2000px-Budapest_districts_map.svg.png

Emlékeztek még arra a 1947-es tervre, mely nevet adott volna minden kerületnek? Persze akkoriban még kevésbé durva megoldások születtek volna: mondjuk Mátyáskirályváros vagy Magdolnaváros. Néhány évvel később már más szelek fújtak. Palotabarát, a bpxv bloggere és az Urbanista rendszeres szerzője ezúttal az utcaátnevezések után kutatott a levéltárban, amikor igazi kincsre bukkant. Át is adom neki a szót:

Tulajdonképpen Budapest 1953-as nagy utcanév-átnevezési hullámához kerestem forrásokat, és ekkor futottam bele egy széljegyzetbe Gáspár Ferenc, Szabó Klára: Források Budapest történetéhez, 1950-1954 című kötetében (egyébként az eredeti levéltári dokumentum is fent van a neten digitalizálva). A 262. oldal alján kezdődik és a 263. oldal tetején végződik az idevágó rész.

Arról van benne szó, hogy 1952-53-ban nagyon komolyan gondolkoztak azon, hogy a frissen létrehozott Nagy-Budapest 23 kerületének neveit megváltoztatják, mivel azok részben a Habsburg-, részben a Horthy-korszakban születtek és nem illenek "a szocializmust építő ország fővárosához".

Az előterjesztés szerkesztői nem pepecseltek a városrésznevekkel (t.i.: egy-egy kerületnek ma sincs egységes neve, csak az alkotó városrészeknek. Pl.: XXII. kerület: Budafok, Nagytétény, Budatétény, Baross Gábor-telep, XV. kerület: Rákospalota, Pestújhely, Újpalota stb).

Azt szerették volna, ha az egy kerület-egy név koncepció él tovább. Ennek eredménye lett volna Budapest alábbi felosztása:

I. Budavára

II. Frankel Leó

III. Óbuda

IV. Partizán

V. Kossuth

VI. Liszt

VII. Erkel

VIII. Gorkij

IX. Rákóczy

X. József Attila

XI. Madách

XII. Petőfi

XIII. Moszkva

XIV. Sztálin

XV. Dózsa

XVI. István

XVII. Mátyás

XVIII. Munkácsy

XIX. Ady

XX. Marx—Engels

XXI. Lenin

XXII. Rákosi

XXIII. Hunyady

Hogy melyik kerületet képzelték 23.-nak, nem jöttem rá - ismeretes, hogy 1950 és 1992 között Budapest 22 kerületből állt, '92-ben a XX. kerület vált kétfelé XX. Pesterzsébet, XXIII. Soroksár néven. Felteszem, a javasolt nevekhez a "város" utótag dukált volna, vagyis V. Kossuthváros, VIII. Gorkijváros, XVII. Mátyásváros, de látható, hogy Óbuda maradt volna Óbuda, az I. kerület pedig Budavára.

Első blikkre azt mondanánk, hogy a magyar történelmi személyeket tekintve van is némi kapcsolódás a nevek és a kerületek közt, pl. az V. kerület főutcája valóban a Kossuth Lajos utca, adja magát a Kossuthváros név. A VI. kerületben van a Zeneakadémia, itt is passzol a Lisztváros (bár kimondva elég hülyén hangzik), Rákospalota történetének legendáriumában elég jelentős helyet kap a Dózsa-féle parasztfelkelés, híres iskolája a Dózsa György Gimnázium, oda is passzol a Dózsaváros, a IV. kerületi víztorony II. világháború alatti felrobbantását valóban az újpesti partizánok akadályozták meg, adekvát tehát a Partizánváros név.

De aztán kiderül, hogy egy másik elképzelés szerint a rendszer három "szentsége", Lenin, Sztálin és Rákosi nevét akár egy kerületek közt rendezendő verseny első három helyezettje is elnyerhette volna (nem taglalja az előterjesztés, de feltételezhetően munkaversenyről van szó), tehát bármelyik kerület lehetett volna Rákosiváros, feltéve persze, ha a munkások kellő százalékkal teljesítik túl a normát. Vagyis tulajdonképpen elég véletlenszerűnek tűnik az elnevezések kiválasztása.

Hogy pontosan miért nem került sor ezekre az átnevezésekre 1952-53-ban, mikor pedig az utcaneveket olyan nagy mértékben megváltoztatgatták, nem derül ki.

Érdekesség, hogy a kerületeknek ma sincs hivatalos nevük, csak a városrészeknek. Legalábbis a főváros közigazgatási felosztásáról szolgáló törvény, és az ezzel összefüggő fővárosi rendelet nem említ kerületneveket. Így például jogszabály szerint nincs Zugló (XIV.), Újbuda (XI.), Hegyvidék (XII.), és a helyi képviselők leleménye folytán 2012 óta már Józsefváros sem létezik.

Megjegyzések: Palotabarát posztjához én ütöttem össze gyorsan egy térképet illusztrációul, a mai kerületfelosztásra dobva fel a neveket - betűhíven. Érdekes, hogy amennyire irtóztak az elvtársak az y-végű nevektől, annyira bátran használták azt Rákóczi és Hunyadi esetében. Biztos úgy gondolták, ez dukál egy nemesnek. Az meg külön vicc, hogy Marx és Engels neve annyira egybeforrt, hogy még kerületet is közösen kaptak volna. A címben idézett Frankelleóváros ijesztően néz ki egybeírva, de a jelenleg hatályos szabályok szerint így írnánk, ezért így írtam én is. 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest térkép töri átnevezés elnevezés kerületek

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr585780806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Antalbaba 2014.01.25. 21:29:59

Pont ezért szeretek Óbudán lakni;-)

Medve Ákos 2014.01.25. 21:40:45

@Antalbaba:

Valóban ez a III. kerület legjobb tulajdonsága!

Circus 2014.01.25. 22:04:40

Mátyás? Hol írjam alá? :)

bioLarzen 2014.01.25. 23:04:01

Túl logikus lett volna Rákospalotából Rákosit csinálni, gondolom? :)

bio

bioLarzen 2014.01.25. 23:04:52

Azért milyen király lett volna már egy BLASZ-kupában egy Rákosi-Mátyás döntő :D

bio

rozsdapeti · http://rozsda.blog.hu/ 2014.01.25. 23:39:04

Helyi kisöregek szerint pedig Rosenfeld Mátyás illegalitásban Rákosligeten , a XV. utca egyik házában élt. Aztán magyarosított.
Szóval Rákosliget lehetett a "keresztapja" vagy mi, névihletője. Brrr. Ha ez igaz, akkor a "Mátyás"város tisztelgés lett volna neki is.
De jó, hogy végül nem.

tardyl 2014.01.26. 00:30:39

Az első kerület dr. Nagy Gábor Tömés vezetésével meg is valósította a régi tervet, a kerület honlapja www.budavar.hu/. Elvált feleségének frankón rendbehozatta a kerület legrégibb házát a Pala utcában, mi kell még? Az, hogy az első kerület nem csak a Várból áll, nagy ívben le van szarva, a (tömegközlekedéssel gyakorlatilag megközelíthetetlen) Kapisztrán térről ezek a területek nem is látszanak.

grande milan (törölt) 2014.01.26. 00:35:38

A XIII. kerületben mindig a baloldal nyert edig, úgyhogy passzol is a Moszkva. Bár az újlipótvárosi részét inkább egy másik külföldi városhoz hasonlítják :-)

nagybátyád 2014.01.26. 02:24:53

Nem valami hosszú a forrás, tökorrúak :)))) A 262. oldal alján kezdődik és a 263. oldal tetején végződik az idevágó rész.

KullWahad 2014.01.26. 02:27:17

Ne máááá'! Muszáj ötleteket adnotok a 2/3-osoknak?! Bár a feltüntetett nevek közt valószínűleg akad pár, amit nem adnának. :-))

Hefe 2014.01.26. 02:51:06

ma is vannak ehhez hasonlo nepi kezdemenyezesek, igaz nem keruletekkel: orbanfalva, kosafalva, lezerfalva...

kedves okos honfitársaim 2014.01.26. 03:30:36

Nem létezik, hogy nem a IX, vagy a XIII lett volna József Attila.
Egyébként kissé sok itt a kerület. Nálunk nagyobb városban is gatyába rázták őket, és inkább többszázezer lakosú, de kevesebb számú kerületet szerveztek a régiekből (Berlin). Itt meg vannak "történelmi" húszezres nyuggermama kontra hipszterturista kerületek a belvárosban, meg egy nagy alföldi falu is, nehogy ne legyen. A VI. is elég érdekes, hogy miért egy kerület (a hagyományokon túl), habár arra a néhány évre már kár átszervezni, amíg nem lesz belőlük autonóm köztársaság a VII-VIII-X nagy részével együtt, a tudjukkiknek.

kedves okos honfitársaim 2014.01.26. 03:33:10

Vagy akkor már aprítsuk tovább, és legyen minimum 70. De hogy a XVII az miért nem Pest megye, azt még nem sikerült megfejtenem. Főleg, amikor a szántóföld szélén hallgattam a pacsirták-tücskök meccset JÓVAL INNEN a rákospalotai teszkótul.

kedves okos honfitársaim 2014.01.26. 03:36:12

Normálisabban:
Belváros (Buda és Pest egyaránt)
Észak-Buda
Dél-Buda
Hegyvidék
Észak-Pest
Kelet-Pest (XVII. nélkül!)
Dél-Pest
Csepel
Ez 8 darab kerület. Kb. ennyi lenne a szükséges. Most nem arról beszélek, hogy a hányezer kerületi apparátusnak mire lenne szüksége, hanem hogy NEKÜNK.

kedves okos honfitársaim 2014.01.26. 03:42:54

Egy-két ötlet az antiviktoriánus majmoknak:

Civilösszefogásváros
Fülkeforradalomváros
Rezsicsökkentésváros
NER-város
Nemzetiösszetartozásváros
Pénzügyiszabadságharcváros
Keletinyitásváros
Újstadionváros

Lehet ezt személyi kultusz nélkül is csinálni. :-D
Egyébként azéris, főleg miattatok: hajrá Orbán! :-D

ZöldszemM 2014.01.26. 04:40:14

@rozsdapeti:
No csak no csak talán nem a szomszédom volt a nagy előd ??

ZöldszemM 2014.01.26. 04:47:09

@kedves okos honfitársaim:

Van annak a XVII. nek normális neve most is Rákosmentének hívják !!

Habár jó 50 éve mondá egyik testvér : vidékre nem megyek, aztán csak megjelent !

bloggerman77 2014.01.26. 04:48:22

@rozsdapeti:

Apróbb probléma, hogy Rákosliget nem a XV. kerület... :)

Before · http://azbeszt.blog.hu 2014.01.26. 06:06:25

@Medve Ákos: Hja... :) Arról már nem is beszélve, hogy amúgy Óbuda-békásmegyer a harmadik kerület... :)

belgabela 2014.01.26. 06:35:05

@grande milan: Újlípót a bolsik előtt nem XIII. kerület volt, hanem V.

lobster thermidor 2014.01.26. 08:13:52

Ezzel nem érdemes foglalkozni, mert bármennyire is morbid, mégsem valósult meg a terv.
Majd azt nézzétek meg, hogy a fidesz újabb választási győzelme után az összes kerületet átkeresztelik majd "Orbán" -ra!

lüke 2014.01.26. 08:43:16

a Gorkij magyarosíthatták volna:)
keserüre
(Keserü néni örült volna- volt diplomája- ;elödje, Nagy Józsefné szövönö volt a könnyü ipar élén!)

mithrandir 2014.01.26. 08:53:40

@lobster thermidor: Hát, durva is ez a személyi kultusz.

Bár arra nem emlékszem, hogy filmet forgattak volna a szaros pelenkáiról és büfizési szokásairól, pityergő anyuval-apuval... :-D

KissGecihuszár 2014.01.26. 10:31:48

Tök mindegy; így is, úgy is elkúrt egy város ez a vízfej, amit nagyrészt rótmanónak, majd kádáréknak köszönhetünk. Mindenféle épkézláb koncepció nélkül össze-vissza fejlesztgettek, romboltak értékes negyedeket, majd húztak fel teljesen értéktelen és élhetetlen panel nyomortelepeket úgy, hogy nem gondoskodtak megfelelő kapacitású és gyorsaságú közösségi közlekedési kapcsolatról. Aztán jött a módszerváltás és azt hittük, hogy majd jobb, élhetőbb lesz Bp,de az elmúlt 25 év - főként a 20 év ballib demszkypatkány éra-egyértelműen bizonyította, hogy ezeknek sincs semmiféle reális alternatívájuk és gyakorlatilag ugyanott folytatták a 24 kiskirálysággal, ahol a tanács v.b. abbahagyta, igaz akkor még csak 23 kiskirályság volt. Egyértelmű bizonyíték erre a Moszkva, Őrs Vezér, illetve minden olyan főút, tér, melyen több kerület és a főváros osztozik. Egyszóval teljes katyvasz ez a főváros és ahogy elnézem, ez a jövőben sem lesz jobb! Túl nagy ez a város ahhoz, hogy flexibilisebben lehessen fejleszteni, sokba van a fenntartása. Egy fele ekkora területű és lakosságszámú Bp-t jobban lehetne fejleszteni, alakítani, miáltal jóval kevesebből fenntartható lenne, ergo több jutna az ú.n. életminőséget emelő beruházásokra!

Hannibal ante portas 2014.01.26. 11:45:26

@bioLarzen: azért egy Lenin - Marx-Engels selejtező sem lett volna kutya...De szép életpályát írtam volna le a Petőfi-Sztálin-Frankel Leó háromszögben. És még eljátszom a gondolattal, hogy 1990 után hogy nevezték volna át a kerületeket?

zuzanda 2014.01.26. 14:10:03

...a IX. Rákóczy meg a XXIII. Hunyady miért volt y-nal :-o ? vicces

belgabela 2014.01.26. 14:27:42

@KissGecihuszár:Nem gondoltad ezt te át. 1941-ben 1,712 ezer ember élt már a mai Budapest területén, majdnem annyi, mint ma. Csak a háború miatt nem vonták egybe előbb a környező településekkel. Gyakorlatilag Rákosborzasztó és Pestimre kivételével, már akkoriban össze voltak nőve a fővárossal. Újpest, Rákospalotát, Kispestet, Pesterzsébetet (stb.), már a XIX. század végén villamos kötötte össze Busapesttel. Az első lóvasút 1866-ban A Kálvin tér és Újpest közt nyílt meg.

Az életszínvonal, meg százötven éve magasan a legjobb az egész országban. (A budapesti agglomeráció GDP-je jobb, mint az európai átlag. A többi magyar régióé sokkal rosszabb. Ha nem lenne Budapest, olyan színvonalú lenne az ország, mint Bulgária, vagy még olyan sem.) Nem véletlenül nő újra a lakosság.

Tájékozódj, mielőtt írsz! A net korában nem egy nagy ügy!

Főleg, ha a kisebbségi komplexusodat akarod ápolgatni!:))

humorpalanta 2014.01.26. 14:41:40

Egyébként nincs azzal baj, hogy 23 kerület van. Azzal van baj, hogy a kerületeknek túl sok jogosítványuk van. Nem a kerületeket kell megszüntetni, mert azok inkább megőrzendőek, s aztán a Városháza épületébe be lehet költöztetni a hivatalokat. A sok felesleges jogosítványt kell tőlük elvenni, s a Főváros kezébe csoportosítani. A kerületi tulajdonokat megszüntetni, a vízfejet lecsökkenteni. A közgyűlés a "polgármesterekből" állhatna. Nem kell ezt túlcifrázni. Így lehetne végre értelmes, hosszútávú fejlesztési terv. (Egyébként ha jól emlékszem Gyurcsányéknak volt ilyen előterjesztésük, hogy megreformálják ezeket, csak aztán kiszállt az SZDSZ, s nem szavazta meg a ház, élen a mostaniakkal...)

innovation 2014.01.26. 15:40:42

@zuzanda: Így használták maguk is. Az aláírásuk szerint legalábbis. Nem tudom mióta használjuk i-vel. De a Báthoryaknál is most már csak a Bátori működik. Lásd Báthory utca.
A "kedves" és "okos" MTA-sokat kellene megkérdezni.

Egybéként jó, hogy végül ebből az átkeresztelésből nem lett semmi. Aztán pedig azt is remélem, hogy a választások után, hanem ezek nyernek, nem állnak neki megint mindent visszanevezni. (Csak azért, mert újabb 4 év múlva kezdhetjük elölről...)

kedves okos honfitársaim 2014.01.26. 16:54:59

@belgabela: Van igazság abban, amit mondasz, de a tárgyilagosság indokoltabb lenne, mint az érzelmekkel és felsőbbrendűséggel átitatott majomkodás. Ma attól koldulna az ország, ha Győr és Kecskemét tűnne el hirtelen, gyárastul. Budapest ha nem lenne, akkor is összecsomósodna a vidék gazdasági teljesítménye, amit nem lehet pl. egy Bulgáriához mérni, mint ahogy persze Ausztriához sem. Akkor mondjuk Fehérváron, vagy valahol középtájt egy középvárosban lenne kiemelkedő a GDP. Ezzel meg is mondtam, hogy Budapesten a gazdaság teljesítménye pont annyival lóg ki a magyar átlagból, amennyit a vidék hozzátesz, mert valahol érdemes volt a vidékieknek közös intézményeket, kereskedelmi központot létrehozni. Ez jó lehetőség volt nyilván a pestieknek, de nem lihegném túl. Ha nagyon vissza akarnék vágni, azt kérdezném: vajon nem lehet-e, hogy Audi, Mercedes szintű munkaadók azért nem Budapestet választották, mert a fővárosban nincs annyi megfelelő képzettséggel, munkamorállal rendelkező szakember. A fizetést akár hagyhatjuk is, mert biztosan tudom, hogy a még vegetáló budapesti iparban alacsonyabbak a bérek, mint pl. Győrben. Minőségben is a vidék szintjére kéne érni, meg pofaméretben, aztán mindjárt kijárna a tisztelet ennek a kutyaszarató koszfészeknek, amelyik ha nem kapja meg az ingyenmindent, mindjárt vörös rongyokba öltözik.

KissGecihuszár 2014.01.26. 19:09:09

@kedves okos honfitársaim: Köszönöm szépen, nincs több kérdésem! Továbbra is tartom, hogy ez a Bp jelen vízfej formájában egy súlyosan elkúrt romhalmaz, mely csak elszív minden olyat a real vidéktől, melytől az fejlődhetne, tehát magas hozzáadott-értékű, nagyszámú magasan kvalifikált munkaerőt foglalkoztató cégek garmadát, fejlesztési pénzeket, stb. Gondoljunk bele, a 4-es metró kb 500MRD-s -talán- végösszegéből mennyi értékes beruházást lehetett volna a legelmaradottabb térségekben lévő városokban tető alá hozni, mennyi értékes melóhely,s ezáltal munkát, lehetőséget, megélhetést találó helyi lakost lehetett volna helyzetbe hozni... Egy fele ekkora lakosságszámú, panel nyomortelep mentes, lepukkant bérkaszárnyáktól megtisztított, majd parkosított, ligetesített belső kerületekkel megáldott főváros sokkal élhetőbb lehetne, hiszen több pénz jutna a megmaradt értékes ingatlanokra, a kisebb BKV-ra, kevesebb fenntartandó utat kéne soha véget nem érően karbantartani, stb.

lüke 2014.01.26. 21:48:12

@kedves okos honfitársaim:
a bp-i kerületek a bécsieket utánozták
Josephstadt, Leopoldstadt, Innere Stadt stb

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.01.26. 22:43:54

@bioLarzen: "Túl logikus lett volna Rákospalotából Rákosit csinálni, gondolom? :)"

na persze...
nem a XIV keruleti Rakosfalva vagy Alsorakos, vagy a Rakosborzaszto XVII kerulet, hanem a XV kerulet...

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2014.01.26. 22:53:10

Az honnan jött, hogy "a helyi képviselők leleménye folytán 2012 óta már Józsefváros sem létezik."
Ennek ellentmond az önkormányzat SZMSZ-e: www.jozsefvaros.hu/rendeletek/1546_2013_58_a_kepviselo-testulet_es_szervei.pdf

Rátonyi Gábor Tamás · http://bpxv.blog.hu/ 2014.01.27. 01:47:07

@B. Capelluti: 94/2012. (XII. 27.) Főv. Kgy. rendelet. Keress rá benne Józsefváros nevű városrészre!

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2014.01.27. 06:47:14

@Palotabarát: ajjaj, azt hiszem vmit félreértettél: a posztod a kerületek elnevezéséről szól, és Budapesten - az általam linkelt rendeletből is láthatóan - van Józsefváros nevű kerület, amely egy kisebb rakás városrészre tagozódik. Ez többnyire más kerületeknél is így van. Abban igazad van, hogy Józsefváros elnevezésű városrész valóban nincs.

Rátonyi Gábor Tamás · http://bpxv.blog.hu/ 2014.01.27. 08:18:41

@B. Capelluti: Sajnos a jogszabály nem ad lehetőséget a kerületek elnevezésére, azoknak csak számuk van, nevet csak a városrészek kapnak. Ettől függetlenül magánemberként persze mindenki úgy hívja a lakhelyét, ahogy akarja, de a hivatalos elnevezések - ha lassan is - igazodnak a jogszabályhoz. Egyik példa erre Zugló, ahol az önkormányzat neve is megváltozott kb. 2012-ben (mivel csak XIV. kerület van, Zugló nincs, csak városrészként Kiszugló meg Nagyzugló).
Azóta már láttam olyan utcatáblát is, ahonnan lekerült a Józsefváros felirat. Szóval abban a pillanatban, amikor a tehetséges önkormányzat kivesz egy elnevezést a hivatalos rendeletből, akkor egy közép- hosszútávú folyamat indul el, ami az adott név lassú elkopásához vezet. Ma be tudod linkelni a Józsefváros nevű önkormányzat dokumentumait, húsz év múlva már lehet, hogy nem. Aki ma születik, annak húsz év múlva lehet, hogy újdonság lesz ez az elnevezés, ahogy a ma élők közül sem tudja mindenki elhelyezni Magdolnavárost vagy Promontort.

Hülye a törvény is, mert csak egy sorral kellene kiegészíteni, hogy lehessen a kerületeknek nevük is, de hülye az a képviselőtestület is, amelyik ilyen jogszabályi környezetben kiveszi a rendeletből a Józsefváros nevet.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2014.01.27. 08:42:56

@Palotabarát: Nem szeretném a koncepciódat összezavarni, de ez nem így van. A helyi önkormányzat megnevezése klasszikusan helyi közügy. A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 53. § (1) bekezdésének a) pontja szerint a képviselő-testület a működésének részletes szabályait a szervezeti és működési szabályzatról szóló rendeletében határozza meg. A képviselő-testület a szervezeti és működési szabályzatról szóló rendeletben rendelkezik - egyebek mellett - az önkormányzat hivatalos megnevezéséről, székhelyéről.

Vagyis nem magánemberként hívom Józsefvárosnak, hanem hivatalosan. (Az utcanév táblákon pedig hagyományosan a településrész szerepel.)

Józsefváros a kerület neve, nem a településrészé, szemben a Magdolnanyegddel, illetve Promontorral, amely soha sem volt kerület.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.01.27. 09:27:41

@bioLarzen: a XV keruletben egy varosresz van ami rakos, a XIV -ben ketto, a XVII -ben meg 6

óðinn 2014.01.27. 13:16:11

@KissGecihuszár: Túl sok jelentőséget tulajdonítasz egy századfordulós üvegművésznek:
www.kozterkep.hu/a/4438/Roth_Mano_Emanuel.html

bioLarzen 2014.01.27. 14:51:39

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Ja, így már értem.

Szerintem nem fogunk összeveszni azon, melyik kerületnek kellett volna a Rákosi nevet kapnia ;)

bio

Circus 2014.01.27. 14:58:21

@kedves okos honfitársaim: mint mások is rávilágítottak, Rákospalota az nem XVII ker, kedves okos honfitársam :), viszont a XVII. kerületben található Budapest/Magyarország legnagyobb lakótelepe - erre mondjuk nem vagyok büszke, csak megjegyzem, mint ex-telepi/elág-i, hogy cca 70 ezer emberről beszélünk csak a lakótelepen. Szép nagy vertikális (alvó-) falu :).

@rozsdapeti: ja, hogy ezért lett volna Mátyás? Én a király miatt gondoltam, mindazonáltal nem hallottam a XV. utcai lakosról, lehet, elsétálok és megnézem mindjárt. De például Ligeten ugyanebben az utcában van a Gózon Gyula színház - ezt még a falutémához tenném hozzá :)

Viszont Mátyásföld az vajon melyik Mátyás földje? És azt a nevet vajh' miért nem piszkálta senki mostanában? :)

KissGecihuszár 2014.01.27. 16:08:39

@odinn: Örülök, hogy ilyen sziporkázónak tecccik lenni, vagy esetleg van valamilyen személyes érintettség, netán családilag voltunk jó közel az akkori húsosfazékhoz?? Én sajnos nem tudok ennyire jót mulatni az háború utáni regimek Bp fejlesztési elképzeléseivel kapcsolatban, ugyanis ezek "nagy ívű" megvalósult gondolatok miatt van abban a reménytelen helyzetben a főváros, melyből egyhamar nem fog tudni kikecmeregni, pláne hogy a jelenlegi vezetésben is vannak olyan figurák, akiknek halovány segg fogalma nincs arról, hogy a várostervezés bizony kőkeményen egy SZAKMA, s mint ilyen, igenis nagyobb tudást, alázatot, tervezést kíván!

óðinn 2014.01.27. 16:52:56

@KissGecihuszár: Szerencsére nincs személyes érintettségem, ne is reménykedj. Pusztán arra akartam célozni, hogy alapvető tényekkel nem vagy tisztában. Az illetőt ugyanis, akire gondoltál, Rosenfeldnek hívták.
A várostervezésről írott véleményeddel egyébként mélységesen egyetértek, de ha ezt fröcsögéstől mentesen ("rótmanó, demszkypatkány" stb.) tennéd, sokkal többen figyelnének a mondanivalódra.

KissGecihuszár 2014.01.27. 23:02:16

@odinn: Na, jól van, megnyugodtam, mert az ember manapság már sohase tudhassa... Sorry, ha kicsit non P.C. szellemiségűek a kommentjeim, de valahogy az elmúlt 25 év némileg sprőddé tett, főként hogy azok, akik miatt idáig jutottunk, nos ők még mindig szabadlábon vannak és nap, mint nap a képünkbe röhögnek!

Rátonyi Gábor Tamás · http://bpxv.blog.hu/ 2014.01.29. 17:24:06

@Circus: A lakásszámot tekintve Budapest (és az ország) legnagyobb lakótelepe Újpesten van ám. A 2. helyezett Újpalota, országosan a 3. egy pécsi lakótelep, a budapesti 3. helyezett az Óbuda-városközpont. A rákoskeresztúri nincs benne az első 10-ben sem.

Circus 2014.01.29. 17:49:57

@Palotabarát: a lakásszámot nem tudom, csak azt az adatot, miszerint a legnagyobb pezsgés idején 70.000 ember élt itt. A mai adat nincs meg, de 70.000 ember szép nagy falu :)

Rátonyi Gábor Tamás · http://bpxv.blog.hu/ 2014.01.29. 17:57:16

@Circus: Nem akarok ezen nagyon rugózni, ne értsd félre, de ez valami tévedés: Újpalotán 15800 lakásban a lakótelep elkészültét követően, amikor az iskolák olyan túlzsúfoltak voltak, hogy "kétműszakos" oktatás folyt, cirka 60 ezren laktak (ma kb. 45 ezren). Rkt-n több forrás is 8000-nél kevesebb lakás felépítését írja, ahhoz, hogy ott 70 ezren lakhassanak, lakásonként közel 10 embernek kellett volna laknia, ami lehetetlen.

KissGecihuszár 2014.01.30. 21:11:11

@Palotabarát: Az egész XVII. kerületre érvényes a 70ezres lélekszám, nem csak az "R.keresztúr vkp" panel-nyomortelepre. Egyébként abból a listából csúnyán hiányzik az Avas I-II a maga 42ezres lélekszámával, tehát fej-fej mellett "versenyeznek" Újpalotával ebben a dicstelen versenyben...

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.01.30. 23:15:58

@KissGecihuszár: fogadjunk hogy egyszer nem voltal Ujpalotan, hogy tudnad mirol is beszelsz

Németh András 2014.01.31. 16:16:21

@nagybátyád: kérd szépen, a kedvedért hátha átírják hosszabbra, tökagyú :D

KissGecihuszár 2014.01.31. 19:44:37

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Megsúgom, mivel Pesten éltem több, mint 30 évig, ezért 1980 (ekkor voltam ott először) és 2011 között kb 50X voltam Újpalota gyakorlatilag minden részén. Tehát akkor ki nem tudja és főként miért, hogy miről beszél???
süti beállítások módosítása