pic07900.jpg

A XIII. kerületi önkormányzat a Jász utcában építi az ország, sőt a térség legnagyobb passzív társasházát, ahol a magyar kreativitás is megcsillan. Ottjártunk a bokrétaünnepségen és benéztünk egy majdnem kész mintalakásba is. Most pedig szépen sorra elmondom, mit is jelent mindez ebben a két mondatban! [Mivel Bálint megírt minden fontos dolog az Indexen, itt csak a a hasznos, valamint a tök haszontalan háttér-információkat osztom meg veletek drága olvasók!] Íme:

 

Mi az, hogy bokrétaünnepség?

Hát, hogy mindenki ott van, aki számít: a polgármester (Tóth József) beszédében kiemel, a kivitelező elnök-vezérigazgatója (Tolnay Tibor, Magyar Építő Zrt.) örömét fejezi ki, az építész (Nagy Csaba) pedig emlékeztet.

Van pogácsa és szép moderátor, aki olyanokat mond, hogy: "Tisztelt Generálkivitelező Úr".

Ott volt továbbá maga Szanyi Tibor is, de egy árva szót nem szólt, csak nézett a háttérben, tisztára mintha hosztesz lett volna ő is. Vagyis inkább egy sokat tapasztalt hosztesz-madame, aki nagy idők tanújaként néz. Amikor a kivitelező az építőipar fellendüléséről beszélt, akkor kicsit hitetlenül csóválta a fejét, amikor a nehézségekről, akkor együttérzőn bólogatott.

Ezután felhúztak egy csigán az úgynevezett bokrétát, ami a laikus számára (vagyis nekem) olyan volt, mint egy sámándob és egy felpántlikázott középkori kínzóeszköz keveréke. Viszont nem meztelen boszorkány volt benne, hanem szalagok céges-önkoris logókkal, de azért szerintem jól nézett ki. A pogikból csak mintákat vettünk, az a holdalakú különösen jó volt, azt rendszeresíthetnék sajtótájékoztatókon is.

 

Mi az, hogy passzívház?

Hivatalosan azt jelenti ez a kifejezés, hogy megfelel a német („Darmstadt Passivhaus Institut”) minősítésnek. Magyarán meg, hogy nincs kéménye, kazánja, vagyis hagyományos értelemben vett fűtése. 2020-tól már csak ilyen lakóépületek épülhetnek nálunk is. Nincs távhő, nincs gáz. Elektromos áram ugyan van, de a fűtésre nem lehet többet fordítani 15 kWh/m² évente, tehát a fűtés évente 15 ezer forintba kerül majd egy átlagos lakásban. 

Én a magam részéről nagyon örülök, hogy ilyenek épülnek. Nem az alacsony rezsi miatt - ugyanis az építési költségek azért még mindig jóval magasabbak a hagyományosnál, vagyis egyáltalán nem pénztárcabarát -, hanem mert egészen minimális az energiafelhasználásuk, vagyis környezetkímélők.

Hogy ezt hogy csinálják?

IMG 1050

Először is sokkal jobban szigetelnek a nyílászárók és a falak is, mint a hagyományos épületeknél. Ha a mostani 0 fok körüli hőmérsékleten hagynánk egy ilyen lakást fűtetlenül, akkor naponta csak fél fokot csökkenne a hőmérséklete. Az összes szobai ablak déli tájolású, ha pedig fűteni kell (meg ugye használati meleg vízre egész évben szükség van), arra ott a geotermikus energia. 

Ehhez húsz földhő szonda van fúrva a ház alatt 125 méter mélyre. A lakások levegője kétóránként kicserélődik, a használt levegő hőjének pedig legalább 80%-á hasznosul: ezzel fűtik fel a friss levegőt. 

De állítólag egy hajszárítóval is be lehetne fűteni a lakást.

 

Mi az, hogy legnagyobb?

Az országban már működik pár passzív ház, sőt társas ház is, de akkora (100 lakásos!), mint amekkorát a kerületi önkormányzat épít a Jász utcában még nincs idehaza. Sőt!

Állítólag a környező országok közül is egyedül Ausztria büszkélkedhet hasonló projektekkel. Viszont ott egy normál ház áránál 50%-kal kerül többe egy passzív, míg ez a költség nálunk csak 25% volt. Legalábbis a helyszínen ezt mondták. A sajtóközlemény szerint ennél is nagyobb a különbség: "Az osztrák hasonló házaknak megfelelő színvonalú végeredményt mintegy fele költségen fogják megvalósítani a beruházók."

Szóval a lényeg, hogy sokkal olcsóbb lesz! Hiszékeny Dezső alpolgármester szerint ez a magyar kreativitásnak is köszönhető.

 

Mi az, hogy magyar kreativitás?

Na ez persze nagyon érdekelt, mert ugye ritkán hallunk olyat, hogy Magyarországon valamit sokkal olcsóbban építenek meg, mint a haldokló Nyugaton, ahogy csak úgy szórják a pénzt. Próbáltam hát kiszedni az illetékesekből, hogy mégis mivel sikerült olcsóbbra kihozni a házat, mint az osztrákok.

Miskolczy Imre passzívházszakértő szerint itt olyan konstrukciós megoldások vannak, amelyek máshol nincsenek. A ház tulajdonképp három téglatest és nem kacsolódik szervesen semmihez, ami hőt vezetne el. A lépcsőház szó szerint külön "ház", a függőfolyosók "függenek", nincs pince a ház alatt (a mélygarázs az udvar alatt van) vagyis nem vezeti el semmi a hőt.

Ez nekem mind nagyon tetszett, csak furcsállom, hogy eddig erre máshol nem jöttek rá. Na de majd most!

 

Mi az, hogy önkormányzati?

Hát egyrészt, hogy a 2,3 milliárd forintos beruházás teljesen önerőből zajlik.  (Hogy ez-e a legjobb befektetése-e ennyi közpénznek, azt mindenki döntse el maga.) A száz lakásra majd azok pályázhatnak, akik már most is önkormányzati lakásban laknak. Esetleg azok, akik felajánlanak cserébe egy ingatlant. A lakbér 880 Ft+áfa lesz négyzetméterenként, ami eléggé alatt van a kerületi áraknak:

Screenshot 2014-01-28 19.08.47.png

Bővebb infóért kattints át az Otthontérkép kiadó ingatlanjaira.

A magam részéről - továbbra is lelkesedve a passzívházakért - feltettem a kérdést, hogy miért nem egy bedőlt ingatlanprojektet vettek meg bagóért és fejeztek be, mikor elég sok akad a kerületben. Ez a mókás szomszédság például szinte a szemben levő telken van, de akadnak szerkezetkész épületek is a Jász utcában, amelyekről láthatóan nem csak tíz percre ugrottak el a munkások zsömléért és parizerért.

Nos állítólag ezeknek a félbemaradt projekteknek mind annyira bizonytalan a tulajdonosi háttere, hogy nem akarat belemenni az önkormányzat ilyen bizniszekbe. Hát jó.

 

Mi az, hogy mintalakás?

A mintalakásokat azért alakították ki, hogy méréseket végezzenek rajta. Ez tényleg jó, mert a sajtónak tök fölösleges lett volna. A különleges ház lakásai ugyanis egyáltalán nem különlegesek - épp úgy néznek, mint egy átlagos újépítésű társasházé. Hogy jobban bele tudjátok élni magatokat, készítettem róluk néhány olyan képet, amilyeneket az ingatlanos kollégák szoktak készíteni a hasonló lakásokról. Ezekkel búcsúzom:

IMG 1055

IMG 1056

IMG 1057

IMG 1058

IMG 1059

IMG 1060

IMG 1061

IMG 1062

IMG 1063

[Emlékeztetőül még egyszer: itt van Bálint cikke, ha tényleg kíváncsi vagy a projektre.]

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest angyalföld építés társasház xiii. ker passzívház jász utca

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr155786396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zubreczki Dávid · http://urbanista.blog.hu 2014.01.29. 04:22:03

@Rocky: Megkockáztatom, hogy igazad van. A kommented nagy részét ide is kopizom, ezek számok - a végét muszáj levágnom, mert nem akarok pereket a nyakamba. Talán ha cseppet körülíróbban fogalmaznád meg ugyanazt...

Szóval íme a kommented vállalható része:

***

Gyors számolás!

2 300 000 000
/100
=
1 lakás bekerülési költsége
=
23 000 000 Ft <- nem kevés
(460 000 Ft / m2 <- nem kevés)

Megtérülés 50x1120x12= 672 000 Ft/lakás/év
50 lakás
=
33 600 000 Ft bevétel/teljes ház / év

2 300 000 000 Ft
osztva
33 600 000 Ft
=
68,45 év
úgy ha semmiféle fenntartási költséget nem vonok le ebből (üzemeltetés, javítások, felújítások stb...)
Tehát reálisan több mint 100 év!!!
De hol lesz már akkor Tóth polgármester úr?
Viszont most mindenki elégedett:
a becsapott adófizetők
az olcsón lakást bérelni tudók
a kivitelező
és persze Tóth polgármester (mszp)

Ezek Mennek · http://ezekmennek.hu 2014.01.29. 08:14:29

@Zubreczki Dávid: "a becsapott adófizetők"

Ezt kifejtenéd bővebben? A XIII kerületben nem fizetnek több adót, mint bárhol másutt. Viszont sehol nem épül, épült annyi önkormányzati, szociális bérlakás mint ott.A kerületnek a hitelállománya gyakorlatilag nulla. Viszont még mindig ingyenes a bölcsőde, van ingyen wifi meg mindenféle szociális juttatás.Mit kellett volna építeni? Szökőkutakat?

Zubreczki Dávid · http://urbanista.blog.hu 2014.01.29. 09:50:32

@Ezek Mennek: ez nem az én kommentem, ugye az megvan? töröltem a hozzászóló kommentjének egy részét

Blista 2014.01.29. 15:24:25

Én sem értem a XIII. kerület savazását. Az az egyetlen kerület, ahol például visszaültetik a fákat az út mellett, meg a fent ebb elhangzott viszonyok vannak. Szerintem ezt a projektet nem anyagilag kell nézni, hanem a jelzésértékét. Önkormányzat által építetett bérlakás passzívházban. Szerintem ez egy sor olyan kérdésre próbál meg választ adni, ami ma felmerül a lakással és a várossal kapcsolatban, mint az enbergia kérdése, a megfelelő tulajdoni forma, a megfelelő házméret stb. Hasonlítsuk össze az ócsai lakóparkkal ("bedőlhiteles telep"), ami ugyanekkora négyzetméterárból gyakorlatilag olyan körülmények közé teszi az embereket, mint az internálási törvény az 50-es években. Szerintem a társadalom működését nem lehet úgy kezelni, mint egy profitgyárat, hogy minden mozzanatában meg kell térülnie. Ha a reneszánszból csak az jött volna létre, ami megtérül, akkor kb nem lett volna reneszánsz.

Zöldövezetis 2014.01.29. 16:27:21

Az index fórumon egy ürge azt állította, hogy az ő lakásbefektetése 6 év alatt megtérült : nem megtérül hanem már meg is térült !!

Zöldövezetis 2014.01.29. 16:28:28

@Zubreczki Dávid:
rosszmájú vagy 46 év alatt térül meg !!

wamzer 2014.01.29. 17:26:30

a félbemaradt építkezéses kép félrevezető, az építkezést hirdető tábla mellett jobbra ugyanis felépült a táblán szereplő projekt, csak az már nincs benne a képben :) (az építtető a táblát a szomszéd telekre tetette)

(a romos ház persze ott van évek óta, az egy másik történet)

Rocky 2014.01.29. 20:55:59

Próbálok körülíróbban fogalmazni!
(2005 és 2010 között hasonló lakásokat tervező irodában dolgoztam)
Pl. a Marina part egy részét mi terveztük.
Akkor még nem volt válság, nem volt ekkora verseny a kivitelezők között. De volt, csak nem ekkora.
Az Autoker ~100e Ft/ bruttó négyzetméteráron fizetett a kivitelezőnek. Erre rájött még az egyéb költsége: telekvásárlás, marketing, stb. (ez nem tudom h a passzív projekt esetén benne volt-ea 2,3 mdr-ban).
Akkora volt a kereslet, hogy az engedély kiadása előtt elkeltek a lakások, az Autoker rájött, hogy drágabban is adhatná és ő maga (sic!!!) vonatta vissza az építési engedélyt (ez indok volt a szerződésbontásra) és adta a 500eFt/m2 helyett 8-900e Ft-ért négyzetméterét, a megismételt engedély birtokában.
Ezt csak az Önkormányzati VS. magánfejlesztés megtérülésre írom le.
A Marina part pl. illetve az összes új építésű lakóparknak gyakorlatilag egyetlen közös előnye, hogy olcsó a fűtés, mivel jó a gépészet és a hőszigetelése, annak ellenére hogy nem passzív ház.
Tehát ha 100-150-200e-ért lehet piaci alapon nem passzív házat építeni, akkor szerintem nem érdemes 450e-ért passzív házat építeni, mert nem éri meg, nem térül meg.
És azt valakinek ki kell fizetni (ha csak az EU nem állja). (ez viszont pont a fenntarthatósággal mond ellent)

Blista 2014.01.29. 23:53:47

@Rocky:
1, Én a helyedben nem reklámoznám, hogy lakóparkok tervetzésében részt vettem, mert szerintem ez szégyen. A lakóparki lakások egy nagy nulla. Kb neopanel alaprajzok, max beépítve valami szánalmas negyedvonalbeli változata az éppen nemzetközi trendben lévő lakásdizájnnak.
2, Nem értem azt az agybajt, amikor valaki azt kérdezi, hogy miért vennénk drágán jobbat (jelen esetben, ami óvja a környezetünket, olcsóbb legyen a fenntartás esetleg tapasztalat új technológiákban), ha vehetünk olcsóbban szarabbat is. A pénznek nem az a dolga, hogy abból folyamatosan új pénzt csinálj, hanem az, hogy átváltsd valami kedvező, vágyott vagy szükséges dologra.
Amikor Magyarországon olyan a lakáshelyzet amilyen, akkor felháborító pofátlanság úgy beszélni erről a témáról, mintha a piaci folyamatok ezt rohadt jól elirányítanák.

fifibá55 2014.01.30. 01:02:03

2020-tól nem (csak) a devizahiteleseket kell majd menteni, hanem a masszív passzívházakban didergőket is, ha nem embereli meg magát a klímaváltozás..

Blista 2014.01.30. 03:50:08

@fifibá55:
Mindenesetre akkor ez Európa közös problémája lesz, és nem a forráshiányos magyar oktatás által kitermelt szakembereknek kell majd megoldást találni rá, mint általában az elbaszódott kis különutas magyar ötletekre.

Mr. Waszabi 2014.01.30. 06:54:38

A más pénzén bárki tud kacsalábon forgó palotát építeni, asszem ehhez nem kell 6 eleminél magasabb képzettség. Csak ugye, ebben a láncolatban valaki mindig ráfázik.

F173 2014.01.30. 08:52:24

Önkormányzati lakásnál nem a megtérülést kell keresni, mert nyilván ez is a szociálpolitika része.
Amit érdemes számolni, hogy megéri-e ennyi plusz beruházást eszközölni ahhoz, hogy a fűtés, hűtés és a meleg víz 15000 forint legyen évente.
A számolást úgy kell elvégezni, hogy évente egy az inflációnál magasabb energiaár növekedést is feltételezünk.

Bérlakásoknál mindenesetre nagyon pozitív dolog, hogy a lakókannak nem lesz nagy gondjuk a rezsi fizetéssel. Egyébként ez az igazi rezsicsökkentést és inkább ilyen irányban érdemes támogatnia a lakosságot a kormánynak!
Ha rajtam múlna én inkább megemeltem volna az energia árakat és a többlet bevételből támogattam volna egy kamatmentes konstrukciót a házak szigetelésére, napkollektorok szerelésére és stb.

csorsza 2014.01.30. 08:55:38

@Blista: nem kell szégyellni. Nem a tervező tervezi a lakóparki házakat, csak megrajzolja azt, legjobb szakmai tudása szerint, amit a beruházó megkövetel tőle. Nyilván, minden ötödéves épkaros tudna értelmes beosztású, jól élhető házakat tervezni, csak nem biztos, h az tetszene a profitmaximalizálásra törekvő beruházónak...
2. Az ma még kérdés, olcsóbb és környezetbarátabb-e. Ezt a matek megmondja. De ehhez nem elég azt kistzámolni, mennyibe kerül felépíteni, azt működtetni is kell.
Mint az elektromos autó. Fasza, nincs kipufogás, meg csendes, csak ha tömegesen elterjedne, igen sok akkumulátort kéne gyártani. Az meg nem olcsó, de legalább erősen veszélyes a környezetre, jó sokba kerül megsemmisíteni is.

fifibá55 2014.01.30. 09:17:26

@Blista: Attól félek, nem az EU projektben lesz hiba, hanem a "magyaros" megvalósításban (mint a pécsi toronyháznál: a megvett, hibátlan technológiát megváltoztatták és egy olcsóbb anyagot használtak).

pánk floyd 2014.01.30. 10:08:46

Jó irány a passzív ház, csak hát az esztétika hol marad? Pisztácia színű homlokzat piros drótkorláttal, műanyag nyílászárókkal, mákos-gres lapok, meg egy kis viakolor... Miért 0 az esztétikai igény, miért tudtak a mainál jóval szegényebb időkben jóval igényesebb terek születni?

Zubreczki Dávid · http://urbanista.blog.hu 2014.01.30. 11:57:11

@Zöldövezetis: kösz, de még mindig nem az én kommentem :)

wamzer 2014.01.30. 15:58:31

@Zubreczki Dávid: és a linkelt galériához képest is lényegesen befejezettebb már.

A passzívház amúgy jó kezdeményezés. Még akkor is az, ha úgymond sosem térül meg az adófizetőknek (önkormányzatnak). Pont ez az állami (önkormányzati) beavatkozás lényege, hogy valós igényre reagálva (szükség van olcsón bérelhető és fenntartható, jó minőségű lakásra) hoz létre olyat, ami piaci alapon valszeg nem lenne kifizetődő (100 lakásos passzívházat valszeg a válság előtti ingatlanpiacon sem érte volna meg piaci alapon építeni).