Törzsükben keresztbe vágott fák csak rosszat jelenthetnek. Márpedig ilyen vannak az Andrássy úton, ahonnan egy kedves olvasónk küldött egy csomó fotót. Úgy tűnik itt azonban nem hozzánemértésről vagy vandalizmusról van szó. Itt elkerülhetetlen volt a csonkolás.

Miért vágták keresztbe a fákat?

Gyorsan ráírtam cseten Szende András tájépítész bloggercimborámra (a Táj-Kert szerzőjére), akivel korábban már készítettem egy interjút a városi fatelepítésekről és favágásokról. Szerinte ilyet két okból szoktak csinálni.

Egyrészt mondjuk a gömbakácnál lehet így létrehozni a gömbformát: visszavágják és létrejönnek "azok a tipikus bunkós végű csonkok, amit csomó faluban lehet látni". Ez azonban nem a legszebb, másrészt ezek nem is gömbakácok, hanem kőrisek, amelyekkel azért máshogy kell bánni.

Mert egy kőris egy ilyen eljárás után, "ha nem hal meg, teljesen bedurran és úgy fog kinézni mint egy óriási seprű. Sosem lesz rendes koronája és a hatalmas metszéslapok szétrohadnak".

Másrészt azért szokták csonkolni a fákat mert már elpusztultak. Szende Andris szerint itt is ez a helyzet: ezek a fák már ki voltak száradva, vagyis nem élő fákat vágtak keresztbe.

and1

 

Hogy miért csonkolják le a kiszáradt fákat? Mert balesetveszélyesek

Hogy akkor miért nem szedik ki őket a földből rögtön? Mert a tuskózás nagyon drága. Egy kastélypark felújításánál is az egyik legnagyobb költségtétel a tuskózás. Ezért szokás megvárni, míg több ilyen feladat összegyűlik, és azután azt egyszerre végzik el.

 

Na de miért száradtak ki?

Erre sajnos nem tudunk pontos magyarázatot adni, alighanem az ültetők sem. A kőris elvileg jól bírja a városi klímát - sokkal jobban, mint a korábban ide ültetett platánok, melyek csonkjai szintén itt éktelenkednek.

and8

Itt látszólag egy kupacban hiányoznak a fák, amire magyarázat lehet a talajhiba vagy egy szivárgó gázvezeték is. 

Bízunk benne, hogy a pótlás jobban bírja majd a körülményeket. Érdemes lenne esetleg nagyobb csemetéket ültetni, mert azok általában jobban bírják a gyűrődést - és a fasort is, ahol árnyékolják egymást a fák. Más kérdés, hogy a facsemete pótlása sem kis tétel.

 

És mi van a gyeppel?

A képeket küldő olvasónk másik problémája a gyeppel volt. Nos helyenként tényleg úgy néz ki, mint egy kifocizott faluszéli futballpálya kapu előtti része augusztusban. Két éve már kísérletezett a főváros ezen a helyen műfűvel, akkor azt mondták, ha beválik, nagyobb felületen is lefektetik. Ezek szerint nem vált be.

and10

Én a magam részéről nem bánom, mert nagyon nem szeretem a műfüvet. Persze az igazit meg az arra járók nem szeretik, és hol kutyákat legeltetnek rajta, hol szórakozásból kirugdossák az öntözőfejeket (sajnos mindkettőre hallottam már példát).

Gondolom az őrzésre nincs keret (bár egy környéken lakó nyugalmazott, félállásos parkőr szerintem kedvtelésből is elücsörögne a padon, még örülne is a feladatnak). Marad még a mostanában divatos "lélegző beton/aszfalt", amit százszor könnyebb karban tartani, bár korántsem olyan mutatós, mint a gyep. Igaz, a műfűnél még mindig jobb megoldás.

Szerintetek?

Még több kép a jelenlegi helyzetről az alábbi galériában (katt a képre, a megnyitáshoz)

 

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest fa andrássy út gyep favágás terézváros fasor vi. ker kőris középső-terézváros

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr166025183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csumpitáz Béla 2014.04.13. 13:13:13

Párizsban vajon hogy oldják meg a sanzelizén?

bearman 2014.04.13. 13:35:01

@Csumpitáz Béla: Úgy, hogy ott nincsenek olyan kedves honfitársak, akik "hol kutyákat legeltetnek rajta, hol szórakozásból kirugdossák az öntözőfejeket"

Ott megbecsülik, és vigyáznak rá. Mindenki...

bearman 2014.04.13. 13:56:31

"helyenként tényleg úgy néz ki, mint egy kifocizott faluszéli futballpálya kapu előtti része augusztusban" huh, akkor megnyugodtam. A foci az jó. Esetleg felhúzhatnánk köré egy stadiont.

brlv24 2014.04.13. 14:06:52

@bearman: Haha, megbecsülik..persze. Voltál te már ott?:)
A különbség az lehet, hogy ott karbantartják, itt meg nem.

goodjohnwin 2014.04.13. 14:14:37

@bearman: egy nagyvárosban sem maguktól illedelmesek a lakosság ilyen-olyan okból frusztrált egyedei... hanem feladják. Mert azt látják, hogy bármit is rongálnak, azt a karbantartók helyreállítják. Idővel ők is megszokják a szépet, és keresnek elhanyagoltabb helyet maguknak.
(Részben erről szól a "betört ablak" elmélet.)
Tehát fel kellene zárkózni a Champs-Elysées karbantartási hátteréhez, ahol a napi több ezer turista és autó ellenére is zöld a fű és szépek a fák.

macskazat 2014.04.13. 14:23:51

@Csumpitáz Béla: Ott nem jár a kisföldalatti az út alatt és van hely a fák gyökereinek.

Espl 2014.04.13. 14:42:37

Elvileg csak a fák pótlása és metszése, permetezése az önkormányzat feladata.

Vagyis életben tartani, pl. öntözni, vágni a füvet, gyepesíteni, trágyázni, levegőztetni stb. az adott háznak ahol van a zöldfelület a feladata.

Jó, persze ez frekventált hely, de éppen ezért kellene az ott lakókat felvilágosítani, hogy foglalkozni kéne azzal a pár négyzetméterrel. Akár úgy, hogy kertészt hívnak akik helyettük ápolná az utcafrontot.

Jerofejev 2014.04.13. 14:49:16

@Csumpitáz Béla: Nagyon egyszerűen. Nincs gyep! Le van burkolva az egész oszt jó napot. Lényegében egy széles járda fasorral. Magyarországon nyilván menne a demagóg kőmaffiázás meg siránkozás ha így építenék át az Andrássyt - pedig ezt kellene. Egy szintbe hozni, igényes kővel végigrakni és csókolom.

2.bp.blogspot.com/-gXPUnshTkL8/TeCSUWkCpXI/AAAAAAAAD6g/OH7WeRf-3RM/s1600/Champs%2BElysees02.JPG

samy-transport.com/images/50439.jpg

thumb7.shutterstock.com/display_pic_with_logo/230386/230386,1302002282,1/stock-photo-paris-champs-elysee-street-in-the-evening-74639809.jpg

solofriendly.com/wp-content/uploads/2011/03/Champs-Elysees-2_sm.jpg

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2014.04.13. 14:56:21

Ilyen helyen Párizsban inkább a lélegző burkolatot választják. Google Street View a barátod (linket nem enged a blogmotor).
Ilyen keskeny pázsitot ugyanis intenzív városi környezetben képtelenség normálisan karbantartani, hogy zöld is maradjon.

fehérfarkas 2014.04.13. 15:26:57

kikopott a pázsit? rossz állapotban a fák? Múzeum Negyedet az Andrássy útra is!!! :D :D :D
Hamár a Városliget felújítása helyett 120.300 m2 múzeum épületet (+ mélygarázsokat + szervizutakat, hiszen az évente 1-1,5 millióval többre tervezett turistának valahol közlekednie és parkolnia is kell) építenek oda, akkor az Andrássy útnál is lehetne ez a "felújítási koncepció".
(gyk: a WestEnd City Center "csak" 100.000 m2, vagyis 20%-kal kisebb mint a tervezett Múzeum Negyed - csakhogy a méreteket legyen mihez viszonyítani)
Persze csak ironizálok, nehogy valaki komolyan vegye, aztán a végén még az Andrássy utat is elvegyék tőlünk. Csupán arra akarok rávilágítani, hogy a zöldfelületeket mennyire elhanyagolja a városvezetés, és a felújítása helyett inkább különböző projektek keretében lecsökkenti azokat.

fehérfarkas 2014.04.13. 15:33:04

@Jerofejev:

Nagyon is jó az Andrássyn a füves rész, csak vigyázni kellene rá. Érdekes, hogy Szegeden, Nyíregyházán nemcsak képesek az ottaniak a zöldterületekre vigyázni, hanem még büszkék is rá. A pestiek erre miért nem képesek?
Persze ez így nem igaz, mert Pesten is van sok olyan rész, ahol az emberek képesek megbecsülni a zöld felületeket.
Meg azért a fővárosi és a helyi önkormányzatnak is feladata lenne a karbantartás. Ráadásul a főváros egyik reprezentatív útvonaláról van szó, méregdrága boltokkal övezve, amelyek hatalmas adókat fizetnek be a főváros és a kerület kasszájába. Vagyis lenne miből karbantartani. És a 6. kerület esetében még az elmúlt 8 évre sem lehet fogni az elhanyagoltságot.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2014.04.13. 15:40:24

A fűvel kapcsolatban mindent elmond a következő történet: az 1990-es évek végén, miután teljesen felújították a Villányi utat, a sínek és az út közé füvet vetettek. 2-3 hétig csodálhatták az arra járók a friss, szép, zöld zsenge füvet, majd egy szombat délelőtt pár óra alatt(!) alatt széttaposták az _egész területet_ a ráparkoló autóikkal a Kertészeti Egyetem éves _virág- és növényvásárára_ érkező autósok.

Ide vezet, ha valahol 40 évig az igénytelenség és a műveletlenség az úr.

Jerofejev 2014.04.13. 15:47:58

@fehérfarkas: Nem jó az Andrássyn a füves rész. Leírta más is: egy nagy gyalogos forgalmat produkáló területen nem lehet ilyen kis zöld sávokat fenntartani, egyszerűen letapossák az emberek mert ott GYALOGOLNAK. A sánzelizén sincs, mert tudják hogy így nézne ki mint nálunk.

Ez nem Budapest vagy vidék (nem is értem a példád, hol van Nyíregyházán hasonló forgalmú nagyvárosi szakasz?) függő dolog, egyszerűen funkciótlan ezen a területen ebbe na formában a fű - és ez ennyi.

Holly Goly 2014.04.13. 15:54:44

A Via Venetón Rómában van/volt füves szakasz virágokkal, megemelve, kb. 20 centis kerítéssel körbevéve, és elég szépen mutatott a nyár közepén is. Pedig ott aztán nincs mese, öntözni kell, mert meleg van.

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/c/c3/Via_Veneto.jpg

Jerofejev 2014.04.13. 16:07:41

@Holly Goly: Szép, de hát az Andrássy tök más történet.

Amúgy el lehet szeparálni egymástól egy sövénnyel vagy kis kerítéssel a két párhuzamos járdát, csak az a kérdés hogy az mennyire lenne hasznos? A fű megmaradna az biztos.

Ramiz 2014.04.13. 16:24:46

Nincs semminek sem rendes gazdája,ültetnek valami és később a sorsára hagyják.A szemünk láttára pusztulnak évszázados fák,a környékünk büszkeségei.Ehhez jön hozzá ami talán még rosszabb.Régebben azt hittem a legnagyobb pusztításokat a zöld területeken a fiatalok végzik,de tévedtem.Magukat komoly,felelősség teljes embereknek mondó,eszetlen kutyások lepnek el mindent.Nem érdekli őket,hogy aköz által létre hozott,füvesített parkokra vigyázni is kellene,kint a tábla:Ne vidd be a kutyát!!!A legnagyobb lelki nyugalommal ugrálnak ott,ahol a tábla tiltja,nekik nem szólhat senki.Ők az atya úristenek.Közben mi,akik gondolkodunk is...nem tudunk leülni a gyerekeinkkel sehol sem,ugye nem kell magyaráznom milyen okból...Hiába szedik fel a fűböl,ha felszedik...a nyomai ott maradnak és fertőznek minden,mindenkit aki hozzáér...kicsi gyerekekről nem is szólva...Sok ilyen példa van a városban...

Csii 2014.04.13. 16:26:16

@fehérfarkas: Budapesten sok a turista, Nyiregyhazan nem olyan nagyon sok. Raadasul a sok videki Pestre jar, ok azok meg, akik lehasznaljak a helyet, a videkiek miatt nem lehet levegot kapni, parkolni. Hetvegen latni a legjobban, hirtelen eltunik a sok auto.
A koztereseknek kellene figyelni a kartevokre. A sok kutyasra, akik tonkreteszik a varost. Osszehugyozza a tobbszazezer kutya a parkolo autok kerekeit, a fuves-bokros-fas reszeket. Az Andrassy ut tobb gyepes teruletet az utjuk leroviditesen faradozo fontos emberek, szemetelok karositjak, akik senkire nincsenek tekintettel.
Amig a kozteresek nem figyelnek arra, hogy a kutyak osszehugyoznak meg szarnak mindent, amig nem figyelnek a sok megalloban fustolo meg csikkeket eldobo, fuves reszre odahajito emberre, hanem a BKV-jaratokon segitenek az ellenoroknek a lehuzasban, addig itt nem lesz rend.

2014.04.13. 16:26:59

Svájcban csak elvétve vandálkodnak az egyedek, de ilyenre ők sem vetemednek. Mert mindig van aki rájuk hívja a rendőrt és szarrá lesznek büntetve.

A vicc szerint Svájc lakossága 8millió, 500ezer fő a rendőrség hivatalos állomány, 7.5millió meg önkéntes :D

Hamar kijönnek, elvisznek és mivel ez egy drága ország, mindent rádvernek a kiszállástól kezdve az időközben kihűlt kávén át az öntöző helyreállításáig :))

Amúgy a többség inkább építeni, alkotni szeret mint rombolni. Lehet, hogy a fejekben van a baj?

Palazeti 2014.04.13. 17:15:30

Egyszerű a megoldás: le kellene díszkövezni az egész Andrássy-t, természetesen az úttest és a fák kivételével, szerintem más megoldás nincs. Mellesleg szerintem egy külön fényképes posztot érdemelne a Nagymező utca Király és Andrássy közti állapota is, az is tiszta Balkán, szerintem egyébként egy történelmi belvárosban nincs helye sem a beton-, aszfalt járdáknak, sem a csupasz földnek, erre már Bukarestben és Szófiában is rájöttek, nálunk még nem

zsírdisznó 2014.04.13. 17:35:58

Kerekparnak diszko helyett aszfalt.

Felejtsuk mar el azt a neoprimitiv beidegzodest, hogy barmi is jobb kerekparozasra, mint a specialis, de rutinszeruen rendelkezesreallo, fagyallo sima cement!

Barmilyen fel centi szintkulonbseg olyan, mintha egz autonak 5 centimeteres kulonbsegeket kellene fel meterenkent ugratni es vissza.

Igaz, hogy a 3000 magor onkormanyzatnal az egysejtuek nem szeretnek sima utvonalat epiteni, de ez nem ok arra, hogy egyre tobben kijojjenek a debil allapotukbol.

iSten 2014.04.13. 17:36:50

budapest és a gyep nem kompatibilisek egymással.

Keszkeno 2014.04.13. 17:48:07

@zalap: Tudom, hogy vannak hiányosságok kis hazánkban de például Brüsszel sétálóutcái egyenesen kritikán aluliak, hemzsegnek a koldusoktól, Amszterdam belefullad a szemétbe és a többi és a többi. Mivel távol áll tőlem az előítélet és Bukarestben is utoljára 1985-ben voltam, Szófiában pedig még soha, nem tudom ott tényleg megoldották-e ezeket a problémákat...Szóval minden városnak megvan a maga hiányossága a környezetvédelem területén ahol eddig én jártam.

biboreso 2014.04.13. 18:01:45

@zalap: oda is gyeptéglát telepítettek tavaly tavasszal...bírta a nyarat, ahogyan, de a télen totálkipusztult...
arra járunk naponta, látom én is, mennyire szétesett az a rész...
a gyeptégla nem vált be. fűmag, elkerítve, locsolva...az autósok pedig átugorják azt a részt...
másként nem lesz ott fű eztán sem...
arra kíváncsi leszek még, meddig marad zöld az Erzsébet téren a most átadott rész...

NemNick 2014.04.13. 18:02:53

Laktam évekig az Andrássy közelében - pont akkor, amikor kicsinosították a Világörökség miatt.
Volt szerencsém végignézni, mitől rohad le a fű:

- autósok. Kikerülésnél (építkezések) vagy csak simán, ha nem fér el kanyarodásnál (teherautók) olyan szépen rákapaszkodnak a padkán át, hogy ihaj.
Még annyi sincs bennük, hogy ha szemmel láthatóan sár van, tehát tuti, hogy a nem csak fű letaposása lesz, hanem általános disznóól, legalább akkor kíméljék a talajt.
- kutyások: szép dolog a kutyagumi gyűjtögetés (tényleg) de az igen agresszív kutyapisit már nem szedik össze (nem is tudják, tudom).
Minden karót, oszlopot, padlábat naponta vagy 20-30 alkalommal megtisztelnek a kutyák...
- sózás: ehhez nem kell mit mondani. Locspocs, víz, autók felcsapják, oda folyik.

Szívem szakad meg, hogy ezt mondom, de nem való oda fű, tényleg.

Vagy csak teljes lakosságcsere esetén.

pitonkigyo 2014.04.13. 18:08:56

@Csumpitáz Béla: @bearman: @brlv24: A sanzelizén egy szál fű nincs. Általában a párizsi belvárosi közparkokban fű helyett sóder van. Cserébe sok a gondozott sövény, a fák kicsik, formára nyírtak, de sűrűn, sok árnyékot adnak, és nagyon sok kicsi, 1-2 háznyi park van.

fehérfarkas 2014.04.13. 18:30:06

@zseketto: "Svájcban csak elvétve vandálkodnak az egyedek, de ilyenre ők sem vetemednek. Mert mindig van aki rájuk hívja a rendőrt és szarrá lesznek büntetve.
A vicc szerint Svájc lakossága 8millió, 500ezer fő a rendőrség hivatalos állomány, 7.5millió meg önkéntes :D
Hamar kijönnek, elvisznek és mivel ez egy drága ország, mindent rádvernek a kiszállástól kezdve az időközben kihűlt kávén át az öntöző helyreállításáig :))
Amúgy a többség inkább építeni, alkotni szeret mint rombolni. Lehet, hogy a fejekben van a baj? "

Igen. A fejekben van a baj. A mentalitással.
De ahogy mondani szokták: a fejétől bűzlik a hal.
Amíg a politikai, gazdasági, értelmiségű elitünk ennyire kulturálatlan, civilizálatlan, műveletlen bunkó, addig a néptől sem várható más. Elvégre a nép csak az elit mintáját követi.

fehérfarkas 2014.04.13. 18:37:11

@biboreso:

Én azt nem értem, hogy Ammanban (Jordánia), Casablancában (Marokkó), Dubaiban, Abu Dhabiban (Egyesült Arab Emirátusok), vagy Rijádban és Dzsiddában (Szaúd Arábia) miért tud 40-50C fok ellenére is szépnek megmaradni ezekben a több milliós metrópoliszokban a fű?
Ott miért nem kiszáradt, fakó és letaposott?
Tán csak nem azért, mert nekik minden egyes cm2 zöld felületért keményen meg kell dolgozniuk és fizetniük (a sivatagos körülmények miatt sokkal drágább ott a víz), és emiatt úgy megbecsülik, mintha az életük múlna rajta?
Míg mi itt Európában, ahol teli vagyunk zöld területtel és vízzel, meg pont ezért nem tudjuk megbecsülni, mert annyira sok van belőle?
(amiből nagyon kevés van azt jobban megbecsüli az ember, mint amiből nagyon sok)

AD971 2014.04.13. 18:43:28

@macskazat: metró azért jár a Champs-Elysée alatt, kicsit komolyabb formában mint a kisföldalatti :)

2014.04.13. 18:48:47

@fehérfarkas: jogos. De tudod, nem látok változást. Bármit olvastam, bármilyen korból, ugyanezt támasztotta alá. A magyar vezetés mindig is ilyen volt :(

Shoy Kálmán titkos naplóját ajánlom, a 1919-45 közötti szakaszról írt helyenként durva részletességű bejegyzéseket. Ha tisztán szeretnél látni erről az egyébként kusza időszakról, érdemes. Én kötelező olvasmánynak tenném meg.

Sherlock20 2014.04.13. 20:03:03

Mivel funkciótlan ott a fű, ami van is el kéne tüntetni. Le kéne kövezni az egész Andrássyt, fákat meghagyni/cserélni, azért néhány virágosládával csinosítani azt csókolom. Aki meg zöldet akar, menjen a parkokba vagy sétáljon máshol.

Makkasz 2014.04.13. 20:08:12

Ez hulyeseg:

Azert csonkoltak mert kiszaradtak, es azert nem tuskoztak mert draga.

A talajfelszin felett 10-15 cm-re olcsobb es biztonsagosabb kivagni a kiszaradt fakat, nem kell tuskozni (varosban soha nem is szoktak, majd csak legkozelebbi utfelujitaskor).

Egyszeruen nem ertenek hozza. Ezt a csonkolast sok helyen csinaljak, barbarsag.

egyker 2014.04.13. 21:19:58

A Főkert a kiszáradt fákat rendszerint félbevágja, mivel így könnyebb kiszedni, mint teljesen lecsonkolva.

Az I. kerület területén több száraz fát tuskómaróval kiszedtek, megkezdődött a faültetés, így a Bem rakpart és az Attila út térségében számos új fa került kiültetésre.

Az Andrássy út kiszáradt fáit a következő hetekben fogják pótolni ide 20 darab Magas Kőris kerül kiültetésre.

Képek az I. kerület, Bem rakparti faültetésről:

egyker.blog.hu/2014/04/10/ultetik_a_fakat_a_bem_rakparton_kezdodik_a_tavaszi_kaszalas

Muscari 2014.04.13. 22:02:07

@Csumpitáz Béla: annyit szeretnek hozzatenni a Parizzsal valo osszehasonlitashoz, hogy vegyuk figyelembe az eghajlatot is. Ott joval tobb az eso es nincs olyan meleg nyaron, mint Budapesten. Valamint lehet, hogy a kutyasz@rt is folszedik az emberek (sot biztos)

Elnezest az ekezetek hianyaert.

fehérfarkas 2014.04.13. 22:08:57

@zseketto:
Köszi az ajűánlást. Megpróbálom valahonnan majd megszerezni és elolvasni :)

fehérfarkas 2014.04.13. 22:13:30

@Makkasz: "Azert csonkoltak mert kiszaradtak, es azert nem tuskoztak mert draga.
A talajfelszin felett 10-15 cm-re olcsobb es biztonsagosabb kivagni a kiszaradt fakat, nem kell tuskozni (varosban soha nem is szoktak, majd csak legkozelebbi utfelujitaskor).
Egyszeruen nem ertenek hozza. Ezt a csonkolast sok helyen csinaljak, barbarsag."

Mondjuk a Kossuth tér 25 milliárdos átalakítása, és a Vároligetbe tervezett Múzeum Negyed 150 milliárdja után egyetlen politikustól sem akarom hallani, hogy bármi is sokba kerül. Főleg nem egy új fa ültetése, vagy az elkorhadt kicserélése.
(ez nem neked szól, hanem a politikusoknak, akik a pénzhiányra vagy a drágaságra hivatkozva nem csinálják meg azt amit kellene)
Ha ilyenekre van 175 milliárd forint, akkor az elkorhadt fák kicserélésére is kellene, hogy fussa.
(mindenki jól olvasta: 175 milliárd és nem 175 millió)

kedves okos honfitársaim 2014.04.13. 23:04:11

Látom, nem sétált mostanában a cikkíró a környéken. Nem hosszában javaslom, hanem keresztben. Mondjuk egy Epreskert-Lövölde tér útvonalat javasolnék, és akkor majd meggondolja a helyi populáció viselkedésmintáinak begyűjtése után, hogy kitenne-e egy Poldi bácsit annak, aminek magát sem, soha többé.

tda 2014.04.13. 23:19:30

@zalap: Pedig történelmileg az Andrássyn és a körúton is csak aszfalt járda volt... ha valami idegen lenne, az pont a térkő.

A füvesítéshez: korábban volt alacsony sövény, nem bírta, ki volt taposva, felállt a zsiguli, plusz nincs hely a gyökérnek. A fű is elsősorban azért nem marad meg, mert a fasor gyökérzete magasan van. Amúgy az ilyen fasorok általában nem füvesek. Kaviccsal, fakéreggel szokták jobb helyeken felszórni. A Városligeti fasoron pedig a felújításnál kb. 10 centivel megemelték a növénysáv szintjét, hogy tudjanak füvesíteni. Ezt az Andrássyn talán nem kéne.

Lárifári a böszme 2014.04.13. 23:54:00

@egyker: érdekes, Budapesten legtöbb helyen csak a faültetésre futja, már ha futja. Aztán ott hagyják mint az a bizonyos eb a szarát, és nagy csodálkozás van, hogy a fák ha meg is erednek, 1-2 évnél tovább ritkán bírják. Pedig sok helyen talán csak annyit kellene tenni, hogy legalább az első pár évben a vegetációs időben pár alkalommal 40-50 liter vizet a fák alá öntenének. A meleg és kevés esőt hozó tavaszok, nyarak garantáltan elintézik a friss ültetést, de sokszor már az idősebb, begyökeresedett fákat is. Gondolom gazdaságosabb volna évente néhányszor vizet vinni a fákhoz, mint 2-3-4 évente újrakezdeni.

egyker 2014.04.14. 10:05:55

@Lárifári a böszme:

Kedves Lárifári!
A fővárosban a fasorokat kiemelt helyen a FŐKERT, nem kiemelt helyen a helyi Önkormányzat tartja fenn.

A Főkertről nem tudok nyilatkozni, de I. kerület területén az elmúlt 2 évben nagyszabású faültetést végzett az Önkormányzat, legalább 150-180 új fa került kiültetésre, (ebben a kiszáradt fák pótlása is benne van) Sajnos az út-sózás nem tesz jót a fáknak, főleg ezért száradnak ki, valamint az egyre szárazabb időjárástól.

A locsolás biztosított, jelenleg a szűk fahelyeket egybenyitva, biztosítják, a fák nagyobb vízmennyiségének, és levegőhöz jutását. így pl a Zsolt utcában, Aladár utcában zajlanak fahely bővítési és faültetési munkálatok:

egyker.blog.hu/2014/03/24/fahely_bovites_az_aladar_es_zsolt_utcaban

egyker.blog.hu/2014/04/02/_szepitsuk_meg_egyutt_a_keruletet

Lárifári a böszme 2014.04.14. 10:36:31

Engedtessék meg nekem, hogy ne tudjam, melyik fa vagy melyik utcarész melyik szervezet, gazdálkodó egység, párt, frakció fennhatósága alá esik. Általános tapasztalatként írtam, amit írtam. Nevesíthetek utcákat is az elmúlt mondjuk 5-10 évből. Pl. Reitter F. utca, Béke-Lehel út, Rózsa utca lakótelep, Október 23. utca, a Gellért hegy alatti Szabadság-Erzsébet híd közötti szakasz. Ezek közül tényleg van olyan, ahol nagy lehet a sóterhelés, máshol viszont lássuk be semmi sózás sincsen. Az is látható, ahol egy-egy lelkes lakó vagy bolttulajdonos adódik aki a kiültetés után legalább időnként locsol, ott az eredmény nem is marad el. Ebből csupán csak az látszik, hogy a víz még mindig sokat segíthet(ne) a helyzeten. A sós és sótlan helyeken is.

Lárifári a böszme 2014.04.14. 10:38:53

@egyker:
Engedtessék meg nekem, hogy ne tudjam, melyik fa vagy melyik utcarész melyik szervezet, gazdálkodó egység, párt, frakció fennhatósága alá esik. Általános tapasztalatként írtam, amit írtam. Nevesíthetek utcákat is az elmúlt mondjuk 5-10 évből. Pl. Reitter F. utca, Béke-Lehel út, Rózsa utca lakótelep, Október 23. utca, a Gellért hegy alatti Szabadság-Erzsébet híd közötti szakasz. Ezek közül tényleg van olyan, ahol nagy lehet a sóterhelés, máshol viszont lássuk be semmi sózás sincsen. Az is látható, ahol egy-egy lelkes lakó vagy bolttulajdonos adódik aki a kiültetés után legalább időnként locsol, ott az eredmény nem is marad el. Ebből csupán csak az látszik, hogy a víz még mindig sokat segíthet(ne) a helyzeten. A sós és sótlan helyeken is.

közösperonos átszállás 2014.04.14. 12:31:43

@bestpixel: "Ide vezet, ha valahol 40 évig az igénytelenség és a műveletlenség az úr. "

Mert előtte bizony lexikont olvasó népek kerülgették a füves részeket a Sugár úton. Ja, nem.

Lárifári a böszme 2014.04.15. 08:38:09

@közösperonos átszállás:
Igényességet, kulturáltságot, szépség iránti vonzalmat nem elsősorban a lexikonból szereznek az emberek..... Az a korszak viszont, amikor a lexikont és más könyveket inkább fűtésre használják és helyette Lenin-Sztálin-Aktuálisdiktátor összest adnak ki százezer szám, illetve a mindenkori kőbunkó pártcsinovnyikok vezetik az országot, na ez azért nem igazán segít a dolgon. Természetesen az elszegényedés se feltétlen az javulást segíti..

Palazeti 2014.04.15. 11:11:59

@tda: Aszfaltjárda maximum az 50-es évek után lehetett, annak az időszaknak(60as-80évek) volt a mániája, hogy mindent lebetonoz, előtte mindenhol térkő és macskakő volt, és nálam az az időszak számít eredetinek. Meg lehet nézni, milyen állapotban van jelenleg a nagykörúti járda, koszos szürke, tele repedésekkel, főleg most a kábelfektetések utáni toldozásokkal lesz igazán esztétikus...egy lakótelepen még elmegy, de itt... sajnos egyáltalán nincs összhangban a körutat szegélyező épületek építészeti színvonalával. Budapesten az Andrássy-nak, a Nagykörútnak és a Rákóczy útnak kellene lenniük a kirakat útvonalaknak, minden adottságuk meg van hozzá, mint Párizsban a Champs Elysée, Péterváron a Nevskij Prospekt, Bécsben a Maria Hilfer strasse vagy Barcelonában a La Ramblas stb...

Lárifári a böszme 2014.04.15. 11:12:41

@egyker: Az egyébként nagyon jó, hogy a fák körüli szabad részt önként nagyobbítják. Ha jól rémlik pont az elmúltnégyév kormánya hozott olyan törvényt/rendeletet/jogszabályt, ami tovább csökkentette fák körül megtartandó kötelező minimális szabad földterületet. Ki érti ezt.... valakinek biztos jó a rendelet, de vélhetően nem az élő növények mutyizták ki maguknak.

tda 2014.04.15. 12:52:05

@zalap: Nem-nem. A körúton, az Andrássyn a század eleje óta öntött aszfalt járda van. Archív fotókon kiválóan látszik /pl. Fortepan/. Az aszfaltos járdának is vannak jó tulajdonságai: sima, esőben nagyon fasza, amikor tükröződik. A beugrások, hézagok, szintkülönbségek legegyszerűbben ezzel oldhatók meg. És azért az aszfalt is újrahasznosítható jó százalékban, a járdákról felcsákányozott táblákat vissza szokták dobálni a keverődobba.

varnai 2016.05.25. 12:06:23

Az elfűrészelt fákat azért hagyják bent, mert míg ott vannak, addig nincs kötelező fapótlás, addig sem kell újat ültetni helyettük. Tehát a Főkert így bújik ki a törvény alól. Ezt maga a főkertes főfavágó mondta nekem. Ugyanis nem kapnak elegendő pénzt. Szerintem kevesebbet kéne költeniük két hétig élő árvácska ágyások ültetgetésére... és többet fapótlásra.
süti beállítások módosítása