Messzire utazás, madárles, horgászat. Na meg esetleg disznóvágás. Vannak dolgok, amikért az ember akkor is hajlandó korán kelni, ha az amúgy nagyon nem menő. Máskor viszont egyáltalán nem értjük, miért van erre szükség. Például, miért van nulladik óra az iskolában, miért végzik ki az embert hajnalok hajnalán, vagy miért állítják helyére a Rákóczi-szobrot reggel hétkor a Kossuth téren? Ez utóbbi kifejezetten érdekelt, ezért odamentem és megkérdeztem.

Mint a helyszínen megtudtam, egyszerűen annyira feszes tempóban zajlik a Kossuth tér rendezése, hogy muszáj átadni a következő csapatnak a területet napközben. Így aztán amint megvoltak az előkészületekkel, haladéktalanul helyére emelték. Hogy miért kellett egyáltalán levenni?

Pásztor János 1937-ben emelt Rákóczi szobra talán a legszerencsésebb volt a tér alkotásai közül. A fejedelem elfogadható nemzeti hős volt az előző rendszerben is, így aztán – egyedüliként a háború előtti szobrok közül – maradhatott Rákosiék hatalomra jutása után is. Csak épp a Cum Deo pro Patria et Libertate szöveg első két szavát (magyarul az Istennel kifejezést) kellett levakarni a posztamensről.

Ám az idő nem múlt el felette sem nyomtalanul. A bronz ugyan nem rozsdásodik, de mivel abból ilyen méretű (közel 6 méter magas) lovasszobor nem állna meg a lábán, belül acélszerkezet tartja – ami már korrodálódhat. Emellett felállítása óta nem volt restaurátornál. A háborús golyónyomokat a helyszínen foltozták ugyan rajta, de gyakran csak mint a bádogfazekat: nem mindig a legszebben.

Végül – mint arra Zsigmond Attila, a Budapest Galéria igazgatója, a szoborbizottság elnöke felhívta a figyelmemet a helyszínen – az egykori öntőmesterek sem mindig a legtökéletesebb keverékkel dolgoztak. Magyarul helyenként ki-ki spóroltak az anyagból. A vázra kerülő lemezek néhol el is tértek összetételükben, de a patina aztán elmosta a különbségeket. (Erre a patinára még visszatérünk!)

A lényeg, hogy tavaly tavasszal már elég ramaty állapotban volt (egy nagyobb szél ledönthette volna, ha elválik a ló a farkától), ezért kettévágták az illesztések mentén és elszállították restaurálni egy hatvani csarnokba.

félbevágott

Jó darabig nem hallottunk felőle. Csak annyit láttunk, hogy a téren szépen felépül újra a posztamense. Aztán idén januárban egy tréleren begördült. Még mindig két darabban volt, de gyönyörű lett. Viszont a színe nagyon szokatlan volt még. Szinte kőből készültnek látszott.

Ezt a furcsa, kőszínét azonban hamar elvesztette. Az összeszerelés után eldolgozták az illesztéseket, majd patinázták. Amit akkor láttunk, az a bronz nyers színe volt. Ez természetes úton szépen bezöldül, ahogy azt mondjuk a Millenniumi emlékmű valamennyi alakjánál láthatjuk a Hősök terén. Van ahova ez illik, van, ahova nem. (Én mondjuk gyerekkoromban utáltam a zöld szobrokat és a zöld tetőket is, egyáltalán nem tetszettek, de aztán ezt kinőttem. Mondjuk a csíkos fejekért most sem rajongok.)

Itt úgy döntöttek, hogy nem zöld patinája lesz a bronznak, hanem más. Erre vannak régi jól bevált trükkök. A szobrot kénmájjal kenték be. Első hallásra elég undorító neve van, pedig csak egy egyszerű vegyi anyag:leggyakrabban a  kálium szulfidjainak, poliszulfidjainak, szulfátjainak keverékét jelenti. Hogy mégiscsak méltó legyen a szó hangulatához, korábban lóhússal vagy az öntödések vizeletével turbózták fel a patinzáshoz. Ne kérdjétek, miért volt erre szükség, nem tudom, de az biztos, hogy ma már nem ilyen módszerrel lövik be a kívánt szint.

Jelen esetben káli-kénmájat (kálium-szulfátot) kentek a felforrósított Rákóczi-szoborra, majd erre lakbenzinben oldott méhviasz került. A munka éjjel is folyt így aztán Wachsler Tamásnak - a Steindl Imre Program vezetőjének - remek lehetősége adódott olyan fotókat csinálni, mint ez, ahol az ördög lovát patkolják...


...vagy, ahol Rákóczi jedifejedelem fénykardot ránt:


És hogy milyen lett a szobor? Nagyon mély, sötét, fémes színt kapott. Mondanám, hogy bronzfekete lett, de egyrészt nem vagyok benne biztos, hogy van ilyen szín, másrészt meg egyáltalán nem fekete. A helyszínen kell megnéznetek, hogy milyen, mert szóban nagyon nehéz elmondani.

Ilyen, amikor csak a farka volt bekenve:

aztán szépen az egész szobor megkapta a bevonatot. (Érdemes megnézni, hogy itt még mennyire látszanak az acélvázra rögzített egyes bronzlemezek.)

Aztán ma reggel végre a helyére lehetett emelni. Hogy egész éjjel dolgoztak-e rajta, azt nem tudom, de mikor reggel hét előtt odaértem, már négy-öt ember igazgatta rajta a hevedereket.

Aztán egészen lassan a helyére emelték. Végül is nem bántam meg a szokatlan időpontot, mert ahogy felkelt a nap a Szabadság tér felől, baromi jól elkapta a fény.

Az igazat megvallva soha nem láttam még ekkora, új(nak tűnő) bronzszobrot ilyen közelről. Olyan valószerűtlenül hatalmas volt, mintha díszlet lett volna egy fantasy filmben. 

Amint lehet, nézzétek meg ti is! Egyelőre a metrómegállóból vagy a minisztérium elől lehet, de ha minden igaz, másfél hónap múlva oda is lehet sétálni hozzá.

Fotók: Wachsler Tamás. Itt van még több fotó a szobor helyére emeléséről és a Kossuth tér megújításáról.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest szobor felújítás restaurálás lipótváros v. ker kossuth lajos tér rákóczi-szobor

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr65795943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Iosephus30 2014.02.03. 21:43:49

Gyönyörű a szobor, Budapest egyik legszebb köztéri lovasszobra !

Élek 2014.02.03. 21:59:42

Vannak dolgok, amikért az ember akkor is hajlandó korán kelni, ha az amúgy nagyon nem menő. Máskor viszont egyáltalán nem értjük, miért van erre szükség. Például, miért van nulladik óra az iskolában,:))))
Mert jobban fog az agy, egyszerűen. Kérlek, maradj az, aki vagy , hiba ne essen.

Démonmac1 2014.02.03. 22:14:04

még pár év, és az arcát nyugodtan ki lehet cserélni Orvbán Vicctoréra, úgyis csak róla szól az egész tér átépítősdi.

HM | photography 2014.02.03. 22:22:36

@Démonmac1: Szerintem inkább arról szól, hogy az ország legfontosabb épülete előtt ne egy hipermarketekét is megszégyenítő méretű autóparkoló legyen, hanem egy élvezhető, élhető köztér.

HM | photography 2014.02.03. 22:25:12

@Élek: Nem tudom, utoljára mikor próbáltál 0. órában figyelni bármire is, speciel nekem, és úgy általában minden egyetemista,iskolás ismerősömnek az agya reggel 10 előtt nem igazán alkalmas semmire. Mert annyira fáradt és álmos vagy, hogy annak is örülsz, ha nem alszol el, nem hogy felfogd amit mondjuk a tanár próbál tanítani.

Nemozoli 2014.02.03. 22:26:34

Jó a cikk!

A kénmájas réz- és bronztárgy-antikolás bevett módszer a numizmatikusoknál, fegyver- és késkészítőknél, szintúgy a méhviaszos utókezelés is.

lobster thermidor 2014.02.04. 03:53:47

Úgy általában...
A fémöntés egyik ága az, amikor nedves, jól formázható homokból készítenek öntőformát, majd száradás után ezekbe öntik a fémet. Ezért az öntödék egyik sarkában rendszerint van egy jó nagy kupac homok. Az antikolni kívánt kisebb öntvényeket a homokba dugják, és mivel az öntőknek rendszerint közelebb van a homokkupac, mint a mosdó, ezért oda járnak könnyíteni magukon. A vizeletben levő nitrogén, kén, és az egyéb maró hatású anyagok egy idő után megteszik jótékony hatásukat. A friss öntvény szép antik színt nyer, már csak egy jó cizellőr kell, aki a végső formáját megadja a nyers öntvénynek.
A bronzszobrok, mint a fotókon látható, belül üregesek. A belsejükben található acél tartóvázra építik fel magát a szobrot. Az teljesen természetes dolog, hogy az acélszerkezet a hőingadozásnak köszönhető belső páralecsapódás, és a városi levegőben lévő káros anyagok "jótékony" hatása miatt korrodálni kezd, majd egy idő után meggyengül, a végén teljes cserére szorul. Köztéri szoborról még komoly balesetek okozója is lehet a kívülről nem látható, de jelentős károsodás. Egyébként a szerkezet károsodása úgy vizsgálható, hogy a szobor kritikus részein kutatónyílásokat vágnak, és azokon betekintve ellenőrizni lehet a mindenkori állapotokat.
A végső stádium, a szétbontás.

@Nemozoli:

A kénmájazás csak az antikolásra szolgál, a méhviasz pedig a kültéri szobroknál nem elég hatékony módszer. Megjegyzésed csak részben helytálló, mert a példaként felhozott numizmatikusok, és a fegyverkészítők elég ritkán állítják ki a tárgyaikat szabadtéren. Ráadásul úgy, hogy azt kiteszik az időjárás viszontagságainak. A savas eső, hó, tűző napsütés, fagy váltakozása, és más további fizikai, és kémiai behatások elég rövid idő alatt eltüntetik a fémre felhordott méhviaszréteget. Pontosan ezért oxidálódnak gyorsan a szabad térre kihelyezett bronzszobrok.
Ez idő szerint a fémrestaurálásban, elsősorban a kültéri szobrok esetében megengedet módszer egyes szilikontartalmú autóápoló szerek használata. Ezek jóval tartósabb védelmet nyújtanak a fentebb említett károsító hatások ellen.

É2I 2014.02.04. 07:32:03

@lobster thermidor: Gondolom most már rozsdamentes acélvázat készítettek. Az már nagyságrendekkel több ideig fogja bírni.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.02.04. 07:39:37

Tetszik Wachsler lelkesedése, amivel dokumentálja a Kossuth tér átépítését. Ma pont leszarjuk, elvégre csak egy politikus, de az unokáink fogják értékelni ezeket a sorozatokat. Elvégre egyszerű halandó a Szuszogónak a létéről sem tudott, de az eltemetett jégtároló, még a "láthatatlan" szobor is jópofa.

Mad Mind 2014.02.04. 08:59:51

@HM | photography:
Akkor miért kellet több kőbányát kiüríteni hozzá, minek kell tök felesleges tornyokat dobni a miniszterelnöki hivatal tetejére és legfőképpen minek többszintes parkoló a léhűtőknek a parlament alá?
Az egész egy tökfelesleges pénztemető, amit díszmagyarba burkolnak.

belgabela 2014.02.04. 10:04:04

Az ország egyik leglátogatottab műemléképületének rendbehozatalát, kipofásítását pénztemetőnek nevezni, csak az tudja, aki soha nem járt a parlamentnél régebben. Egy szégyen volt a tér.

nolto 2014.02.04. 10:29:37

@Élek:
Az egyénenként változik, hogy "hajnalban" jobban fog-e az agy, vagy inkább kevésbé. Én ugyanis olyan 10-11-ig teljesen használhatatlan vagyok, mikor meg még suliba jártam, a nulladik óra a nyitott szemmel alvásról szólt. Szóval én sem értem mire jó a 0 óra.
Sőt én igazán azt sem értem, hogy miért nem lehet akkor indítani a mindennapokat, mikor mondjuk az ember óra nélkül fel tud ébredni, azaz olyan 12-14 óra közt. :)

belgabela 2014.02.04. 10:38:44

@nolto: Én meg négykor ébredek, minden nap. Akkor is, ha ittam előző nap. Akkor is, ha kettőkor feküdtem le, akkro legfeljebb tovább szunyálok, de ha nem akkro is tudok működni. Mindenkit nem lehet kielégíteni.:))

lobster thermidor 2014.02.04. 11:53:11

@É2I:

Ebben azért nem vennék mérget, mert én még olyat nem láttam egy köztéri szobor restaurálásánál sem, hogy pláne a nem látszó helyekre rozsdamentes acélt építettek volna be. Sőt...
Ráadásul a fotók egy részén jól látszik, hogy a szobrot a talapzathoz rögzítő keret, ami azért alaposan ki van téve az időjárás viszontagságainak, csak egy rozsdagátló festékkel befestett acélkeret.

Cirmos Cica 2014.02.04. 17:52:53

@HM | photography: Ahhoz nem kellett volna egyebet tenni, mint mélygarázst építeni (amelyet meg is is építenek ). Teljesen feleslegesen azonban elvisznek szobrokat (Károlyi) és ellopnak szobrokat (Esztergomból) hogy saját identitásuk megalapozásra valami általad is elhitt mesét kreáljanak. Egyébként tényleg szép szobor.

HM | photography 2014.02.04. 21:00:53

@Cirmos Cica: És ha mélygarázst építenének csak, semmi mást nem csinálnának, attól még az épület előtt egy nagy parkoló lenne ugyan úgy. A szobrokat pedig nem kizárólag ideológiai alapon cserélik le, hanem művészettörténeti és esztétikai értékük alapján, ami szerint viszont a Károlyi-szobor nem volt túl jelentős, bár, mielőtt belekötnél, ez valóban szubjektív kérdés. Sőt, pont az volt az, ami egy rendszer a saját ideológiájának történeti távlatokban történő megalapozására szolgált, hiszen az '56 utáni kommunistáknak nem túl sok köze volt a "vörös grófhoz" és az általa képviselt eszmékhez sem. Esztergomból pedig nem ellopják, hanem megvásárolják nagyjából a piaci értéken, 40 millió forintért, míg a most elkészült Colombo-szobor 11 millióba került, így aztán a 40 reális árnak tűnik ezért a szoborcsoportért. Egy olyan szoborért meg talán sok is, ami eredetileg is ott állt, ahova most vissza fogják rakni, nem pedig ellopják. És légyszíves áruld el, milyen mesére gondolsz?

buddha 2014.02.20. 21:20:12

nem viktor kerül oda???
micsoda wircsaft ez??

Dr. Valentin Narcisse 2014.02.25. 00:29:47

@Cirmos Cica: Károlyinak semmi keresnivalója nem volt a Kossuth téren. Mesterházyék sírhatnak, mert mostantól majd Siófokra kell járjanak koszorúzni, de rajtuk kívül a kutyát nem érdekli. A balos prolikat és belvárosi zuglibsi internettrollokat is csak azért érdekli, mert nyökög a pártjuk, és beleilleszti ezt is az ostoba, paranoiás, félelemre, és gyűlöletre építő kampánykommunikációjába.