is egy jármű amit vezetni kell, ráadásul a KRESZ is tilja a piás biciklizést.

belekotyogok 2014.04.17. 11:34:44

@xálfegyver: szerintem egy lesz hozzá, de a már többek által említett kocsmatúrák/sulibajárás stb közösen is kivitelezhető dolgok egy kis előrelátással, pláne, hogy alapvetően rövid távról, fél órás használatról van szó.

xálfegyver 2014.04.17. 11:35:16

@♔batyu♔: Mindig az egyetemisták voltak azok akik a legnyitottabbak voltak az "innovatív " dolgokra .
Nem tartom valószínűnek hogy az autóba tespedő emberek széles tömege fog bubizni a rendszer indítása után .
A határhasznosság viszont egy létező fogalom , ezért tartom drágának a rendszert . Ha ezt egy új közösségi közlekedésnek szánták akkor az ár túl drága ahhoz hogy szélesebb tömegek használják .

xálfegyver 2014.04.17. 11:38:49

@belekotyogok: Azért ez 4 embernél igencsak nagy logisztikát igényel . Attól még hogy összedobjuk a pénzt nem jelenti azt hogy egymás valagában is vagyunk , más szak más órarend sőt akár a város két különböző pontja is lehet ( rengeteg iskola van szétszabdalva ) . Akkor inkább busz villamos azt köszöntem .

spontan · http://erdekessegek.info 2014.04.17. 11:39:04

@♔batyu♔: a rászoktatás szempontjából sok, erre gondoltam. Bérlet mellé.

500 forint már azon a határon mozog, hogy az ember elgondolkodik, hogy érdemes-e ennyit fizetnie azért, hogy guruljon pár megállót, vagy inkább a bérletét használja.

A 300 viszont éppen az a határ lenne, aminél az ember még rámondaná impulzusszerűen, hogy ennyit megér, hogy tekerhessek egy kicsit.

Szóval most a bérletesek szempontjából gondolkoztam, akik alkalmilag használnák a rendszert. Nekik 500 forintért nem igazán éri meg alkalmilag biciklire ülni, amikor van bérletük is.

mykee · http://www.facebook.com/mykeehu 2014.04.17. 11:43:50

@nowy: Tényleg nem értem, ugyanis ha azt nézem, ez egy kerékpárkölcsönző: letéttel, jeggyel vagy bérlettel, ergo fizetek érte. A táv és a tárolók csupán az akadályok.

belekotyogok 2014.04.17. 11:44:56

@xálfegyver: hát rohadtul nem akartam belemászni az egyetemisták pénzügyeibe, de felszínes jelenlegi tapasztalataim (meg az én régi emlékeim) alapján lenne ott éves szinten 20.000 Ft erre célra, amennyiben komolyan szeretnék ezt.
Nyilván nem négy emberre gondoltam, de szerintem 2 együttlakó baráttal már megoldható. Nem azt mondom, hogy mindig-mindenhova-együtt-bubival, de kihasználható.

♔batyu♔ 2014.04.17. 11:45:06

@xálfegyver: Pedig elhiheted, hogy a potenciális felhasználók körét tekintve, éppen az egyetemisták a legelhanyagolhatóbbak, ráadásul ők autóznak a legkevésbé, tehát értelmetlen nekik kedvezni. Te nyilván eddig is megoldottad autó nélkül, minek kellene közbringát tenni a segged alá?

Költségek tekintetében ez nyilván olyan mint a Dunai kishajóforgalom. Alapból veszteséges, viszont mégis nyereséges, hiszen a mellett, hogy ez is egy közösségi közlekedési alternatíva, a város turizmusának komfortnövelő tényezője is.

Omsk 2014.04.17. 11:45:40

Na, azt megnézem majd, hogy a magát maffiózónak gondoló feketeaudisvadparaszt átül erre a kerékpárra a belvárosban.

10 éve télen-nyáron éjjel-nappal kerékpározok és a "szakvéleményem", hogy az első 3-5 hónapban meg fog emelkedni a balesetek száma, az tuti. Azaz a kerékpárok egy része hamar amortizálódni fog, ezért nem lesz folyamatosan aktív 1000 db kerékpár.

♔batyu♔ 2014.04.17. 11:48:34

@spontan: Valahol igazad is lenne, csakhogy a rendszer legálisan kijátszható. Azaz a felhasználók nagyrésze eleve ingyen fogja használni. Azonban az eltelt idővel a kockázat is nő, (nem biztos, hogy a köv. ponton találsz bringát), ezért arra törekszel, hogy csak addig használd ameddig kell.

Ügyesen ki lett ez találva.

-Sarq- 2014.04.17. 11:49:00

Ha már előszeretettel hozzák ezt a fenti összehasonlító táblázatot, jegyezzük meg, amit ilyenkor nem szoktak leírni: pl. a barcelonai Bicing rendszere csak helyi lakosoknak hozzáférhető, csak katalán lakcímkártyával lehet regisztrálni, deklaráltan azért, hogy "megvédjék" a turistáktól a rendszert.

És még egy dolog Barcelona kapcsán, ami érdekelne a BUBI-val kapcsolatban is: ott van egy 10 perces időblokkolás a be- és kidokkolás között, tehát nem működik az, hogy megállok a biciklivel és pár másodperc alatt kicserélem egy újra. Nálunk lesz ilyen korlátozás? Mert azzal rendesen meg lehetne lőni a rendszer rugalmasságát.

♔batyu♔ 2014.04.17. 11:49:49

@Omsk: Az autósok döntő többsége, úgy 99%-a nem "magát maffiózónak gondoló feketeaudisvadparasz"

xálfegyver 2014.04.17. 11:49:57

@belekotyogok: Persze hogy van éves szinten 20.000 Ft . De akkor majd itthon ülök a szobámban és bambulok a gép előtt . Mert arra nem lesz pénzem hogy akár egy feltételezett hobbimnak éljek . Vagy az lesz mostantól hogy bubival túrázok városszerte :)

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2014.04.17. 11:53:10

Azt már nagyonnagyonnagyon sokszor olvashattuk, hogy az éves vérlet drága, de ilyen alkalmi díj, az mennyi? Arról nem olvastam semmit. Jön egy túrista, leszáll a Nyugatiban és annyit tud, hogy van Bubi, az mit csináljon, hova menjen, hogy fizet, mennyit fizet?

xálfegyver 2014.04.17. 11:54:45

@♔batyu♔: Fél év múlva ha autósok ezrei fognak bubizni az utcán akkor majd igazat adok neked . De addig csak hiszem ha látom .

belekotyogok 2014.04.17. 11:57:47

@xálfegyver: nyilván nem ismerem a te pénzügyeidet, de elég sok egyetemista jár rendszeresen moziba/dohányzik/iszik /fesztiválozik és vesz igénybe egyéb kényelmi szolgáltatásokat, szerintem hamar összejön 20.000... és csak kicsit csípett le innen-onnan.
Ha akarja.

♔batyu♔ 2014.04.17. 12:00:43

@xálfegyver: Én is autós vagyok. Mondhatni, a nagy átlag. Külvárosban lakik, átlagautója van.

Amikor bent van dolgom egészen biztos, hogy bubizni fogok, hiszen nem csak gyorsabb, de pénzt is takarítok meg, mivel még ha hosszabb távon veszem igénybe, akkor is jóval olcsóbb mint a BKV jegyek.

Elhiheted, más is így lesz ezzel. Nyilván a vidéki is leteszi valahol kint az autóját és a turista is inkább bringával fog mozogni.

♔batyu♔ 2014.04.17. 12:04:47

@Yooha: Persze, önzés, de azért annyira azért nem baj, ha a turista egyenlőre továbbra is BKV-zik, vagy gyalog jár.

mykee · http://www.facebook.com/mykeehu 2014.04.17. 12:05:00

Akkor összegezném a fentieket: a bubit a belvárosban kajáért kiugró, még a buszról is leszálló egyetemistáknak találták ki, akiknek nincs bérletük, vagy megtehetik, hogy éves bérletet vegyenek és a zsebükben mindig van 25 ezer kaució

xálfegyver 2014.04.17. 12:07:44

A legtöbb egyetemista iszik , én is . De mellette edzek és ha van időm melózok . Ha már kifizetek pénzt egy amúgy nem túl olcsó havi bérletre akkor nem értem miért kéne egy a " közösségi közeledéshez " tartozó eszközért plusz pénzt fizetnem .

Ha ez egy jelképes összeg lenne ( mint az eredeti 5000Ft ) akkor nem lenne probléma . A 4-es metróért sem fizetek többet pedig az aztán mocsok drága volt .

Baluci 2014.04.17. 12:12:46

Gyerekek!... Garázsból Bömössel kigurulok, közben már duruzsol a klima, meg valami jó zene szól... Ti csak izzadjatok, bubizzatok!... Bocsi

butter-k · http://napimorgas.blog.hu/ 2014.04.17. 12:19:55

Ha a P+R parkolókhoz nem rakunk, akkor ez csak egy drága hobbi, nem tömegközlekedési alternatíva.

R_Gábor 2014.04.17. 12:21:05

@Szent István, de szólítsatok a vezetéknevemen: A 19-20 ezer forintos kerékpárok felejtősek... Én tudom, próbáltam napi szinten ingázni a régi, alsó kategóriás cuccokkal szerelt géppel. Ahogy váltottam a 3x annyiért vett, még mindig használt, de újkorában felsőbb kategóriás váltóval, hajtóművel, stb. szerelt gépre, egyből éreztem, hogy jól döntöttem.

odamondó 2014.04.17. 12:27:51

Ingyenes fél óra? Komolyan?

Számításom szerint átlag ember jó idős szezonban kb. 200x tudja használni a bubit. Na az majdnem egy 100as/fél óra.

(nem tudom hogy van-e fél éves bérlet amit mondjuk áprilistól lehetne szeptemberig használni. Na ez már megérné)

F173 2014.04.17. 12:28:01

Alkalmi használatra drágább és kényelmetlenebb a BUBI, mint a BKV, pedig lehetett volna egy nagyon szuper dolog is ésszerűbb árazással.

SZVSZ ez az árazás összesen kevesebb pénzt fog hozni, mint ha 5000 forint lenne az éves bérlet és 200 vagy 300 forint az alkalmi használat.

szebeee 2014.04.17. 12:34:06

@xálfegyver:
Te tényleg sokallod a 3450-ért a havi diákot?

A 25k pénznél én is felszisszentem, de gondolom olyan sok változás nem lesz a dologban. Használni fogják így is, vagy ha nem, akkor majd csökkentik(vagy nem).
Én személy szerint a BKK-bérlettel kapcsolnám valahogy össze a dolgot, mondjuk valami kiegészítő-bérlet havi 1000-1500 pénz között még akár vállalható is lenne.

Túrós (törölt) 2014.04.17. 12:35:45

az erre elkúrt pénzt inkább tolták volna bele a bkv-ba hogy kicsit tovább éljen még a halálos ágyán

monyon le 2014.04.17. 12:56:24

@♔batyu♔:
Ok, hogy a rendszer majd fel áll, de nem az az elsődleges cél egy hogy a szolgáltatás, gördülékenyül, intézd / vedd igénybe? Olyan aknákat raktak a rendszerbe, mely a felhasználót nem hogy ösztönzi, hanem idegesíti.

Én mint "megrögzött" autós, vagyis koca biciklis elgondolkodom, hogy tényleg megéri e nekem az igénybevétele, ha ilyen "kisipari" módszerekkel lehet csak a szolgáltatást igénybe venni.
Annyi jó példa és bevált bringa kölcsönző van körülöttünk lévő országokba, hogy szükségtelen volt kitalálni egy új rendszert. Pl. Bécs, közel van. A projekt felelősök az ottani tapasztalatokat / buktatókat / üzemeltetési és felhasználói igényeket egyértelműen alkalmazhatták volna idehaza is. Csak józan paraszti ésszel végig kellene venni a kölcsönzés lépéseit, olyan szemmel mintha ők lennének a "legbutább" felhasználók. Majd ezt átültetni a projektbe. "Júnó szimplisziti" :) a híres mondás alapján.

jahaha 2014.04.17. 12:58:49

Munkaba jarasra nekem nem jo, erthetetlen okbol ide nem hoztak el a rendszert, pedig tobb ezer ember dolgozik erre irodahazakban. Biztos nem cel ezen emberek autorol biciklire atteritese. Pedig a logisztika is egyszeru lenne, 9 utan elvinni a bicok nagyreszet, es 3 utan visszahozni... Persze miert is lenne vmi esszeru. Ellenben pl. ujabb jatekszert kapnak ejjelenkenti bekarmolt aktivitizeshez a bulinegyedben.
Ha vki tudja munkabajarasra hasznalni, annak nem sok a 18000 ft, egyebkent vicc. Hulye a rendszer, hogy nagy alapdij, es utana ingyenes az elso felora. Legyen 5K az eves berlet, utana meg 10 percenkent 100ft. Sokkal tobben hasznalnak.

ampelmann 2014.04.17. 12:59:06

Éves bérlettel féláron van, de mi van ha a cégem adja az éves bérletet és havonta szelvényenként? Hogy tudom igazolni hogy éves bérletem van?

ampelmann 2014.04.17. 13:02:40

@jahaha: gondolom lesz időkorlát mikor meddig tudod kivenni a bringákat. Dublinban pl este 10 után nem tudod kivenni, és reggel csak 5-től lehet.
Amúgy első fél óra valóban ingyenes legyen, ami sok az az éves díj. Bár szerintem ebben benne van a "városi morál" ami megnöveli a biciklikre kötötött casco díját...

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2014.04.17. 13:03:05

@Samott: Nekem van autóm, de városon belül a roller+bkv kombinációt használom, és ha indul a bubi, elsők között fogok regisztrálni. Tömegközlekedéssel kombinálva jó cucc lesz ez, pl ha a Délitől el akarok jutni a Lánchíd környékére, a 18-as villamos ritkán jár hétvégén, azt a 3 megállót meg rollerrel is hamarabb megteszem, a krisztina térről viszont már 2 busz is visz a belváros felé pár perces követési idővel. Ilyen rövid, de BKV-val átszállást igénylő utakon a Bubi verhetetlen lesz.

jet set 2014.04.17. 13:05:35

Ha éves bkv bérlettel ingyen lenne a 30 perc, akkor néha használnám, így nem fogom.

xálfegyver 2014.04.17. 13:08:04

@szebeee: Azt írtam hogy nem túl olcsó , és fenntartom a véleményem . Viszont adok neked egy kis tippet . Oszd el az éves bubi bérletet 12-vel és ott van a kiegészítőd :)

mykee · http://www.facebook.com/mykeehu 2014.04.17. 13:10:14

Lássuk a konkrétumokat!
www.bkk.hu/bubi/dijszabas/
Aki persze fél vagy éves bérletet vesz, annak nincs kaució, abban megbíznak

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2014.04.17. 13:15:50

Írhatnátok arról is, hogy a BKK központban mennyire fingjuk sincs az ottani driodoknak erről az egészről. Arról pl, hogy a honlapos PR szöveggel ellentétben még beláthatatlan ideig nem lehetséges regisztrálni a BUBI-ra, de még csak előregisztrálni sem. Ahogy az árakat sem tudják még. És azt sem hogy a BKK mit is kommunikált ki eddig erről a projektről. Közben megy az ócska reklám, hogy az első 1000 ember féláron veheti majd igénybe a szolgáltatást. Viszont semmi de semmi konkrétat nem tudnak még a hivatalos helyeken sem a mikéntről.

Erről kéne posztot tolni, nem csak reklámozni a bizonytalan semmit!

mykee · http://www.facebook.com/mykeehu 2014.04.17. 13:17:11

No a linken érdekes bejegyzés a kaucióról:
"A jegy megvásárlásakor az ön bankkártyáján 25.000 forintot előzetesen zárolunk. A jegy érvényességi idejének lejártakor – tehát 24 óra, 72 óra vagy 7 nap múlva – történik az elszámolás, amikor ebből az összegből levonjuk a megvásárolt jegy árát, a 30 percen túli használat díját, valamint az áfás számla postázási költségét, amennyiben ön ez utóbbit előzetesen kérte. Az összeg felszabadítására – az ön bankkártyáját kibocsátó társaság vagy bank eljárásrendjétől függően – várhatóan a jegy érvényességi idejének lejártát követő 2–7. banki napon belül kerül sor. Jegy vásárlásakor maximum 4 kerékpár vehető ki, kerékpáronként 25.000 Ft kaució ellenében."

Szóval többször 25 ezer legyen a számlán, ha a bank nem oldotta fel a zárolást 2-7 nap között, de én naponta bringáznék? Hm?

Pamuk 2014.04.17. 13:20:48

Adtunk a szarnak egy pofont.
És épp az árakkal, a feltételekkel ölték meg azt a rendszert, ami akár változtathatott volna budapest halott város jellegén.
De tutom, nem ez volt a cél.

ikke i drift 2014.04.17. 13:23:18

én arra használnám, hogy ha a belvárosban autó nélkül mozgok, akkor tömegközlekedésnek/gyaloglásnak alternatívája legyen.

de ehhez drága, én évente maximum kettő tízes blokkot békávézom el.

Krisztian Pellek 2014.04.17. 13:24:15

A legnagyobb kérdés, hogy mikor indul már a rendszer?

Ha bárki nézegette, még elég béta a cucc ... szinte kizártnak tartom, hogy elindul a határidőre.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2014.04.17. 13:28:37

@Krisztian Pellek: Határidő eddig is volt :))) 2013 közepe, vége, 2014 márciusa, áprilisa... Mi a legfrissebb? 2050 május 35????

2014.04.17. 13:34:36

@mykee: ezzel az erővel bárhol, ahol használod a bankkártyád, lophatnak le róla pénzt. sőt, a veszély talán nagyobb ott, ahol ember kezébe adod. Igen, naponta kockáztatunk ezzel, és védekezni kell. Nincs köze a bubihoz.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2014.04.17. 13:36:27

@mykee: Brüsszelben is így megy, ráadásul nekem 2 hétig ült a bank a 150 eurós kaución :(

Krisztian Pellek 2014.04.17. 13:37:25

Nem tudom, de nekem a BKK irodában tanácsolták, hogy inkább vegyek egy bicajt az Auchanban vagy a tescoban.

:D ezek alapján nem jósolok gyors bevezetést a projektre..

Egyébként nekem csak azért kell a bubi, hogy inkább a BKK bicajt lopják el cigányok, mint a sajátom. Ja igen azt már ellopták.. :D

2014.04.17. 13:37:33

@jet set: Sajnos ingyen nem szoktak sehol adni szolgáltatásokat, ez nem reális elvárás.

mykee · http://www.facebook.com/mykeehu 2014.04.17. 13:38:44

@vuvuzela importőr: Ezzel tisztában vagyok. Volt, amikor a PayPal is kétszer vett le pénzt amikor módosult a kártyám. És nem utalták vissza. Az pár száz forint volt. De itt 25 ezrekről beszélünk, amit minden bringahasználatkor 2-7 napra zárolhat a bank, ergo: reggel 25, este 25, és a végén gyűlnek a zárolások... Aztán ki tudja, melyiket vonják le épp és nem zárolásra kerül rendszerhibából vagy véletlenül.
Plusz az egyetemistáknak mindnek van bankszámlája? Vagy oda apuci megadja a biztonsági kódot és "vásárolj fiam"?

lobster thermidor 2014.04.17. 13:42:33

Ez a dolog a ráérőseknek van kitalálva. Ha bringával akarok menni, akkor ott kezdődik a dolog, hogy a sajátommal eleve gyorsabban tudok haladni. Ráadásul még különösebb macera sincs vele mert az otthoni "dokkolóból" egy pillanat alatt kitolom a gépet, és indulás előtt nem kell hosszasan vizsgálnom a kivett bérbringát, hogy minden rendben van-e a közösségi járgánnyal.
Ha tudom, hogy hova kell mennem, akkor rendszerint azt is tudom előre, hogy hol fogom hagyni a bringámat, amíg a dolgaimat intézem.

Olgicsq 2014.04.17. 13:45:19

A koltsegelszamolassal kapcsolatban: szerintem nem tudja a ceg a bubi dijat koltsegkent elszamolni. Azaz vehet a dolgozonak bubi berletet, ha uri kedve ugy tartja, de utana ki kell fizetnie ugyanazt adoterhet, mintha fizeteskent odaadja az arat.
Ld.
net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1000039.KOR
Nincsen szo bicajrol.

hopptarisznyarák 2014.04.17. 13:45:20

Az agglomeráció biciklis bejutását kéne már fejleszteni! Ez generálja a nagy gépjárműforgalmat. És az utak közelébe tenném, hogy a dugóban ülve mindenki elgondolkozzon, megéri-e neki az időveszteség. Továbbá nem Bubi kell, hanem valóban örzött bicajtárolók. Amik a biciklit egy beépített lakattal fogják. Chipes rendszer. Így az embernek csak azt a műanyag plasztiklapot kell a kulcstartójára tenni. Lekötéls előtt hozzáérinti a leolvasóhoz. Ekkor az rögzíti a bicajt.. és csak ugyanezzel a chip-pel lehet feloldani a zárást. Na ilyen dokkolókkal kéne teliszórni a várost!

spontan · http://erdekessegek.info 2014.04.17. 13:50:09

@♔batyu♔: teljesen ingyen nem lehet használni, a napidíjat akkor is ki kell fizetned, ha 30 percen belül visszaviszed

xálfegyver 2014.04.17. 13:50:31

@hopptarisznyarák: Ha jól emlékszem Amerikában van erre példa amit te mondasz . De amíg P+R nincs addig ez is hiú ábránd marad .

spontan · http://erdekessegek.info 2014.04.17. 13:52:37

@Baluci: te meg csak álldogálj a dugóban a kocsival, amíg biciklivel én szép időben elkerekezek a belvárosban oda, ahova menni szeretnék B)

F173 2014.04.17. 13:56:06

@szebeee: “Én személy szerint a BKK-bérlettel kapcsolnám valahogy össze a dolgot, mondjuk valami kiegészítő-bérlet havi 1000-1500 pénz között még akár vállalható is lenne. “

Miért kellene kiegészítő bérletet? Vitézi szerint a BUBI a tömegközlekedés része. Ha így van akkor ugyanúgy nem kellene kiegészítő bérletet vennie a bubizóknak, mint a 4-es metrót használóknak!
Arról nem is beszélve, hogy a BUBI csak 1 milliárdba került a négyes metró meg 430 milliárdba és a BUBI üzemeltetése is nagyságrendileg olcsóbb!

♔batyu♔ 2014.04.17. 14:03:26

@monyon le: Ezek a szoftveres gondok megfognak szerintem nagyon hamar oldódni.

Az persze gond, hogy amíg ezek megvannak, addig az egész szinte használhatatlan.

szebeee 2014.04.17. 14:05:26

@F173:
Csak egy felvetés volt, megmondom őszintén nemtudom mit nyilatkozott Dávidka a BUBIról :(

@xálfegyver:
Tisztában vagyok vele, de ha már bringa+egyetemisták, akkor időjárástól függően ~5-6 hónap kiesik ősszel-télen (ha csak nem vagy nagyon hc bringás), meg kettő nyáron is a szünet miatt. Így szerintem már barátságosabb a kép.

xálfegyver 2014.04.17. 14:08:22

@szebeee: Nincs is ezzel probléma , csak megemlítettem . Szerintem a Bubi esztelenül drága és az is marad számomra . Nem hiszem hogy olyan sok eltérés lenne a véleményünk között .

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2014.04.17. 14:13:17

Ez a sorozatkaució dolog külföldön is így van? Hogy napi pl. 5 használat esetén legyen egy vagyon a számlán? Vagy jófejek, és egy x napos bérlet esetén csak egyszer zárolnak? De éves bérletnél hogy lesz?

xálfegyver 2014.04.17. 14:16:37

@Yooha: Éves bérlethez személyesen kell majd regisztrálnod , meg kell adni az adataidat . Ha te vetted ki a bringát és eltűnik akkor ott vannak az adataid .

Folding 2014.04.17. 14:21:46

Egy összecsukható kerékpár sokkal jobb megoldás, ha tömegközlekedés-kerékpár kombót szeretnénk használni. Fele olyan nehéz sincs mint a Bubi kerékpárok, tehát hosszabb távra is alkalmasak és sokkal jobb velük tekerni. Ráadásul azért sincs Budán Bubi, mert senki nem tekerne fel egy 25kg-os bringával a hegyre, illetve nem munkába menet, ingben...az összecsukhatóval fel lehet szállni a buszra hegynek felfelé. Nincs időkorlát, hogy mikor mennyit használja az ember és belefér e a fél órába. Nincs kérdés, hogy van e szabad bicikli a dokkolóban. Nincs földrajzi korlát, hogy csak Budapest belvárosában használhatom. Konkrétan háztól házig, vagy pl. parkolótól, a csomagtartóból előkapva, a munkahelyig használhatom, nem kell dokkoló után kutatni. Nem kell aggódni itt sem, hogy ellopják, megrongálják, mert mindenhova beviheti magával az ember (így a nehéz lakat is felesleges) Nem kell aggódni, ha elered az eső, mert ilyenkor szintén BKV-ra lehet szállni...
Ezek után tényleg az ár a kérdés, de ott is inkább az, hogy össze tud e valaki gyűjteni egy saját biciklire, mert az, hogy megéri e nem kérdés. Főleg nem hosszú távon, amikor 5-6 év Bubi bérlet árából megvan egy bringa, amit viszont 20 évig is használhatunk (a fent említett előnyök mellett).
Még egy gondolat. Egy bérbicikli rendszer egy szolgáltatás, aminek mindig is magasabb lesz az ára, mint a saját kerékpár használata, hisz valamiből szolgáltatni is kell, még ha nagy nyereséget nem is várnak tőle... a kérdés az, hogy megéri e a jelen feltételekkel, az egyéb közlekedési alternatívák mellett.

szofter 2014.04.17. 14:28:30

Én személy szerint boldogan váltanám ki a reggeli csúcsforgalomban a föld alatt száguldó ruszlisüveget az Örstől a Fővám térig, pedig az több, mint 5 kilométer, de az Örshöz első körben még csak közel sem viszik a rendszert, meg aztán az Örsre is be kéne jutnom, úgyhogy a bérletet nem tudnám kiváltani vele, így pedig sokallom azt a 18.900 forintos éves díjat.

jahaha 2014.04.17. 15:02:16

@Folding: nem 1 ember hasznalja a biciklit, szoval siman lehet az 1 fore eso koltseg kisebb mint egy sajat bicikli eseten.

Folding 2014.04.17. 15:14:04

@jahaha: minél többen használják annál nagyobb a költség. A saját biciklit is használhatja a családon belül több ember, de persze akkor ott is nő ezzel a fenntartási költség. Ez mindkét esetben arányosan nő a tekert kilométerrel. A különbség (a plusz) a szolgáltatás költsége a fenntartáshoz, ami a dokkoló egységek karbantartása, biciklik ide-oda szállítása, informatikai háttér stb.-ből jön össze.

lobster thermidor 2014.04.17. 15:17:55

@F173:

Azért én azzal is számolnék, hogy a 430 milliárdba kerülő négyes metróval hány ember fog utazni, szemben az 1 milliárdos bubival.
Alighanem az egy utazóra eső költségek egy kicsit más vetületbe helyeznék a fentebb megfogalmazott véleményt.
Említsük meg azt is, hogy a mozgáskorlátozottak, az idős emberek, a babakocsit toló anyukák, a többgyermekesek, és még sok száz ezren a naponta a városban utazók közül ilyen, olyan okokból nem tudnak felpattanni a kerékpárokra. Ennek okán az összehasonlítás nem csak hogy sántít, de egyenesen fél lábon álló.
Ezt a rendszert a kalandos kedvű turistákon kívül csak egy elég szűk réteg tudja rendszeresen használni, ezért szigorúan ehhez viszonyítva érdemes számolni a bekerülés, és a fenntartás költségeit.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2014.04.17. 16:12:17

@Dobó Géza:

Én pl. a Mechwart ligetnél nagyon hiányolom - eleve van egy bringatároló a parknál, ami mellé nyugodtan lehetne rakni egy bubi pontot is -, amihez képest szinte érthetetlen, hogy egy Horvát utcai irodaház kedvéért meg raktak oda egyet.

2014.04.17. 16:54:16

@mykee: Az ilyeneket kell nézegetni ebankon illetve ezért nem árt az sms értesítés. Nekem usában foglaltak le összeget autóbérlésnél amikor készpénzzel akartam fizetni, lefoglalták a teljes összeget, amikor visszaadtam az autót és kifizettem cashben, akkor felszabadították ami kb 1 hétbe került. Tény, hogy zavaró de azt én sem tudom, mi lenne az alternatíva. Értéket képviselő cuccot milyen egyéb, elfogadható biztosíték birtokában lehetne odaadni? Akinek nincsen 25e ft-ja, az hogyan fizetné ki ha teszem azt tönkreteszi? Én ezeket a kérdéseket tenném fel (és teszem fel) ha mondjuk én kell vadidegenekre bíznom a cuccaim.

darthyoda 2014.04.17. 20:28:24

@Dobó Géza: nekem, mint autósnak baromi jó lenne,ha egyrészt parkolók mellé telepítenének pontokat, másrészt sokat számítana, ha a parkolásért fizetett néha horror összegeket valamiképpen beszámítanák. mondjuk leállok a nyugatinál valahol és betekerek a deák felé az nekem jó. vagy lenne a bringapontok mellett olyan parkolóhely, amit csak úgy lehet igénybe venni, ha az ember utána teker. szükségesnek érezném, hogy a rendszer tegyen gesztusokat az autósok felé, egyrészt mert a városi levegő szennyezettségéért nagy mértékben felelős a parkolóhelyek után kőröző autós, másrészt pont ez az a réteg, aki adott esetben valódi alternatívaként tudná használni. én pl. olyan távolságból érem el budapestet, ami csak autóval tehető meg, bringával is, közösségi közlekedéssel is túl sok idő és távolság. viszont bent a városban már kimondottan kényelmesebb lenne tekerni. vicces, hogy én bp-en nőttem fel és még a 90-es évek elején rendszeresen közlekedtem bringával bent a városban, mindenki hülyének nézett. azóta ez szerencsére változott, amit viszont nem tartok jó iránynak, hogy mind verbálisan, mind jogilag próbálják az autósokat alternatív közlekedés felé presszionálni az értelmes ajánlatok és a párbeszéd helyett. egyszerűen csak annyit kellene elfogadnia mindenkinek, hogy van olyan szituáció, amikor az autónak nincs alternatívája, de attól még egy autós is szívesen teker(ne), ha azt éreztetnék vele, hogy ez neki is és mindenki másnak is jó, és nem próbálnák hol lájtosabban, hol kimondottan agresszíven ignorálni a puszta jelenlétét.

Mikrobi 2014.04.17. 22:12:25

Miért jó, hogy lassú és nehéz a bubi? Miért nem állítottak rendszerbe könnyű és gyors bicajokat? Nekem volt gyerekkoromban "foteles" Csepel, amikor utána kaptam egy BMX-et, rá sem bírtam volna nézni a Csepelre!

árnyékgyuri 2014.04.18. 22:45:19

Én alig várom és veszek is éves bérletet. Csak azért, mert idén kb. 50 napon pestre kell majd utaznom és a bringajegy oda vissza 900 Ft, a Bkv jegy 700 1-oda 1 vissza, a bubi meg 60 X 500, (benne szeretnék lenni az első 1000-ben). De kb 20 pesti útnál már meggondolnám a 12 ezeret, csak amiatt, hogy nem kell pakolni, lesni a bicajt a vonaton, munkahelyen, suliban stb. Pl. ez a négybicajos rendszer már alternatívát teremt a 3 fős autózásnak is: eddig a tömegközlekedésen bukott el az/ár érték 3 fő kocsival, most külön élménybringázás is lesz ingyen.

nowy 2014.04.19. 00:29:40

@mykee: Azért a belvárosban indítják el, mert általában ott vannak sokan napközben.Ez csak kiegészíti a közösségi közlekedést, pl Blaháról a Fővám térre tuti nem fogsz BKV-val gyorsabban odaérni. Egyes tanulmányok szerint a belvárosi autóforgalom 30%-a éppen parkolóhelyet keresőkből áll. Nekik is jó lehet, mert nem kell 2-4 db jegyet vennie, hanem elteker olcsóbban oda ahová akar.

nowy 2014.04.19. 00:38:50

@mykee: Aki bérletet vesz, azzal szerződést kötnek, gondolom mindenféle adatot leírnak. Aki alkalmi felhasználó lesz, ő is tudja használni normálisan a 25ezres kaució ellenére is, feltéve ha ismeri picit a pénzügyeket. A megoldás neve: hitelkártya. Egy sima hitelkártyának is általában több százezer forintos hitelkerete van, amit jóval később kell visszafizetni, vagyis a bank pénzét használod,de mire neked kellene törleszteni a bank már feloldja.
Ha pedig sűrübben használod, akkor bérletet veszel, mert úgy éri meg. Fél éves bérlet 9500 ami 19 napijegy ára, az éves 18900 pedig 38 napijegy ára.

jet set 2014.04.22. 17:04:03

@vuvuzela importőr: Ha úgy tekintünk rá, mint a tömegközlekedés egyik formájára, akkor miért ne?

2014.04.22. 17:28:28

@jet set: az még odébb van, hogy a tömegközlekedés nem csak minőségi, hanem állampolgári jog is legyen :) talán, egyszer, az tény, hogy logikus lenne. A jelenlegi realitás azért az, hogy minden pénzbe kerül és valaki ki kell fizesse a költségeket... a központi büzsé ilyen jellegű átcsoportosításának kérdése meghaladja ezt a témát, de azt hiszem engem is. :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.05.07. 08:46:33

"Mivel már nagyon közeli jövő, hogy az első ezerszáz bérbringát a 76 gyűjtőállomás valamelyikéről élesben is leakaszthatjuk"

DE MIKOR??? Nekem iskoldaidőben volna praktikus, annak meg mindjárt vége, nyáron nem fog érdekelni, max. ősszel..
süti beállítások módosítása