20836037_aa08d14967f03981f2f3ad396eb87796_l.jpg_800x600

Szívemre tett kézzel mondom, hogy én nagyon szeretem a Futárt. Ettől függetlenül tényleg kicsit furcsára sikerült itt-ott a kihelyezés. Nem csak azé, amelyiket csak távcsővel lehet látni, hanem azé is, amelyiknek a sarkára egy metróújságot kellett celluxozni, hogy ne verjék be a fejüket az emberek.

Akkor azt ígérték, keresik az elegánsabb megoldást. Hogy ott mi a helyzet azóta, azt nem tudom, de az Örsön úgy látszik már bevetették az új megoldást. Elegánsabb ugyan, de attól még cseppet sem elegáns. Inkább sutának mondanám. 

Persze ezekben a rendkívül kis belmagasságú aluljárókba elég nehéz valamit is kezdeni (többek közt ezért nehéz élhetővé, szerethetővé is tenni ezeket, még ha zenés-táncos szórakozóhely dizájnt is kapnak - ami amúgy nekem tetszik).

Ettől függetlenül azért még agyalhatnának kicsit szebb a megoldáson.

FRISSÍTVE:

Befutott a BKK reakciója. Megerősítették, amit írtam, hogy a kis belmagasság miatt ilyen szerencsétlen az egész, de azt ígérik, hamarosan egy elegánsabb megoldással rukkolnak elő. Várom szeretettel és természetesen hírt adok arról is! 

Tisztelt Dávid! 

Az Urbanista blogon megjelent Napi Futár-buhera. Ezúttal az Örs vezér terén című cikkel kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy az Örs vezér terén az alacsony belmagasság miatt – balesetvédelmi okból –, szakmai egyeztetések után a képen látható átmeneti megoldás bizonyult a gyors megoldásnak. A korlát fizikailag „elvezeti” és megóvja a rosszul látó vagy figyelmetlen embert attól, hogy a monitornak ütközzön.

A közeljövőben a védőkorlátot később igényesebb megoldással váltjuk ki.

 

Köszönettel,

Budapesti Közlekedési Központ

Sajtókommunikációs Iroda

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest buhera felirat kijelző aluljáró futár örs vezér tere x. ker balesetvédelem bkk felsőrákos

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr686015199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

belekotyogok 2014.04.11. 10:08:47

Elég sokat gondolkodtam, hogy vajon minek a váza készült el a kijelző alatt... :D
De szerintem elég lett volna egy aluljáróban tenyésző őslakost megkérni, hogy helyezze át a portékát és életterét 5 méterrel és máris nem kellett volna ez az installáció.

Nevem Earl 2014.04.11. 10:34:06

Az Újpest-központi aluljáróban napokig a falra szinte merőlegesen volt kihelyezve a kijelző, a feljövő mozgólépcsőtől két méterre. Nem győzték a népek kapkodni a fejüket, nehogy lefejeljék. Aztán átrakták rendesen a falra, persze itt meg az a gond, hogy a rövid táv és a sodró tömeg miatt nem tudod olyan gyorsan felfedezni a járatodat a kijelzőn, hacsak nem tudod, melyik részére nézz egyből.

belekotyogok 2014.04.11. 10:40:38

@Nevem Earl: A Bosnyákon is csak kivételes emberek látják a kijelzőt: akik az Örs felől érkező 3-62-re várnak, a 32-es busz jobb oldalán utazók, amikor a pirosnál vár a busz, illetve az Újpalota felé utazók, akik viszont kb a Róna utcától látják, hogy jön-e éppen a busz...

CsakMintTe 2014.04.11. 11:49:31

Az megvan, hogy mostmár némelyik meg is szólal? (Vagy ez csak nekem új?) Tegnap este 10 után a Király utca - körút sarkán vártam a trolit, fülemben zene, és akkor hallottam meg a félig nő, félig gép hangot, amely felolvassa a kijelző tartalmát újra meg újra meg újra meg újra.....

MGM 2014.04.11. 11:52:51

A vakoknak tehették ki, hogy ne verjék be a fejüket, mert a bottal lent tapogatnak. Az egyik leggyakoribb panasz az akadálymentesítések után, hogy a tervezők nem gondoltak eléggé a gyengénlátókra.

Elnar 2014.04.11. 13:39:04

Már nem azért, de minek _ekkora_?
Vilniusban 30*40 centi is elég. Kicsi, elegáns, ráadásul a hátoldalára szépen felfestik hogy milyen járatok is mennek onnan

Olgicsq 2014.04.11. 16:38:00

@belekotyogok: en sem ertettem eddig a korlatot. Amikor en lattam, eppen egy pohar kavet tett ra valaki, amig cipot kotott, arra pont jonak tunt.

uniplet 2014.04.11. 17:17:05

Nem volt egy pad amit odacsavaroztak volna? Csak egy ilyen hülye korlát? Semmi értelme.

halaloszto 2014.04.11. 22:32:10

es akkor kiderul hogy pl ahol a tajekoztato tablat nem belogatjak, hanem van ket oszlop es az koze van felszerelve, az nem is egy hulye dizajn otlet, hanem rendesen at van gondolva?

utolag okosnak lenni az nem mas mit elotte hulyenek lenni.

Vajk

2014.04.12. 09:16:49

Egy kissé megdöntve (kb 30°) nem kellett volna
semmilyen korlát csak gondolkozni.

bioLarzen 2014.04.12. 12:41:53

@kobalt: Így elnézve, azért eléggé meg kellett volna dönteni, hogy az alsó sarkok elég közel kerüljenek a falhoz...

De csak a kép alapján tudok ítélni, élőben még nem láttam.

Sherlock20 2014.04.12. 13:34:52

@kobalt: és akkor hogy olvasod le a tartalmát...?

2014.04.13. 09:42:32

@Sherlock20: lehetőleg nyitott szemmel