Csipcsup: A jelzőlámpa nagy kedvenc - indafoto.hu

Fotó: indafoto.hu/csipcsup

Talán a budapesti mecset terve óta nem jött annyi vitatkozó komment egy Urbanista-poszthoz, mint a legutóbbi nap kérdéséhez, mely így szólt: mit változtatnál a KRESZ-ben 2014-ben? Mivel történetesen betegen fekszem itthon napok óta, nem volt jobb dolgom, mint végigolvasni az összeset, a legérdekesebbeket pedig kimazsolázni nektek. Nem mondom, hogy mindegyikkel egyetértek, vagy akár hogy mindegyik épeszű lenne, de érdekesnek mindegyik érdekes (kiemelések tőlem). Íme:


10. Egységes KRESZ-t az egész EU-ban!

Boszorkányság javaslata teljesen logikusan hangzik:

 

“Határjelzés sincs már, és azt sem tudod, hogy hol és miért büntetnek, büntethetnek meg. Nem beszélve arról, hogy a néhány tized másodperces döntési helyzetben nincs is idő azt vizsgálni, hogy melyik országban is vagyok, a másik résztvevő melyik országból is jöhetett, mit is kellene csináljunk, hogy ne legyen baleset.”

 

A bevezetés módjára tett javaslata már talán kevésbé egyértelműbben elfogadható, bár bizonyára megkönnyítené a folyamatot:

 

“Fordítsák le a német közlekedési szabályokat és bármekkora a kísértés SEMMIT ne vegyenek el belőle és SEMMIT ne tegyenek hozzá és ez legyen a közlekedési szabály minden EU-s országban. Tudom, hogy így néhány ügyvédnek rosszabbul megy majd, de több ember életben marad…”


9. Építsük át gyalogátkelő-helyeket!

Talán mert a felvetésben is ez szerepelt, a legtöbbetek fantáziáját a zebra mozgatta meg. A járdára festett átkelőkör [Circus] mellett megjelent az úttest szintjére süllyesztett “lelépő” [Karipapa01] - hogy az autósoknak egyértelműbb legyen mit akar a gyalogos. Nagyon sokan a kötelező LED-es vagy akár hagyományos megvilágítás mellett érveltetek - hogy az autós egyáltalán észrevegye a gyalogost.

Mel gibson egyszerűen megszüntetné a gyalogosok elsőbbségét, viszont minden zebrához jelzőlámpát tenne. A legradikálisabb kommentelő minden zebra elé fekvőrendőrt telepítene, ami lássuk be, elég drasztikusan megváltoztatná a közlekedést - nem biztos, hogy pozitívan [Viktor921102].


8. Alakítsuk át a jelzőlámpákat!

A legtöbbek által javasolt óhaj (elsősorban az amerikai példát emlegetve), hogy kis ívben lehessen jobbra kanyarodni a pirosnál, ugyanakkor felmerült többetekben, hogy ne legyen jobbra zöld az autóknak úgy, hogy a gyalogosoknak is zöld van

A másik fő problémacsoportot a piros és a zöld határozottabb elválasztása jelentette. Frikazojd szerint legyen egy “egy piros csík a lámpáknál, amin belül át lehet menni a sárgán, viszont ha nem vagy belül, kötelező megállni a sárgára is”.

Többen viszont a villogó zöldet vezetnék be a sárga előtt.

 

7. Ne lehessen telefonálni a zebrán a gyalogosoknak!

“Ha a mobiltelefonálás annyira veszélyes (jogos, valóban elvonhatja a figyelmet), hogy mindenki mást büntetnek érte, akkor pont a közlekedés legsérülékenyebb, legkiszolgáltatottabb résztvevőjének miért engedik? Járdán OK, közúton való átkelés előtt tessék letenni, és figyelni.” - érvel Svasta.

 

6. A jobbkezes utcákat szüntessék meg vagy jelezzék külön! Esetleg alakítsák át a jobbkéz-szabályt balkéz-szabállyá!


A jobbkezes utcákkal csak a baj van a legtöbb kommentelő szerint.

Vagy egyértelműbbé kellene tenni őket, hogy ne mások tábláinak hátulját kelljen sasolni (magyarul minden egyenrangú útkereszteződésre tábla figyelmeztessen), vagy úgy, ahogy van, megszüntetni az egész intézményt. Akkor már inkább stop-tábla [Csokonai Vitéz Műhely] vagy minikörforgalom [frikazojd].

Blogger Gézát a T-elágazásokban zavarja leginkább a jobbkezezés, javaslata szerint ott automatikusan annak legyen igaza, aki egyenesen halad.

Balkéz-szabály a jobbkéz-szabály helyett volt már?” - tette fel a kérdést Generic Jingle és aki azt hiszi viccelt, téved. Cso zsi ugyanis kifejtette:

 

“A jobbkéz-szabály csak a baloldali közlekedésű, jobbkormányos helyeken működik jól. Áttették a forgalmat, és a kormánykereket a másik oldalra, mint ahogy elindult. Más dolgokat is tükrözni kellett volna, és nem lenne ekkora gáz a jobbkezes utcákból, a holtterek miatt tükörbolttá alakított teherautókból. Sávelfogyás, vagy sávváltás után a gyors sávból érkező kerül hátrányos helyzetbe, holott ő nehezebben látja át a jármű túloldaláról a dolgokat.”

 

5. Vegyük lazábban a véralkoholszintet!

“0,5 ezrelék véralkohol szintig engedélyezném a személyautó vezetését. Gyakorlatilag minden civilizált nyugat-európai országban ez a szint megengedett (Amerikában államtól függően 0,8 vagy 1 ezrelék), nálunk teljesen értelmetlenül tiltják. Ma már olcsón kaphatók mérők is, amivel mindenki magának is ellenőrizheti az alkoholszintjét.”

- írja P.Guszti, bár a hazai vezetési szokásokat ismerve nem hiszem, hogy ez lenne a követendő irány.


4. Több jogot a bringásoknak!


Zebrán bringaáttolást felejtsék el. Életképtelen, hogy minden kereszteződésben leszállsz a bringáról. Csak az száll le, aki fél az autóktól (úgy 0,5%). Körül kell nézni, ahogy gyalogosan is ezt teszed.” - érvelt már foglalt. Ami persze megosztotta a közvéleményt, miszerint már most is lehet, másrészt viszont teljesen életszerűtlen a helyzet, hiszen a kerékpáros az úttesten hajt, nem a zebrán. (A kilátásba helyezett büntetésről majd alább.)

Sokkal meglepőbb volt vizu javaslata, aki szerint “kerékpáros sportegyesületi tagok autópálya kivételével minden más utat használhassanak”. Hm...



3. Kevesebb jogot a bringásoknak!


A kerékpárosokkal szemben legtöbbször felmerülő elvárás a jogosítvány és a rendszám bevezetése volt különböző variációkban (például rendszám csak a városokban). Ami persze egyből megszülte az ellenreakciót (inebhedj - szerintem):


“A gyalogosok csak akkor kelhessenek át a zebrán, ha szándékukat írásban legalább 30 nappal korábban bejelentették, és gondoskodtak arról, hogy az arra járó autósok is legalább 15 munkanappal az átkelés előtt tudomást szerezzenek a szándékról.

Ez a szabály akkor is érvényes, ha jelzőlámpás átkelő helyről van szó.

Nem tekinteném ugyanakkor gyalogosnak mindazokat, akiknek nincs legalább B-kategóriás jogosítványa és saját tulajdonukban vagy üzemeltetésükben nincs érvényes forgalmi engedéllyel rendelkező autó. Az ilyen nem-gyalogosok csak gyalogos kíséretében kelhetnek át a zebrán (a korábban leírt 30 napos szándék bejelentési kötelezettség mellett).

A kerékpár, motorkerékpár tulajdonlás, használat, annak népszerűsítése, gyűjtése, esetleges rajongás pedig egyértelműen bűntett, ennek megfelelően kell kezelni.”

 

Don Quixote de la Ferko hasonlóan szatírikusan csak kicsit más éllel fogalmazott:

 

“Összes házat ledózerolni, a helyüket síkba betonozni, és felfesteni egy nagy kört, amin belül az összes bringás szabályok nélkül közlekedhet. Miután erre képtelenek, és kinyírják egymást, egy élhető, kerékpárosok nélküli várost építeni, oszt jónapot. A KRESZ jó úgy ahogy van, be kéne tartani. Mindenkinek.”


 

2. Ne legyen biciklisáv/bicikliút a járdán!


Elképesztő, hogy van kérdés, amely képes nagykoalícióba kovácsolni a legvadabb kommentharcos kerékpárosokat, autósokat és gyalogosokat. Ez a megoldás szerintetek mindenkire veszélyes. Az autósok nem számít egy ilyen gyors közlekedőre, de a gyalogosok sem, a kerékpárosoknak meg hiába van elsőbbsége, minden saroknál lassítania kell, hogy ne gázolják el. Szóval szívetek szerint valamennyi ilyen megoldást beszántanátok.


1. Szigorúbb ellenőrzést és számonkérést!


A legáltalánosabb reakció volt, hogy nincs itt kérem semmi változtatni való, egyszerűen be kellene tartani a meglevő szabályokat. Akár radikális eszközökkel is.


“Az idiótán parkolok essenek kívül a biztosítás témakörén (villamossínre parkolókat lehessen mar akar hókotróval is arrébbrakni)” javasolta Frikazojd, ám ez még a szoft megoldások körébe tartozik.

A kerékpárosokkal sokkal szigorúbban bánna el gézukácska, aki szerint  “a kivilágítatlan kerékpárost büntetlenül lehessen halálra gázolni!Tlvjferi ennél kevesebbért is ölne: “aki járdán kerékpárost vagy motorost talál, az ott helyben büntetlenül agyonütheti (nem kellene még rendőrt hívnia sem), aki előtt a zebrán kerékpáros simán átteker, azt büntetlenül el lehessen ütni (csak úgy)".

A horror kitérő után kanyarodjunk vissza a békésebb abszurditások világába!

Szociálisan érzékeny javaslattal állt viszont elő Circus, ez pedig “a közlekedési bírságoknál az autó értékének megfelelő szorzó használata.

 

Mondjuk ha 10e HUF az alapbírság Suzikira vetítve, az Bentley-nél arányosan (nem tudom, mennyi ma egy Bentley) mondjuk 23x több, azaz 230e HUF ugyanazért.

Mielőtt valaki beszólna - igen, ugyanazt a szabályszegést követik el, csak amíg valószínűleg a Suzukisnál a havi költségvetést is felboríthatja, addig egy Bentley tulajdonosa 'parkolási díjnak' fogja fel a tízezret, és ennek megfelelően kezeli a szabálysértést. A példa nem véletlen.

Ha jól tévedek, finneknél működik ilyesmi rendszer.


Talán ennél is fontosabb változás lenne Aviátor ötlete, amelyet sokan örömmel fogadnánk:


A vonatkozó szabálysértési bírság 3x-a minden hivatalnoknak aki:

a) indokolatlanul rendel el bármilyen közlekedési korlátozást,

b) az indok megszünését követően nem oldja fel.


Ehhez pedig az alapot realista7 terve adná meg, mely nevéhez méltón teljesen logikus elképzelés - tehát alighanem soha nem lehet belőle semmi.


Legyen végre egy egységes, mindenki számára látható (WEB-es) naprakész (de inkább percre pontos), hiteles nyilvántartása a sebesség meghatározó tábláknak, amely tartalmazza, hogy

- hol (koordináták),

- mi az előírt legnagyobb sebesség,

- ki (kik), mikor döntött úgy, és

- részletes indoklást, (pl. biztonsági okból, útépítés, lakók nyomására) és ezek történetiségét.

Továbbá területenként legyen ennek egyszemélyi felelőse, elérhetőség, és ez az adat is nyilvános. Lehessen számára kérdést, kérést, tiltakozást megfogalmazni, felülvizsgálatot kérni, kérdést feltenni, ami szintén nyilvános, és az ő kötelessége releváns válaszokat adni. Vonatkozzon ez a felelősség a területen ideiglenesen kitett táblákra is, azok eltakarítására, dokumentálására.

 

+1 Kötelező KRESZ-oktatást!


A számonkérés mellett ez merült föl leggyakrabban. Többen a tanrendbe illesztenétek külön, szigorúan vett tantárgyként, de Öreg Kecske még jobban integrálná az oktatási rendszerbe:


“8 általános végzettséghez kötelező az "M" és "T" kategóriás ÉRVÉNYES jogosítvány. Érettségi bizonyítvány megszerzéséhez kötelező az "A" vagy "B" kategóriás ÉRVÉNYES jogosítvány. Így egycsapásra kinevelhető egy olyan réteg, amelyik valamilyen szinten elsajátította a KRESZ-t. Még akkor is, ha a továbbiakban csak biciklire, vagy lovaskocsira űl. Lehet, hogy többletköltség, de inkább ezt finanszírozza állambácsi, mint a labdarúgó stadionok építését. Elvégre minden mozgásképes magyar állampolgár közlekedik.”


Valami kimaradt? Kommentbe vele!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: oktatás jog közlekedés kerékpár kresz válasz gépkocsi zebra gyalogos jelzőlámpa

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr335735838

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mikor lesz a kulturált közlekedés a menő? 2014.01.05. 18:07:11

Még nyáron történt egy megbeszélésen, hogy szakmabeliek között is feljött témaként a közlekedési morál kérdése, ahol többen büszkén nyilatkozták ki, hogy "az Magyarországon nincs"... Korábban is gondolkoztam már rajta, hogy a közlekedők nem hülyék, és...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Deszkás 2014.01.05. 16:34:49

Érdekes az az 1 méteres falfestés a járdán, de a belvárosban nincsenek 1 m széles zebrák.

Vannak olyan lámpák, amiként kiegészítő irányba külön jelzés van de általában csak egy fényű. Itt is kéne változás. Vagy villogjon a zöld, mielőtt elalszik, vagy legyen mellette sárga jelzés is. Nagyon rossz az, hogy simán elalszik, az autós meg piroson megy át.

olcso 2014.01.05. 17:19:02

Tipikus Don Quixote de la Ferko :D :D

Egyéb iránt javasolnám, hogy ha tartozék miatt büntetnek, akkor járjon mellé a tartozék is. Pl kerékpárlámpa nincs, akkor benyel az illető egy 30-ast, de onnantól biztonságosan közlekedik.

Ahol rendszeres a sebességtúllépés, mégis balesetmentes a közlekedés, vizsgálják fölül a határt és emeljék picit meg.

A +1, 2, 5, 10 szimpatikus. : )

Visionstar 2014.01.05. 19:21:14

Szerencsére csak ökörségekről van szó.

micsoda? 2014.01.05. 19:23:35

Jó a cim! Tovább nem olvasom, mert tele a puttonyom az állandó fegyelmezéssel, hogy fejem felett mindig ott lebeg Demoklész kardja.

Visionstar 2014.01.05. 19:25:43

@Deszkás: már miért menne át piroson? Ha ég a lámpa amikor megkezded az áthaladást akkor semmi bajod nem lesz, ha meg nem ég és úgy kezded meg az áthaladást, akkor te vagy a hunyó. Jó így ez a rendszer. Mondjuk a zöld villogó progit nem tart semeddig beépíteni, de a kieg.sárga lámpa már túlzás lenne.

OkoskaTo:rp 2014.01.05. 19:31:36

A nagy lámpa melletti kiegészítő lámpás "csak egyenesen zöld" (pl. Fehér út, Nagy Lajos király útja stb.) mellé legyen kötelező a kiegészítő sárga nyíl felszerelése is. Megy valaki egyenesen a megengedett 50-nel, és minden figyelmeztetés nélkül egyszer csak tilos jelzés lesz neki. Vészfékezés? Az is sok-sok méter, plusz hátulról belemehetnek. Tiloson áthajtás? Hány büntetőpont, hány csattanás?

A 4.a viszont hülyeség, az illető nem ismeri a Kreszt. Mert ugye kerékpárral alapvetően az úttesten haladunk, így a zebra sem játszik. Ha pedig valaki a járdán jön (max. 10-zel, ugyebár, kéremszépen...), akkor abba belefér a leszállás is. És végül egyáltalán nem kötelező leszállni, de akkor nincs elsőbbsége (csak a kanyarodó járművekkel szemben).

Bombaló 2014.01.05. 19:48:27

A zebra esetében nekem a román megoldás tetszett, bár autós társaimnak nem fog. Minden zebra előtt 30 km/h, melyre útburkolati jellel is figyelmeztetnek. (Lényegében már most is van egy hasonló szabály nálunk, a Gyermekek! + kieg. tábla = 30 km/h a megjelölt távon belül. Csak a kieg. táblák hiányoznak. Megfigyelésem szerint a "Gyermekek!" tábla meg általában zebrák előtt kerülnek ki.)

@Visionstar: A problémát nem érted. Ha reakcióidőn belül alszik ki a kieg. zöld, mit teszel? Vagy kieg. zöld előtt mindig megállsz? Itt teljesen logikus lenne a villogó zöld, nem plusz lámpa stb.

realista7 sebességkorlátozásokra vonatkozó kérése teljesen jogos. Érdekes, hogy pl. a vasúton teljesen evidens a sebességkorlátozások nyilvántartása. Nem kizárt, hogy a közútkezelő is rendelkezik az adatokkal, csak legfeljebb nem nyilvános.

A jobbkéz szabállyal szerintem nincsen gond, leszámítva azt, hogy a kis utcákban, üzletek parkolóiban a nagy többségnek fogalma sincs a szabály betartásáról. No meg miért is kéne külön kitáblázni, ami magától is egyértelmű. Ha nincs tábla, akkor egyenrangú. Ha van, az meg hátulról is felismerhető, nem véletlenül. (STOP, és Elsőbbségadás)

A német KRESZ-ből pedig gondolom az autópályás szabály izgatta a felvetőt... Esetleg átvehetnénk az amerikai példát, az autópályán 55 mph-t. Lenne is nagy hörgés. :)

eßemfaßom meg áll 2014.01.05. 19:48:45

a zöld villogtatását támogatom, persze a visszaszámolós kiegészítő az igazi, de a villogózöld is jobb lenne a semminél. Nyilván aki ismert útvonalon naponta közlekedik az tudja, hogy az adott zöld mennyi ideig zöld, de aki nem ismeri az időket annak bizonytalanság, hogy megy rendes tempóban, a lámpa egy ideje zöld, ha épp akkor kezd besárgulni amikor odaér és még átmegy akkor kockáztatja a kreativ rendőrségi birságolást: totalcar.hu/magazin/hirek/2009/08/28/sarga_jelzesen_athaladni_draga/ vagy mindig készen áll egy satufékre, biztos ami biztos.

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2014.01.05. 19:51:48

@Visionstar: A villogó zöld nem hülyeség, plusz nem kerülne sokba. Volt a rendőröknek egy olyan szórakozása egy időben, hogy a sárgán áthaladó autósokról fényképeket csinálgattak, aztán megkúrták az autósokat egy ötvenesre. Namost, ilyen képet mindenkiről lehet csinálni, mert minden autóssal előfordul, hogy még zöldnél megy be a kereszteződésbe, de a lámpa azonnal sárgára vált. Ha kéznél van a Fotoapparat a szervnél, akkor buktál egy ötvenest. Plusz engem toltak meg hátulról nagyon kis tempónál(azért éreztem) amikor egy félmásodperces sárga után jött a piros, én satuztam, a mögöttem jövő nem. Ha átmegyek a piroson, az százezer. Nem, nem csak akkor, ha épp ott előz meg bűnt a rendőr a traffipax mögött a kocsiban és látja, hanem mindenképp, mert Veszprémben van több ilyen csodálatos forgalomfigyelő kamera, ami automatice küldi a piroson áthajtós képeket Vas megyébe, onnan meg a cuki százezres csekket mindenkinek, aki inkább átment, semmint megtolják a lökhárítóját. Nekem a vonóhorog sokat fogott rajta.

Csak ugye senkinek nem érdeke a villogó zöld. Vettek is az ilyen okosságok helyett annyi traffipaxot, hogy azoknak az árából minden nagyobb kereszteződésbe jutna visszaszámolós kijelző a zöldhöz. Olyan is van Veszprémben, szuperül működik, mindenki szereti.

egysmás 2014.01.05. 20:04:21

A villogó zöld hülyeség.
A sárgán lehessen átmenni.
Pont arra lenne való, hogy figyelmeztet, hogy mindjárt piros.
Ha nincs különbség a sárga és a piros jelzés között, akkor minek a sárga?

glc 2014.01.05. 20:05:58

@Visionstar: nem jó azért mert a zöld és piros között nincs átmenet, ami azért kell, mert nem tudsz 0 idő alatt megállni. Értsd: féktávon belül kapsz pirosat (nem sárgát, mint normális esetben). Villogó zöld jó ötlet. akár még a normál lámpáknál is. Van rá gyakorlat..máshol.

Walahol 2014.01.05. 20:16:38

A sárgára váltó lámpa a "döntés pillanata": vagy fék, vagy gáz. Visszahoznám a régi szabályt, hogy a sárgán átmenőt nem büntetik, a pirost viszont igen. Ha valaki belemegy a sárgába és épp akkor vált pirosra, akkor bukta. Ha viszont pont előtted vált, akkor egyértelműen nem fog pirosra váltani, amíg áthaladsz.

A sárga idejét érzésre kb 0,5s-al megnövelném.

Az korlátozó táblákért felelős megnevezését pedig támogatnám. Akkor ér valamit egy korlátozás, ha hiteles, megbízható, tehát, egy 30-as táblánál az ember automatikusan a fékre lépjen, mert "lesz valami", nem csak egy elhagyott, befejezett útépítés....

tízpercbringa · http://tizpercbringa.blog.hu/ 2014.01.05. 20:19:05

Egy bűncselekményt muszáj volt beleírni a címbe a kattintásokért?
Nem tudom miért jó mások életével viccelni.
A közlekedésben minden módosításnál többet jelentene a gyengébb közlekedők fokozottabb védelme.

Visionstar 2014.01.05. 20:23:41

Na itt most mindenki levette a fejemet, pedig csak arra világítottam rá amit nap mint nap tapasztalok. Tegye fel a kezét aki a kiegészítő lámpa zöld jelzésénél az áthaladás közben pirosat kapott és emiatt büntetést kapott. Ugye senki.Hány ilyenről hallottunk, egyről sem. Naponta járok a városban több tíz kilométert és én sem futottam bele még ilyenbe. Kíváncsi vagyok, hogy a kommentelők közül egyáltalán ki vezet autót napi rendszerességgel, mert bringásként meg gyalogosként Kresz képzés nélkül hiteltelen a dolog.

McKinney 2014.01.05. 20:28:35

<i>"8 általános végzettséghez kötelező az "M" és "T" kategóriás ÉRVÉNYES jogosítvány. Érettségi bizonyítvány megszerzéséhez kötelező az "A" vagy "B" kategóriás ÉRVÉNYES jogosítvány")</i>

Doktori fokozat csak C+E kategóriával? :))))

Visionstar 2014.01.05. 20:29:42

@glc:

Ha kialszik menet közben pont előtted,pont akkor, pont abban a pillanatban, akkor az olyan mint a sárgán való áthaladás. Nem kell satuznod, hisz sárgánál sem satuzol ha nem tévedek.

egysmás 2014.01.05. 20:29:48

@Visionstar: Az, hogy nem büntettek még meg érte és az, hogy megtehetnék, ha akarnák, az nem zárja ki egymást!

Gondolj bele, mi lesz, ha egyszer nem ilyen jóságos kormány lesz felettünk és esetleg a rendőrök konkrétan érdekeltek lesznek abban, hogy büntessenek?
Esetleg felszerelnek automata kamerákat, amik fényképeznek, ha pirosnál bent vagy a kereszteződésben?

A szabályzást úgy kell megcsinálni, hogy be lehessen tartani azt -jelenleg nem lehet betartani a kreszt, pl a sárgán áthaladás tiltása, vagy a vasúti átkelőhelyen való áthaladás egy betarthatatlan szabály.
Az nem érv, hogy nem büntetnek.
Az csak arra jó, hogy a többi szabályt se tartsa be az ember.

Chester Gillette 2014.01.05. 20:34:37

Majd a helyettünk vezető autók fogják elhozni a megoldást. Az lesz ám a szép világ!

MAC-Ka 2014.01.05. 20:38:11

@Visionstar: nem olyan mint a sárga, mert hiszen a lámpa piros...
Ha olyan lenne, akkor a normálhoz se kellene a sárga, nem? :)
Nem véletlenül találták ki, nem gondolod?
Jó lenne az a villogó zöld...

2014.01.05. 20:42:11

Itt fentebb valaki írta, hogy "egyértelmű" a jobbkéz... Pont ezzel van a baj, hogy nem az! A magyar törvények, ezen belül a magyar KRESZ nem teszi lehetővé szinte semmilyen esetben a mérlegelést. Szinte semmilyen esetben. Minden szabály és törvény tiltó, szemben más országok ún. megengedő gyakorlatával.
A törvényeink és szabályaink arra épülnek, hogy "egyszeri átlagpolgár" nem képes mérlegelni, ezért az államapparát kell, hogy kézben tartsa a gyeplőt. Ez egyetemesen igaz az összes magyar vagy magyarországi eseményre, amit szabályok vagy törvények közé (gondolják, hogy) kell szorítani.

Namost ezalól kivétel a jobbkézszabály, mely csak akkor jobbkézszabály, ha a másik autózót tiltó rendelkezés alá nem helyezi, lásd macisajt, hivatalos nevén Elsőbbségadás kötelező-tábla, amelynek te, mint deffenzív vezető, annak csak a hátulját látod (jobb esetben, mert általában egy-egy ágas-bogas akác takarja, mely szerintem más kiegészítő szabályok szerint ott sem lehetne) és ezzel a TE KEZEDBE ADTÁK A MÉRLEGELÉS LEHETŐSÉGÉT.

Több más között EZÉRT IS van az összes szabályunk kiegészítve az "út- és látási viszonyok figyelembevételével" gumiszabállyal megtoldva, hogy azért biztosan rád lehessen húzni valamit, akárhogyan is történt. Hogy ha már TE MÉRLEGELTÉL, akkor is legyen mögötte tiltó szabály.

Visionstar 2014.01.05. 20:43:17

@egysmás: azért ennyire ne legyünk már paranoiások. A zsandárok jelenleg csak a büntetésre hajtanak, de egy ilyen szituációba ők sem mennek bele, mert pont te említetted a kamerát, ami mindent bizonyíthat pro és kontra. Ügy le is van zárva ad acta.

eßemfaßom meg áll 2014.01.05. 20:43:23

@Visionstar: nekem az a gyanus, hogy te nem szoktál autóval közlekedni és/vagy nem olvastad a fentebb betett TC cikket a sárgáért büntető rendőrőkről.

glc 2014.01.05. 20:45:59

@Visionstar: Ez a baj, hogy nem "pont előttem, pont abban a pillanatban", hanem féktávolságon belül. Vagyis lehet készíteni fényképet arról hogy piros és még a lámpa előtt vagyok, még egyet arról, hogy piros, és bent vagyok a kereszteződésben.
Nem hiszem el, hogy nem érted... azért van a sárga, mert nem lehet 0 idő alatt megállni. Itt viszont nincs köztes állapot. Hogy legyen, a legegyszerűbb a villogtatás, ahhoz nem kell plusz lámpa.

egysmás 2014.01.05. 20:47:17

@Visionstar: A defenzív vezető sajátja a paranoia.
Az offenzívak bíznak csak az emberekben, és ők a balesetek résztvevői.

glc 2014.01.05. 20:48:04

@eßemfaßom meg áll: Sem azt, sem az Egérutas büntizést, sem tapasztalata nincs a magyar bürokráciáról :)

Május 40. 2014.01.05. 20:49:04

A kereszteződésekben a piros ne tilost jelentsen, hanem hogy a keresztforgalomnak van elsőbbsége. Azaz ha éppen nem jön senki, átmehessek. Talán kevesebb dugó lenne.

Visionstar 2014.01.05. 20:54:36

@MAC-Ka: Akkor így mondom, ahogy a bíró is szokta, nem életszerű a helyzet. De úgy látom, hogy mindenkinek szövegértési problémája van, hisza legelső hozzászólásomban:

"@Deszkás: már miért menne át piroson? Ha ég a lámpa amikor megkezded az áthaladást akkor semmi bajod nem lesz, ha meg nem ég és úgy kezded meg az áthaladást, akkor te vagy a hunyó. Jó így ez a rendszer. Mondjuk a zöld villogó progit nem tart semeddig beépíteni, de a kieg.sárga lámpa már túlzás lenne."

Maradjunk annyiban, hogy mint gyakorló autósnak nekem több problémát okoz az, hogy a Kresz analfabéta biciklisek, nem tudják a rájuk vonatkozó fényjelző jelzéseit értelmezni. Pont a napokban pusztán csak azért nem csaptam el egy faszkalapot a gyáli úti felüljáróra felkanyarodván nekem zöld jelzésnél, neki piros bicikli jelzésnél, mert csodálatosak a reflexeim. Mondjuk a barom akkorát zakózott ( miután a tetves fülhallgatóján keresztül meghallotta a kürtölésemet) amit nekem fénykoromban a körpályán nem sikerült soha. Mesterien megkoreografált módon bucskázott át az kormányon keresztül a levegőbe, miután satura húzta az első féket, és pont elém esett a gyalogos átkelőhelyen. Szerencsére nem lett baja az isten barmának.

eßemfaßom meg áll 2014.01.05. 20:54:46

@Május 40.: ez a dugokon nem sokat segitene, de sok eszetlen vagy vakegér és az általuk ledózerolt szabályosan közlekedő halna meg miatta.

Chester Gillette 2014.01.05. 20:55:04

Be kell tiltani mindent és fegyelmezett gépként kell élni a biztonságos életet.
A szabadság ugyanis nem biztonságos!
Tényleg ezt akarjátok?

Visionstar 2014.01.05. 20:56:07

@eßemfaßom meg áll: nézzél csak rá a nickemre, szerinted ezt a 200 lovas csodát hagyom porosodni?

Visionstar 2014.01.05. 20:57:16

@egysmás: Defenzív vezető vagyok, de nem vagyok paranoiás.

nyehehe 2014.01.05. 21:00:54

A fekvőrendőröket át kéne építeni! Vagy az önkormányzat fizesse ki a káromat, mert én a minap 30-cal átmentem az egyiken (ez egy fekvő-gomb volt), és lefejeltem a kocsi tetejét.

A villogó zöldnek (az autósok felé) nincs sok értelme. Ausztriában a férfiak simán átmennek rajta. A nők meg fékeznek... Én meg majdnem beleszálltam emiatt egy nőbe.

A jobbkéz szabályt balkézzé alakítani egy ökörség. Egy balkormányos (európai) autóba pont hogy jobbra nagyobb a kilátás, és nem balra.

nyehehe 2014.01.05. 21:01:31

jav: fekvő-gomb=fekvő-domb

egysmás 2014.01.05. 21:02:06

@Visionstar: Ha defenzív vezető lennél, nem a reflexeid mentették volna meg a biciglist a gyáli út felüljárójánál.

Visionstar 2014.01.05. 21:04:10

@glc: Mégsem hagyom. Szerinted a rendőrök ennyire buták, hogy ahol van beépített lámpa és így lefotóznak, amikor megengedett sebességgel nem relatíve gyorshajtva, féktávolságon alszik ki a kiegészítő lámpa, pláne úgy,amivel még nem is foglalkoztunk, hogy a gyalogosnak is elsőbbséget kell adjál, akkor belemennek egy olyan perbe aminek az a vége, hogy ejtik, mert Te körültekintően jártál és a kamerákkal is bizonyítani lehet az igazadat. Na ennyi.

Hevn 2014.01.05. 21:05:07

A zebrán való bringa-átolás az autósokért van. Hogy ne kelljen besatuznia ha valaki 25-el akar áttekerni hanem legyen ideje észrevenni és lereagálni az áthaladási szándékot.

Visionstar 2014.01.05. 21:05:08

@egysmás: de az vagyok, csak egy kicsit megszopattam faszt, hogy tanuljon a hibájából.

Visionstar 2014.01.05. 21:06:51

@egysmás: Szerencsére jó előre láttam, hogy nem tud megállni. Akkor a defenzív vezetésbe szerinted nem tartozik bele a jelzőkürt használata?

nyehehe 2014.01.05. 21:07:31

@SUNexecutive: ha egy utca jobbkezes, akkor általában végig jobbkezes. Én csak egy-két helyet ismerek a városban ahol kéne külön figyelmeztetés, mert nem egyértelmű. (amúgy van olyan tábla, hogy egyenrangú utak találkozása)

Hevn 2014.01.05. 21:08:02

@nyehehe: a fekvőrendőrökre fényvisszaverő szarokat kéne aggatni,h ogy az ember észre is vegye őket. Sokszor még nappal sem észrevehetőek, de este aztán idegen úton káosz.

A villogó zöld jó, minnél több infót kapsz arról, mikor fog váltani a lámpa annál előbb el tudod dönteni át tudsz-e rajta menni.

Ha 100 méterre már villog, akkor tudod, nem kell fullba taposni a gázt, ha 30 méterre akkor meg tudod, hogy simán átérsz nincs miért aggódnod.

Visionstar 2014.01.05. 21:09:51

@Hevn: Igazad van, mert a sok donor, nem 3 km/h sebességgel közelíti meg a gyalogos átkelőhelyet, hanem ahogy írtad 20-25 vagy nagyobb sebességgel.A Kresz analfabéták nem fogják fel, csak tekernek ész nélkül.

Visionstar 2014.01.05. 21:12:06

@Hevn: vagy kiegészítő másodperc visszaszámláló, ahogy sok vidéki városban láttam már. Tök jó megoldás, mert a motort is le tudom ilyenkor állítani.

glc 2014.01.05. 21:13:35

@Visionstar: Nem buták, hanem "rutinosabbak" mint Te, aki bízol abban, hogy a kamerán majd látszik, a bíróság majd ejti az ügyet.
Tényleg hagyjuk, érted, hogy lyuk van a szabályozásban, érted, hogy megfoghatnak vele...csak bízol a derék rendőrségben. NC

Liba Tóni 2014.01.05. 21:13:47

Napi 2 üveg ingyen sört minden autósnak arra az időre, amíg visszaadja a jogsiját és nem szerez újat. Akkor nem lesz több autóvezető, dugó, szmog és mindenki boldogabb lesz :)

Vagy szüntessük meg a szembe jövő forgalmat, egyirányúsítsunk minden utcát, a felszabaduló extra sávot pedig a biciklisek részére tegyük szabaddá. ;) Egészségesebb lenne az ország, kevesebb lenne az érrendszeri probléma és az elhízás is kisebb problémát jelenteni.

Mindkettő extrém, de gazdasági racionalitása azért van :) A sör is kevesebbe kerülne az államnak, mint az utak fenntartása, a gyógykezelések költségei, stb...

Visionstar 2014.01.05. 21:16:46

@glc: Ez így igaz,és ezt ők is tudják ezért is nem szaroznak az ilyen esetekben.

Visionstar 2014.01.05. 21:18:57

@Liba Tóni: a pénzügyminiszter is tapsolna örömében, hogy kiesett 2e.milliárd forint jövedéki adó meg áfa.

MAC-Ka 2014.01.05. 21:22:27

@Visionstar: Jó, hogy idézted:
"...ha meg nem ég és úgy kezded meg az áthaladást, akkor te vagy a hunyó."
Igen a szövegértés:
Mikor kezdted meg: amikor elhagytad a lámpa stopvonal stb vonalát.
Mikor aludt el a lámpa: előtte 5 méterre.
Meg tudsz állni 5 méter alatt? Nem (még ha neked "csodálatosak" is a reflexeid :DDDD, meg kurva jó autód is van. :) )
Mi fog történni? Megkezded a kanyarodást (vagy áthaladást, ha a kieg. egyeneset mutat)
A fent idézett szavaid szerint ilyenkor Te vagy a hunyó.
Pedig nem is. Mennyivel tisztább helyzet lenne a villogó zöld, nem?
Azt meg hagyjuk, hogy a bíró "mit szokott mondani"...az egyik ezt, a másik azt... ne légy naív.

Hevn 2014.01.05. 21:23:42

@Bombaló: sok a beláthatatlan kereszteződés. Belvárosban, szűk utcákban van egy rakat olyan rész, ahol konkrétan ha először jársz, le kell lessítanod 20-ig, hogy meglásd biztonságosan, hogy van-e elsőbbséged.

A jobbkézszabály, egy vészhelyzeti szabály szerintem. Ha a cigók kivágják a táblát, akkor is legyen mihez igazodni, csak idővel valahogy inkább a lustaság szimbóluma lett.

hamisnero 2014.01.05. 21:23:50

@Visionstar: nekem, meg egyébként csak úgy gyakorlOTT autósnak az okozott minap problémát, hogy bicajjal mentem (tudod, a bicajosoknak és a gyalogosoknak is gyakorta van autója, sőt jogsija, nem egyszer, mint nekem is nagyon nagy autóra, bár vannak a GYAKORLÓ AUTÓSOK, aki azt hiszik, hogy a negyven óra kötelezővel már vezetni is tudnak) a ferenc józsef híd budai hídfőjénél úgy, hogy nekem volt zöld, az istenbarma GYAKORLÓ AUTÓS meg nem látta, hogy a rakparton egyenesen haladóknak van zöld, a pest felé jobbra kanyarodóknak piros, mert az analfabéta autósok "nem tudják a rájuk vonatkozó fényjelző jelzéseit értelmezni". szerencsére nem lett baja az isten barmának, siettem, nem értem rá kivenni az autóból. szóval akkor most kvittek vagyunk. nem mentem a vanabí bájkert, de unom a fikázást, sokkal többször kellett kivédenem GYAKORLÓ (nem gyakorlott) AUTÓS hülyeségét, mint bárki másét.

olcso 2014.01.05. 21:23:52

@Visionstar: "jó előre láttam, hogy nem tud megállni"
"pusztán csak azért nem csaptam el egy faszkalapot (...), mert csodálatosak a reflexeim. "

Akkor most jó előre láttad, vagy a reflexeid voltak??

J.László 2014.01.05. 21:29:14

"Életképtelen, hogy minden kereszteződésben leszállsz a bringáról. Csak az száll le, aki fél az autóktól (úgy 0,5%)."

Minden bringás fél. Járdán mennek sisakkal, térdvédővel, páncélingben, kész röhej.

Szerintem se legyen kerékpárút járdán.

glc 2014.01.05. 21:29:44

@Visionstar: Ez belsős infó? Úgy értem rendőrnek tetszik lenni? :)
Ha nem, akkor honnan gondolod, ha igen, akkor ismersz minden rendőrt?
Egyénként tökmindegy, a villogó zöld PLUSZ biztonságot vinne a rendszerbe, ezért mindenképp JÓ megoldás.

A másik kijelentésed pedig
"de az vagyok (defenzív), csak egy kicsit megszopattam faszt, hogy tanuljon a hibájából."
bizonyítja, hogy sem defenzív nem vagy, sem nem tudsz közlekedni. (nem vezetni, közlekedni... ha érted a különbséget) :(

Joe84 2014.01.05. 21:32:58

Persze, biciklis mehessen a zebrán... Vezetett már autót, aki ezt le merte írni? Nem kell sokat gondolkodni, hogy belássuk, hogy ha 20km/h-val átrobog valaki keresztbe az úton, ott, ahol az 5km/h-val közlekedő gyalogosoknak kell menniük, akkor az nem kicsit balesetveszélyes.
Persze tök mind1, mert a bringások nagy része most is azt hiszi, hogy a sima gyalogzebrán ő mehet ahogy akar... aztán ha elütik, akkor meg szemét autósok...

Visionstar 2014.01.05. 21:34:03

@hamisnero: Barátom, ezért is írtam hogy Kresz analfabéta. Te akkor nem vagy Kresz analfabéta.

ubu1 2014.01.05. 21:41:28

Indokolatlan sebességkorlátozó táblákhoz: Legyen a felelősnek kiszabott bírság a kint felejtett tábla be nem tartása után járó gyorshajtási bírság tízszerese. Tehát például, ha lakott területen (max. 50 km/h) útépítés után kint marad egy 30-as tábla, akkor az azt figyelmen kívül hagyó autós jelenleg 30 ezer Ft-ra büntethető. Ilyen esetben az útépítés felelősét büntessék 300 ezer Ft-ra.

glc 2014.01.05. 21:44:27

@Visionstar: Mondom... aki szándékosan büntet a közúton másokat, az nem való oda.

ubu1 2014.01.05. 21:44:40

Támogatnám még az abszolút gyorshajtás lazábban kezelését és a relatív gyorshajtás szigorúbb megítélését. Jó példa erre a németeknél a követési távolsággal kapcsolatos szabály.

Don Quixote de la Ferko 2014.01.05. 21:45:16

@olcso:

Ez van, buzikám. Engem nem döntene romba a kőkemény ellenőrzés és azonnali büntetés, mert betartom a közlekedés szabályait. Ti vagytok kiborulva mindenért.
Majd ha mindenki szabályosan közlekedik,lehet javítani a KRESZ-en, de amíg a közlekedők nagy százaléka szarik minden szabályra, addig felesleges bármit is változtatni, az csak a te értelmi képességeid szerint megoldás, hogy van 10 újabb szabály, amit utána ugyanúgy letojtok, mint az eddigieket.
Szóval maradjunk abban, te voltál a tipikus, amikor szokás szerint nem tudtad felfogni a mondanivalót.

Jó őrjöngést, hörögjél megint egy sort, mert nem tetszik az igazság, amit megint megkaptál.

Visionstar 2014.01.05. 21:45:57

@glc: Én már 22 éve vezetek, és többek koözött egy olyan egységnél ahol a napi több száz kilométer levezetése megkülönböztető jelzéssel nem ritka dolog, nem gyenge autókkal nem kis tempóval, hóban, ködben, fagyban, esőben, éjjel,nappal. Soha nem volt saját hibás balesetem, erre büszke is vagyok, mert halt már meg ember a karjaimban, aki pont előttem karambolozott a saját ökörsége miatt.

Szóval a defenzív vezetésnél tartottunk. Mesélj magadról valamit, most te jössz barátom.

Visionstar 2014.01.05. 21:49:46

@glc: bocsánat ott voltál? Tudod a biciklis megköszönte, hogy csak ennyivel úszta meg a figyelmetlenségét. Amúgy mi nem világos a sztoriból, piroson tekert át úgy hogy nem vette észre és dudáltam neki, erre ő megállt.

olcso 2014.01.05. 21:51:09

@Don Quixote de la Ferko: emlékszel még mikor jókora sértődöttséggel reagáltál a kommentjeimre mert a stílusom meg merte közelíteni a tied??
Egyébként nem az értelmi képességeid firtattam, csak mondtam, hogy ez a te stílusod. Sajnálom, ha ezzel is megbántottalak és igazad van, a buzikázás a megfelelő konfliktuskezelés...

Exploiter 2014.01.05. 21:57:19

Majdnem minden pontot tudnék támogatni.
Alapítsatok pártot, rátok szavazok.

Visionstar 2014.01.05. 21:59:58

Na jó éjt mindenkinek. Majd reggel elolvasom, hogy ki és miért akarja írásban letépni a fejemet.

eßemfaßom meg áll 2014.01.05. 22:04:21

@Visionstar: Ok, már tudjuk, hogy te vagy Schum... ja ez most nem jó, szóval te vagy a Vérprofi, akkor most próbálj egy pillanatig azoknak a szemével látni akik nem tolhatnak kékvillogót ha sietnek, esetleg nincs mögöttük 3millió Km rutin.

glc 2014.01.05. 22:07:13

@Visionstar:
Nem voltam ott, viszont a saját szavaidra reagáltam, amit te írtál az esetről:

"csak egy kicsit megszopattam faszt, hogy tanuljon a hibájából."

Ezt a mentalitást nem menti sem a 22 év gyakorlatod, sem az hogy milyen egységnél és hogyan töltötted el.
(kivéve ha nem igaz és csak nagyot akartál itt mondani)

Egyébként 35 éve vezetek, igaz nem ilyen elit egységnél, csak sokat mentem/megyek munkaügyben az országban.
Nekem volt egy saját hibás koccanásom ez idő alatt, de érdekes módon SOHA nem gondoltam, pláne nem állítottam magamról, hogy "csodálatos reflexeim" lennének, sót még a "csodálatos autóm" csodálatos képességeire sem bíztam el magam. Igen, talán a saját hibás balesetnél tanulja meg az ember, hogy nem tévedhetetlen.
A nem-saját hibásnál meg azt, hogy a KÖZúton sokféle ember közlekedik, a hétvégi anyukától a kalapos skodásig, az öntelt száguldozó májerektől a minden szabályt semmibe vevő (vagy nem is ismerő) félhülyékig. Én ennek megfelelően vezetek, én ennek figyelembe vételét hívom "közlekedésnek".

Egyre én is büszke vagyok: soha nem mentem bele kakaskodásokba, soha nem büntettem az úton másokat se így se úgy. Ha mégis ingerenciám támadt rá, mert az előfordul) mindig szégyelltem is magam érte.

..és ne haragudj, de ha igaz amit írtál, akkor nem vagyunk barátok...

tocibacsi 2014.01.05. 22:16:08

Fekvőrendőrt a zebra elé? Remek ötlet, kevés hatékonyabb módja van a fékút megnövelésének, mint az autó levegőbe repítése... Kicseszés mindenkivel, aki értelmesen közlekedik és az életveszély fokozása a barmok esetében...

A villogó zöldről meg csak annyit, hogy ismerősömet büntették már meg azért a sógorok, mert átment rajta... Szóval kéne a villogó zöld elé egy villogó kék mondjuk... csesszék meg, hát minek van a sárga? Ellenőrizni is borzasztóan egyszerű: amikor a kocsi orra átlépi a stopvonalat, meg kell nézni a lámpát: ha piros, bünti, ha nem piros, nem bünti... a többi pedig egyéni képességek, pénztárca, és túlélési ösztönök kérdése... ha valamit van értelme variálni, akkor az az, hogy a sárga hosszát a nedves úton, az adott szakaszon megengedett max. sebesség+20% tartozó megállási időhöz +1 sec (pl.) kell belőni... ha nagyon hekkelni akarunk, akkor ehhez a távhoz lehet húzni a egy SÁRGA vonalat... és akkor a hülye is tudja: nem léptem még ezt át, tuti nem érek át... kész.

glc 2014.01.05. 22:19:28

@glc: Akkor rendőrtippem (vagy hasonló bevetési egység) akkor bejött? :)

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.01.05. 22:29:12

Bringáskáim! Zebegtessétek el nékem, mi a poén abban, hogy a drótszamaraitokkal járdán tekertek ezerrel? Minden sarkon leugrattok, majd felugrattok, aztán hirtelen gondolattól vezérelve ráfordultok a zebrára az autós előtt!
Aztán.... a bérház kapuk előtt úgy suhantok el, hogy a gyerekét babakocsiban kitoló anyuka azt sem tudja melyik pillanatban teszi taccsra a kis kölkét egy barom!
(Meg is ölném ha enyémmel tennék!)
Mert a vasaitokkal is lehet ám súlyos sérülést okozni, még gyerek halált is!
Ha eltorzult arccal teker felém egy állat, abban a reményben, hogy betojok és félreugrom, olyankor szoktam mondani:
-Ha nekem jössz, még meg is verlek!!
Más: alföldi kisváros piaca mellett megálltam egy lángost enni. Vagy negyed óra alatt vagy 6-8 cekkeres spiné tekert el előttem, szatyrokkal, kosarakkal teleaggatott kormánnyal, a másik kezében mobillal a fején, és ugatott bele! A keze meg alig tudta tartani az útirányt!
Úgy hogy nekem ne rángatózzon egy bringás sem, ha nincs KRESZ vizsgája és ugyan olyan résztvevőnek érzi magát mint egy kamion!
Lehet szabályokat betartva is közlekedni. Pffff..

Jack__Bauer 2014.01.05. 22:34:46

@scheerti: a piroslámpán áthaladás büntetése 2013 április 1-től már nem 100e, "csak" 50e.
(net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0700410.KOR)

index.hu/belfold/budapest/2012/05/16/terfigyelo_kamerabol_is_buntet_a_rendor/
Erről a térfigyelős kereszteződés "tesztüzem"-ről tud valaki valamit? Kapott már valaki itt csekket?

neoteny · http://word.blog.hu 2014.01.05. 22:39:15

@Bombaló:

"Esetleg átvehetnénk az amerikai példát, az autópályán 55 mph-t"

Az már sehol sincs:

en.wikipedia.org/wiki/Speed_limits_in_the_United_States

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2014.01.05. 22:43:02

Radikális KRESZ mdostást javasolok, mindössze 1 §-ból állna.
1. §
(1) Nézzünk körül! (lát-e rendőr?)
(2) Cselekedjünk belátásunk szerint!
:-)))

jet set 2014.01.05. 22:45:35

@tocibacsi: Az ismerősöd simán hazudott. A villogó zöldön át lehet menni.

jet set 2014.01.05. 22:57:20

@nyehehe: Neked meg ki adott jogosítványt? Persze a hülye osztrák nő lett volna a hibás szerinted, ha hátulról belemész, ugye?
Meg neked az anyóson keresztül ugye sokkal faszább a kilátásod, mintha csak balra fordítod a fejed? Hülye!

Beer Monster 2014.01.05. 23:11:00

A zebrán biciklizés ötlete nagyon veszélyes! A vezetők számára túl gyorsan halad a kerékpár ahhoz, hogy elsőbbséget tudjanak adni neki, sőt akár csak hogy időben észrevegyék. Éppen ezért tilos a zebrán kerékpározni, nem unalmában találta ayt ki valaki.

Ehhez hozzá lehetne tenni, hogy
-szaladni
-görkorcsolyázni
- (sőt akár telefonálni)

is tilos (illetve valóban tilos kéne legyen) a zebrán. Az első kettő már most is tilos, csak nem könnyű kikeresni a KRESZ-ből, ezen is lehetne változtatni.

(KRESZ oktatást támogatom. Nem tudom, mi az az M és T kategóriás jogosítvány, de talán még azt is.)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.01.05. 23:13:57

@Visionstar:

Zöldön kezded meg, de mikor a kép készül rólad, már csak az fog látszódni, hogy piroson mész át.

Több helyen is játszották ezt korábban a rend éber őrei.

¿Qué tapas hay? 2014.01.05. 23:33:01

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: A Bécsi egyezmény országaiban is, csak azokban a villogó piros a nem közúti forgalmat fedező jelzéseknek van fenntartva.

olcso 2014.01.05. 23:34:50

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: "ne rángatózzon egy bringás sem, ha nincs KRESZ vizsgája"

A 2013-as adatok alapján, most kizártál kb 21%-ot.

olcso 2014.01.05. 23:36:54

@Beer Monster: "Éppen ezért tilos a zebrán kerékpározni"

Mármint nincs elsőbbséged, ezt lehetne a szaladásra is akkor már és a görkorira is. Ha nem jön senki szaladj, ahogy akarsz.

Beer Monster 2014.01.05. 23:42:06

@olcso:
Azt hiszem, hogy nem elsőbbség kérdése, hanem teljesen tilos biciklizni a zebrán (mármint hosszában). De az pont baj, hogy ezek nem egyértelműen vannak a KRESZ-be beleírva, hanem több paragrafus értelméből kell valahogy összejogászkodni. A görkori stb is ilyesmi, nincs nevesítve.

Kandaláber 2014.01.05. 23:49:34

13. kerületi önkormányzatnak:
a Kresz Géza utca x Radnóti Miklós utca kereszteződésben elhelyezett építmény miatt soha többet nem fogok rátok szavazni.

Fekvőrendőrnek készült, valójában egy 5 kilométer/óra sebességgel is a futómű több elemét is lassan de biztosan kicsináló megoldás lett kivitelezve - de főleg eszetlenül meghagyva.

Naponta többször is fizikailag hat az agyra és a testre, szó szerint megrázza a hirtelen (20 centimtéren 20 cenitméter szintkülönbség) kétszeri irányváltás.

A mai napig nem létezik hatástanulmány a kockázatokról és az eredményekről.

Szégyen.

Beer Monster 2014.01.05. 23:53:53

A mostani hozzászólások közül ezeket gyűjtöttem ki:

"A sárgán lehessen átmenni."
"Ha nincs különbség a sárga és a piros jelzés között, akkor minek a sárga? "

"A sárga idejét érzésre kb 0,5s-al megnövelném."

A magam részéről azt tenném hozzá, hogy a tíz évenkénti egészségügyi felülvizsgálathoz pedig hozzá kéne tartozzon egy újravizsgáztatás elsősegélyből, ugyanis jelenleg senki nem tudja még az alapjait sem.

Kandaláber 2014.01.05. 23:56:08

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc:

A baleseti statisztikák alapján a kezdődő elmebaj tünete is lehet az a fajta általánosítás, ahogyan egy-egy konkrét kerékpáros szabálytalanságból egy teljes, több milliós társadalmi csoportot bűnözői és erkölcstelen életmódot folytatónak hazudsz.

Sandor Akarki 2014.01.06. 00:05:13

Egységes EU KRESZ. Ennek van értelme!

Beer Monster 2014.01.06. 00:07:02

Nekünk legalábbis még tanította az autósiskola, hogy zebrán TILos
-kerékpázoni
-görkorcsolyázni
-futni

Persze ezt pont nem az autósiskolában kéne tanítani, hanem az ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN.

Sandor Akarki 2014.01.06. 00:19:19

@Beer Monster: Futni? Ez furán hangzik. Km/h? a futás sebessége? Mert ha én nagyon nekiiramodok, akkor tudok akár 4-gyel is haladni.

olcso 2014.01.06. 00:25:45

@Beer Monster: Nem. Úgy van benne a KRESZben, hogy lakott területen kívül.

Beer Monster 2014.01.06. 00:44:47

Nem tudom, hogy pontosan hogyan vannak ezek benne, be kell írni a magyarország.hu-n a jogszabálykeresőbe, az évszám asszem 1978, de olyan keresőszavak alapján is kiadja, hogy "közlekedési" stb.

Nem az van leírva, hogy tilos zebrán futni. Pont ezt próbáltam elmagyarázni, hogy ha ez szó szerint lenne leírva, az valószínűleg emberéleteket jelentene. Ehelyett valami alapelvekből következik. Veszélyeztetés tilalma, zavarás tilalma, útviszonyoknak megfelelő közlekedés stb. stb. Nem tudom, hogy ennél konkrétabban benne van-e egyáltalán, éppen ezért emelték ki a tanfolyamon, hogy megjegyezzük, és lám többen meg is jegyezték. Hozzá kellene venni a telefonálgatás tilalmát és nevesítve az összes ilyen zebrán végezhető veszélyes tevékenységgel együtt szerepelteni kéne egy olyan magyar mondat formájában, amit ÁLT.ISK. 3. osztályában is fel lehet olvasni.

Beer Monster 2014.01.06. 00:46:36

@Sandor Akarki: Futni? Ez furán hangzik

Az az értelme, hogy ne tévesszék meg egymást a közlekedő felek. A járművezető azzal számol, hogy a kocogó lelassít a zebra előtt, és normál gyalogosként kel át, a kerékpáros megáll és leszáll a bicikliről.

Beer Monster 2014.01.06. 00:49:05

Talán volna értelme és haszna egy ugyanilyen gyűjtést csinálni mint a blogbejegyzés, csak nem a legérdekesebb, hanem a leghasznosabb szükséges változtatásokról.

bogdanattila 2014.01.06. 02:11:02

@Kandaláber: Őszintén szólva én örülök annak a fekvőrendőrnek ott a Radnóti-Kresz sarkán. Mielőtt megépítették, minimum kéthetente (ha nem gyakrabban) volt ott koccanásos baleset a jobbkéz meg nem adása miatt. Azóta viszont egyszer sem láttam autótörmeléket ebben a kereszteződésben. Itt lakom mellette több mint 30 éve, szóval nem a levegőbe beszélek. Az tény, hogy brutális méretűre sikeredett az a púp (azt hiszem, te sem a feladata, hanem a kivitelezése miatt háborogsz), viszont a balesetek számát biztosan csökkentette.
Érdekes módon az ilyen koccanások "áttevődtek" a Radnóti-Visegrádi sarokra. Igaz, ott fekvőrendőr helyett a zebrák miatt kellene lassítani.

b@szus 2014.01.06. 08:21:44

urbanista.blog.hu/2014/01/05/mikor_lehet_buntetlenul_elutni_egy_kerekparost_top_10_kresz-modositasi_javaslatotok

Mikor atjon a piroson es en elrantom a kormanyt, hogy karacsonykor otthon lehessen a rohadek. Nekem ez egy kilo volt a padka miatt neki meg nincs penze meg egy szajba baszott kotelezoje sem. Most szolok piroson athajto tetvek nem fogom elhuzni. A kovetkezo jarmuveteknek is lesz kereke csak kezzel hajtjatok majd!

GöTi 2014.01.06. 08:34:16

A pszichiátria milyen kórképnek nevezi azokat a súlyos tüneteket, amikor valaki autósnak, v. kerékpárosnak nevezi magát? Küldetéstudata van a nyomorultnak, és azonosul "az üggyel".

Szvsz. normális ember gyalogol, kerékpározik, tömegközekedik, autót vezet pillanatnyi kedve, lehetőségei, szükségletei szerint.

belgabela 2014.01.06. 08:46:39

Ha nem mész szabálytalanul a járdán (mert az szabálytalan, ha nem is tudja sokatok, egyészen kevés kivételtől eltekintve, ahol szabad), akkor soha nem kel leszállnod a zebrán a biciklidről!

Reggie 2014.01.06. 08:48:41

@GöTi: Tudod, vannak olyan emberek, akikre jellemzo egy kozlekedesi forma. Peldaul ok mondjak. Miert ne donthetne el magarol valaki, hogy o milyen kategoriaba tartozik? Es a te betegsegednek mi a megnevezese? Marmint azon felul, hogy hulye vagy.

GöTi 2014.01.06. 08:48:52

Az gépjárművezetők eü alkalmasságát számítógépes rendszerben központilag kellene nyilvántartani. Ehhez hozzáférést adni az összes orvosi rendelőnek, kórháznak és a rendőröknek is természetesen.

Bizonyos betegségek előfordulása esetén az orvos automatikusan kötelezően meg kellene szüntesse az alkalmasság érvényességét. Ez lehetne:

- ideiglenes pl. végtag törésnél, szemműtétnél 2-3 hónap, aztán feloldható ha a kontroll után gyógyult a paciens,

-végleges (amputáció, agyvérzés...).

A 70+ éves szomszéd bácsinak agyvérzése volt, aggódtunk az életéért, viszonylag felépült, senki nem vonta be a jogsiját, aztán látom autózik nagy vígan... Sok ilyen van.

belgabela 2014.01.06. 08:49:01

@Sandor Akarki: Gyalog olyan héttel lehet menni. Utána már kocogsz.

belgabela 2014.01.06. 08:51:01

@Beer Monster: Mivel a járdán tilos biciklizni, persze, hogy tilos a zebrán is.

GöTi 2014.01.06. 08:54:37

@Reggie: A küldetéstudatosokat megsérteni durva neveletlenség. Naná, hogy én vagyok a hülye! Igazad van.

belgabela 2014.01.06. 08:55:41

@J.László: A kerékpárúton se mennek hiába leválasztott. Ő akkor is a járdán megy. A múltkor lecsönegt egy ilylen kistahó. Nem álltam félre. Mégjobban csönget. Semmi. Beszól. Mondom, szépecsém, itt megy mellettünnk a kerékpárút, mi a parszt kurva anyádért kell a járdán menned? Mert köd van mondja. Ilyen nincs is!

Reggie 2014.01.06. 09:06:01

@GöTi: Az, hogy valaki kepes minimalis statisztikai kovetkeztetesre, meg nem jelenti azt, hogy kuldetestudatost. Ezt csak te kepzeled be.

GöTi 2014.01.06. 09:23:48

@Reggie: Az értelmes statisztikai következtetés megvilágítja a valóság egy-egy oldalát.
A minimálisból viszont az adódhat, hogy "öljük meg a bringásokat", v. "fasiszta gyilkos az összes autós". Az a megjegyzésem - amire hivatkozva voltál kedves lehülyézni - ezekre az elfogadhatatlan szélsőségekre vonatkozott.

Az eü. érvényességről mi a véleményed?

Reggie 2014.01.06. 09:40:40

@GöTi: Az eu.-vel teljesen egyetertek. Az elso kommentedben pedig altalanositottal, nem vonatkozott kizarolagosan a szelsosegekre. Az mas kerdes, hogy ugy gondoltad-e.

olcso 2014.01.06. 09:41:04

@Beer Monster: Hát a biciklizésre leírtam, hogy hogy van benne.
A telefonálást pedig szerintem nem kéne tiltani, ugyanúgy maradnának hülyék. Engem még sosem gátolt a zebra megfelelő használatában a telefonálás. Aki telefonnal faszul közlekedik gyalog, az anélkül is.

Deszkás 2014.01.06. 10:07:17

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: Babakocsit kitoló anyuka akár az éppen ott elhaladó gyalogosnak is nekitolhatja azt. Nem egyszer jártam már úgy, hogy boltból, kapuból úgy lép ki az ember, hogy körbe sem néz, és én ugrom félre, különben nekem jön. Ugyanez igaz arra, hogy egyes gyalogosok képtelenek a jobboldali közlekedésre, össze-vissza mennek a járdán, épületek sarkánál levágják az ívet és csodálkoznak, ha valaki ott van velük szemben, és nekik megy.

peppemaci 2014.01.06. 10:41:29

A kerékpárosokat kötelezni kéne kresz vizsgára, különösen a bringás közlekedés szabályaira fókuszálva.
A hatóságnak meg pánixerűen el kéne kezdeni sebességet mérni azokon a helyeken, ahol a kerékpárosok és a gyalogosok közös járda felületet használnak - itt ugye 10km/h a megengedett tempó. Aki túllépi, mindenképpen beszélgessen a rendőrrel, akkor is, ha nincs a bringán sebességmérő - majd utána fog rá venni a felhasználó. És az sem lehet probléma, hogy a kerékpáros nem tudja magát igazolni; majd csak érte megy valaki a fogdára, aki visz valami igazolványt.
Az összes zebra legyen tisztességesen kivilágítva - ha fák belógnak, akkor azokat az ágakat vágják le, vagy a világító testeket tegyék lejjebb. Budán a Nagyszombat utca folytatásánál, és az alsó rakparti út kereszteződésénél nagyon nehezen belátható a zebra környéke, annak ellenére, hogy van közvilágítás, mert a fák elárnyékolják.
Továbbá a kivilágítottságra is jobban kéne figyelni, nem csak a hátsó, hanem az első lámpák esetében is. Rengeteg olyan baleset van, amikor előzés megkezdése előtt nem látható, hogy a szembe jövő sávon kerékpáros halad, mert elöl nincs kivilágítva.
A plázák parkolóinál is kéne erősíteni a rendőri jelenlétet: rengeteg autó vezetőnek nem tűnik föl, hogy nem kapcsolja fel a világítást induláskor; és szépen ,,szellem autóként'' korom sötétben kimennek a forgalomba.

Rotten Tróger · https://www.youtube.com/channel/UCAh8LFC-YH3LrKq_jmhuL2A 2014.01.06. 11:01:55

@peppemaci: kalkulatorlap.hu/sebesseghatarok.html

"9. A kerékpárúton közlekedő járművel: 30 km/óra
10. A gyalog- és kerékpárúton közlekedő járművel: 20 km/óra"

A gugli a barátod! :)

Rotten Tróger · https://www.youtube.com/channel/UCAh8LFC-YH3LrKq_jmhuL2A 2014.01.06. 11:06:17

@peppemaci: még egy dolog: a kivilágítatlan kerékpárost végtelenül rühellem én is. Azt nem mondom, hogy üsd el őket, mert nagyon meghurcolnak miatta. De mi legyen az olyan sofőrrel, aki telefonálás közben pofátlanul kimegy a körforgalomban a megfelelően kivilágított bringás elé? pedig van rajtam pár száz lumennyi lámpa...
youtu.be/tJW0bNXNVZ8

peppemaci 2014.01.06. 11:12:32

@Rotten Tróger: Nem a googlit kéne nézni, hanem a kreszt:
g/1.55 „Gyalogos övezet (zóna)” (26/h. ábra); a jelzőtábla olyan terület kezdetét jelzi, amelynek útjai a gyalogosok közlekedésére szolgálnak; jármű közlekedése a gyalogos övezetben tilos. Ha a tábla alatt időszakot megjelölő kiegészítő tábla van - a jelzett időszakon kívül - az ott lakók járművei, illetőleg az út kezelője által kiadott engedéllyel rendelkezők járművei, valamint a kerékpárosok - a gyalogosok veszélyeztetése nélkül - legfeljebb 10 km/óra sebességgel közlekedhetnek.

olcso 2014.01.06. 11:13:46

@peppemaci: "A kerékpárosokat kötelezni kéne kresz vizsgára, különösen a bringás közlekedés szabályaira fókuszálva. "

Szerintem ez így helyesebb: A jogosítvány megszerzésénél kapjon a delikvens elméleti kerékpáros órát is. A bringások 80%-ának van jogosítványa, ha nem megy a közlekedés az inkább annak köszönhető, hogy egy B kategóriás jogsi megszerzésénél épp, hogy csak a kocsira vonatkozó szabályokat súrolják a KRESZ-ből.
Ez duplán rossz, mert lehet, hogy nem tudsz biciklivel közlekedni, de ha te tudnál is, nem hagy, aki nem tud.

olcso 2014.01.06. 11:23:18

@peppemaci: A gyalogos övezet nem ugyanaz, mint a gyalogos- és kerékpárút.

Visionstar 2014.01.06. 11:51:34

@eßemfaßom meg áll: Az álszent dumádra nem reagálnék. Én tudom, hogy hogyan vezetek,arra meg nem vagyok kíváncsi, hogy te hogyan. Ez kb.olyan meddő vita, hogy kinek nagyobb a farka.

Visionstar 2014.01.06. 11:56:16

@Parmezanidész:
Fellációd (suttyóknak lefordítom: merevedés) volt, hogy ekkora fless dumát be mertél írni? Gondolom utána még ki is verted, mert akkora férfinak érezted magadat. Arccal és névvel is ekkora király vagy te kis gyáva pöcs?!

ex-dr. vuk 2014.01.06. 12:20:34

@belgabela: ez addig igaz, amig a kerekparutakat nem vezetik zebrakra. Sajnos de.

dr. vuvuzelafan 2014.01.06. 12:28:58

@Hevn:
Az egyenrangú utak kereszteződésének kötelező kitáblázását már én is felvetettem korábban másik fórumban. Elég sok helyen divat a beton villanyoszlopokra és hasonló alkalmatosságokra szerelni a macisajtot, amit hátulról alig, vagy éppen sehogy nem lehet látni. Így aki a környéket nem sűrűn látogatja (még csak az sem kell, hogy először járjon ott), az tényleg szinte állóra kell fékezzen minden kereszteződésben még a védett úton is, hogy meggyőződjön az elsőbbségéről vagy a továbbhaladás veszélytelenségéről. És persze, hogy előfordul olyan is, hogy egy út egyszercsak elveszti a felsőbbrendű voltát, aztán onnantól kezdve jobbkezesek a kereszteződések. Tessen csak csalingázni egy kicsit Csepel kertvárosi részén!

Ennek a kötelező kitáblázásnak csak egyetlen ellenérvét látom: a "felesleges" táblaerdőt.

ex-dr. vuk 2014.01.06. 12:33:19

@Rotten Tróger: ne azert ne usson el valakit, mert meghurcoljak erte... Ha nem hurcolnanak meg erte, akkor gyilkossa valnal?

_B_ 2014.01.06. 12:37:29

Ha döntéshozó lennék, és tényleg a biztonság növelése lenne a célom, azonnali jogsielvétellel büntetném:
- Elsőbbség meg nem adása (beleértve a piroson áthajtást, értsd pirosnál hajt BE a kereszteződésbe)
- Előzési szabályok be nem tartása (záróvonal, jönnekszembe, beláthatatlan kanyar stb...)
- Követési távolság durva be nem tatása (elméleti táv 50% alatt)
Bizonyítékként elég lenne videófelvétel, akár fix akár fedélzeti kamerával.

Amennyiben ezek valamelyikével balesetet is okoz, örök jogsielvétel + autó elkobzás.
Persze mindezt objektív felelősség terhe mellett, kiskapuk nélkül.

Kemény pénzbüntetéssel sújtanám a forgalmat indokolatlanul akadályozókat:
- Indokolatlan lassú haladás
- Kereszteződésbe/zebrára beragadás
- Zavaró helyen megállás (indokolatlan vészvillogós külső sávban, záróvonalhoz túl közel (azaz nincs 3 m mellette)
- Járdán vagy kerékpárúton parkolás

Az enyhe gyorshajtással (pl lejtőn kicsit megszalad, előzéskor túlgyorsít) a mostani szabályok szerintem elég elnézőek.

MAC-Ka 2014.01.06. 12:41:26

@Visionstar:
"Fellációd (suttyóknak lefordítom: merevedés) volt, hogy ekkora..."
Ne erőltesd olyan szavak használatát amit nem jól ismersz, vagy legalább egy szótárt... :)))

Cpt. Flint 2014.01.06. 12:53:16

@Visionstar: "Fellációd (suttyóknak lefordítom: merevedés) volt"
MEGALOL, bazmeg, felláció mint merevedés, és "suttyóknak" még le is fordítja... hát ez kész!
Erekció lesz az, amire gondoltál, de ezzel a tévedéssel megvalósítottad a fellációt is (szopás), haha!

RCH 2014.01.06. 13:06:27

Az nonszensz, hogy a keresztezôdésekben azt kell figyelni, a másiknak milyen "terepszínû", észrevehetetlen táblája van valahol az oszlopon, vagy a karón, vagy a fa takarásában.
Egy keresztezôdésben minden irányból érkezônek legyen egyértelmûen jelezve, hogy kinek van elsôbbsége.

Katarina 2014.01.06. 13:18:34

@Kandaláber: Nem nevezném egy-egynek a szabálytalankodó kerékpárosokat. Javaslom, tanulmányútra települj ki egyszer Budapesten a Határ út és az Ecseri út között az Üllői úti járdára, és számold meg, hány kerékpáros hajt el őrült tempóban melletted a járdán, hány kerékpáros elől kell félreugranod, félrerántanod a gyerekeidet, igen, szintén a járdán!!! amely - úgy tudom - a gyalogosok közlekedésére lett kitalálva, és ha ezt megtetted, utána újra egyeztessünk arról, egy-egy szabálytalankodó kerékpáros van-e, vagy a többség az!

szikjáró 2014.01.06. 13:23:54

Az a barom biciklis, aki hajnali 3 körül, ősszel, ködben-esőben (amúgy Debrecenben történt novemberben) nem száll le a drótról a !-es főútat keresztező gyalogátkelő előtt. Majdnem elvágtam a hülyét, mert sávot nem látok, csak saccolok, annyira sáros-koszos a burkolat, ahol véletlenül nem, ott csillog, és felfagyott, szóval maximum 30-cas "tempóval" mentem, talán annyival sem (kettesben volt az autó és nem bömbölt a motor), a közlekedési lámpák villogó sárgán, ami nem mentség semmire, figyelek én, inkább megállok az utolsó tajtrészeg marhának is, csak ne támolyogjon elém, de a legnagyobb körültekintésem dacára látom a szemem sarkából egy villanásra, hogy már az autó "B" oszlopának vonalában integet egy biciklis a nyeregből. Tényleg szétnéztem, tényleg nem láttam, de nagyon megijedtem. Na ennek a suttyó baromnak üzenném, ha én kb. 30 Km/h-ról lassítva, két méteren, síkos burkolaton a majd' két tonnás gépet meg tudnám állítani, akkor a különböző autósmutatványokból és ralidíjakból felhalmozott vagyonomat számolgatnám valami déltengeri szigeten és nem az ő amúgy korlátolt felelősségű testét veszélyeztetném hajnali háromkor, Debrecenen átutazóban. Nem mentem neki, nem jött nekem, de ha bekövetkezik a baj, az biztos, hogy az ilyen hülyét a mentők kiérkezéséig verném módszeresen a keresztkulccsal. Szálljál le a biciklidről, mert az a ráutaló magatartás az úttesten való átkelésre, pláne főúton, pláne rossz időben, hidegben, vagy dögölj meg barátom.

Deszkás 2014.01.06. 13:26:52

@peppemaci: Nem csak a kerékpárosoknak. A gyalogosoknak is legyen kötelező. Többen vannak, mint a bringások, és meg lehet nézni, mennyien szabálytalanok, közlekedni se tudnak.
Pl azt, hogy ami kerékpárút, azt a gyalogos nem használhatja.

szikjáró 2014.01.06. 13:30:37

A táblákat pedig ritkítani! Aminek semmi köze a KRESZhez, az utak mellett 50m-re sem engedném, de egy egy Km-es szakaszon is meghatároznék egy maximum táblaszámot, mert azért túlzás, hogy nyílegyenes útszakaszokon a 70-30-50-30-60 kb. hétszáz méterre bezsúfolva eléggé hülyén veszi ki magát.

olcso 2014.01.06. 13:44:24

@_B_: Az a baj, hogy akkor nálad szinte mindenkinek veszik a jogsija...
Sajnos ez sem lehet megoldás, mert többségnek a munkájához is kell vezetgetni.

Deszkás 2014.01.06. 13:47:35

@szikjáró: Jártál már M0-tól Szigetszentmiklóson? Alig veszem észre az 5 tábla között a település határát jelző táblát. Úgy kerestem elsőre.

Deszkás 2014.01.06. 13:49:31

@Visionstar: Jaj mekkora szöveg, és mekkora égés! Ahogy eddig is egyedül voltál a véleményeddel, én mondtad a hülyeségeidet, nem lehetett meggyőzni, de hogy így beégeted magad! XD Ááá! Kész vagy! :D

dzsaszper 2014.01.06. 13:49:32

szerintem a 2. és 1. éri meg igazán, hogy részletesen vitassuk.

a 2. esetében nem a KRESZszel, hanem az építési szabályokkal, követelményekkel van a baj. (másik rendelettel, rendeletekkel).
Egy helyzetet tudok, ahol van értelme a járdán vinni a gyalog- és bringautat, és egyet, ahol a párhuzamos bringaútnak értelme van:
- városnéző sétakerékpározás, turisztikailag frekventált helyen -- de legyen a többieknek más megoldás
- bringaút lakott területen kívül, ahol ritka a kereszteződés mint a fehér holló (1 kereszteződés / több kilóméter átlagban)

Mindenütt máshol tiltani kellene a külön vezetett bringaút létesítését, legalább az újat.

olcso 2014.01.06. 14:04:23

@Katarina: Ha így látod, akkor gondolom te is támogatod a budapesti kerékpársávok minél előbbi létesítését.

Katarina 2014.01.06. 14:09:32

@olcso: A kerékpársávok létesítését is, de azt is, hogy a kerékpárosoknak is legyen kötelező valamilyen közlekedési tanfolyam elvégzése, ahol tudatosítják bennük, hogy a JÁRDA a GYALOGOSOKÉ!

olcso 2014.01.06. 14:15:32

@Katarina: Kevés embert ismerek, aki ezt nem tudja, ellenben sokat, aki fél az autósoktól.

Én nem félek, de a szabályos közlekedésemért cserébe dudálást, beszólást (volt már dízellel üresben kormot nyomató is) kapok.

Tehát ha mind a jellemzően gyalog közlekedőket, mind az autóval járókat zavarja a kerékpáros, akkor miért ellenük vannak, miért nem a fejlesztések mellett (azt értem és tetszik, hogy te mellette vagy)??

Katarina 2014.01.06. 14:25:51

@olcso: Van jogosítványom, és tíz évig vezettem is Budapesten, tehát tapasztalatból tudom, hogy azt is lehet jól csinálni és rosszul csinálni. A gyalogosokra pl. autósként is képes voltam odafigyelni, és nem bántottam soha egyetlen kerékpárost sem.
Az autósok elfelejtik, hogy bizonyos helyzetekben ők is gyalogosok, hiszen nem lehet mindenhová autóval menni.
A kerékpárosok lehet, hogy joggal tartanak az autósoktól, de akkor sem az a megoldás, hogy kiszorítják a gyalogosokat a járdáról, hiszen, kérdezem én, akkor hol közlekedhetnek a gyalogosok, ha az úttest az autósoké, a járda pedig a kerékpárosoké?
A szükséges fejlesztések mellett szigorú szankcionálást is szükségesnek tartok a szabályokat be nem tartó kerékpárosokkal szemben!

Deszkás 2014.01.06. 14:32:00

@Katarina: és a gyalogosoknak nem kéne valamiféle oktatás, hogy tudják, az út az autósoké, a kerékpárút meg a bicikliseké?

Deszkás 2014.01.06. 14:33:12

@Deszkás: Illetve az út a járműveké.

mildi 2014.01.06. 14:33:42

drága kommentelők, az ugye megvan, hogy sok 6-10 éves gyerek biciklivel jár suliba? oké, nem pesten a belvárosban, de itt vidéken mindennapos... nekik is kellene kerékpár hajtási engedély? tudjátok, hogy az mennyi ember? már a kurvasok halmazán belül?

csárlszbrunzol 2014.01.06. 14:34:05

@Walahol: A sárgára váltó lámpa a "döntés pillanata": vagy fék, vagy gáz. Visszahoznám a régi szabályt, hogy a sárgán átmenőt nem büntetik, a pirost viszont igen. Ha valaki belemegy a sárgába és épp akkor vált pirosra, akkor bukta. Ha viszont pont előtted vált, akkor egyértelműen nem fog pirosra váltani, amíg áthaladsz."

Hát, ez szerintem eddig is így volt és tudomásom szerint azóta sem változott

"A sárga idejét érzésre kb 0,5s-al megnövelném."

Szintén legjobb tudomásom szerint ez szabvány és ennek éppen 3 másodperc az ideje. Szerintem annak nem elég, aki a megengedett fölött halad szépen. Mivel lámpás kereszt nem létezik 60km/h sebkorlát fölött (ld. dilemmazóna), a maradék 2 mp-nek pedig elégnek kell lennie. Szabályosan haladva, mármint.

olcso 2014.01.06. 14:41:54

@Katarina: Én a szabályokat be nem tartó közlekedőkkel szemben tartom fontosnak. Azért ha valaki veszélyben érzi az életét, nem fog egy-egy büntetéstől megtérni. Főleg, hogy jelentős létszámú rendőrt foglalna le ez a dolog.

Katarina 2014.01.06. 14:52:23

@olcso: És ha én az életemet, vagy a gyerekeim életét féltem a járdán száguldozó kerékpárosoktól, mit tehetek?

dzsaszper 2014.01.06. 15:00:00

ami az 1-et illeti, az sem mindegy hogy hol a szigor.

Néhány fontosabbat kiemelnék:
1. párhuzamos közlekedésben nem megállás (2 ilyenért be kellene vonni a jogsit)
2. megállás (és várakozás) zebra előtt
(megér egy elvontatást)
3. elhaladás zebra előtt álló jármű mellett
4. követési távolság be nem tartása.

ehelyett traffipax megy ezerrel, mintha csak az abszolút sebesség számítana...

Deszkás 2014.01.06. 15:05:42

@mildi: Azt tudod, hogy 12 éven alul kerékpárral nem közlekedhet egyedül és nem mehet az úttesten, csak a járdán?

dr. vuvuzelafan 2014.01.06. 15:19:08

@csárlszbrunzol:
Azt nem tudom, hogy a sárga idejét hogyan, mi szerint kell beállítani, de véleményem szerint a kereszteződéshez kellene igazítani. A gyakorlatban egy 2x3 sávos, középen villamossínes utat keresztezve ha pont akkor sárgul be a lámpa, amikor már vészfékezéssel éppen a kereszteződés közepében tudnál megállni, akkor jó esélyed van már erősen pirosban elhagyni a kereszteződést. És ehhez egyáltalán nem kell gyorshajtani, sőt, ha mondjuk nem 50-nel, hanem 40-nel mész (például robogóval vagy bringával, szabályosan), akkor még inkább igaz ez.

dzsaszper 2014.01.06. 15:19:47

@Katarina: egészen addig, amíg valaki őrült gyalog- és kerékpárutat nem jelöl ki rajta...

olcso 2014.01.06. 15:20:50

@Katarina: Nem tudom sajnos, hogy mi a jó megoldás. Azt tudom elmondani, hogy én mit teszek:
1: Rászólok a világítatlan vagy veszélyesen járdázóra.
2: Nem járdázok és világítom magam.
3: Félénkebb ismerőseimnek fölajánlom, hogy párszor hazakísérem őket, hogy megtanulják, nem kell félni (volt aki élt ezzel és azóta nem fél).
4: Úgy vezetek autót, hogy ez ne tántorítsa el a kerékpárosokat az úttesten tekeréstől.

dr. vuvuzelafan 2014.01.06. 15:22:06

@Katarina:
A kerékpárosok döntő többsége rendelkezik jogosítvánnyal, aki tahón kerékpározik, az valószínűleg ugyanúgy vezet autót (vagy éppen parkol vele), de nem akarok ebből flame-et.

Annak viszont nagy támogatója vagyok (vagy inkább lennék), hogy az általános iskolában kötelezően oktassanak KRESZ-t.

Katarina 2014.01.06. 15:27:34

@olcso: Derék dolog, a többieknek is így kellene...

@dr. vuvuzelafan: Igen valószínűleg így van, de még mindig nem válaszolt senki arra, hogy én, a járdán szabályosan közlekedő gyalogos, mit tehetek a járdán szabálytalanul közlekedő, ott engem veszélyeztető kerékpárossal...

Van két gyermekem, mindkettőt én tanítom szabályosan közlekedni. Eddig még megy nekik...

]{udarauszkasz 2014.01.06. 16:50:07

Gyalog: az a zebran, lehetoleg minel gyorsabban (nem nezeodve, bohoockodva, telefonalva...) nem ugy tenni, mintha at akarnek menni, aztan 15 perc mulva meggondolni magunkat. Elsobbsege csak kkor legyen a gyalogosnak, ha MAR A ZEBRAN VAN. Ne kelljen mar megallni az osszes zebra kozeleben bohockkodo hulyegyereknek. (bocs, merul a billentyuzetem...)
Bringaval: nyugodtan tekerjen at, engem nem zavar, de ugyanazok az elsobbsegi szabalyok vonatkozzanak ra, mint a gyyalogosokra, (pl. ne ugy tekerjen, hogy jon meelettem jobbra, aztan a zebranal jobbrol megeloz, es berantja elottem a bringat, hogy atmenjen a zebran...)
Kocsival: ne szuttyogjon mar a zoldd lampanal 30cal, hogy aztan bevarja a sargat, es nekem mar piros legyen. (ez itt Mosonmagyarovaron divat; a muki ezt eljatszotta velem 2x, aaztan jobbrol megeloztem, utan mar eszbekapott) Es mondjuk nem a zebra elott 20 centivel satufekezni, hogy utana a 40 tonnas kamionnal a kovetkezo zebraig toljam a kisautojaval egyutt...
es vegul: NYITOTT SZEMMEL, NYITOTT AGGYAL! KOZLEKEDNI. Ezt nem potolja semmifele akarmilyen popecul megirt szabaly.
(megegyszer bocsi, merul a billetyuzetem)

randomuser1 2014.01.06. 17:00:02

erre csak a régi vicc jut eszembe:
banzinnel megy, nem papírral.
lol

]{udarauszkasz 2014.01.06. 17:05:38

@Emmanuel Goldstein: unokaocsem ezt eleg komolyan vette anno. Mndenfelevel nyomta, a bringatol a forgozsamolyos potos teherautoig, Tatra billencsg.

Beer Monster 2014.01.06. 17:46:37

@Rotten Tróger: A videóra:

Index nélkül
Telefonálva
Elsőbbség meg nem adása
Veszélyztetéssel

Azért van egy határ, ami fölött nem a youtube-ra kell föltenni. Remélhetőleg megteszted a hivatalos feljelentést, ezzel hozzásegítve, hogy máskor mások élete ne kerüljön veszélybe ugyanennek a felelőtlen vezetőnek hasonló gondatlansága miatt.

randomuser1 2014.01.06. 18:11:19

@]{udarauszkasz: csak finoman utalni akartam arra, tökmind1 mennyi szabály van ha a tizedét se tartják be úgy nagy átlagban..
a mostani mennyiség is több, mint sok ha a közeledők figyelnének egymásra meg gondolkodnának ok-okozati összefüggésben :)

randomuser1 2014.01.06. 18:24:08

@Rotten Tróger: büdös a briganút vagy mi?
fogaggyunk 28assal tolod....
sárhányó, csomitartó, rajta kötelezően a kétoldalt lelógó táska?

csárlszbrunzol 2014.01.06. 18:42:31

@dr. vuvuzelafan: Hát, nem tudom. Vezetek már egy ideje, de véletlenül még nem csúsztam bele ilyenbe. Az mondjuk igaz, hogy nem megyek megengedett fölött; lehet, hogy amiatt.
Ha meg 30-cal, 40-nel megy valaki a lámpa felé, akkor még rövidebb távolság/idő alatt is meg tud állni.
Egyébként azt nem értem, hogy a legtöbben akkora sofőrzsenik (legalábbis a tempójukból, viselkedésükből erre lehet következtetni), aztán emiatt a villogó zöld miatt mekkora rinya megy mégis. Most akkor zseniálisan vezetnek, de egy lámpánál nem tudják felbecsülni, hogy mizu?

eßemfaßom meg áll 2014.01.06. 18:47:13

@Visionstar: Jó, akkor megérdemelsz egy egész LOL-t.

]{udarauszkasz 2014.01.06. 19:21:20

@csárlszbrunzol: En mar nemegyszer csusztam bele ilyenbe, foleg amiatt, hogy az 50es zoldhullamnal vegigcsoszog, aztan a lampa elott 80al, nekem meg a piros jut. Aztan amikor ezt eljatszotta nemegyszer, akkor jobbrol megelozve, egy buntetofekkel megfejelve ramutattam, hogy ez igy nemgyerebe.

cso zsi 2014.01.06. 20:31:04

@Rotten Tróger: Mi legyen azzal a kerékpárossal, aki a (többek közt) számára épített bringaút helyett az úton csalinkázik, úgy, hogy adott helyen a bringaút minden irányból macisajttal zárt, hogy véletlenül se csalinkázzon át a bringás csak úgy...

...

Mit érdemelnek azok a tisztelt kerekezők, akik ma délután libasorban az V. ker. Alkotmány utcában a bringaúton a forgalommal szemben közlekedtek.
Ugyanitt láttam fejlámpás kerekezőt is.
Aki előre világított, amikor előre nézett, és fekete volt, amikor ránézett az őt előző mopedesre.
Nem véletlen, hogy a járművön kellett elhelyezni a világítást, hiába lobbizták ki a ruházaton, és fejen való használatot. (A lovaskocsi lámpája sem ér semmit, ha azt a tornácon hagyták.)
Az ugyanis megadott egy magasságot, és bevilágított egy területet. Két méter magasan nem keres senki egy világító szentjánosbogarat, és a világító eszköz nem vakíthatja el a forgalom többi résztvevőjét, gyalogokat sem.

vrana 2014.01.06. 23:11:27

@Karmadealer: gondolom viccnek szántad, (ezért?) igazad van. Valóban nem hülye, értelmetlen szabályok tömegét kellene tanítani, hanem emberi magatartást, hozzáállást, vezess úgy, hogy senkiben és semmiben ne tegyél kárt. stb.

Deszkás 2014.01.09. 10:35:08

@]{udarauszkasz: Tegnap A Madách térnél az átkelőnél a biciklis simán átjött előttem a piroson, amikor léptem volna le a zebrára. A másik áttekert mellettem, aztán átlósan elém, majdnem fellöktem, és besorolt a kerékpársávba majd ment tovább.

Rotten Tróger · https://www.youtube.com/channel/UCAh8LFC-YH3LrKq_jmhuL2A 2014.01.20. 17:56:08

@Emmanuel Goldstein: Nocsak, egy személyeskedő nyikhaj! :) Szeretem a magadfajtát, értelmes érved nem lévén személyeskedsz...:D
Kérdésedre: erre a bringavalaminek csúfolt, kutyasétáltatós, gyerekfutkorászós rémálomra gondolsz:
Bringázzom ezen, aki kitalálta! Kipróbáltam, belegabalyodtam kutyapórázba, elém guruló babakocsiba, satubi.
Kissé mellélőttél a bringámra vonatkozóan, de sebaj, elvégre semmi közöd hozzá! :)
Egyéb építő jellegű észrevételed van?

Rotten Tróger · https://www.youtube.com/channel/UCAh8LFC-YH3LrKq_jmhuL2A 2014.01.20. 17:58:59

@Rotten Tróger: ekkore tetű oldalt, még egy szájbatekert google maps linket sem lehet kirakni? Grat a stábnak.

ht-tp:-//goo-.gl/-maps/-In9X6?

Kötőjeleket szedjétek ki...

Rotten Tróger · https://www.youtube.com/channel/UCAh8LFC-YH3LrKq_jmhuL2A 2014.01.20. 18:05:13

@cso zsi: áhhá, úgy értem, neked sem azzal van bajod, hogy valaki majdnem kivasalt, hanem az, hogy egy PARKBA VEZETŐ (ergo nem az út mellett található) bringautat nem használ a delikvens? Évekig fingom se volt arról, hogy hova vezet, egyszer kíváncsiságból rátértem. Az élmények fentebb. Egyszer tegyétek már rá a nemes hátsótokat egy bringára és menjetek sokat-sokat BP-n!
Apropó: mit érdemel az olyan autós, aki az általatok preferált bringagyászon akar elgázolni? :)
youtu.be/MuoTSqMpzus

randomuser1 2014.01.20. 18:07:38

@Rotten Tróger: arra baszod, az a bringaút...
az autóúton meg autók közlekednek,
a 28-as, fejkamerás, táskás, sárhányós, nadrágcsíptetős kötözködőembereken kívűl persze :)

olcso 2014.01.20. 18:26:51

@Emmanuel Goldstein: Én még nem láttam autóúton kerékpárost...

Rotten Tróger · https://www.youtube.com/channel/UCAh8LFC-YH3LrKq_jmhuL2A 2014.01.20. 18:37:44

@Emmanuel Goldstein: Ha jól sejtem, nálad az nem érv, hogy egyrészt az a "bringavalami" nem arra halad, amerre én akarok, másrészt, mivel nem váltja ki a Kőér utcát, ezért nyilván nem kötelező, harmadrészt életveszélyes a fentebb írtak miatt. Megkérnélek, mielőtt tájékozatlanul leugatsz valakit, próbáld a guglit! Hasznos ám! :D
www.mozgasvilag.hu/budapesti-kerekparut-terkep
Óhegy park
Amúgy a traktorról az ekét ne feledd leakasztani, már nem divat! :D

randomuser1 2014.01.20. 20:30:21

@Rotten Tróger: faszt nem divat, a hozzád hasonló 28 colos városi hülyék kedvéért elárulom, a modern eke 90 fokban elfordítható, így nem zavar senkit mikor gyüvök a szántóról :)

cso zsi 2014.01.20. 21:48:08

@Rotten Tróger: Parkba vezető bringaút?
Van vagy két éve, mikor a kerékagyon jómagam mutattam meg valakinek, hogy merre is vezet a Kossuth tér környékén a bringaút, mert ő sosem találta a felső-rakparti parkolóban.
A jelenlegi feltúrások előtt védett helyen, a villamossín, és a Parlament parkja közti járdán volt a bringaút.
De akárhová is vezet, egy kétirányú forgalmú úton nem haladunk a forgalommal szemben az úttest menetirány szerinti jobb oldalán, csak ha minden maradék eszünk elment. Onnan végképp nem vár senki semmilyen közlekedőt.

Rotten Tróger · https://www.youtube.com/channel/UCAh8LFC-YH3LrKq_jmhuL2A 2014.01.21. 04:57:39

@Emmanuel Goldstein: Na, most kimegyek, és kivágom a 28-as küllőimet! Már értem, miért ekézel! :D

Rotten Tróger · https://www.youtube.com/channel/UCAh8LFC-YH3LrKq_jmhuL2A 2014.01.21. 05:00:47

@cso zsi: www.mozgasvilag.hu/budapesti-kerekparut-terkep
Óhegy park

"De akárhová is vezet, egy kétirányú forgalmú úton nem haladunk a forgalommal szemben az úttest menetirány szerinti jobb oldalán, csak ha minden maradék eszünk elment."
Hogy is jön ez ide?

randomuser1 2014.01.21. 08:45:34

@Rotten Tróger: 28as küllők? mivel jársz, velocipéddel?
lol

cso zsi 2014.01.21. 11:46:01

@Rotten Tróger: Elbeszélünk egymás mellett, az eredeti hozzászólásomban egy kevés volt az Óhegyről, és valamivel több az Alkotmány utcai balfékekről.

A linkelt videódon szereplő egybites viszont halmozottan hátrányos.
Zőccségesnek tűnik, de hogy telefonálva hajt át a piroson, az visz mindent. Kis híján téged is. Ott elég nagy a fáziskülönbség a két lámpa között, elég sűrűn állok annál a pirosnál.

A Totalcaron viszont nemrég foglalkoztak az autós kamerák hazai bizonyítási gondjairól.
totalcar.hu/magazin/kozelet/2013/12/18/dashcam/
"Minthogy nincs olyan hatályos magyar jogszabály, amely kifejezetten megengedné vagy tiltaná a gépjárművekbe kamera elhelyezését, a kamerával történő megfigyeléssel összefüggésben az Infotv. (2011. évi CXII. törvény) rendelkezései alkalmazandók – tudtuk meg a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságtól (NAIH). Eszerint a rögzítés és az otthoni felhasználás kívül esik a hatóság hatáskörén. Elvileg tehát bárki kamerázhat az autójából, de a felvételek nyilvános megosztása személyiségvédelmi kockázatokat rejt és eljárást vonhat maga után, ugyanis jogi szempontból e két tevékenység élesen elkülönül.

Aki tehát most itthon használ fedélzeti kamerát, a vele készített felvételen személyes adatokat, felismerhető módon nem tehet közzé, mert beperelhetik érte. Így például a felismerhető rendszámtáblákat, és arcokat ki kell takarni, mielőtt feltöltenénk bárhová a forgalomban rögzített videót."
Innentől kezdve jelenleg te is elkövettél jogba ütköző cselekményt.
És ne köss bele, hogy nem autós, hanem fejkamera.

cso zsi 2014.01.21. 11:52:36

@Rotten Tróger: Gugli linket lehet, csak a rövidítettet nem, mert sok spam úgy le linkelve egy időben.
A hosszú meg elfoglal 5-6 sort, de ha nekik így jó...

Rotten Tróger · https://www.youtube.com/channel/UCAh8LFC-YH3LrKq_jmhuL2A 2014.01.21. 16:00:42

@cso zsi: "Innentől kezdve jelenleg te is elkövettél jogba ütköző cselekményt."
Azért van egy kis különbség aközött, hogy valaki egy hitványul megfogalmazott, túl liberális idétlen törvényt sért meg, vagy majdnem halálra gázol valakit pofátlan módon, esetleg nemtörődöm módon bringaúton parkol. Jogilag persze lehet igazad. :)

"Gugli linket lehet, csak a rövidítettet nem..."
Ezt az infót köszönöm!

cso zsi 2014.01.21. 23:01:56

@Rotten Tróger: Véletlenül sem kívántam párhuzamot vonni a két esemény között.
A párhuzam az autós, és a fejkamera használatára, és a videó felhasználására vonatkozott.

Magam is járok olyan furgonnal (is), mint az a tulok, de engem kézből telefonálni max autópályán láthattak, ez meg akkor sem látott volna, ha netán meregeti a szemét. Itt még csak a holttérre sem lehet hivatkozni, mert beláttál az ablakon.
Lehet, a fejvillogód vakította el. :))))))

Blista 2014.01.21. 23:07:02

Elméletileg semmikor nem lehet büntetlenül elütni egy kerékpárt, mert benne van a KRESZ-ben a deffenzív vezetés elve, ami úgy szól, hogy szabálytalanság, vagy váratlan helyzet esetén a személy- és vagyonvédelem figyelembevételével kell reagálni.
süti beállítások módosítása