Fotó: MTI/Totalcar

Na tessék. Panaszkodunk, hogy így építkezés, úgy sávszűkítés, meg egyéb ördögi szörnyűségek, erre kiderül, hogy sehol nincsenek a problémáink a világtörténelem legnagyobb dugóihoz képest. A Gizmodo ugyanis összeszedte a világ öt legnagyobb gépkocsi-torlódását. Globális lista Kínától Brazíliáig, de van egy egészen közeli is köztük! Ahogy nézem, a szerzőknél nem csak a számok - kilométerek és darabszámok - számítottak. (És mielőtt a szememre vetnétek, igazatok van, valahol a csoda sem segíthetett volna.)

Na akkor lássuk időrendben visszafele:

 

2013 november - São Paulo, Brazília

Amúgy is itt vannak a legrémesebb dugók állítólag, egy ideje már el sem érik a világsajtó ingerküszöbét a rekorddöntések. A legutóbb 2012-ben hallottunk róluk Magyarországon, akkor a városi úthálózat egynegyedén, 249 kilométeren állt a forgalom (ez van a nyitóképen is) 

Pedig azóta több sikert is elkönyvelhettek a dugónövelés terén: tavaly júliusban már 300, novemberben pedig 309 kilométeren bénult le a város. (A teljes monitorozott úthálózat több mint harmadán - bravó!)

Ilyen helyzetekben persze már nem idegeskedhet az ember, hanem hozzászokik, amennyire lehet. A vezetők és az utasok ügyes-bajos dolgukat intézik, esznek, borotválkoznak, filmet néznek vagy megismerkednek leendő házastársukkal.

 

2011 február - Chicago, USA

900 autó nem tűnik olyan soknak, nem is a kocsik száma miatt vették be a listára ezt a remek dugót. Hanem a városra zúduló bő 30 centi hó miatt, ami teljesen megbénított a közlekedést. Az emberek egy része a dugóban éjszakázott hólepte kocsijában az út közepén, másik részük inkább kiszállt és otthagyta az autóját. A gazdátlanul álló járművek azután pompás torlódásokat generáltak a város más részein is.

Végül aztán a hatóságok távolították el a forgalmi akadályokat, a nagy fejetlenségben véletlenszerűen szállítva a kocsikat különböző ideiglenes telephelyekre. Jó időbe telt, míg a tulajdonosok egyáltalán megtalálták az autókat, és sokszor abban sem volt köszönet, mert jó pár egymás hegyén hátán állt.

 

2010 augusztus - Peking, Kína

A 100 kilométeres, 11 napig tartó dugó egyszerűen útépítési munkák miatt alakult ki a Tibet felé tartó gyorsforgalmi úton. Na jó, állítólag pár kisebb koccanás is kellett hozzá. Lokális szinten mindenesetre gazdasági fellendülést hozott: a környékbeliek négyszeres áron árulták az élelmet és tízszeres áron a vizet.

 

1990 április - Kelet- és Nyugat-Német határ

Ez volt a berlini fal leomlása utáni első húsvét, amikor az emberek amúgy is ellátogatnak a rokonaikhoz. Pláne akkor, ha vagy negyven éve nem látták őket. A határ ugyan megszűnt, de azért átmenni továbbra is csak az átkelőkön lehetett. Illetve nem lehetett, akkora volt a forgalom. Állítólag 18 millió kocsi ragadt be országszerte.

 

1969 augusztus - Woodstock, USA 

Az 50 ezresre tervezett fesztiválra érkező félmillió ember nem csak a helyszínen okozott gondot, de az odavezető utakon is. Ráadásul a rendőrségnek semmiféle B-terve nem volt, de még csak nem is rögtönzött semmit. A közönség - rendes hippikhez méltón - többnyire otthagyta a francba a kocsiját és begyalogolt a fesztiválra, a fellépők egy része meg - rendes rocksztárokhoz méltón - állítólag helikopterrel érkezett meg végül.

***

A neten amúgy se szeri, se száma a hasonló listáknak, szóval máshogy is összeállhatna a top 5. Ahogy a Gizmodo-kommentekben többen is felvetik, vannak azért nagy helyzetek, amik kimaradtak, például Isztambul, ahol állítólag szünet nélkül, éjjel-nappal dugó van. És ti mit vennétek bele?

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: kína közlekedés usa németország peking brazília dugó gépkocsi chicago woodstock sao paulo

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr655756465

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

McKinney 2014.01.14. 17:53:33

A képen levő helyzet nem más mint totális hülyeség, az elmenő sávok mind a 4 irányba üresek. 2db rendőrszakközepes srác is megoldaná az első forgalomirányítás óra után tanár nélkül.

]{udarauszkasz 2014.01.14. 18:39:02

meg rendor se kene hozza. Egyszeruen csak balfek modra vezetnek, es blokkoljak egymast, beragadtak a keresztezodesbe. Viccesen nez ki.

ComLo 2014.01.14. 20:59:51

Istambul egy jól szervezett vidéki német falu Jakartához képest. Valami brutális ami ott van, Indiaiak Pakisztániak szokták mondani, hogy sokkal durvább mint ami náluk otthon van. Agglomerációval együtt közel 20 millióan laknak ott, a lakosság aránylag gyors növekedését a helyi vezetés egyáltalán nem tudta lekövetni. Az Infrastruktúra nem bírja el ezt az embertömeget, az utakat a jelenlegi forgalom kb 1/4ére tervezték. További "mókás" adalék, hogy tömegközlekedés mint olyan szinte egyáltalán nincs, pár expressz buszjáratot leszámítva.

Dr_utcai_arcos 2014.01.14. 22:35:41

Mondjuk a brazil dugó az kicsit necces, mert anno arról azt írták, hogy összeadták az összes sávot. Így egy 8 sávos 1km-es szakasz, tádá, már 8 kilométernek számított.

SarahConnor 2014.01.15. 06:31:59

A képről az a csodás emlék jut eszembe, hogy mikor vezetni tanultam, egyszer beleszaladtunk egy dugóba. Balra menő sávban álltam, ha beléptem volna a kereszteződésbe, ottragadtam volna, csak növeltem volna a beragadtak számát. Ugye a Kresz szerint nem is hajthatsz be addig, amíg az áthaladás nem biztosított, erre figyelmeztetett az oktatóm is. Úgyhogy hiába lett balra zöld a lámpa, én álltam ott, és nem mozdultam, pedig mögöttem sor volt. A közvetlenül mögöttem álló autós először ráfeküdt a dudára, aztán kiszállt, és előrejött püfölni a vezetőoldali szélvédőnket. Az oktatóm, aki amúgy is lobbanékony természet volt, kiszállt vele "beszélgetni". Én közben ültem ott, néztem a dugót.
Azért vagy a harmadik-negyedik zöldre el tudtunk menni, de ha ilyen dugót látok, mindig az az agresszív majom jut eszembe, aki szó nélkül behajtott volna ötvenediknek a kereszteződésben keresztül-kasul álló autók közé. Na, kedves gyerekek, így keletkeznek a dugók :)

mel gibson 2014.01.15. 08:49:10

minél sötétebb a nép,annál nagyobb a dugó
nem véletlen,hogy dél-amerika vezeti ezt a listát.

Szőkebácsi 2014.01.15. 12:10:17

Azért nekem volt szerencsém Velencénél (az itáliai, nem a magyar) látni egy 50km-es dugót a 3 sávos autópályán. Nnnna az se volt semmi!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.01.15. 13:57:23

hálistennek egyiknél se voltam ott. :)

Rátonyi Gábor Tamás · http://bpxv.blog.hu/ 2014.01.16. 02:05:24

Ez ugyan csak lokális dugó volt, de sikerült belekeverednem a másik felén, amikor az Örsről elfogytak a buszok, mert mindegyik itt állt:

17.kerulet.ittlakunk.hu/kozlekedes/130919/mozdulatlan-buszsorok-szerdan-pesti-uton

smartdrive 2014.01.18. 14:36:02

öö, az iraki hadsereg visszavonulása 1991 február elején Kuvaitból, az csak azért nem számít, mert szarrá-fossá bombázták közben?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.01.20. 02:02:54

München - Salzburg. Még volt határellenőrzés, bár csak szúrópróbaszerűen. Felmentem Münchenben a pályára, a 99-995-8 keresztben a Salzburgi irány állt. Rádió mondja pont, hogy Salzburgig áll, kisebb megszakításokkal. Visszamentünk, és éjjel indultunk. Ismerős benne volt, közel 6 óra alatt tette meg a távot.