Fotó: BKK Facebook

Az évtized legfontosabb közlekedési fejlesztésének nevezete a BKK a Futárt (forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer), ám a nyár óta nem nagyon hallani róla semmit.* Megkerestük hát a rendszer szállítóját-fejlesztőjét, hogy megkérdezzük, hogy áll most a rendszer. Dobos Attila, a SYNERGON Informatika Nyrt. vezérigazgatója nem csak az aktuális helyzetről beszélt, de a fejlesztés történetéről is, meg persze arról is, mik okozták a csúszásokat és milyen kritikus pontja lehet még a munkának. 

A FUTÁR-ról 10-ből 9 budapestinek a tavasszal felszerelt kijelzők jutnak az eszébe. És hogy még mindig nem látják rajta, mikor jön a villamos...

– Igen, nagyon sokan azt hiszik, hogy a FUTÁR az pusztán a közterületi kijelzőket jelenti, pedig egy nagyon összetett rendszerről van szó, aminek két fő feladata van. Az egyik a tájékoztatás – többek közt a köztéri kijelzőkön keresztül –, de a rendszer bevezetésével több mindent is a Futár irányít majd. Látjuk a járművek utasterében, kiírja a buszra, hogy hányas és hova megy, ad majd információkat a mobiltelefonos alkalmazásoknak. A másik terület talán még fontosabb, bár ebből az utasok kevesebbet látnak. A Futáron keresztül történik a jármű forgalom szervezése és irányítása, a Futár teremt élő kapcsolatot a diszpécser központok és a járművek között, a Futár rögzíti valamennyi jármű fogyasztását, még a kerekek fordulatszámát is, vagy hogy mikor, merre, milyen sebességgel közlekedett a jármű. Ezzel lehet optimalizálni a forgalmat, megszervezni egy járatpótlást, optimalizálni a működési költségeket, de ez alapján számolják el a gépjárművezetőket is. A rendszer ezen funkciói már ma is működnek.

És miért nem működik az a része, amellyel az utasok nap mint nap találkoznak?

– A csúszás több tényezőből tevődik össze. Az a Futár története számunkra 2010-ben kezdődött. Akkoriban persze még a BKV-ról volt szó és értelemszerűen 2009-es követelményekről, igényekről. Megjelent a tendert: mintegy 7 milliárd forintos fejlesztés, közel 4 milliárd forint uniós támogatással. Ez már akkor is követelményeiben egy rendkívül összetett rendszer volt, nyugodtan mondhatjuk, hogy a maga nemében egész Európában a legkomplexebb. Összehasonlításképp: az egyik több mint tíz éve épülő európai nagyváros forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszere még mindig nem tudja azt, amit a budapesti tavasszal már igen: ott csak a járművek közlekedési ütemét garantálja a szolgáltató – vagyis, hogy x percenként jön egy járat –, a Futár viszont átszállási garanciával dolgozik. Ez azt jelenti, hogy ha az összes viszonylatban működésbe lép a rendszer, akkor pontos útvonalat tervezhetünk vele, pontos menetidővel, amiben átszállások is vannak. A megrendelő 2009-ben tehát összeállított egy 2271 sorból álló funkciólistát, amelyben részletesen megfogalmazták az igényeiket. Erről aláírtuk a szerződést 2010-ben. A kivitelezés közben kénytelenek voltunk több partnerrel szerződést bontani, mert a munkájuk a szerződésben vállalt kötelezettségeik ellenére nem felelt meg az elvárásoknak. Ma elmondhatjuk, hogy a kellemetlen döntések helyesnek bizonyultak – jelenlegi partnereink teljesítik az elvárásokat. Amint közleményeinkben megjelent, közel félmilliárdos kötbérkövetelést el is ismertük – és ennek a nagy részét továbbterheljük az azt okozó beszállítóknak, vagyis ez nekünk nem jelent nettó veszteséget.

Mi volt még az oka a csúszásnak?

– A munka nagy része az eredeti terveknek megfelelően haladt. Megterveztük és átépítettük a diszpécserközpontot, megterveztük és kiépítettük a teljes rádiós rendszert Budapesten, 14 telephelyen a WIFI-elérést, melyeknél a ki- és beálló buszok automatikusan feltölthetik a menetrendet és a menet közben gyűjtött adatokat. Ezek után jött a közterületi kijelzők telepítése, és ez volt az első olyan pont, ahol nehézségekbe ütköztünk. Ugyanis mind a 263 darab közterületi kijelzőt – amelyeknek a megrendelő jelölte ki a helyszínét –, engedélyeztetni kellett az összes közműszolgáltatóval. Összesen 11 ezer szakhatósági engedélyt kellett beszereznünk, ezek pedig nem mindig jöttek meg időre. Közben folyamatosan változtak az igények is, például teljesen új busztípusok jelentek meg.

Ez miért jelentett problémát?

– Egy autóbuszba belekerülnek a fedélzeti eszközök: egy rádió, OBU (on board unit), benne GSM-modul, egy WIFI-modul, GPS, touchscreen, mikrofon a vezetőfülkébe, kijelzők az utastérbe, egy antenna és még sorolhatnám. Ezek beépítéséhez kis túlzással át kell kábelezni a járműveket. A Futár nem egy dobozos termék. Minden busztípusnál máshogy lehet elhelyezni ezeket a berendezéseket, máshonnan tudunk venni a áramot, máshogy férnek el a kijelzők stb. Amikor a munkát elkezdtük, még nem számolhattunk azzal, hogy lesznek új Citarók, Volvók, Van Hoolok. Amelyeknél még az sem mindegy, melyik gyártósorról jöttek le. Nekünk minden típusra el kell készítenünk a típustervet, a próbaszerelést, amit azután a Nemzeti Közlekedési Hatóság, a BKK és a BKV ellenőrei megnéznek, jóváhagynak és ha lefutották próbaüzemet, akkor engedélyezik a sorozatszerelésüket. Utána szúrópróba szerűen ellenőrzik az elkészült járműveket. Az újonnan érkezetteken például van kijelző –amihez egyedileg kellett fejleszteni az illesztést. Időközben leselejteztek buszokat is, ezekről le kellett szerelnünk a rendszert és áttelepíteni az új buszokra.

Jól értem, hogy van olyan busz, amelyen már működött a Futár, de le kellett szerelni?

– A járműpark folyamatosan változik – úgy gondolom teljesen természetes, hogy a kivonásra kerülő járművekből a rendszert át kell építeni az újakba.

És nem lehetett azzal előre számolni, hogy a rendszer beindulásig ezeket kivonják a forgalomból?

– Mi darabszámra szerződtünk, több, mint 1600 gumikerekes jármű felszerelését vállaltuk. Amit kaptunk a megrendelőtől, azokat szereljük meg. De előfordult ilyen köztéri kijelzővel is: letelepítettük, azután megszűnt az adott járat, vagy áthelyezték a megállót, így nekünk is át kellett tennünk a kijelzőt. Ez természetes, a budapesti közösségi közlekedés egy állandóan mozgásban lévő rendszer – ez egy folyamatos munka. Ugyanakkor a gumikerekes járművek szerelését már befejeztük, rajtuk már megy a Futár.

Akkor miért láthatjuk még mindig ilyen kevés köztéri kijelzőn a járatokat?

– Minden köztéri kijelző le van telepítve, mindegyik működőképes. Az hogy aktuális adatokkal, vagy teszt adatokkal üzemel, az egy másik kérdés. Nagyjából hétről hétre egyre több kijelző kezd éles üzemben működni. Ugyanis a BKK, teljesen logikusan, viszonylatokat kapcsol be. Azokon a viszonylatokon, ahol a Futárral felszerelt járművek járnak, ott már egyre több helyen éles adatokkal működnek a kijelzők. Ami jelenleg folyik, az a villamosok szerelése..

És miért nem lehet bekapcsolni a villamosokat?

– Mintegy 110 villamos van kész az 570-ből, vagyis itt közel húsz százalék készült el. Folyamatosan szerelünk, több kocsiszínben. Úgy gondolom napról-napra emelkedni fog a rendszerbe illesztett villamosok száma is.

Hogy áll a többi területen a FUTÁR?

– A forgalomirányítás a FUTÁR-ról megy. Üzem közben álltunk át, és sem akkor, sem azóta nem állt le kritikus hibával a rendszer. A 2271 soros funkciólistából összesen három sorról folyik még egyeztetés. Ezekről is hamarosan döntés születik A WIFI-hálózat működik, a rádiós rendszer működik. A megrendelő Minden EU-s pénzt határidőre le tudott hívni és fel tudott használni. Ebből a szempontból vállalható, hogy a projekt sikeres.

Mi a végső határidő?

– 2014. március 31. Addig mindennek mennie kell.

És menni fog?

– Ha rajtunk múlik, akkor igen.

***

*Az interjú elkészülte után jelentette be a BKK, hogy pénteken sajtótájékoztatót tart a Futárról – természetesen az ő álláspontjukat is közzétesszük a helyzetről.

FRISSÍTVE: a BKK tájékoztatójáról Tenczer Gábor írt beszámolót.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés busz tömegközlekedés villamos futár synergon

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr915761523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burnout syndrome (törölt) 2014.01.16. 18:04:53

Vagyis a bonszájmetró elindítását követő felszíni közlekedés likvidálásával a dél-budai és annak agglomerációjában eddig végzetteket kezdhetik előről. Taps, Dávidka!

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2014.01.16. 19:54:05

Jó lesz, szép lesz, köszönjük.

Már most jól működik egy csomó végállomáson. Jó munkát végez a BKK.

ZBR 2014.01.16. 22:47:51

"felszíni közlekedés likvidálásával"

Mit is likvidálnak pontosan okoska? Semmit? Ja, akkor jó...

asdf 2014.01.16. 23:18:47

Eljutunk oda valaha is, hogy ezek a kijelzok esetleg a pontos idot is kijelzik? Csak hogy egy minmalis erteleme is legyen annak, hogy honapok ota megy rajta a teszt scrolltext, de amugy csak az aramot zabalja -gondolok itt a telepitett, de amugy jaratinformaciot nem kozlo tablakra-.
Mondjuk amugy a mar mukodoknel is -foleg ezeknel, mert ezt mar nezik is az emberek- beleferne talan, hogy ha egyszer lefut a szoveg, akkor kiirja 5 masodpercre a datumot meg a pontos idot, aztan futhat ujra a scrolltext egy kort.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2014.01.16. 23:25:07

A múltkor véletlenül észrevettem, hogy a Blahán a világítótábla már konkrét adatokat ad: mikor és melyik buszok jönnek, percre pontosan megadva (azaz hány perc múlva érkezik a megállóba).
Jöttek is, pontosan a megadott időben – és ez tetszett! ;)

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2014.01.16. 23:27:47

@asdf: nem értem minek az idő.. persze lehetne, de minek? nem elég az h mikor jön a köv járat?

brlv24 2014.01.16. 23:32:26

@asdf: Megírtad nekik? Mert azt is írni szokták, hogy ha javaslata van valakinek, akkor írjon nekik. Mert, ha csak ide böfögöd be, akkor annak sok értelme nincs. (nekem pl nem hiányzik az idő)

karosszékely 2014.01.16. 23:32:33

Március 31., naná. Mint minden.

asdf 2014.01.16. 23:35:51

@fghjk: talan mert mondjuk idore mesz valahova, tudod mikor jon a busz, tudod mennyi ido odaerni, csak eppen a pontos idot nem (igen, az ember ranezhetne a karorajara -ha van- vagy elovehetne a telefonjat a zsebebol, de akkor ennyi erovel dozeroljuk le az osszes kozteri orat, mert semmi ertelmuk, nem? ;) )

asdf 2014.01.16. 23:39:24

@brlv24: meg nem irtam meg, es most mar nem is fogom. Ha az illetekeselvtarsak jol vegzik a munkajukat, akkor mondjuk jovo hetfon az lesz valakinek a dolga a bkk-bkv-synergon haromszogbol, hogy elolvassa az interju utani kommenteket es reportoljon rola folfele, ha van koztuk valami erdemes.

Veridicus76 2014.01.16. 23:42:03

Fel nem foghatom, miért derogál - történelmi távlatban - minden rohadt hivatalnak, hatóságnak, intézménynek, egyéb ilyennek egyenesen kimondani: tévedtünk, késünk/csúszunk/korrigálunk, bocs.
Ennyit kellene mondani, és akkor nem csinálnának segget a szájukból.

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2014.01.16. 23:52:11

@asdf: "talan mert mondjuk idore mesz valahova, tudod mikor jon a busz, tudod mennyi ido odaerni, csak eppen a pontos idot nem"
a kijelzőn látod h mikor jön a busz, ennyi. ezért nem értem minek az idő. ha kiírja h mennyi az idő, akkor sem fog hamarabb jönni a busz.

2014.01.16. 23:58:41

@fghjk: Mi a gond a pontos idő kijelzésével? nem egy nagy truváj.
Mondjuk engem érdekelne, ugyanis a NOKIA 710 rendre késik. Egyébként nagy összegben fogadnék, hogy nem fog működni úgy, ahogy a riportban elhangzott. mert képtelenség. Londonban sem működik, pedig van benne rutinjuk. Ugyanis a forgalom hektikus...

Zedder 2014.01.17. 00:43:20

"Összehasonlításképp: az egyik több mint tíz éve épülő európai nagyváros forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszere még mindig nem tudja azt, amit a budapesti tavasszal már igen: ott csak a járművek közlekedési ütemét garantálja a szolgáltató – vagyis, hogy x percenként jön egy járat –, a Futár viszont átszállási garanciával dolgozik."

Gondolom nem a nagyváros épül 10 éve, hanem a rendszer.

Egyébként nem kell úgy tenni, mintha ez valami világmegváltó fejlesztés lenne... Svájcban már 2010-ben is mutatták az átszállási lehetőségeket a fedélzeti kijelzők, külön kiemelve, hogy ha sietned kell a csatlakozáshoz...

A többi bullshitet hagyjuk. Jó lesz, ha lesz ilyen, minden fejlesztésnek örülök, csak elég visszás ezt úgy eladni, mintha ez a magyar brancs (BKV, BKK, Synergon, a pénz lenyúló politikusok, stb.) fingná a passzátszelet, és világmegváltó terméket hozna össze rekordhosszú idő alatt, rekordösszegért.

brlv24 2014.01.17. 00:52:45

@Zedder: "Svájcban már 2010-ben is mutatták az átszállási lehetőségeket a fedélzeti kijelzők, külön kiemelve, hogy ha sietned kell a csatlakozáshoz..."

Nem tudom, hogy hol láttad, de a fenti mondatban van ezért némi igazság. A svájci és egyéb rendszerek átszállás tekintetében általában csak a menetrendi adatokat ismerik. Azt ajánlják ki és nem a valós lehetőségeket.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.01.17. 00:56:38

És ezeket a kurva kijelzőket csak ilyen városidegen módon lehetett elhelyezni?

VT22 2014.01.17. 01:14:18

Jó dolog lesz ez a futár, hajrá!
Látszik már megint a bürokrácia lassítja a munkát.

delano 2014.01.17. 01:35:56

@Buday András: Nem a BKK végzi a munkát te szerencsétlen fideszdroid, hanem a synergon. Legalább az első bekezdést olvastad volna el...

otapi 2014.01.17. 01:45:56

Jó ez a leírás, köszi és riszpekt a munkáért, jó lesz ez, főleg a majdani chipkártyával!
A laikusok pedig nem húznák annyira a szájukat, ha kijelzőket raktátok volna ki utoljára amikor már működik a rendszer többi része - marketinges nincs a csapatban, úgy látszik :)

2014.01.17. 02:08:05

Ez is egy újabb milliárdos lopás. Mégis mi kerül ennyibe a zseblámpa izzókból kirakott kijelzőkön? Ennyi pénzből minimum LCD kijelzőket lehetne kirakni..
az meg nevetséges, hogy néhol arra jó az egész hogy 2 felkiáltójelet kirajzoljon. Bele se kellett volna vágni, haszna igazán nincs, előbb nem fog jönni tőle a busz.

nemeza 2014.01.17. 03:05:44

Vannak olyan buszok, amiben még mindig nincs futár, pedig nem új beszerzésűek (Ikarus 280)
Sok elkötés van - bár ez javítható
A villamosoknak csak nyáron / ősszel kezdtek neki, pedig szerintem nagyobb szívás..
Nyáron sok fedélzeti egység leállt a melegtől, és most is vannak bizonytalan működésűek.

Remélem egyébként, hogy sikerül valóban elkészülniük, mert az ötlet tényleg jó a határidő talán rövid volt.

nemeza 2014.01.17. 03:09:21

@dumdidum42: Azért lett LED, mert ez nappal ellenfényben is tökéletesen olvasható.
Szerintem az egyik legstabilabb és legjobb döntést kritizálod, a kijelzőkkel..
Egyébként az nem a kijelző hibája, ha nem kap más kijelezni valót.

A bele sem kellett volna vágni kb olyan hülyeség, mint hogy ne vegyünk új buszt, inkább járon Ikarus 200-as örökké.

ComLo 2014.01.17. 07:00:53

ÉN arra lennék kiváncsi, ki és milyen indítatásból dönti el, hogy egy kijelzőn mi a lényeges információ?
Jó példa erre az utastérben található kijelző. Egy végtelenül szuper dolognak tartom. Mutatja mennyi az idő (látod hogy állsz az utazás során, nem kell telefont elővenni), látod mi a következő állomás (ha nem vagy tökéletesen képben a vonallal az sem akkora gáz), neccesen még az is hasznos, hogy milyen járaton vagy (pl ha csak felugrasz egy 4-6-osra, és jó lenne tudni hova is megy). DE! A kiírás min 60-70 %-ban azt mutatja hogy a következő állomáson mire szállhatsz át. Szerintem tök értelmetlen funkció, és az értékes információk elől veszi el a kijelzőt.

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2014.01.17. 07:27:35

@delano: És kié a felelősség, ki bonyolítja le a projektet, te szerencsétlen MSZP-droid?

nembal 2014.01.17. 08:28:48

Én azt nem értem, hogy miért ott vannak a kijelzők, ahol? Pl. a 9-es vonalán nem nagyon van ilyen, még a kőbányai részen sem, pedig pont ott lenne értelme tudni, hogy az egyébként nem túl sűrűn járó busz (mondjuk hét végén) mikor jön.

Rocko- 2014.01.17. 09:18:20

én azt szeretném kérdezni, hogy tök jó ez a dolog, meg szép, csak mikor oldják már meg azt, hogy az az ember leszáll a villamosról és átslattyog a buszhoz, akkor a a busz legyen oly kedves ne az orra előtt menjen el.

Gazsi bácsi lótetű 2014.01.17. 10:17:21

@Buday András: tehát bárki, aki kritizálja a dilettáns BKK-t, az csak MSZP-s lehet? Te szerencsétlen elvakult narancsbohóc. Mutass már olyan országot, ahol a főváros tömegközlekedési cégét rábízzák egy nulla munkatapasztalattal rendelkező balfékre. 24 évesen nem lesznek az emberek vezérigazgatók, ha csak nem párt alapon "okosak"...
Ámokfutása hatalmas károkat okoz, amit az adófizetők fizetnek...

GalMihaly 2014.01.17. 10:21:49

@ComLo: Egy frissítésen múlik, hogy a kijelző az átszállási kapcsolatokat is képes legyen kiírni, ami az egyik leghasznosabb funkciója lesz az egésznek. Teljesen más logika alapján épül fel, mint a korábbi rendszerek, emiatt többet kell tesztelni, ezért nem ír még ki a pontos időn, a dátumon és a következő megállón kívül mást.

Az átszállások kiírása egyébként teljesen realtime lesz, minden menetrendesített adat meg fog jelenni rajta. Tehát ha elmegy este az utolsó gyorsjárat, azt már nem fogja kiírni, de ha este 8-tól tervezett metrópótlás lesz, akkor 20 órától a Blahán pl. nem az M2-es metróra ajánl majd átszállást, hanem az M2 és az M2E pótlókra.

GalMihaly 2014.01.17. 10:24:01

@Könnyen elkaptuk, uram!: Pontos idő csak úgy jelezhető ki a jelenlegi megoldással, ha alulról van felülről elveszel egy egész sort a járatinformációktól. Kérdés: Megéri-e?

(A kijelző sorokra és oszlopokra van bontva egységesen, az egységet pedig nem érdemes és nem is lehet megbontani).

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.01.17. 11:18:39

@GalMihaly:

Tavaly nyáron a Cimbalom utca felújítása alatt nem lett javítva a szöveg, míg a busz terelt útvonalon járt. Hónapokon keresztül.

Ellenben a Cornin negyed és hasonló változások már reggel 4-kor hallhatóak frissiben.

És én ebben látom a problémát az egész futárral kapcsolatban: A beruházási oldala most lemegy nagy csinnadrattával, de mi lesz az üzemeltetési oldallal? Lesz rá pénz és honnan? Hiszen emlékszem, egykor Gál Mihály harsányan ekézte a BKV-t, amiért hagyta lerohadni a 86-os vonalán a kiépített kísérleti rendszert.

Ha egy nem rég kiírt pályázatra gondolok, akkor vagy nincsen keret a fenntartásra, vagy valaki köztes szinten brutál nagyot kaszál rajta.

brlv24 2014.01.17. 11:47:27

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
"És én ebben látom a problémát az egész futárral kapcsolatban: A beruházási oldala most lemegy nagy csinnadrattával, de mi lesz az üzemeltetési oldallal? Lesz rá pénz és honnan?"

A tájékoztatás automatikus lesz. Amit a diszpécser (központ) amúgy is lerögzít, az kijelezhető, illetve amit az OBU-k lejelentenek az is. Láthatóan nem érted hogyan is működhet (bár amiket kommentelni szoktál egyes témák alá abból az derül ki, hogy elég sok mindent félregondolsz...).

2014.01.17. 13:02:11

@ComLo: ha a BKV idő kijelzéseire hagyatkoztam volna életem során, akkor most vagy 2018ban vagy 2004ben élnék, de biztos nem a jelenben.

asdf 2014.01.17. 13:57:37

@GalMihaly: "Pontos idő csak úgy jelezhető ki a jelenlegi megoldással, ha alulról van felülről elveszel egy egész sort a járatinformációktól. Kérdés: Megéri-e?"

Nyilvan ordoglakat leprogramozni, hogy a legutolso sor -ahol a legkesobb erkezo jarat van- 5 masodperc jaratinformacio, 5 masodperc pontos ido, ele rakni egy feltetelt, hogy amennyiben a legutolso sorban levo jarat hamarabb mint 4 perc erkezik, akkor nem irunk pontos idot.
Valamint koltoi kerdes: a jelenlegi scrolltext nem vesz el egy sort? :)

GalMihaly 2014.01.17. 15:28:21

@asdf: Elvesz, de az ideiglenes. Az óra pedig állandó lenne.

Egyébként már most számtalan panasz jön amiatt, hogy fut vagy villog egy sor a kijelzőn, tehát az óra villogtatása legalább annyi embert zavarna, mint amennyi örülne neki. Legalábbis ez a tapasztalat.

A terv, hogy a későbbiekben a végállomás és az "Első ajtós felszállás" változva jelenjen meg, tehát ez is villogni fog. Ennyi mozgó és villogó szöveget pedig a szem nem tud követni.

GalMihaly 2014.01.17. 15:32:39

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Az üzemeltetésre most lehet pályázni, tehát ez a része is meg lesz oldva. Pont azért, hogy ne jusson arra a sorsra, amire a 86-os busz megállójában lévő kijelzők jutottak, és ne legyen mit ekézni.

Az egy teljesen felesleges és rossz projekt volt. Leírtam ezt bloggerként, és leírom ezt most is.

rexter 2014.01.17. 16:09:57

@Veridicus76: te ugye nem olvastad el a cikket? es ugye az hogy "projekt" maximum ugy jelenik meg az eletedben h lemesz zsomleert a boltba.

cso zsi 2014.01.17. 17:43:24

@GalMihaly: A legalsó sorban többnyire ennyi van: bkk.hu
Ez mellé még a legkisebb kijelzőn is elfér a dátum-óra-perc.
A javaslat pár hónapja a bkk facebook oldalán is olvasható volt egy hozzászólásban.

cso zsi 2014.01.17. 17:53:14

@ZBR: Esetleg nézd át alaposan a 7-es buszcsalád át-(ki-)szervezését, ill. a pótlást úgy ahogy biztosító (33,133E,233), de Budán más irányba menő járatok új rendjét.
A népet terelik a metróra, mert bukik az EU-s pénz. Többeknek akár kétszer is át kell szállni, az eddigi 0, vagy 1 helyett.

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2014.01.17. 20:30:38

@Gazsi bácsi lótetű: ő kezdte, lenarancsdroidozott. Gondoltam, analóg módon használom a megszólítást.

Áprilisban lehet javítani, ha nem tetszik. Addig meg marad ez.

GalMihaly 2014.01.17. 20:49:52

@cso zsi: ott, ahol meg nincs bekapcsolva a kijelzo. Ahol igen, ott a tesztuzem szoveg fut, jelenleg maximalis karakterkorlat mellett.

cso zsi 2014.01.17. 21:09:16

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ugyan nincs Nokia 710-em, de ez vagy beállítási, vagy szolgáltatói hiba lesz. Elég sok készülék képes a szolgáltatói adatból pontosítani az időt, télen-nyáron automatikusan átállni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.01.17. 22:08:58

@brlv24:

"A tájékoztatás automatikus lesz. Amit a diszpécser (központ) amúgy is lerögzít, az kijelezhető, illetve amit az OBU-k lejelentenek az is."

- De ettől még ha holnap kidobom kővel a kijelzőt, nem fog megjavulni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.01.17. 22:12:15

@GalMihaly:

Ismerem az egyik ilyen kiírást. Épeszű ember nem indul rajta.

@brlv24: Csak hogy értsd: Az volt az elvárás, hogy 0-24 álljon készenlétben ember, jármű, hogy ha hiba van, akkor 1-2 órán belül javítva legyen. De fizetni csak a ténylegesen elhárított hibára akartak.

cso zsi 2014.01.17. 22:14:34

@GalMihaly: A 47-49-18-19-41 vonalán mi a helyzet? Tesztüzem, vagy értesítés a sűrített járatokról, vagy hol tart a rendszer?
az biztos, hogy a 4-5 soros kijelzőn futott a járatsűrítésről szóló hír (Astoriánál, és talán a Kálvinon). Azt viszont nem merem látatlanban kijelenteni, hogy egyidejűleg volt e bkk.hu az alsó sorban, vagy sem, de az biztos, hogy szoktam látni a vonalon a kijelzőkön. Majd hétfőn megnézem alaposan.

GalMihaly 2014.01.17. 22:53:14

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

De amit kidobtak (pontosabban kilőttek) a kispesti Kossuth téren az már meg lett javítva és vissza is lett szerelve.

GalMihaly 2014.01.17. 22:54:50

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Pedig egy reggeli rádióinterjú szerint a rendszert kiépítő Synergon is indul az üzemeltetési pályázaton.

GalMihaly 2014.01.17. 22:57:15

@cso zsi: Ott kiírható, de csak ebben az átmeneti időben. Ha utána le kell szedni, akkor nincs sok értelme. Szerintem.

Ahol ilyen rendszerek működnek a világban, ott nagyon kevés helyen foglal helyet a kijelzőn óra. Mindenhol mellé van szerelve egy analog. Az megoldás lehet, de továbbra is úgy gondolom, hogy felesleges.

Nem látom azt a célcsoportot, akit nagyon érdekel a pontos idő, de se telefonja, se órája nincs. (És ezt mint magánember mondom).

cso zsi 2014.01.17. 23:04:29

@GalMihaly: Ha ki van/lesz írva, hogy a következő járat 18:55-kor érkezik, akkor a rendszer kezeli az időt, csak a kiírás módjáról, vagy létéről beszélünk.
De köteles vagyok tudni, mikor lesz 18:55, vagy mihez viszonyítva jön a jármű?
A végállomásokon látom, hogy "2 perc múlva indul", amit egy visszaszámláló jelez, tehát tudni fogom, hogy az rövidesen bekövetkezik.
A metróvonalakon van óra, analóg is, digitális is.

ZBR 2014.01.18. 16:24:52

@cso zsi:
Értem már, a tragédia oka, hogy nem lesz 7E, brühühühü.

Nyilván Nagytétényből a közvetlen járat Újpalotára az rossz, az átszállásra kényszerít, maga a gonoszság.

"A népet terelik a metróra, mert bukik az EU-s pénz. Többeknek akár kétszer is át kell szállni, az eddigi 0, vagy 1 helyett."
Többeknek meg tök jó lesz bejutni. Ilyen ez. És igen, terelik át, de a másik két metró megnyitásához képest nagyon is visszafogott módon, megkockáztatom, egyenesen pazarlóan (túl sok marad a felesleges felszíni kapacitás).

cso zsi 2014.01.19. 17:53:46

@ZBR: Speciel engem pont nem érint a probléma. Egyelőre. De te úgy véded, mintha ezt az agyrémet te találtad volna ki.
Példa: Újpalotai lakás, Hauszmann (vagy akár a Prielle) sarki munkahely. (ezeken a sarkokon szinte üres lesz a 18-41-47-es villamos reggelenként)
Eddig a gyors 7-essel a MorZsira, onnan meg ami épp jött.
Ezentúl mivel, mennyi idő alatt, és mennyi átszállással kell megtenni ugyanezt az utat?

ZBR 2014.01.21. 13:10:12

@cso zsi:
"Újpalotai lakás, Hauszmann (vagy akár a Prielle) sarki munkahely. (ezeken a sarkokon szinte üres lesz a 18-41-47-es villamos reggelenként)Eddig a gyors 7-essel a MorZsira, onnan meg ami épp jött.
Ezentúl mivel, mennyi idő alatt, és mennyi átszállással kell megtenni ugyanezt az utat? "

Lássuk csak a MorZsiról minden villamos lesz tovább, mint ma (18-41 nem változik, 47 sűrűbb).
A MorZsira Újpalotáról lesz 7-es és 133E, ez utóbbiról a Szent Gellért térnél kell majd átszállni, ennyi a változás.

asdf 2014.01.27. 18:59:05

@GalMihaly: Mondjuk a villog az epp erkezo jarat sora (oke, csak a vegallomas, a jaratszam nem), az szerintem is ritka nagy baromsag, hogy pont a legaktualisabb info villog. Siman eleg lenne utolso ket karakternek a sor vegen ket karika, ami felvaltva villog (aka: boarding jelzes, mint a repteren).
Az ora viszont nem villogna, a legutolso sorban 5 masodpercig jaratinfo, 5 masodpercig ora (vagy akar 10 es 5 sec), az tokre nem villogas, es ha az utolso sorban levo jarat 5+ perc mulva erkezik, akkor szerintem k-ra nem erdekelne/zavarna senkit, hogy ott neha mutatja a pontos idot is.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.01.27. 19:30:35

@asdf: @GalMihaly:

Budagyöngyénél láttam, hogy a busz már befordult a Gábor Áronra, de még villogott a táblán. Tehát nem éppen érkező buszról beszélhetünk, hanem egy perce elment buszról.
süti beállítások módosítása