2014-01-15 08.49.52

Ezt a két képet tegnap lőttem egy mozgó busz esőáztatta párás ablaküvegén keresztül a midnentvivő butuska telefonommal, mellyel legendásan pocsék fotókat szoktam készíteni amúgy is. Mivel nagyjából semmi nem látszik, elárulom inkább, mi van rajtuk: bontják a Sugár előtti bódésort!

2014-01-15 08.49.47

Aki nem érzi át ennek jelentőségét az valószínűleg nem jár túl sokat az Örs vezér terén. Így nézett ki ugyanis ott átadásakor a Sugár, az első igazán modern budapesti üzletközpont.

320208_350061705080951_112742826_n[1].jpg

Persze Budapesten nem lehet semmit se úgy átadni, hogy rövid időn belül ne legyen ott pár bódé. (Még a bódésor felszámolására épített KÖKI mellett is azonnal megjelentek az átadás után az újak.) Nem volt ez másként az Örsön sem. A zászlók helyére telefonfülkék kerültek, a virágágyás helyére meg egy pavilonsor. 

Itt mondjuk volt némi létjogosultsága a lángossütőknek és hamburgereseknek, hiszen a Sugárban nem volt vendéglátás, ami mai szemmel nézve elég fura, hiszen minden valamire való pláza egyik fontos pontja a kajaudvar. Időközben orvosolták a hiányt: amikor új szintet húztak a Sugira, nyílt pár gyorsétterem a másodikon. Szóval a büfésor időközben okafogyottá vált.

Amúgy a maga nemében egész pofás volt ez a pavilonsor. Szépen visszaadta a rendszerváltáskori tornyos-oszlopos Balaton-parti bazársorok hangulatát - ott mind a mai napig szép számmal tanulmányozhatók ezek az építmények.

Persze aztán továbbfejlődött: szomszédos boltok nyíltak egybe, teraszok épültek ki és teraszok épültek be, szóval minden átalakult. És az amúgy sem túl szép kiindulóhelyzetből egyre rondábbá züllött. Míg végül elnyerte mai képét, amellyel szépen illeszkedik a tér közepén álló gombához (mely olyan szép szabályos ürülékköröket tud rajzolni az aszfaltra).

És erre tessék: a napokban bontani kezdték. Vagy legalábbis kibelezni. Felmerült bennem, hogy csak felújítják az egészet, fel is hívtam a Zuglói Önkormányzatot. De ott is azt mondták, hogy a bódékat elbontják, a területet rendezik.

Hogy a terület rendezése pontosan mit jelent, azt egyelőre nem tudták megmondani a sajtóirodán. Mindegy, már a bontás híre is nagyon jó. Azt hiszem ennek - talán az éjszakai buszra váró, gyros nélkül maradó néhány utast leszámítva - mindenki örül.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest tér bontás városkép örs vezér tere bódé xiv. ker rákosfalva

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr315761077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

belekotyogok 2014.01.16. 12:52:01

Gondolom a választások előtt el akarták kezdeni, tekintve, hogy az elmúlt minimum 6 évben téma volt a felszámolásuk...
De rendezzék csak, legalább az áruszállító teherautóknak, meg a bolttulajdonosoknak lesz mit tönkretenni, ha már a térkövezést sikerült...

belekotyogok 2014.01.16. 12:56:51

De az egészet lebontják? Értsd: lottózó-kínai-pékség-sütis bódékat is? Meg a lángosost is????????

Rátonyi Gábor Tamás · http://bpxv.blog.hu/ 2014.01.16. 13:05:13

Hejhh, értem én, hogy ezt kell tenni, de azért a non-stop kocsmát sajnálni fogom...

Zubreczki Dávid · http://urbanista.blog.hu 2014.01.16. 13:05:17

@belekotyogok: kétszer is rákérdeztem, hogy lebontják a bódésort? mindkétszer azt mondta a sajtós, hogy igen

Zubreczki Dávid · http://urbanista.blog.hu 2014.01.16. 13:06:30

@Palotabarát: a Trabant nem nonstop száz méterrel odébb? (bár ott soha nem voltam) meg aztán ott a Zöld kancsó a másik oldalon :)

Rátonyi Gábor Tamás · http://bpxv.blog.hu/ 2014.01.16. 13:10:32

@Zubreczki Dávid: Miket tudsz?! :) A Trabantot még csak láttam ahogy elsuhant előtte a busz, de benne sosem voltam. A Zöld kancsó ellenben este 10-kor bezár, amit meg is értek, mert egy lakóház alján van (ahogy a Trabant is). Ezért volt jó a Sugár melletti, mert nem sok vizet zavart (jelzem az elmúlt években talán ha kétszer hozta úgy a sors, hogy odavetődtem, szóval nem voltam rendszeres vendég, de azon a két estén életmentő volt :)

belekotyogok 2014.01.16. 13:14:15

@Zubreczki Dávid: Jó, a bódékért nem kár (egyszer véletlenül jobban megnéztem belülről a gyrosost, azóta nem bírok onnan enni...), de lángos jó volt...

Amúgy meglepően kulturáltra sikerült a bontás, semmi szétszórt szemét, durva guberálás. Pedig azért voltak érdeklődők... :)

belekotyogok 2014.01.16. 13:15:34

@Zubreczki Dávid: Nem, a Trabant nem non-stop, 11-kor bezár. Már csak a fölötte lakó népek miatt is.

Ikodoki 2014.01.16. 13:35:46

Egyik szemem sír, a másik nevet. Szomorkodok, mert a lángosos és a giroszos afféle éjszakai tápcsatornákként funkcionáltak. A jól bevált, kissé mocskos köldökzsinórokon olajos lángosok, finom dióspalacsinták, még néhány óráig életben tartó hamburgerek/melegszendvicsek érkeztek korrekt ár/érték arányban. Megszoktam ezeket a helyeket, a műszakot váltott melósokkal, üzletemberekkel, hajléktalanokkal,Ikeából érkező családanyákkal, kimérten mocorgó "cérnagombolyag arcú" nyugdíjasokkal, diszkóba igyekvő fiukkal és lányokkal. Most ugyan hova menjenek a népek?

www.youtube.com/watch?v=E7UEOzta3Nw

Másfelől örülök, mert remélhetőleg tisztább, szárazabb, kellemesebb, biztonságosabb környezet lesz majd a helyén. Ami azt illeti örülnék egy ilyen virágágyásos/zászlós tiszta térnek. (Esetleg két-három felújított kitisztított vagy vadi új pavilonnak is.) Meglátjuk.

Ikodoki 2014.01.16. 13:38:21

Egyébként a Kft feljebb linkelt száma abszolút ráillik/ráillett a bódésor hangulatára...

Schild 2014.01.16. 14:20:50

Sajnos nem bontják le az egészet, csak a kocsmáig. Az egész bódésor egy kosz és patkányfészek. A kocsma még a választások előtt az előző vezetéstől 15 évre kapott meghosszabbítást. Azért is érthetetlenen, hogy miért pont ők adtak ki ilyent mikor ők azt ígérték nekünk hogy lebontják az egészet és rendbe teszik. A politikai csatározás vagy a kenőpénz úgy tűnik felülírta . Azért tudom, mert a közelben lakom és nagyon sokszor tettünk panaszt a kosz és a körülmények miatt. Ha jók az értesüléseim a lebontott helyekre parkoló épül, egyelőre.

Case · http://streetartbp.hu/ 2014.01.16. 14:24:15

Az abszolút pozitív, hogy eltünnek az ocsmány bódék, de közben meg azért ott van az is, hogy nem véletlen voltak ott, szóval az olcsó/gyors kajás kínálatra, meg a többire amit nyújtottak azért volt kereslet (főleg ott, ahol csak futtában tudtak, akartak leállni az emberek a HÉV / metró átszállás közben). Szóval szerintem szerencsés lenne ha azokat azért át lehetne menteni valami rendezett körülmények közé.

Egyébként meg, ha már Sugár... sok év után pont nem túl rég voltam ott újra és abszolút pozitív csalódás volt, hogy milyen korrektül rendbe van rakva és fel van újítva a hely, nyoma nem volt annak a szocreál maradvány érzésnek amire számítottam.

trollsalab 2014.01.16. 19:32:45

Mint régi egykori Zugló lakos némi kiegészítést tennék a cikkhez.

A Sugárban mindig is volt étterem az első emeleten.
A bódésort csak öt évvel a nyitás után 1985-ben emelték. Először az egykori Csemege bejáratának középvonaláig, majd fokozatosan a 90-es évek elejére teljes hosszában építették ki. Az Sugár parkolója mögötti területen a későbbi IKEA áruház mellett szintén 85-ben építettek egy bódésort. Ez az IKEA bővítésekor 2000-ben bontották el.

trollsalab 2014.01.16. 19:37:12

Gyanítom, hogy a Sugár előtti bódésort azért emelték, mert elkezdtek szaporodni a különböző zöldséges, újságos standok, s talán ebben akartak valamilyen "rendet vágni."

Íme egy 1981-es fotó bódék nélkül

www.fortepan.hu/_photo/download/fortepan_22496.jpg

85-ös fotó, amin már láthatóak a zöldség standok: 2.bp.blogspot.com/_ABn-ravPkHA/TRSVMFS-IVI/AAAAAAAAC4I/irVoEatqrzk/s1600/3902.JPG

Végezetül a hátulsó elbontott bódésor valamikor a 90-es évek végéről: www.facebook.com/photo.php?fbid=796688830346640&set=p.796688830346640&type=1&theater

calealenta 2014.01.16. 21:05:14

@Palotabarát: :D nekem is a kajások jutottak elsősorban eszembe, azok a maguk műfajában tök jók is voltak. Mondjuk lényegesen több lesz így a tér a Sugár mellett, az is igaz. Msás kérdés, hogy a választásokig minden ilyen hűűűűdenagy akcióra azt fogom cinikus pofával reagálni, hogy "aha, mert jön a választás, de sürgős lett...". :)

utazo_75 2014.01.16. 23:55:45

"amikor új szintet húztak a Sugira, nyílt pár gyorsétterem a másodikon. Szóval a büfésor időközben okafogyottá vált."

szerintem a metróbólleszállva-sietekhazahévvel -vanmég5percindulásig-pontbekapokaddigegygyrost folyamatba kevésbé illik bele egy jó 2 szintes mozgólépcsőzés az istenhátamögé meg vissza

félreértés ne essen: én is örülök a bontásnak

LionOfZion 2014.01.17. 08:43:34

@trollsalab:

Köszi a képeket! De a harmadik kép az nem az említett soron van hanem az IKEA bővítése előtt a régi IKEA előtt álló bódékat ábrázolja.

Zubreczki Dávid · http://urbanista.blog.hu 2014.01.17. 11:24:54

@trollsalab: tyű de klassz képek, kösz.
De hol volt étterem az első emeleten nyitáskor?

Bagameri_ 2014.01.17. 13:26:12

@Zubreczki Dávid:
Az első emeleten volt, ahol most a játszóház és a kis üzletek vannak.

smartdrive 2014.01.18. 14:30:42

meg gondolom azok sem örülnek, akiké a bódék voltak

trollsalab 2014.01.20. 00:44:49

@Rum-cájsz: Pontosan. Most a Sandy Bizsu, az Ulpius ház, és az Extrem digital üzletei találhatók itt.

trollsalab 2014.01.20. 00:49:06

@trollsalab: A 90-es évek második felében olasz étterem lett belőle. Baromi jó eredeti olasz pizzát és fagyit árultak.

trollsalab 2014.01.20. 00:51:43

@Zubreczki Dávid: Mellesleg szerintem megérne egy urbanista cikket ezek a 80-as évekbeli bódésorok.